Nehéz bundád egy gombja annyit ér, |
mint felkiáltni egy halálos ágyon: |
– Jaj, Istenem, be szép volt életem |
s most vígan szállok el veled, halálom! |
|
S szemed, e forró csepp ritka olaj, |
még többet ér, még többet százezerszer: |
a roppant égnek villogó ivét |
harsogva, égve visszazengő ékszer. |
|
Kis parfőmös zsebkendőd többet ér, |
mint evilági életemnek ára, |
ha medvés muffod meleg mélyiből |
kiúsztatod a vad villanyvilágra, |
|
ahol a füstben, melybe fürdetem |
szívem elaggott kisdedét: szerelmem, |
sötétruhás pincérek közt úgy ülsz, |
mint egyetlen vigasz egy fáradt fejben. |
|
|