Női világ, te habzó tajtéktenger, |
voltam ladik rajtad és vasnaszád. |
S mint torpedó is bujtalak setéten |
s szívemen hordtam a halálkaszát. |
|
De nincs a nő, kit el lehetne érni! |
S kit el lehetne kérni: nincs a nő! |
Nincs kezdet: újra vissza-visszatérni |
s nincs nő, akinek lengessem: agyő!… |
|
Nem érdemes kalóznak öltözötten |
szelíd vezényszavakra hullni el. |
A hold hideg kaszája ring a vízen |
s szívemben egy nő gyászdalt énekel. |
|
Csak messze, messze, eszkimói tájra! |
Fagyos kutyák közt, ott lesz jó helyem. |
A jégre hintve álmok gabonája |
és jégcsapok az égi fövegen. |
|
Csak sok hideg és sok-sok zúzmarás dér! |
S szivem elé fogott, sötét komondorok! |
Csak fázni! És csak akkor föltüzelni, |
ha hallom, hogy a hó hogy csikorog. |
|
|