A légrádi határban úszik egy komp, |
– a Dráva kimosta a révet – |
a lánca csörög, a csigája meg kong: |
így úszott át majd ezer évet. |
|
Nincs egy utasa. Már korhadozó |
alatta a két fekete csónak. |
nagymessziről bús dalolónak. |
|
Akkor a Dráva virágban állt |
s örömben a horvát parasztok. |
S én álltam a kompon, amely tovavitt |
mint szellő a szőke harasztot. |
|
Almaarcu sok horvát leány, |
ezerráncú fehér rokolyában, |
a kompot virággal dobálta tele |
s megálltunk a vad, sebes árban. |
|
Kiszálltam. A kompot sok apró tutaj |
a parttól nagymesszire űzte… |
S azóta mély gyász fátyola szállt |
a sok-sok fehérhaju fűzre. |
|
Siratják az ifjú vizi jövevényt, |
aki közéjük jöttem el: engem, |
mert pénzes apáknak koldusaként |
én a bánatom dalokba zengem… |
|
… A légrádi határban úszik egy komp, |
mint én, olyan halottan és árván. |
Méla harangja sikongatva kong: |
engem harangoz ki a Dráván. |
|
|