Ma reggel korán ébredtem fel |
s kikergettem az arcodat szememből. |
|
Aztán az uccán végigvándoroltam |
s szemem ujra kívánta arcodat. |
|
A sétapálcám ezüstgombja fénylett: |
megláttam benne, milyen rút vagyok. |
|
Szomorú volt gondolnom szép szemedre, |
amelyben mindég megszépültem én. |
|
Két szem nevelt. Két szemre voltam bízva. |
S egy nap nem néztél rám, Anizia! |
|
Mért nem vertél meg inkább két szemeddel! |
Most sétapálcám nem verné szivem… |
|
|