Hogy mi a vér?… Az örök mély titok. |
Szelíd patak és hömpölygő szitok. |
Édes virág a kontynak bársonyán |
és mérges ízű, verdeső csalán. |
|
Hogy mi a vér?… Talán a zúgó ár, |
mely a malomra hömpölyögve jár. |
S a nagykeréknek suttog dalokat |
és lisztet őröl, fehéret, sokat. |
|
Hogy mi a vér?… A déli béke tán, |
mikor az asszony ott csüng az urán. |
S kitárja forró hószín kebelét, |
és megszoptatja éhes gyerekét. |
|
Hogy mi a vér?… A dermesztő sikoly, |
mikor a szívből valami kifoly. |
S a mell lihegve elcsendesedik. |
S a testet éjszín hintóra teszik. |
|
Hogy mi a vér?… Setét sár az uton, |
mely ólomként csüng a szekérrudon. |
És a kocsisnak szemébe röhög, |
míg fönt az égbolt reszket és dörög. |
|
Vagy az talán a vér, mikor a föld |
meg-megdübörg s pirosszín leplet ölt. |
Pirosak lesznek völgyek és hegyek, |
s egy katona szól: „Tovább nem megyek… |
|
… idáig jöttem… tovább nem birom… |
Ki hitte volna, hogy itt lesz sirom…” |
– s a száraz ajk a sárral összeér. |
Hogy mi a vér?… Hát ez, hát ez a vér! |
|
|