Sosem volt ilyen májusa a földnek, |
ilyen virágos, ilyen lángoló! |
A szív sosem lelt még így önmagára, |
sosem volt ilyen istenadta jó. |
Sosem volt olyan friss a lomb a fán, |
mint ma: testvérek vörös májusán. |
|
Egy kézfogás viharzik át a földön |
és megroppannak izmok és inak. |
A természetnek üde újulása |
tanúja szívünk szent álmainak, |
melyeknek lángja valóságra vál |
ma a sziveknek vörös májusán. |
|
Nem ábrándszülte égi trombitával |
rivalg fülünkbe a szent induló. |
Egymás szivéből halljuk a morajját, |
mely palotát és kunyhót felduló. |
És azt mondja, hogy lesz gyümölcs a fán. |
mely lombot hajt sziveknek májusán! |
|
Ó, lesz gyümölcse, drága, szent gyümölcse, |
éltet adó, üdítő és csudás! |
Miénk az út, az élet, az igazság, |
mi dolgozunk s hasznát ne lássa más! |
Ezt kiáltsuk át kunyhón s palotán |
testvérsziveknek vörös májusán! |
|
|