Mi eddig lelkemből kiégett, |
azt soha vissza nem kapom! |
A folyó medréből kilépett |
|
Homály borult a kék hegyekre, |
Az örvények felé megyek le, |
|
Pedig még egyet, egyet, egyet |
be szép lett volna zengeni; |
egy lány nevét… De jő az örvény |
|
Ó, nem maradhat bűntetetlen |
keserű gúnnyal tépve egyre, |
|
|