A fátyolos-opálu grachtok mentén, |
hol jácintillattól édes a szél, |
ott járt az ifjú, két szeme acél, |
de szűziesen nézett vele, szendén. |
|
A vízen hajók ringnak. Árva, lompos |
koldússereg színezi a vidéket. |
Kis facipők kopognak. Zeng az élet |
a mosolyogva síró, a bolondos. |
|
Az égre néz; fején bársonybarettel, |
szeme a felhők közt kutatva jár. |
Vajj, mit keres?… epedve mire vár?… |
Egy felleg most úszik a nap felett el… |
|
S ifjú kezét az enyhe légbe tárva, |
mint egy megszentelt isteni ecset, |
a holland tájt, az édeskedveset |
átöleli a virágillatárba… |
|
|