Bólong az esti ború. Köd. Hat már az óra. |
Külvárosi ucca. A sár rongyos cipőkre tapad. |
Itt-ott pislog a gáz börtönszagu, ócska világa – |
s egy-egy szégyenkező és avittas boltkirakat. |
|
Gyér itt a járókelő. Az is fázva, sietve, ha cammog; |
térdig csap föl reá a sűrű folyadék, a lucsok. |
Csöndben, mintha nem is vón élő görnyedt alakja, |
veti-hányja magába: be fogynak a sovány garasok… |
|
Amodébb gazdátlan kutya reszket, farka behúzva; |
áll, falatot szimatolva, vagy a sintér kocsiját. |
Érzi ma már, hogy a csontot nem dobják akármilyen ebnek – |
ember is megbecsüli mai nap az ilyen vacsorát. |
|
Kocsma is van, lapulón, feketén ott a sarkon, |
amolyan spelunka, lebuj, nem mulatásra való. |
Rongyos kabátu leány borzasan lép ki az ajtón, |
mögötte a rendőr vigyáz s bíztatja rekedten: aló!… |
|
Kétsort szomorú és törpe, dőltfalú házak, |
mögöttük a béna robot hortyogja időtlen dalát… |
Ki tudja, talán egy hírhedt betörő rejtezik itten, |
vagy tán a lángeszű vátesz, ki jő és megmenti korát… |
|
|