Nem hiszem el, hogy ez az út: az útam. |
Minden bozótja idegen nekem! |
Valami véletlen, hogy ideborultam |
s kialudt hirtelen a szövétnekem. |
Valahol valami nagy hibát csináltam |
s a hiba átkát a sírig viszem el… |
De hogy ez az út az én igaz útam: |
nem hiszem el! Én nem hiszem el! |
|
Idegen szavakat hajtogat az ajkam, |
nem az én szavaim! Egy sem az enyém! |
Valami rossz álom uralkodik rajtam, |
melyből felébrednem nincs semmi remény! |
Valahol valamely szómat elharaptam; |
mikor?… és melyiket?… elfeledtem!… El!… |
De hogy én ezekre a szavakra születtem: |
nem hiszem el!… Én nem hiszem el!… |
|
Nem hiszem el, hogy ez volt rám kimérve: |
örök-tehetlen állni egyhelyütt! |
Ezer szent célok közt egyikhez sem érve |
várni, hogy a lélek rabsága szíven üt. |
Lehet, hogy mindenek így járnak a földön, |
akiket a sorsuk erre kiszemelt… |
De hogy a rosszak közt nem a legjobb voltam: |
nem hiszem! Nem hiszem! Sose hiszem el! |
|
|