Az élet asztalához akartam ülni, |
gyémántfalatot dobni a számba |
nyelvemre ezüstserleg cseppjét |
nyugtatni testem bíbor trónon, |
rabszolgák legyezői alatt… |
A rogyásig teritett asztal |
megreccsent, hogy melléje ültem |
hegye megkarcolta a torkom; |
a karcsu aranyvilla tompán |
a kétsor fogamhoz ütődött; |
s az ezüstserleg bíbor-cseppje |
a bíbor-trón feltörte húsom |
a hervadást rágta szivembe… |
De mindez nem fájt oly nagyon. |
Ám a rabszolgák únott, bárgyú |
úgy megnyomta elázott gyomrom, |
ennék és innék hozzá mérget, |
semhogy az élet asztalához |
valaha mégegyszer leüljek… |
|
|