Langy délelőtt… Az álmos párkák |
Az imént még öblösen, mélyen |
egy régi szép verset szavaltam… |
|
A konyhán künn az asszony és a |
kislányom csöndben összenézett; |
tán azt hitték: megbolondultam… |
Az udvaron kóbor zenészek |
|
kezükben egy dalt kornyikáltak… |
Aztán elnémult újra minden. – |
Fehér papír fölé zilált rab: |
|
újból az asztalra borultam… |
Az asszony kint zöldborsót fejtett; |
a kislány lángpiros fonállal |
hímezett; és ölembe ejtett |
|
fejjel aludt kedves kutyuskám… |
Ki-ki maga dolgát csinálta. |
Úszott a ház a békességben, |
akár egy angyalszárnyú bárka. |
|
Csak én ülök így mozdulatlan, |
soha semerre el nem érve. |
Fehér papír fölé borulva, |
az idő hűs zenéjét mérve… |
|
|