Sorsmorzsoló, késő éjjeli órán |
meglibbennek a vörös paplanok |
s a világ minden álmát rámbocsátják – |
rám, ki ilyenkor is ébren vagyok… |
|
Hogy is alhatnék, mikor minden alszik! |
A virrasztással tán megváltom én |
a földet, mely pöffeszkedőn tivornyáz |
tavasztól s téltől elcsent fénykörén… |
|
Ilyenkor nyíl meg előttem a katlan, |
melyben a bűnök vörös lángja forr; |
az aljas vágyak és a fenkölt vétkek |
nagy hordójában érik most a bor… |
|
Ilyenkor feni testvérkéz a tőrét |
az álom pengő köszörűkövén; |
ilyenkor hagyják ott a szeretőket |
a gyilkos kéjek leperzselt füvén… |
|
Ilyenkor lesz megvadult elefánttá |
az ártatlan és csöndes kis szunyog; |
gyilkolni is tudnának ilyen órán |
az álompártás szűz-menyasszonyok… |
|
Királybul hóhér lesz ilyenkor éjjel, |
szegénybül gazdag; költőbül pedig |
egy szárny csupán, amely az ébrenlétnek |
őrjítő tornyáig emelkedik… |
|
|