Siratóének
K. D. emlékének
A dobok megperdültek.
Megvillantak a kardok.
Golyók süvöltözének –
Ki tudta, hogy mi lesz?!…
Holtakat szállítottak
a fekete vagónok;
férjek fűbe haraptak,
asszonyuk ittmaradt.
Győzelmi dobok szálltak
s gyászkönnyek hömpölyögtek.
Papírbakancs tiporta
a kárpáti sarat…
És kiesett a lámpa
a jó Isten kezébül
és darabokra tört szét
az ország… a világ…
És lett a mély sötétség,
lelkeknek éjszakája,
s gyermekkorát kesergő
friss generáció…
S elment már ő is, ő is,
ő is elment: a költő.
Elvitte azt a fényt is,
ami még megmaradt…
Hát én most mit csináljak?
Mi szépet énekelnék?
Betakarom a szívem
s eltöröm tollamat.
