Sétálok néha lenn a Dunaparton. |
Égő szivarom néma számba tartom. |
|
A szivar, az még megvan, megmaradt. |
A többi eltűnt a sok év alatt… |
|
Megyek. A léptem kényszeredve koppan. |
És érzem, egyre jobban, egyre jobban, |
|
hogy séta ez az élet, semmi más! |
Nincs érkezés, csak mindig indulás… |
|
S egy nap eltűnik majd a sétatér… |
Szivar kialszik… séta véget ér… |
|
|