RÓMAI UTAZÁSOK1

(1687)
NAPLÓ
Sennyey László atya, a Jézus Társaság tagja, nagyszombati rektor első római utazásáról,
amikor elektorként az általános rendi gyűlésre ment a generális atya megválasztására, 1687-ben.

 

Erre az útra együtt indultunk el: Adamus Aboedt atya, az ausztriai rendtartomány provinciálisa, Michael March atya, a bécsi domus professa2 elöljárója, Sennyey László atya, a nagyszombati egyetem rektora és Matthaeus Mayrhofer testvér, a provinciális segítőtársa.

Május

13. kedd. Kilenc óra körül – miután a kocsit, amit Velencéig 135 forintért béreltünk, előreküldtük Bécsújhelyre – elindultunk Bécsből a provinciális atya kocsiján, és tizenkét óra tájban megérkeztünk Laxenburgba. Elfogyasztottuk a pompás ebédet, amivel az udvari atyák vártak. Három órakor a felség igen barátságos3 magánkihallgatáson fogadott bennünket; üdvözöltük a felséges asszonyt is, aki éppen akkor ment át a kápolnába egyetlen udvarhölggyel. Az udvari atyák kocsijain szétoszolva elindultunk Bécsújhely4 felé. Az atyák Levián túl kísértek minket, majd egy falu határában megálltunk, egészségünkre ürítettük a búcsúpoharat a fák alatt, és az atyák visszafordultak, hazafelé. Mi pedig folytattuk utunkat Bécsújhelyre, ahová este nyolc óra körül megérkeztünk, és nagyszerű vacsorában volt részünk.

14. szerda. Reggel elvégezvén ájtatosságunkat megnéztük az új templom építését; ugyanekkor elváltunk Uwanger atyától, aki a provinciálist kísérte idáig. A bérelt kocsin utazva körülbelül hat óra alatt elértük a Stíriával határos Schottwien városát. Megebédeltünk, lovon keltünk át a Semmering hágón, majd Spitalban két óra hosszat vártunk a kocsira, amíg beszállhattunk. Naplemente után értünk Mürzzuschlagba, ott éjszakáztunk. A vacsoránál hozzánk telepedett vendéglátónk, aki igen nehezen vette a levegőt, ami minket nevetésre és émelygésre egyaránt ingerelt.

15. csütörtök. Ebédre Sankt Lorenzbe igyekeztünk, de mivel Khimbergbe csak tizenegy órára érkeztünk meg – mivel miséznünk kellett –, ott ebédeltünk, fogadóban; Sankt Lorenzbe pedig hírvivőt küldtünk, hogy ne várjanak. A lelkipásztornak – aki nagy tisztelettel viseltetett a gráci kollégium iránt – a szegénysége volt az oka, hogy nem nála ebédeltünk; óborral mégis megtisztelt bennünket. Illendő idő után útnak indultunk, és szembetalálkoztunk Sankt Lorenz főpásztorával, aki kitartóan kérlelt minket, hogy forduljunk vissza, és töltsük nála az éjszakát. Könnyen rábeszélt, mivel a kora reggeli utazástól fáradtak voltunk, következésképpen az éjszakát édesdeden átaludtuk.

16. péntek. Ugyanott elvégeztük Isten iránti kötelességünket, dél körül Leobenbe érkeztünk, ahol a nap hátralévő részét és az éjszakát pihenésre fordítottuk.

17. szombat. A leobeni rektor atya Kraubetben bőséges ebéddel vendégelt meg minket. Az étkezés befejeztével ő visszafordult Leobenbe, mi pedig éjszakára elértük Judenburgot.

18. vasárnap. Ott egész nap pihentünk; a provinciális atya tiszteletére estefelé az auditóriumban a tanulóifjúság egy épületes színjátékot adott elő, kiválóan. Pünkösd napja volt.

19. hétfő. Pünkösd. Ebédre nehezen járható úton Scheifling városba, éjszakára négyórás utazással Karinthia5 Neumarkt városkájába értünk. Az úton szembetalálkoztunk kocsisunk gazdájával.

20. kedd. Pünkösd. Neumarktban a népnek nagy örömére szolgált, hogy papi hivatásunkkal járó feladatainkat elvégeztük, mivel a lelkipásztor távolléte miatt más szentségekben nem részesültek. Elhaladtunk az Anéennek nevezett fürdőhely mellett; átmenvén Trisaco6 városkán, ettől egy mérföldnyire egy Hirt nevű magányos fogadóban ebédeltünk, az éjszakát pedig Karinthia7 Szent Vitus8 városában töltöttük. A fogadó ragyogó, az ellátás pompás, a fogadós emberséges és a számolásnál nem mérsékli magát.

21. szerda. Ugyanott eleget tettünk szent kötelességünknek. Divinben egy magában álló vendégfogadóban ebédeltünk. Nem túl hosszú utazás után ismét egy egyedül álló fogadóban, Cremniben (ami Osiaceusi mellett fekszik) kényszerültünk éjszakázni a nehezen járható utak és a perzselő nap miatt.

22. csütörtök. Délelőtt elértünk Karinthia9 Villach városába; ott elvégezvén ájtatosságunkat és megebédelvén egy fogadóban, éjszakára Adlsteinbe mentünk, ugyancsak egy vendégfogadóba. Van ott a bencéseknek egy monostoruk, amivel kapcsolatban határozatot hoztak, hogy oda soha egyetlen jezsuitát nem fognak beengedni. Ennek az az oka, hogy egyszer a jezsuiták igyekeztek a monostort valamelyik kollégiumukhoz csatolni, mivel igen kevesen voltak benne a bencés szerzetesek.

23. péntek. Adlsteinben reggel szentmisét mutattunk be, majd hegyszorosokon és emelkedőkön keresztül Tarvisba mentünk, ahol ebédnél a fogadós ezüstpohárból ivott velünk a császár egészségére. Innen éjszakára Pontevába értünk, ahol egy híd és a folyó választja el a császári fennhatóság alatt álló területet a velencei államtól. Az éjszakát a velencei részen töltöttük.

24. szombat. Miután bemutattuk a szentmise-áldozatot, keresztülmentünk Chiusán, a velenceiek előretolt erődítményén. Megebédeltünk Resciuta velencei városban, fényes vendégfogadóban, aminek a konyhája viszont siralmas. Az éjszakát Venzon10 eléggé megerősített településén töltöttük, egy piszkos fogadóban. Ott egy üzenet várt Clemonából, a város esperesétől, Cusius atya rokonától, aki a másnapi ebédre hívott meg minket. A provinciális atya elfogadta a szíves meghívást.

25. vasárnap. Alig jutottunk ki Venzon11 városából, szembetalálkoztunk a clemonai esperes nagyobb és kisebb kocsijával. A provinciális atya a kisebbel, mi a nagyobbal utaztunk; rövid időn belül, egy leuca12 távolságot megtéve ott is voltunk Clemonában. Miután a plébániatemplomban eleget tettünk vallási kötelességeinknek, bőséges ebédet kaptunk Franciscus Abraham esperes úrtól. Éjszakára a mi kocsinkkal utaztunk San Danielbe, ahol fényesen ellátott minket Rosili úr, hasonlóan Cusius atya rokonához. Itt elmaradtak a hegyek, ezután mindig sík úton és kellemes vidéken haladtunk előre.

26. hétfő. Miután Istennek tetsző tevékenységünket elvégeztük, Cordinanzban ebédeltünk egy magányos vendégfogadóban. Éjszakára megérkeztünk a síkságon fekvő Cicili13 városába, ahol a városkapun kívül szálltunk meg.

27. kedd. Coniano, ez a nagy és kellemes város adott nekünk ebédet, miután előbb a ferenceseknél bemutattuk a szentmise-áldozatot. Az éjszakát Trevisóban töltöttük, az előzőhöz hasonlóan nagy és kellemes városban. Egy német fogadóban német módra láttak el minket. Másik kocsit ajánlottak, de elfogadását elodáztuk.

28. szerda. Borvidékek, szőlőültetvények és kastélyok között haladva elértük Mestre várost, amely a velencei tenger partján fekszik. Innen, miután megebédeltünk, Franciscus Turri gróf császári követ gondoláján utaztunk tovább Velencébe a domus professába, majd a követhez mentünk, aki szívélyes légkörű kihallgatáson fogadott minket. Velencében ma rendünk tagjai a főoltár mögött kórusban énekelték az esti zsolozsmát.

29. csütörtök. Úrnapja. Velencében maradtunk, és megnéztük az Oltáriszentséget vivő körmenetet, amelyet a Szent Márk téren tartottak. Az egész tér fölé póznákra erősített, szövetből készült árnyékvetőt feszítettek ki. Megállapodtunk az út következő szakaszát illetően eddigi kocsisunkkal, hogy ha egészen Rómáig elvisz kocsiján, 250 forintot adunk neki, azzal a feltétellel, hogy ő gondoskodik arról, amire szükségünk lesz az úton, ő fizet minden innivalót a fogadókban; az utóbbi fejében tíz magyar aranyat fog kapni.

30. péntek. Ebéd után elindultunk Velencéből, ismét a császári követ gondoláján, a körülbelül egy leucára fekvő Lamira fogadójába. Megtapasztaltuk, hogyan működik az a mestermű, amely segítségével a csatornán a hajók átkerülnek az alacsonyabb helyről a magasabbra, magának a víznek a jóvoltából. Lamirában ittunk valamicskét, amíg a kocsit megrakták, és búcsút vettünk Cusius atyától, aki visszatért Velencébe. Mi pedig folytattuk utunkat a csatornán, gyönyörű paloták között, amelyek mindkét oldalon egymást követték. Mivel hirtelen rossz idő lepett meg minket, kénytelenek voltunk Altal városban fogadóban éjszakázni.

31. szombat. Reggel hamarosan elértük Padovát, ezt a nagy és jól megerősített várost. Betértünk a kollégiumba, a két atya kiment a városba, hogy Szent Antal templomában végezzék el ájtatosságukat. Én ezt otthon tettem meg, majd utánuk mentem. Ezután elkalauzoltak minket a bencések Szent Jusztina-templomához, ami hatalmas és igen jó ízléssel van megépítve, a Vatikán után a második Itáliában. Ezután visszatértünk a kollégiumba, az ebéddel megerősítettük magunkat, ennek végeztével útnak indultunk. Mantalusóban, egy szinte elhagyott fogadóban éjszakáztunk.

1687. június

1. vasárnap. Rubigo14 településre értünk, ahol miután eleget tettünk Isten iránti kötelességünknek, megebédeltünk, és átjutottunk a Pó folyó túlsó partjára; komppal keltünk át. Az Al Pónak nevezett fogadóban éjszakáztunk, elég jól el volt látva.

2. hétfő. Ebédre Ferrarába mentünk, e szép, nagy, jól megerősített városba. Betértünk a nagyszerűen megépített kollégiumba, ahol szentmisét mutattunk be, majd pompás ebédet kaptunk. San Pietróban éjszakáztunk, egy nem különösebben nevezetes helyen.

3. kedd. Idejében értük el Bolognát, ezt a hatalmas, elegáns és jól megerősített várost. Betértünk a kollégium pompás épületébe, amelyben van egy többemeletes, négyszögletes torony; az emeletek belső része – a legalsótól a legfelsőig – nincs sem fallal, sem oszlopokkal alátámasztva. Ezt az egész napot itt töltöttük el; bejártuk a várost, leróttuk tiszteletünket Bolognai Szent Katalin holttesténél, Szent Domonkos sírjánál, és abban a szobában, ahol meghalt, melyet kápolnává alakítottak. Láttuk azt a tornyot, ami ferdén emelkedik.

4. szerda. Délig Bolognában maradtunk. Megfigyeltem egy nagybetűs feliratot a kollégium épületegyüttesének kapuján: „Pregate Dio per la anima del purgatorio” (,Könyörögjetek Istenhez a purgatóriumban szenvedő lelkekért’). A mi időszámításunk szerinti három órakor távoztunk innen, hogy eljussunk San Pietróba, de a sötétség ránk tört, és arra kényszerített, hogy a jelentéktelen San Nicolo magányos fogadóban éjszakázzunk.

5. csütörtök. Elhaladtunk Imola város mellett, ebédre betértünk Faienzába, ebbe az elég nevezetes városba. A kollégiumban eleget tettünk szent kötelességünknek, megebédeltünk a fogadóban, éjszakára pedig Forli városba mentünk, ami a nevezetesebb helyek között a legutolsó. Nem a kollégiumban szálltunk meg, hanem a fogadóban, ahová később betévedt valami cavalier15 a jegyesével, és elkezdett lármázni, amiért a jobb szobákat elfoglaltuk, de a fogadós lecsillapította.

6. péntek. Savignano városában a postaállomás főnökénél ebédeltünk, miután előbb a városban elvégeztük ájtatosságunkat. Az éjszakát Riminiben a kollégiumban töltöttük.

7. szombat. March atya és én korán reggel, imádkozásunkat befejezvén, útnak indultunk. A főtéren láttuk Szent Antal kápolnáját, amit azon a helyen emeltek, ahol egy szamár az Oltáriszentséget imádta. Pesaróban ebédeltünk, az éjszakát pedig Fano városában töltöttük, a kollégiumban. Itt a város színháza érdemes a megtekintésre, ahogyan az oratoriánusok gyülekezetének a könyvtára is. Megnéztük mindkettőt.

8. vasárnap. Senigagliában, emez elég nevezetes városban a városon kívül, a postaállomás épületében szálltunk meg, ami elég nagy ház. Innen ebéd után mindig a tenger mentén haladtunk előre, és megérkeztünk Anconába. A város fekvése igen kellemes, a tenger partján egy magas hegyen emelkedik. Betértünk a kollégiumba, ahol […] és a városban a lakosság nem mindennapi szívélyességét tapasztaltuk. Itt a kikötőt érdemes megnézni.

9. hétfő. Szent Primus és Szent Feliciánus napja. Reggel kilenc óra körül értünk Loretóba, ebbe a hegyen épült városba. Bementünk a kollégiumba, és mindhárman engedélyt kaptunk, hogy a kápolnában misét mutassunk be felséges urunkért, akinek születésnapja van. A provinciális atya a felség tiszteletére vendégül akarta látni ebédre a gyóntató atyákat, de a rektor atya tanácsára másnapra halasztotta a meghívást. Délután meglátogattuk az istriaiak kollégiumát.

10. kedd. Ismét mind a hárman miséztünk a kegyhelyen. Megnéztük a kincstárat, és ebéd után üdvözlő látogatást tettünk a kegyhely kormányzójánál. Leróttuk tiszteletünket a Boldogságos Szűz ivóedényénél, ami el volt borítva pénzérmékkel, rózsahalmokkal, stb.

11. szerda. Miután ismét misét mutattunk be a kegyhelyen, körülbelül hét órakor tovább indultunk innen, és Recanati városában, ami szintén hegyre épült, a loretói atyák házában ebédeltünk, jó hangulatban. Itt is van egy kollégium, ennek a templomában temették el Bobadilla atyát, van egy márványba vésett sírfelirata. A hely egy leuca16 távolságra fekszik Loretótól. Éjszakára megérkeztünk Macerata városába, ami ugyancsak hegyen található.

12. csütörtök. Körülbelül négy óra utazás után elértük Tolentino várost; mindannyian miséztünk Tolentinói Szent Miklós templomában. Jambrehovich atya elvált tőlünk, és visszatért Loretóba. Innen éjszakára megérkeztünk al Pontba, a postaállomás szinte magányos épületébe.

13. péntek. Átmentünk a hegyek között fekvő Serravelle erősségen, átkeltünk egy magas hegyen, és megérkeztünk Casa Nuovába, egy mély völgyben épült vendégfogadóba. Eleget tettünk Isten iránti kötelességünknek, elfogyasztottuk az ebédet, ami elég szerencsétlenül sikerült, ugyanis a halaknak volt valami hibájuk. Az éjszakát a síkságon fekvő Foligno városban töltöttük.

14. szombat. A hegyre épült Spoleto városban a kollégiumban ebédre tojásból készült ételt ettünk, három tállal. Délután átkeltünk egy magas hegyen, March atya és én szamáron, a provinciális atya lovon. Az éjszakát egy mély völgyben, a Stretturának nevezett postaállomáson töltöttük, az ellátás jó volt. A szálláshely fölé a hegyen álló csaknem lakatlan vár emelkedett.

15. vasárnap. Nehezen járható úton jutottunk tovább a hegyek között, majd kövezett úton leereszkedtünk Terni településre, és egy órán keresztül, vagy tovább is a síkságon haladtunk előre. Narni városba értünk, ami hegyen épült; itt fogadóban ebédeltünk. Nehéz útviszonyok közepette hajtottunk tovább, az éjszakát Otricoli hegyi faluban töltöttük.

16. hétfő. A hegyen fekvő Rignanóban ebédeltünk. Az éjszakát Castelnuovóban töltöttük, ami hasonlóképpen hegyre épült.

17. kedd. Idejekorán a Prima Portához értünk, ami két leucára van Rómától. Itt megvártuk a kíséretet, amit a prokurátor atya küldött elénk, megebédeltünk, majd a derék Pio kardinális hatosfogatával hamarosan megérkeztünk Rómába, este hat óra körül.

Az utazás alkalmával tett megfigyelések

A Rómába vezető út az ausztriai Schottwien várostól egészen a velencei államhoz tartozó Clemonáig hegyes és köves, és a karinthiai Adlstein17 város után, ami majdnem a hegyek között van, a sziklapárkányok között szűk ösvények vezetnek. Clemonától Anconáig a terep sík és igen kellemes, az út borvidékek és faültetvények között halad, amik kertekhez hasonlítanak. Anconától a Prima Portáig ismét hegyes és köves, néha még sziklás is.

A nagyobb városokban pompás paloták tűnnek szembe, de a házak nincsenek bevakolva. A kőművesek eljárásának róhatjuk fel, hogy kívülről látszik, mennyi téglát használtak fel, és hogyan helyezték el őket. Az utcák piszkosak, a házak emberi ürüléktől bűzlenek, ugyanígy még a templomok is, meg az előcsarnokaik. Így elmondható, hogy a piszok felülmúlja az épületek szépségét.

A falvak és a kisebb hegyi települések népe sötét bőrű, elcsigázott testű; éhező cigányoknak vélnéd őket. A városokban három dolog tűnik leginkább szembe: fratelli, asinelli, scarpinelli. Azaz: templomaik vagy monostoraik előtt álldogáló, üldögélő, beszélgető szerzetesek; csoportokba verődött szamarak, amelyek várják, hogy rájuk rakják terhüket; a házuk előtt az utcán dolgozó vargák. A nagyobb városok jól meg vannak erősítve, de a városkapuknál a vámszedőkőn kívül más őrség nincs.

Lombardiában az igavonó ökröket lenből szőtt lepellel terítik le, és homlokukat piros szalaggal díszítik. Ürüléküket a közutakon az emberek kosarakba gyűjtik össze. A szamarakat hasonlóképpen feldíszítik, színes gyapjúzsinórokkal, réz szemellenzőkkel. Az emberek a lehető legszabadabban tehetnek bármit, amit akarnak, tekintet nélkül helyekre vagy személyekre. A folyókon az átkelőhelyek nyomorúságosak. Mégis gyakran látni kőhidakat, amelyek nagy költséggel épültek, és érdemes megnézni őket. A legtöbb helység hegyre települt. A templomok igencsak bámulatra méltók, de egyikben sincsenek padok. A zöldség-, főzelék- és terménykereskedők meg az útkereszteződésekben gyümölcsöket árulók összevissza kiabálnak, nagy hangon kínálgatják portékájukat. Délután általános a nyugalom a mi időszámításunk szerinti három óráig, azután újra mindenki feléled.

Utazás Rómából visszafelé 1687-ben
 Szeptember

Idáig tartott az általános gyűlés, amikor March atya gyengélkedése miatt engedélyt kért, hogy a gyűlésről visszatérhessen a rendtartományba. Miután a hozzájárulást megkapta, eltávozott, és helyére velünk jött Rómából Fuschard atya, aki már négy éve a Collegium Germanicumban tartózkodott.

9. kedd. Három nappal az esőzés után (amire már két hónapja nem volt példa), reggel, a mi időszámításunk szerint az éjszaka hetedik órájában a provinciális atya, én, Fuschard atya és Matthaeus testvér három kocsin elindultunk Rómából. Magunk mögött hagyva négy leucát vagy két postát, megérkeztünk Monterosso faluba, ahol szent kötelességünket elvégezvén jó ellátásban részesültünk. Innen tovább utazva keresztülmentünk a hegyoldalban fekvő Ronciglione városkán. Átkeltünk egy igen magas hegyen (miután valami tó mellett haladtunk el), és megérkeztünk Viterbóba. Ez nyolc leuca18 távolságra van Rómától, már nem olyan egészségtelen a levegője, mint Rómának. Szép város; a kollégiumban, amely elég tágas, de csak 10 személy él benne, az éjszaka második felét megfelelően töltöttük el.

10. szerda. Viterbóból sík út vezet egészen a Fiasco hegy meredek emelkedőjéig, ami két leuca19 távolságra van. Itt található az egyik német Fugger uraságnak egy sírfelirata: „Propter est, est, meus Dominus mortuus est”20. Legyőztük az emelkedőt, és körülbelül fél óra múlva megpihentünk egy fogadóban. Itt reggelire hideg sültet kaptunk, és megkóstoltuk a hely nevezetes borát. Ezután továbbhaladtunk; Venzene városban ebédeltünk, ami egy három leuca21 széles tó partján terül el. Ennek a tónak a közepén van két sziget, úgy tűnik, kellemes kilátás nyílik egyikről a másikra. Az egyiken valaha a karmelitáknak, a másikon a kapucinusoknak volt monostoruk; a szigeteket most plébánosok igazgatják. Az egyik szigeten hét templom van.

Délután a tó melletti síkságon haladtunk tovább egy egész leucát, áthaladtunk a dombon fekvő San Lorenzo városkán (ahol vámot kellett fizetni). Ezután átkeltünk egy magas hegyen, és miközben bőséges esőzés lepett meg, beértünk Aquapendente22 településre, ott éjszakáztunk. Megkérdeztük szállásadónktól, miért hívják így ezt a helyet. Azt a magyarázatot adta, hogy azért, mert sok vize van, ami a hegyekből zúdul alá.

11. csütörtök. Egy posta távolságnyi utat megtéve megérkeztünk Pontecisinóba, a pápai állam utolsó helységébe, ahol vámot fizettünk. Továbbhaladtunk egy meredek hegynek a sziklái felé, amin át is keltünk, és magunk mögött hagyva egy mérföldnyi hegyi utat, megérkeztünk Ratigovaniba, Firenze hercegének erődítményébe. Ide a kocsisok nem akartak bemenni, hanem inkább még egy szűk órát utazva betértek egy elég silány vendégfogadóba, ahol ennek ellenére a bor jó volt, amit szintén Ratigovaninak hívnak. Innen délután négy óra körül elindultunk, de csak egy passa utat tettünk meg, és a mi időszámításunk szerinti este hét órakor betértünk Scala magányosan álló vendégfogadójába, ahol az éjszakát töltöttük.

12. péntek. Reggel, miután felszálltunk kocsijainkra, elhaladtunk a magas dombon fekvő San Giorgio városka mellett, és bal kéz felől elhagyva a magas hegyre épült Montalcino nagy városát, keresztülmentünk Turniro falun is. Befordultunk Bonconvento városba, ahol elvégeztük ájtatosságunkat, majd megebédeltünk.

Délután majdnem teljesen sík úton haladtunk előre, esti öt óra körül beértünk Sienába, a kollégiumba, ami húsz személyt lát el. A város hatalmas, egy dombra építették, útjai téglákkal vannak kirakva, bővelkedik a magas tornyokban. Található itt egy híres szeminárium, amit rendünk tagjai tartanak fenn.

13. szombat. A provinciális atya születésnapja volt. Délig Sienában maradtunk. Miután vallási kötelességeinknek eleget tettünk, kimentünk a városba, hogy megnézzük a látnivalókat. A kollégium temploma elég jó ízléssel épült, nem nagy, hét márványoltár van benne (a Boldogságos Szűznek szentelt szebb a többinél). A templomnak nincsenek boltívei, a mennyezete viszont aranyozott. A kollégiumnak magas és tágas termei vannak, maga az épület is magas, de még befejezetlen. Egy őrgróf az épület emelésére 4000 doppiát adományozott; mivel a rektor ezt elhasználta az építmény magasítására, így a kiterjedés látta kárát. Ennek az őrgrófnak a feleségét provincialissának titulálják; mindenkit, aki újonnan érkezik a kollégiumba, bemutatnak neki. Van egy másik grófné is, akit meg rectorissának hívnak. Vannak olyan kisasszonyok is, akiket tertiariáknak neveznek, és serényen munkálkodnak a kollégium temploma számára készülő kárpitokon. Található ebben a városban egy nevelőintézet, ami igen-igen nagyszerű, akár az épületét, akár a benne tanuló nemes ifjúságot illetően. Itt a tudományok mellett a növendékek még más dolgokban is gyakorolják magukat: lovaglásban, vívásban, nyelvekben stb. Ebben a városban van Itália leghíresebb piactere. Végül van egy székesegyház, ami igencsak érdemes a megtekintésre. A katedrális, bár igen nagy, belülről és kívülről teljes egészében fehér és fekete márvánnyal van burkolva, felmagasodó tornyával együtt. Az egész épület márvány domborművekkel van borítva, amelyeken a kifaragott mestermunkák teljes történeteket ábrázolnak. A katedrális belseje általában korláttal el van zárva, nem is nyitják ki, csak az idegeneknek. A szószék hét márványoszlopon áll, amelyeket csodálatos kidolgozású domborművek díszítenek. Az a hely, ahol a kórus részére szolgáló hatalmas könyveket őrzik, igen művészi festményekkel ékes. A templom homlokzata teljes egészében márványból épült; domborműveivel, faragott díszítéseivel, szobraival a lehető legnagyszerűbb látványt nyújtja. A templom mellett van egy nagy kórház, amiről azt mondják, hogy az első kórház volt Európában. Ezen a vidéken az a szokás, hogy a palotákon és a nagyobb házakon, ahogyan a város kapuin is, a nagyobb tekintély jeléül mindenfelé a falra rögzített vasgyűrűk függenek.

Délután útnak indultunk, két óra elteltével elhaladtunk Pudibancri városka mellett, és elértünk a harmadik postaállomásra, az elég magas hegyen fekvő Tavernaliba; itt éjszakáztunk. Ez a vidék sokkal kellemesebb és jobban meg van művelve, mint a Siena előtti. Ott ugyanis minden terméketlen, és a föld olyan, mintha sós lenne; itt gyakran tűnnek fel szőlőskertek; a dombok és a völgyek között szétszórtan erdőcskék, fák, paloták, házak, villák láthatók. Úgy tűnik, mintha mindez már messziről a firenzei gyönyörködtető vidéket jelezné előre.

14. vasárnap. A mi időszámításunk szerinti tizenegy órakor már ott is voltunk Firenzében, ebben a nagyságáról, tisztaságáról, az utcák rendezettségéről, fekvéséről és Etruria nagyhercegének rezidenciájáról híres városban. Betértünk a kollégiumba, és eleget tettünk Isten iránti kötelezettségünknek. Mire befejeztük ebédünket, már várt ránk Archiato gróf, a pápai követ titkára, aki üdvözölte a provinciális atyát, és felajánlotta, hogy rendelkezzünk vele és kocsijával. Éltünk tehát ezzel az előzékenységgel, és mindenekelőtt a követhez hajtattunk. Miután üdvözöltük, a várost jártuk be. Először a dómot néztük meg, ami hatalmas és nagyszerű, de kívülről szebb látványt nyújt (az egész fehér és fekete márvánnyal van burkolva), mint belülről, ahol közönséges faragatlan kövek borítják. Ennek a templomnak 40 kanonokja és 200 áldozópapja van. A kanonokok ülőhelyei a templom közepén helyezkednek el, kör alakban a kupola alatt. Ugyanott van a főoltár, amelynek márványszobra az Atyaistent ábrázolja, alatta pedig a fekvő halott Krisztust. E templom szomszédságában áll egy négyszögletes torony (campanilének hívják), igen magas, egészen a tetejéig fehér és fekete márványlapok borítják. Ugyancsak a templom mellett van egy kerek keresztelőtemplom, aminek három hatalmas, ércből öntött kapuja csodálatra méltó mestermű. Megtekintésre érdemes még Szent Mária Magdaléna de Parris temploma, amelyben a szentélyt egészen a boltozatig sokféle tükörfényes márványlappal borították. Ugyanígy van díszítve az Angyali Üdvözlet temploma, amelyben van egy ugyanilyen nevű kápolna; ezt rácsok veszik körül, az egész mindenfelől ragyog a sok ezüsttől. Van e városban a Jézus Társaságnak egy tertiorátusa is.

15. hétfő. Ricardi őrgróf eljött, hogy üdvözölje a provinciális atyát, azután elküldte a kocsiját, hogy használjuk; ezzel a hercegek mauzóleumához hajtattunk. Az épület szépsége leírhatatlan, olyan változatosak értékes kövei, és oly nagy művészettel van megalkotva. Van benne két márványból készült párna, amelyek darabját 30 ezer scudóra értékelik. Egy márványba vésett négysoros feliratnak minden egyes betűje 30 scudóba került. Ez a templom 40 lépés átmérőjű, ötszögű, és Szent Lőrincnek van szentelve. 1604-ben kezdték el építeni. Az ablakok párkányáig márvánnyal van borítva; tervezik, hogy egészen a boltozatig be fogják burkolni, de még alig fele részben készült el. Egyetlen oltára lesz, amelynek a szentségtartója egymillióba fog kerülni. Az építmény alatt van egy másik kápolna, hasonló nagyságú, öt oltár lesz benne. Elmentünk a domonkosok monostorába és templomához is, ami egy egész kis városnyi területet foglal el. Van négy vagy öt kertje, sok fedett folyosója. Az egyikben láttam lefestve Noé bárkáját, amelyben Noé felesége a rózsafüzért imádkozza, miközben az állatok szállnak be a bárkába.

Délután az őrgróf bejelentett minket a nagyherceg kihallgatására, aki igen szívélyesen fogadott minket, és nem akarta befedni a fejét, amíg mi is be nem fedtük a magunkét a quadratummal. Innen a galériába hajtottunk, ami egy kettős elrendezésű épület, igen hosszan és fenségesen nyúlik el. Különböző termekben különféle nagy értékű ritkaságokat mutattak nekünk. Vannak ott művészi szelencék, képek, különféle szobrok, drágakövek és számtalan egyéb dolog. Egyebek között van két faragott mívű asztal, drágakövekkel díszítve; a nagyobbat 100 ezer, a kisebbet 60 ezer scudóra becsülik. Ez utóbbin, amely mindenféle színű virágokat ábrázol, 30 művész 15 évig dolgozott. Eddig négy teremben hasonló ritkaságokat tekintettünk meg, az ötödikben változatos fegyverzeteket lehetett látni, török lószerszámokat, török fegyvereket, és hasonlókat. A hatodik teremben a 140 leghíresebb festő élethű, hiteles arcképe volt kiállítva. Mindegyikük maga festette meg saját képmását. Az arcképek között ott függött egy jezsuitáé is, egy másik meg egy kapucinusé volt. A hetedik teremben különböző fajta porcelán vázák ezreit helyezték el.

Innen átmentünk a régi aulába, ahol számtalan arany- és ezüstvázát mutattak. A többi látnivaló között tetszett az ezüst hercegi fekvőhely, amelyet négy vaskos ezüstoszlop tartott; az oszlopokat drágakövek díszítették. Ugyancsak tetszett egy aranyoltár, ami legalább egy öl hosszúságú volt. Az elhunyt herceg fogadalomból készíttette, csak úgy ragyog a rubinok és más drágakövek százaitól. Szintúgy kellemes látványt nyújtott a herceg aulájának igen hosszan elnyúló felső emelete. A termek ajtói az emelet egyik végétől a másikig egymással szemben nyílnak, egészen a látványt lezáró utolsó ablakig. Így ahogy végigtekintünk az egészen, igen kiváló perspektívát mutat. Minden terem, húsznál több, egyformán tágas, damaszkuszi kárpitokkal van borítva, mindegyikben igen ritka festmények függnek, a boltozatok aranyozottak és itt-ott festményekkel díszítettek – végül is minden a legméltóbb a nagyherceghez.

16. kedd. Reggel, miután elvégeztük szent kötelességünket, útnak indultunk, ebédre betértünk San Pietróba, ami a nagyherceg erődítményének a tövében van. Ott megebédeltünk, majd keresztüllovagoltunk az Appennin hegységen, és az éjszakát Falinzoll városban töltöttük.

17. szerda. Ezután már a város kapujánál a négy posta magas és hosszú Alpokat kezdtük el megmászni. Miután előrehaladtunk két postát, Loiano23 városkában megebédeltünk. Előtte misét mutattunk be a ferenceseknél, akik ezt a monostorukat alapító nélkül, az összegyűjtött adományokból emelték. Az Alpoknak ezen a részén ők a lelkek gondozói.

Elfogyasztottuk a könnyű ebédet, és megtettünk két postát (az egyiket az Alpokon keresztül, a másikat a völgyben), éjszakára Bolognába értünk. Nagyon felfrissültünk, azáltal, hogy átkelve a hegyeken visszatérhettünk a kellemes Braidába. Itt is éhesek maradtunk a négy órás koplalás miatt, még bor sem volt kedvünkre való.

18. csütörtök. Mindazonáltal itt maradtunk ebédre. Délután pedig négy leucát tettünk meg széles és sík úton, amit mindkét oldalról szőlőskertek és barátságos épületek szegélyeztek. Elmentünk valami település mellett, és napnyugtára San Giovanniba érkeztünk, egy megfelelő szálláshelyre, és ott töltöttük az éjszakát.

19. péntek. Négy órával napkelte előtt útnak indultunk, két postát jó bort termő szőlőültetvények között haladtunk előre, dél körül megérkeztünk Concordiába. Ez Mirandula hercegének városa, ahol a palotája is van; ez kívülről elhanyagoltnak tűnik. A vendégfogadó rettenetes, rosszul van ellátva hallal is, borral is.

Ezen az úton két dolgot tanultam meg: egyiket vízen, a másikat szárazon. Az elsőre az alkalom egy csatornánál adódott. Itt amíg a víz nagyobb, az utazókat komppal szállítják át; ezért habár most át tudtunk rajta gázolni, mindazonáltal a révpénzt meg kellett fizetni. A másik esetben szőlőskertek között haladtunk előre, és elérkeztünk egy ölnyi széles árokhoz. Ezen csak egy közepes hidacska vezetett át, amilyent az árok szélessége megkívánt. Ezen másként nem mehettünk át, csak ha kifizettük a hídpénzt. A szomszédos parasztok odahoztak egy farudat; a kocsi egyik kereke ezen gördült át, a másik a hídon, a kocsisok irányításával, a lovakat pedig a hidacska közepén kézzel vezették át.

Délután egy leuca24 út után átgázoltunk egy csatornán, egy postányi utazást megtéve megérkeztünk San Benedettóba. Kipróbáltunk egy igen hitvány szálláshelyet a bencés atyák közelében, ott töltöttük az éjszakát. Mantovában megmondták nekünk, hogy miért hívják azt a fogadót „Osteria dell diabolo”-nak (,Az ördög kocsmája’).

20. szombat. Miután átkeltünk komppal a Pó folyón, ahogyan (ha nem csalódom) az Etschen is, a mi időszámításunk szerinti tíz óra körül elértünk Mantovába, ebbe a nagy és megerősített városba, ami vizek és mocsarak között fekszik. Betértünk a kollégiumba, ahol csukával és potykával láttak el minket. A kollégiumban megtekintésre érdemes a kupolás sekrestye, amit stukkódíszítés és erezett fából készült szekrénykék ékesítenek. A templomban a főoltáron van egy egyedülálló, igen magas szentségtartó, különféle fajta szép márványkövekből elkészítve. A kollégium tágas, de még nincs befejezve.

Éjszakára két rövid postát megtéve Villafrancába érkeztünk. A helység a velencei államhoz tartozik, híres a fogadója, ahol a bort „sanctumnak” nevezik. A település elején áll egy erődítmény, aminek igen magasak a falai és tíz jellegzetes tornya van; egyébként a hely elhagyott, jó, ha négy kis ház van benne.

21. vasárnap, Szent Máté ünnepe. Három óra alatt Veronában voltunk, ebben a nagy és jól megerősített városban, ami a Tirol felé nyúló hegyek lábánál fekszik. A kollégiumban csak egy atyát és egy testvért találtunk, mivel a többiek a püspök villájában üdültek. Egész nap itt maradtunk, hogy kocsijaink tengelyeit átalakítsák a Tirolon keresztül vezető szűk utaknak megfelelően. Ezt a várost a közepén a hajózható Etsch25 folyó szeli ketté. Van itt egy csiszolatlan márványból épült amfiteátrum, kisebb, mint a római, de épebb állapotban maradt. A kollégiumot a kisebbek közé lehet sorolni, 16 személyt lát el. Filozófiát tanítanak benne, alapítója nincs, hanem a város fedezi költségeit.

Reggel körülbelül egy leuca26 út megtétele után komppal átkeltünk az Etsch27 folyón, majd a hegyek között köves úton haladtunk előre, és megérkeztünk Chiusába, a velenceieknek az Etsch28 partján fekvő erődítményébe. Itt a sziklás dombon emberek húzták át kocsijainkat egészen a legközelebbi fogadóig, amit Seregnának hívnak. Itt ízlésünknek megfelelően megebédeltünk. Mivel azt mondták, hogy az út következő szakasza egy teljes mérföldön keresztül nem biztonságos a rablók miatt, kísérőül felfogadtunk hat parasztot, akik ajánlkoztak.

Egy leuca29 megtétele után elbocsátottuk ezt a kíséretet, miután adtunk nekik fejenként egy fél scudót, ahogy kérték. Haladtunk tovább két leucát, megérkeztünk Tirolba. Halában éjszakáztunk, egy fogadóban, amelyik ugyan jó nagy volt, de nem volt elég jól ellátva, különösen, ami a bort illeti.

23. kedd. Miután eleget tettünk vallási kötelességeinknek, reggel útnak indultunk a Vall de Garinának nevezett folyamatos völgyben az Etsch30 mentén. Keresztülmentünk Rovere31 városkán, ami már német, és egy mérfölddel ez után Calian faluban megebédeltünk. Innen négy óra körül indultunk tovább, és három órán belül Trentóban voltunk. A kollégiumban láttak vendégül minket, ahol a szokásos fogásokon kívül még kaptunk egy fél csirkét, egy borban főtt fél birsalmát, egy kis tálka vékony szeletekre vágott retket, szemezgetni való csemegét és két üveg bort.

24. szerda. Ugyanott maradtunk ebédre, majd miután miséztünk a jezsuiták szegényes kis templomában, elmentünk a székesegyházba. Ebben kitűnik a festményekkel és márványszobrokkal ékes kápolna, amit az új püspök építtetett. Ezután felkerestük a püspöki székhelyet, ami a tridenti zsinatról nevezetes. Más megtekintésre érdemes dolog Trentóban nem kínálkozik. A kollégiumban húsz személy van.

Délután négy óra alatt Solerno városába értünk, ahol tisztességesen gondoskodtak rólunk, és elláttak minket. Idáig még mindig az Etsch32 völgyében haladtunk előre, ami művelt és kellemes vidék, mivel sűrűn követik egymást a falvak, városok, várak.

25. csütörtök. Ismét az Etschet követtük, majdnem három mérföldön keresztül, majd eltértünk tőle, és egy fél mérföld után nyolc óra alatt elértük Potzen33 tiszteletre méltó városát. Ott „Az Arany Naphoz” címzett fogadóban pompásan, tisztán és serényen láttak el minket, és nem is fizettünk többet fejenként 36 krajcárnál.

Ezután a sebes Tausach mentén egy szűk völgyben haladtunk tovább, ahol legfeljebb egy-egy ház állt. Kétmérföldnyi utazás után elértük a magányosan álló Atzwang fogadót, ahol éjszakáztunk.

26. péntek. Reggel napfelkelte előtt elindultunk a fogadóból, és majdnem másfél mérföldnyit utaztunk a hegyszorosokon át, szemben a Tausach folyásával. Átmentünk Kulmer34 városkán, amely mellett egy hegyre épült híres vár emelkedik. Egy mérfölddel ezután magunk mögött hagytuk Klausent, a brixeni püspök székhelyét, valamint a felújított várat. A völgy Kulmer35 után kezdett egyre tágulni és lakottabbá válni. Végül is tizenegy óráig négy leucát tettünk meg, megérkeztünk Brixen36 híres városába, ahol bőségesen elláttak minket nagy pisztrángokkal.

Éjszakára a hegyszorosok között egy postát megtéve Mittewaldba mentünk, hogy a campaniai francia atyák elváljanak tőlünk, akik idáig velünk utaztak.

27. szombat. Szent Kozma és Szent Damján ünnepe. Körülbelül egy mérföld után kivergődtünk a hegyszorosok közül, kiértünk a völgy nyíltabb részére, és átmenve Mäst37 falun Sterzen38 településre értünk, ami két mérföldnyire van Mittewaldtól. Ezután fél mérföldet hegyen haladtunk, Gassensassban ebédeltünk. Itt ezüst-, ón-, és ólombányák vannak.

Délután, miután egy fél mérföldet kapaszkodtunk felfelé nem túl meredek úton, átkeltünk a Brenner-hágón. A fennsíkon egy egész mérföldet utaztunk, lefelé szintén egy mérföldes út vezetett. A hegy lábánál átmentünk a kies Stánoch falun. Egy mérföld után betértünk Mattera39 városba, ahol igen jó ellátásban volt részünk.

28. vasárnap. Négy óra alatt, miután két hegyen az oldalukat érintve átkeltünk, leereszkedtünk egy síkságra, amelyik körülbelül két mérföld hosszú és fél mérföld széles. Elértünk Innsbruckba, ebbe a tiszta városba. Kicsi ugyan, de a város környéki házak miatt kiterjedtnek és nagyszerűnek tűnik. A városban a kollégiumnak szép a fekvése, temploma arányos és díszes. A templom alatt van a főhercegek kriptája. A kollégiumból a ferencesek monostorán keresztül – akiké az udvari templom – át lehet jutni a régebben épült aulába. Itt semmi említésre érdemes nincs, hacsak nem egy kis tetőcske, ami színaranyból van. Ezen az átjárón keresztül délután két órakor átvezettek minket Lengyelország legfelségesebb királynőjének a kihallgatására, aki Lotharingia40 hercegnője is. A felséges asszony több mint egy fél óráig igen szívélyesen eltársalgott velünk, majd miután üdvözöltük gyermekeit, a két kis herceget is, eltávoztunk, miközben az ifjú hercegek a második terem ajtajáig kísértek bennünket.

29. hétfő, Szent Mihály napja. Délután megjelent szolgálatunkra Felix Coroninus atya. Ő maga kísért el minket Halába, ami két órányi távolságra van Innsbrucktól. Még aznap visszafordult Innsbruckba Fouchardt atyával együtt, hogy Klagenfurtba, majd innen Gurziumba menjenek de Goys érsekhez. Hall kis település; a kollégium szép, négy éve emeltette a város consula, négyszög alakúra. Van itt egy híres zárda a nemes kisasszonyok számára, akik rendünk atyáinak lelki gondoskodása alatt élnek. Ha nem is túlságosan hitbuzgók, mind ez idáig mégsem vált ki közülük senki, hacsak valakit a halál el nem ragadott.

30. kedd. Hajót béreltünk Passauig 30 forintért; reggel hat óra után elindultunk Hallból, elhajóztunk Schwaz falu mellett, ami egy városhoz hasonló, két mérföldnyire fekszik Halltól. Kevéssel ezután a szél miatt nem tudtunk tovább haladni, kikötöttünk. Ebédet a hajón főztek, ugyanott fogyasztottuk is el, a hajó fedett részén. Amint elállt a szél, eltávolodtunk a parttól. Újabb két mérföld után elhaladtunk Rottenburg41 település mellett, amely fölé egy vár magasodik, ahol Zrínyi Péter fiát tartják fogva42. Végre négy újabb mérföldet megtéve Kuefstain43 vagy Kopstein településhez értünk, ami fölé ugyancsak egy vár emelkedik. Ez egy kőszirtre épült, jó nagy és kiválóan meg van erősítve, valamint bőven el van látva védelmi berendezésekkel. Ezt a várat szokták Tirol kulcsának is nevezni. Ezen a helyen éjszakáztunk.

1687. október

1. szerda. Elvégeztük szent kötelességeinket, napkelte előtt felszálltunk a hajóra, és negyedóra elteltével kikötöttünk a bal parti Bavariában. Két mérföldet haladtunk tovább, amikor vihar kerekedett, és csaknem két óra hosszat vesztegeltünk. Jobbról egy igen magas hegy emelkedett fölénk, amelynek a csúcsán egy kősziklán egy feszület állt, olyan magasan, hogy alig lehetett felismerni. Ugyanott van egy kőasztal három kőszékkel, a tiroli fejedelmek számára.

A szél elálltával folytattuk utunkat; mintegy két mérföld után elhajóztunk Rosenheim város mellett. Útközben a hajón megebédeltünk, és egy mérföld megtétele után megérkeztünk Wasserburgba. A települést úgy körülveszi az Inn, hogy a város vége alig egy kőhajításnyira van a folyótól. Végül két mérföldet megtéve elérkeztünk Kloster Auhoz, a reguláris kanonokok monostorához. Mivel ránk esteledett, kénytelenek voltunk itt tölteni az éjszakát egy olyan szálláshelyen, ahol sem fekvőhely, sem konyha nem volt. Jól ki is néztünk volna, ha nem gondoskodtunk volna mi magunk a szükséges dolgokról.

2. csütörtök. Öttingben akartunk misét bemutatni, de mivel a köd csaknem délig megakadályozta, hogy folytassuk utunkat, Auban miséztünk, a reguláris kanonokoknál. Ezután hajóra szálltunk, egy mérföld után elhaladtunk Traburg város mellett, a következő mérföld után Milldorf44 település, a harmadik után Ötting, a hatodik után Braunau45 mellett, ami sáncokkal van megerősítve. A hetedik mérföldet megtéve végre Ering faluban éjszakáztunk, a vendégfogadóban jól elláttak minket.

3. péntek. Hat órakor elhagytuk e helyet, egy mérföld után elhajóztunk Oberburg46 város mellett, azután a gazdag Reichersperg47 monostor, majd Scharding48 város mellett; következett ismét egy gazdag monostor, a bencéseké, Farnbachban, majd egy fél mérföld után Neuburg császári vár, végül még egy mérföld megtétele után 11 órakor megérkeztünk Passauba, ahol rendtársainknál ebédeltünk.

4. szombat. Egész nap itt maradtunk. A Szent Hegyen végeztem el ájtatosságomat a Boldogságos Szűz templomában. Láttam a nagy és díszes székesegyházat is.

5. vasárnap. Továbbra is Passauban maradtunk. A rektor atya meghívott minket az Innen túl fekvő városszéli kertbe, ahol bőséges ebédet fogyasztottunk el Steiner püspök úr társaságában. Közben alkalom adódott arra, hogy hajóval utazzunk le Bécsig. Linzig Wargl atya csatlakozott hozzám. A provinciális atya itt maradt.

6. hétfő. Miután elindultunk Passauból Jona atyával, elhajóztunk Havnerzell, Engelhardtzell, Aschau, Ottensheim, Willering falvak és a Kálvária-hegy49 mellett, öt órakor megérkeztem Linzbe. Willering után a Duna egyik partján van egy templom, ahová vakokat, a másik parton egy másik, ahová süketeket temetnek.

7. kedd. Hat óra után imádkozásomat befejezvén megreggeliztem, és továbbindultam Linzből. A rektor atya bőven ellátott hideg élelmiszerekkel és egy hordócska borral. Három mérföld múlva következik Mathausen50 város. Innen öt mérföldnyire fekszik Strudl51 és Virfl. Ez utóbbi templomának, mivel szerencsésen átjutottunk ezen a két veszélyes helyen, adományt juttattunk. Innen újabb két mérföldnyire van Ipsium52 település, és végül még négy mérföldet megtéve hat óra után Aspach53 faluba értünk, ami elég jól el van látva. Előbb azonban egy mérfölddel Ipsium54 után elhaladtunk Maria Tafele, e csodálatos, hegyre épült templom mellett.

8. szerda. Hat óra után továbbindultunk, és körülbelül négy mérföldet megtéve Stein településen partra szálltam. Itt elvégeztem ájtatosságomat, és megreggeliztem. Ez a hely egy félórányi távolságra van Krembstől. Innen továbbindultunk, és bár a szél eléggé akadályozott, elvergődtünk Grafensteinig, ahol egy jól felszerelt vendégfogadóban éjszakáztam.

9. csütörtök. Innen reggel hét óra körül elindultunk, de a szél akadályozta haladásunkat. Egy óra elteltével kikötni kényszerültünk. Én kiszálltam, és gyalog elmentem Klosterneuburgba. Kerestem egy kocsit, amivel Bécsbe utazhatok. Amint találtam, hordárokat fogadtam, akik csomagjaimat elvitték a vendégfogadóba. Közben a reguláris kanonokoknál elmondtam imádságaimat, és a fogadóban megebédeltem. Kocsira szálltam, és négy órakor Bécsben voltam. Ugyanoda értem vissza szerencsésen, ahonnan római utamra indultam. Négy nap múlva innen tovább utaztam Nagyszombatba.

Róma nevezetességei, amelyeket 1687-ben láttam,
amikor első alkalommal jártam ott

1. Megtekintésre érdemes a Jézus Társaság domus professájának temploma, az il Giesu; igen ékes, akár a festményeit nézzük, akár a boltozat díszítéseit. Nevezetes Szent Ignác testéről és Szent Xavér karjáról.

2. A római kollégium templomának az épülete igen szép, díszítése már nem annyira. Itt van az oltár alatt egy ezüst szarkofágban Szent Alajos teste. Ugyancsak itt őrzik egy üvegedénykében Szent Exuperancia55 vérét, ami 1300 év óta máig is vöröslő, friss és folyékony. A művészet csodája a templom festett belső felületű kupolája, különösképpen, hogy a fény beesését ecsettel úgy sikerült érzékeltetni, mintha az természetes megvilágítás volna. A könyvtár pompás; Kirchner atya régiségei és műkincsei viszont már szinte teljesen el vannak hanyagolva. A kollégium kívülről nagyszerű, ahogyan a hozzá kapcsolódó iskolák is; elég nagy területen fekszik, belülről is hasonlóan nagyszerű.

3. A Maria Rotunda vagy Pantheon az ókori istenek temploma volt. A Boldogságos Szűz szobra, akiről ez a templom a nevét kapta, a főoltár fölött a falon van elhelyezve. A Nagyboldogasszony két könyök magas márványszobrát négy angyalfigura tartja. E templom egész kupolája négyszögletes kövekből épült, nincs más ablaka, mint a kupola legfelső részén egy kerek nyílás. A padlón ennek egy ugyanilyen nagyságú lyuk felel meg, amelyen keresztül a beesett esővíz folyik el. A rómaiak építményei közül egyedül ez az épület maradt fenn épségben. Van egy hatalmas kapuja, amelynek a vastagsága csaknem egy tenyérrel több, mint egy férfiarasz. Ez az egész templom kerek, ugyanolyan nagy, mint a Szent Péter-bazilika kupolája. A kerülete mentén körülbelül 10 oltár lesz elhelyezve. Van egy négyszög alakú, tágas előcsarnoka, ami hatalmas kőoszlopokon áll.

4. A vatikáni Szent Péter-bazilika a művészet csodája, nagyságát nézve éppúgy, mint magának az építménynek és díszítésének ékes mivolta miatt. Csodálatra méltó ércből öntött mesterművek vannak benne. A névadó szent sírját 100 lámpás világítja meg. Láthatók itt a pápák síremlékei, Aranyszájú Szent János sírja stb.

5. A filippinus atyák templomában a teljes egészében aranyozott boltozaton kitűnnek a gyönyörű festmények. Megtekintésre érdemes Szent Fülöp kápolnája, az egész márványból készült és mozaikkal van díszítve.

6. A theatinusok templomában igen jó ízléssel épült Szent Kajetán kápolnája, az egész a mennyezettől a padlóig különféle tükörfényes márványlapokkal van borítva, úgy, hogy a kupola boltozata is márvány. Kiemelkedőek a kápolnában lévő különösen nagy, hófehér márványszobrok.

7. Pasquino szobra egy bizonyos ház sarkánál az utcán egy kőszéken ül. Ezt a Szent Péter-bazilikából visszafelé jövet láttam, amint több szökőkutat is, amelyek vízzel teli medencéből lövelltek felfelé, és obeliszkeket.

8. A Szent András noviciátus szőlőjében vagy városszéli kertjében megtekintésre méltó egy 400 lépés hosszú, ciprusokkal szegélyezett sétány. A ciprusok mindkét oldalon sűrűn vannak ültetve, és rendszeresen úgy nyírják őket, hogy valóságos függönyt képeznek.

9. A Borghese-kert ugyanolyan kellemes, mint amilyen kiterjedt. Tele van árnyékot vető, függönyszerűen egymáshoz érő magas fákkal, cédrusokkal, babérokkal, bukszusokkal stb. Nagyszerű a hercegi palota is; szembetűnő, hogy kívülről a tetejéig faragott márvány díszítményekkel van borítva. Bőven vannak a kertben szökőkutak, halastavak, struccok, hattyúk, vízzel működő szerkezetek, márványszobrok stb.

10. A Maria de Victoria-templom elég kicsi, de kellemes. A körben lógó zászlókról nevezetes, amelyeket az ellenségtől zsákmányoltak. A Boldogságos Máriáról, az angyaloknak királynőjéről elnevezett templom nagy, és kereszt alakban egyforma hosszú és széles, valamikor a pogány istenek temploma volt. A Maria all populo-templom a bőujjas köntösű augusztiniánusoké, közel a város Porta56 Flaminia kapujához. A kaput kívülről IV. Pius építtette ki, belülről VII. Sándor ékesíttette. Ugyanez a IV. Pius rakatta ki kővel a Via57 Flaminiát, ami ezen a kapun keresztül vezet Németország felé. Ez a kapu szebb a város többi kapujánál. Az All populo szép kis templom, még a boltozatát is különféle márványlapok borítják. A megreformált augusztiniánusok Jézus és Mária-temploma teljes egészében, a boltozatáig változatos fajtájú, tükörfényes márványlapokkal van kirakva.

12. Szent Péter és Pál ünnepének vigiliáján felvonult az ünnepélyes díszmenet a Chinaeával, azaz a fehér lóval58, amelyet (ha nem csalódom) a nápolyi király szokott küldeni a pápának. Az ünnepségre nagyobb készületre számítottunk, mint amekkora volt; mégis ritkaságszámba menő esemény azok számára, akik még sosem láttak ilyet. A nemesség az egyháziakkal vegyesen volt jelen, némely lovaknak és hercegeknek igen értékes volt a felszerelésük, különösen pedig a fehér lónak, amelyet a pápának felajánlottak. Ritka látvány volt, ahogyan minden utca egészen a pápai palotáig mindkét oldalon zsúfolva volt kocsikkal, amelyekben nézelődő emberek ültek; hasonlóképpen a házak szőnyegekkel díszített ablakai is tele voltak nézőkkel.

13. Amikor kiutaztunk Tusculumba, még a városban keresztülmentünk (ha nem csalódom) Néró amfiteátrumán. Ez kerek, hatalmas, csodálatra méltó mű, nagyrészt romos. Áthaladtunk továbbá Néró diadalkapuján; hasonlóképpen elhagytuk Constantinus diadalívét, ami már a város falain kívül van. Áthaladtunk a kőből épült, igen magas vízvezeték alatt is, ami a várostól közel 30 itáliai vagy 6 német mérföldre nyúlik el.

14. Tusculumban, ebben a hegyoldalra épült városkában van egy villa, ami a Jézus Társaságé. Négy személy lakja, de bőven vannak benne helyiségek, amelyek római rendtagjaink számára szolgálnak pihenőhelyül. Ott van a hegyoldalban a Villa Ludovisiana, a település fölött. Igen kellemes hely a hozzá tartozó függőkertek vagy teátrumok, a palota, a fasor, a sok árnyékos lugas, a vízvezetékek és a vízijátékok miatt. A Villa Aldobrandina mind a fekvése, mind a teátrumok és a vízijátékok változatossága miatt kellemesebb az előzőnél. Ott van ma a Borghese villa, amelyben akkor Pamphilius érsek lakott, a legkedvesebb elöljáró, aki a Társaság leginkább szeretett tagja, a teológia doktora; tele emberséggel, nyájassággal és kegyességgel. Miután tiszteletünket tettük nála, és engedélyt kaptunk rá, átmentünk a magasabban fekvő Borghese villába, amelyet Monte Dragonnak hívnak, a Borghese herceg címerében lévő sárkányról. Ez messze felülmúlja a korábban említetteket; ennek oka magának az építménynek a nagysága, a színházhoz hasonlóan egymást követő három függőkert, az utak, a nyírott fák kellemes árnya, az elegáns mesterséges barlangok és oszlopcsarnokok, a művészi hófehér márványszobrok, stb.

15. Azt mondják, hogy Rómában van egy 14 éves fiú, akit egy domonkos szerzetes tanított bölcseletre. Ez a fiú időnként a szerzetesek nyilvános filozófiai vitáin is argumentál, mégpedig rögtönözve hozza fel érveit; olyan komolyan műveli ezt, olyan hozzáértő módon, hogy professzornak mondanád.

16. A Capitolium fekvése és építészeti megoldása miatt nagyszerű látvány, tiszteletet érdemel régisége. Megtekintésre méltó az ércből öntött lovasszobor és két másik kiemelkedő nagyságú kőszobor. Érdemes továbbá megnézni a töredékeit a csodálatra méltóan nagy tömegű régi szobroknak, amelyek részint ércből, részint márványból készültek, és az ókori Róma romjai közül ásták ki őket. Művészi értéke miatt különös elismerést érdemel a vadlóval küzdő oroszlán szobra, amelyet kőből faragtak.

17. A Virágok Mezején59 (ahogy nevezik) van a katonai kivégzéseken használt akasztófa; ennek a tövére szokták kifüggeszteni a kihirdetendő pápai dekrétumokat.

18. A Santa Maria Maggiore-bazilikának igen szép a külső építészeti megoldása a nyugati oldalán. Ezenkívül kiemelkedő a díszítése a belül lévő két kápolnának. Az egyik a Boldogságos Szűznek van szentelve, a másik mellette van, ebben őrzik Krisztus jászolát. A templom hajójának nem boltozata van, hanem mennyezete, amit helyenként arannyal és színes festéssel díszítettek.

19. A Barberiniek palotája csodálatra méltó építmény. Azt mondják, hogy a római amfiteátrum éjnek idején elhordott köveiből építették fel. Innen ered a mondás: „Amit nem tettek meg a barbárok, azt elvégezték a Barberiniek.”

20. Szent Márta temploma, ami szerzeteseké, kicsi ugyan, de gyönyörű. A római kollégium mellett áll, díszítményei igen értékesek. Kárpitjait aranyszálakból szőtték, a párkány fölött mindenütt hatalmas ezüst edények vannak elhelyezve (akkorák, hogy még kis fákat is lehetne beléjük ültetni), művirágokat tartanak bennük. Minden oltár tele van kiemelkedően szép ezüst holmikkal. Megemlítendő végül a szerzetesek énekkara, amelyben a basszus kivételével több férfihang van, mint amit el lehet képzelni.

21. A római il Giesu-templom kupolafestménye60 a legfelső helyen az Atyaistent ábrázolja, kiterjesztett karokkal. Tőle jobbra Krisztus urunk áll, úgy látszik, mintha jobb kezével Szent Péterre mutatna, aki valamivel alacsonyabbra van festve. Ő pedig a mellette álló Szent Ignácra mutat, aki viszont lefelé, a templomba. A bal oldalon, az Örökkévaló Atya közelében látható a Boldogságos Szűz, aki az Atyához könyörög; ott áll még Szent Pál is, úgy tűnik, mintha a többi apostolhoz beszélne. Történt, hogy amikor a kardinálisok 40 órás könyörgésüket végezték ez alatt a kupola alatt, egyikük, aki a festményt nézegette és elmélkedett rajta, a következő értelmezést adta. Az Örökkévaló Atya, látva az emberek gonoszságait, csodálkozva és méltatlankodva széttárta karjait, mintegy szemrehányást téve Krisztus urunknak, és azt tudakolja tőle, hogyan lehetséges ez azok után, hogy az emberi nem megváltása érdekében olyan nagy áldozatot hozott. Krisztus Péterre mutat, mintha azt mondaná, hogy az egyház gondját teljesen reá bízta, tehát az ő dolga magyarázatot szolgáltatni. Péter Ignácra hárítja a felelősséget, akit – mint Jézusnak a cél érdekében buzgón tevékenykedő társát – be akart vonni a munkába, amellyel az embereket segítik, hogy szem előtt tartsák kötelességeiket. Ignác a lent hajlongó kardinálisokra mutat, mintha azt mondaná: „Ezek az ördögi kardinálisok akadályozzák minden szent célkitűzésemet és törekvésemet.” Eközben a Boldogságos Szűz az isteni kegyelemért könyörög, Szent Pál pedig a többi apostolt buzdítja, hogy gondolkozzanak, miféle orvossággal lehetne visszatéríteni a helyes irányba azokat, akik akadályozzák Szent Ignác törekvéseit.

22. Pasquino írja61: Egy bizonyos pápa, amikor a kardinálisokkal tanácskozott, azt mondta: igen-igen vigasztaló számára, hogy Európa uralkodói igazán kiváló erényekben bővelkednek. Itáliában a firenzei herceg a legkegyesebb, a modenai a legvallásosabb, a pármai megingathatatlan keresztény. Itálián kívül Anglia királya mint egy apostol, Spanyolország királya feddhetetlen, a német császár a legszentebb, Franciaország királya… itt a pápa a fejét vakarta.

23. Szent Ignác ünnepén éjszaka 24 óra körül Krisztina, Svédország királynője megjelent az il Giesu-templomban. Alacsony termetű, eléggé testes, arca férfias, fején semmi fátyol vagy ékesség nem volt, haja férfiasan zilált. Két ló húzta kocsiját, ami igen hivalkodó volt, vörös selyemmel behúzva; a rojtok helyén színarany díszítés borította, olyan gazdagon, hogy több látszott az aranyból, mint a selyemből. A lószerszámok is hasonlóak voltak. Kísérete a szolgákon, fiatal inasokon és gyalogos kísérőkön kívül mintegy 24 nemesből állt, akiket nyolc kocsi szállított.

24. Az itáliai időszámítást gyakran kell változtatni és igazítani, a napok hosszúsága vagy rövidsége miatt, ezért úgy tűnik, mintha Itália saját elhatározásából alkalmazkodna az égi jelenségekhez. Valaki azt mondta, hogy az itáliaiak többféleképpen élnek: ugyanúgy, ahogy egy filozófus mondta arról, aki az égitestek járását megérti, hogy az többféleképpen él. Ehhez hasonló eset, amikor másvalakitől megkérdezték: mi a végső oka annak, hogy a róka a farkát a körtefához csapkodja. Erre az illető azt felelte, hogy a végső ok maga a rókafarok. Megint mástól, aki még ennél is elmésebb volt, megkérdezték, mi az a megritkítás. Azt felelte, hogy az valami csodás tünemény, mivel ritkán fordul elő. Ennyit közbevetésként.

25. A Monte Cavallón áll a domonkos apácáknak két egymással szemközt épült templomuk. Az egyikben van egy igen szép márvány főoltár. A másik templomot látványosan feldíszítették a tegnapi Szent Domonkos-ünnepre. A templom előtti térség fölött ponyvát feszítettek ki, hogy árnyékot vessen; a falakat belga kárpitokkal díszítették, a homlokzatot damaszkuszi kelmékkel. Belül a falakat arannyal és selyemmel átszőtt brokát ékesítette. A főoltár és a négy mellékoltár antipendiumai színezüstből készültek. Öt igen nagy és két kisebb hegyikristály lámpás világított. Igen nagy bőségben voltak más ezüst holmik is.

26. Az egyik házon kívülről, az utca felől lóg egy tömör fából készült háromszög, amelyre rá vannak festve az órák számai, és van egy mutatója is. Ez bizony egy óra: a mutatóját egy, a házban lévő óraszerkezet mozgatja, mégpedig egy vas alkatrész segítségével, amelyik belülről a falon át a háromszög közepébe nyúlik.

27. Megnéztem Ludovisi vagy Albergatti kardinális temetését. Ő volt a penitenciáriusok vezetője, a szegények atyja, aki eladta ezüstholmijait, hogy segítse a császári hadsereget. Annyi volt a néző, hogy a Szent Apostolok templomától a Tiberisen túl fekvő Boldogságos Szűz templomáig minden utca zsúfolva volt mindkét oldalról a nézők kocsijaival és magukkal az érdeklődőkkel. Az első helyen a menetben a kitett gyermekek haladtak, a másodikon az árvák, a harmadikon a szegényházi koldusok. Őket követte az irgalmasság konfraternitásának egy része, majd hat szerzetesrend tagjai. Következett az előbb említett konfraternitásból körülbelül 200 fáklyavivő, néhányan a klérusból, utánuk hozták a holttestet nyitott koporsóban. Ezután a pápai tisztek jöttek, ezüst jogarokkal, lovon; majd 12 belső klerikus öszvéren, utánuk ugyanennyi vagy még több püspök, lovon. Mindegyik püspökön vörös palást volt; mindkét oldalról a pápai svájci gárdisták vették körül őket. A holttest mellett négy kornét alakú vörös zászlócskát vittek, hogy távol tartsák velük a legyeket a testtől. Ennek a kardinálisnak a fivére a Jézus Társaság tagja volt, akit a pápa kardinálissá akart tenni; ő viszont könyörgött a pápának, hogy ne részesítse őt ekkora megtiszteltetésben. Így a most elhunyt fivérnek jutott a megbecsülés. Ő pedig, nem tudni, miért, annyira hálátlan volt testvére iránt, hogy még beszélgetni sem engedte magához.

28. Mulatságos eset a következő: egyszer egy atya, aki a kollégiumban volt igehirdető, és nálam egy könyökkel magasabb, lovat bérelt, hogy elutazzon. A ló és gazdája már várták a kollégium kapujánál; az atya útisaruban oda is ment, hogy elinduljon. Ahogy a ló meglátta, erősen remegni kezdett, a gazdája pedig megkérdezte, hogy talán ez a hosszú atya készül lovagolni? Amikor igenlő választ kapott, azt felelte, hogy az ő istállójában nincsenek ilyen tornyok hordozására való lovak; lerakta a csomagokat, és hazament.

29. Egy itáliai atya mesélte: a pápai ruhatárost, aki hivatalánál fogva a szent viaszt szokta kiosztani, a pápa az ő Musztafájának hívja, azért, mert arca igen szigorú, beszéde kemény, mozdulatai nyersek.

30. Egy itáliai pap, amikor a mise előtt kezet akart mosni, undorító nyálát a szemem láttára a tenyerébe köpte; mikor már tele volt a marka, nekifogott kezet mosni. Kiváló tisztítószer! Egy másik pap, aki mellettem ült, hol egyik, hol másik kezével a nadrágjából kiszedett tetveket öldöste. Tiszteletre méltó elfoglaltság! Az illető francia volt.

31. Voltam a francia Szent Lajos templomában, amit a másnapi Szent Lajos-ünnep miatt vörös damaszkuszi kárpitokkal díszítettek fel. Ebben a templomban megfigyeltem két elég nagy képet, amelyek a kapu fölött függtek. Az egyik a pápát ábrázolta, a másik a francia királyt; az előbbi ül, az utóbbi áll, mégpedig úgy, hogy a pápa hátat fordít a francia királynak. A domus professa62 templomában őrzik Szent Lajos karját, amit valamelyik francia király hálából küldött el, amiért neki innen elküldték a mi Szent Ignácunk karját.

32. Szent Lajos ünnepén a spanyol követ a háza előtt éjjel tíz óra körül nyilvános vidám ünnepélyt rendezett, a spanyol királynő tiszteletére, akit Ludovikának hívnak. Közterületen felépíttette a Parnasszus hegyét, amelyen száz muzsikus zenedarabokat adott elő. Azt mondják, hogy a követ az ünnepélyes bevonulásra, amit a télen tartott meg, készíttetett egy 15 ezer scudo értékű kocsit.

33. Megnéztem egy temetést, amelyet az irgalmasság konfraternitása rendezett. Elöl egy kereszttel díszített aranyos zászlót vittek, ezt követték a konfraternitásnak a tagjai, akik körülbelül 12 párban haladtak, szőrcsuhában és hasonló fejfedővel, ahogy a mi rendünkben a vezeklők vannak öltözve. A menet résztvevői a parókussal felváltva a Miserere zsoltárt énekelték63. Közülük négyen a nyitott koporsót vitték, ami művirágokkal volt telehintve. A párokat követte a parókus és néhány ember. Az elhunytat a templomban temették el.

34. Voltam Szent Ágoston templomában, ami damaszkuszi kárpitokkal volt borítva; éppen esti litániát énekeltek. Ezután benéztem a domonkosok Minerva-templomába, ahol Molinesnek, a quietisták vezetőjének a tárgyalásához készítették elő a színhelyet.

35. Elmentem Szent Bertalan templomába, ami a ferenceseké. Itt a főoltár alatt egy hatalmas, porfírkőből épült sírboltban fekszik a szent teste; ugyanitt ki volt állítva egy ércedény, amelyben ugyanennek a szentnek a belső részeit őrzik. Ennek a templomnak az ajtajára függesztették ki azoknak a nevét, akik a különböző parókiákon, habár ismételten figyelmeztették őket, nem végezték el húsvéti gyónásukat (azt gondolják róluk, hogy quietisták). Ezek sorsa elrettentő kiközösítés; ugyanígy járnak azok, akik valamelyik nevet kitörlik a listáról.

36. Meglátogattam Szent Cecília templomát, amit a szent házából építettek át. Fennmaradt egykori fürdőszobája, amit már kápolnává alakítottak. Ennek az oldalait rézlemezek borítják, amelyek a vizet felmelegítették és melegen tartották. Ugyancsak megnéztem a kriptát, ami tele volt a szent ereklyéivel. A kripta falfelületei és főoltára pazarul ki van munkálva, ritka márványt és mozaikokat alkalmaztak hozzá. Ebben a templomban más ritkaságok nincsenek.

37. Voltam a Tiberisen túli régi Santa Maria-templomban. Ez egyáltalán nem szép; a főoltár előtt rácsokkal el van kerítve egy hely, ahol az Úr születése napján olaj tört fel. Azt mondják, hogy ugyanott három napot lehetett látni.

38. A Ferencesek hegyéről64 egész Rómát be lehet látni; itt feszítették keresztre Szent Pétert. A templomon kívül van egy kerek kápolna, ennek a közepén egy körülbelül három láb mély üreg, amelybe Szent Péter keresztjét állították. A templomon túl nem messze van egy igen-igen nagy és szép medence, amelyből három folyó ered; ezek nem sokkal távolabb három vízimalmot hajtanak. Kimentem a város nyugati kapuján, amelynek mindkét oldalán két roppant bástya emelkedik. Egy másik kapun keresztül bejöttem a vatikáni Szent Péter-bazilikához, ahol megmértem a kupola szélességét; az körülbelül 70 rendes lépés.

39. A Szent Péter-bazilika közelében áll Szent István protomártír kápolnája. Szent István magyar király építtette, a magyar zarándokoknak épült zarándokház számára, ami valaha ugyanott emelkedett. Az épületet később, 1696-ban Cseles Márton atya, magyar gyóntató különböző helyekről összekoldult adományokból elkezdte restauráltatni.

40. A Szent Péter-bazilika szomszédságában áll a penitenciáriusok kollégiuma, amelyben a különböző tartományokból különféle nyelveken beszélő gyóntatóatyák gyűltek össze, akik a Rómába áramlóknak, legyenek bármilyen nemzetségűek, lelkiekben segítségükre vannak.

41. A cseh rendtartományból érkezett Debry atyával és Sattenwolff atyával bejártam a Vatikáni Palotát is. Általában úgy vélik, hogy 6682 helyisége van, mások 12 ezerre növelik ezt a számot. Láttam a pápának a téli és a nyári szobáit, a hordszékeket, amelyeken a nyilvánosság előtt viszik; értékes lótakarókat, amelyek aranyszálakkal vannak kihímezve. Megnéztem azt az oldalkönyöklők nélküli széket, amelyen a svéd királynő ült a pápai kihallgatáson; a termet, amelyben a királynő a pápával ebédelt. Láttam 60 ezer katona, részint lovas, részint gyalogos számára elegendő hadi felszerelést. Megszemléltem a különböző termekben látható csodálnivaló festményeket. Végigmentem a 200 lépés hosszú galérián, ami a kiállított festmények révén a paradicsommal vetekszik. Felkerestem a könyvtárat, ami különösen a kézzel írott régi könyvek miatt méltó bámulatra. Többek között itt látható Korvin Mátyás király hártyára írott breviáriuma, amit gyönyörű miniatúrák ékesítenek. Ehhez hasonló egy misekönyv, aminek a képeit üveg alatt szokták megmutatni. A könyvben olyan szép képek vannak, hogy darabonként legalább 100 aranyra értékelik őket. Ugyancsak itt vannak Baronius kardinális kéziratos művének hatalmas kötetei, Szent Tamás munkái stb.

42. 1687. szeptember 3-án Molines Mihályt, aragóniai származású papot a domonkosok Minerva-templomában elítélték. A vádlott maga is jelen volt, a helyszínnek egy számára elkerített részén. Alig középtermetű férfi, testes, haja fekete, feje tetején kopasz, szakálla van. Azt mondják, higgadt, mindig szelíd és nyugodt arccal fogadta, amikor fejére olvasták bűneit. A tárgyalást megelőző éjszakán végig jól aludt, jóízűen elfogyasztotta ebédjét, és délután még a Rómában szokásos egyórás pihenőt is megtartotta. Kiváló quietista! A tárgyaláson jelen volt 26 kardinális, a korlátokkal elzárt terület egyik oldalán ültek, padokon. Azt mondják, négyen távol maradtak, mivel gyengélkedtek (sokan úgy vélték, hogy ez tetszés szerint előidézhető betegség). A másik oldalon ültek az inkvizíció más bírái, és az ő lábaiknál, valamint a kardinálisok előtt a többi alacsonyabb rangú tisztségviselő. Jelen voltak rendünk francia tagjai és mások, valamint a nép igen nagy tömege, akik számára a templomban mindenütt különféle magas tribünöket emeltek. A domonkosok közül négy főt jelöltek ki, akik felolvasták a vádlott tévelygéseit és bűneit. Ezek felváltva adták elő a vádakat, nem úgy, mintha súlyosbítani akarnák őket, hanem inkább tágyilagosan olvasták fel a hatvan lapot megtöltő igen hosszú peranyagot. Amikor egy súlyosabb bűnre került sor, még jobban felemelték hangjukat, hogy jobban lehessen hallani, és meg is álltak egy kicsit, adván valamicske időt a hallgatóságnak, hogy mérlegelni tudják a bűn súlyosságát. Mielőtt felolvasták volna a vádlott ellen hozott ítéletet, odavezették Molinest az inkvizíció domonkos vezetőjéhez, aki előtt térden állva visszavonta és megtagadta a hittel szembeszegülő tévelygéseit. Ezután felolvasták az ítéletet, hogy egész életét szigorú elzárás alatt töltse, naponta imádkozza el a rózsafüzért, és évente négyszer gyónjon meg. Bizony, enyhe büntetés; ennyi hitellenes tévelygésért, szentségtörésért, paráznaságért, bestialitásért stb. túlságosan enyhének tűnik.

43. Szeptember 4-én ismét két molinistát vezettek a bírói emelvény elé, de Leonénak hívják őket, itáliaiak, két testvér vagy rokonok. Egyikük pap, apácák lelki gondozását bízták rá; róla nem jegyeztek fel annyi ocsmányságot, mint a másikról, talán azért, hogy az apácák jó hírét kíméljék. Mivel megbánta bűneit, és észre tért, csak tízévi elzárásra ítélték.

44. Miután szeptember 7-én befejeződött az általános rendi gyűlés, kimentem a római szemináriumba, ahol akkor academiát, azaz előadást tartottak a szeminárium dísztermében (ahogy nevezik) vagy auditóriumában. Tizennégy nemes ifjú ült egy sorban, mindegyikük előadott egy-egy iskolai szónoklati gyakorlatot, a pápa, a német császár, a lengyel király, a bajor és a lotharingiai herceg és más, a törökök ellen győzedelmeskedő hadvezérek dicsőítésére. Háromszor váltotta fel a szónoklatokat igen szépen hangzó zene, amit negyven muzsikus adott elő, akik között volt 36 válogatott vonós, két galisomita, két német kürtös. A legmagasabb szólamot előadó énekesük az első az egész városban, hangszeres játékos is, a templomi énekkar vezetője. Az ünnepségen jelen volt tíz kardinális, valamennyi bíborba öltözve, más vezető személyiségek, prelátusok és nemes emberek.

45. Kisasszony napján, az általános rendi gyűlés befejeződését követő első napon béreltem egy kocsit, és elindultam, hogy meglátogassak hét templomot, amelyek többsége a városon kívül van. Végül kilencet jártam végig. Amiket láttam, az mind le van írva a Corte di Roma66 című könyvben. Útközben elmesélték, hogy a római szeminárium közelében van egy templom, ahol egy szentet különösképpen a koldusok tisztelnek. Egy bizonyos oszlopot, amelyik a szenttel különös kapcsolatban áll, a koldusok először igen gyengéden megcsókolgatnak, majd megfordulnak, és a hátukat gondosan hozzádörzsölik.

46. Két további utazásom alkalmával, amikor Rómában voltam, nem mentem ki várost nézni, elég volt ugyanis egyszer látni. Ha mégis valami újdonság került a szemem elé, ideírom azt is. Éspedig:

47. Amikor harmadszor voltam Rómában, 1696-ban, november 25-én, vasárnap, a domus professa67 temploma felszentelésének évfordulóján a római városi vezető testület felajánlott egy kelyhet a templomnak, ahogyan azt minden évben meg szokta tenni. A legnevesebb városatyák közül hármat küldtek el, akiket palliumban fogadtunk, és amikor távoztak, a templom kapujáig kísértük őket.

48. Széchenyi György esztergomi érsek képmását (aki 6 kollégiumot és 5 szemináriumot alapított) Rómában rézbe vésettem, és a rézmetszeteket szétosztottam az összes egybegyűlt atyának; adtam belőle rendünk minden római rendházának, még útközben is osztogattam. A képet jól metszették rézbe, tetszett mindenkinek.

49. Az il Giesu-templomban Szent Ignác kápolnáját vagy oltárát elkezdték ékesíteni lapis68 lazulival, különféle színű márvánnyal, ezüsttel, arannyal, ércötvözetekkel. Az egész 100 ezer scudóba kerül. Akadt egy patrónus, aki gondoskodni fog róla, hogy az összes rendtartományt jelképezve álljon egy-egy ezüstlámpás a kápolnában, és azok örökre maradjanak is ott. Én az osztrák provincia69 nevében intézkedtem az asszisztencia prokurátoránál, hogy a rendtartomány számlájára minden évben folyamatosan gondoskodjon a mi lámpánkba elegendő olajról.

50. Január 17-én, Páduai Szent Antal ünnepén71, az antoninus atyák72 templománál, a Santa Maria Maggiore mellett összegyűlik az egész város minden lova és szamara. Az egyik szerzetes valamennyit meghinti szenteltvízzel. A szerzetesek cserébe adományokat kapnak.

51. A Szent András-templomnál, a noviciátusban van egy ellipszis alaprajzú kis templomocska, ami egészen a mennyezetéig változatos márványburkolattal van borítva. Itt őrzik Szent Szaniszló holttestét. Van még itt egy kellemes kert, árnyékos, szökőkutak vannak benne, levegője igen egészséges. Két pálma nőtt benne, az egyik hím-, a másik nőnemű, ritka dolog ezen a vidéken. Mindez a Quirinalis dombon van, a pápai palota mellett. A noviciátusnak van egy kápolnája, amit a „felvirágzott” Boldogságos Szűzről neveztek el, mivel akik felvételüket kérik a jezsuita rendbe és a noviciusok az első alkalommal virágokat szoktak hozni; azután rendkívüli jócselekedeteiket cédulákra felírva egy itt elhelyezett urnába dobják; ezek a feljegyzések már több kötetet megtöltenek.

52. Láttam egy széket, ami a betegek számára igen alkalmatos. Két oldalán van két kereke, amelyek a székben ülő könyökhajlatáig érnek; hátul van egy kisebb kereke, amit egy vasrudacska tart, ezzel lehet irányítani. Ilyen alkalmatosságban ülve a betegek saját magukat tudják a házban körülvinni.

53. Az exhortációkat a gyűlés időtartama alatt olaszul és más nyelveken tartották, meleg időben a templomban, hidegben a gyűlésteremben, ilyenkor a szónok hordozható szószéken ült.

54. Szent Henrik császár ünnepén a német küldöttség fényes ebéden látta vendégül a gyűlésre összesereglett atyákat. Az ebédre még más rendházakból is hívtak vendégeket; mindannyian tisztelettel viseltettek a német küldöttség iránt. Ebéd után adtak egy-egy ital bort vagy megfelelően előkészített vizet kimért adagokban.

55. Nyolc nappal rendünk szentséges alapítójának ünnepe előtt az il Giesu-templomban, római domus professánk templomában bizonyos ájtatosság kezdődött, és az ünnepig tartott. A következőkből állt: 22 órakor, azaz a mi időszámításunk szerint este 6 órakor valamilyen ének hangzott el, zenekísérettel. Ezután egy kissé magasabb helyre állított emelvényről olasz nyelvű szentbeszédet mondtak, végül ismét zenés éneklés következett. Nem sokan gyűltek össze; amikor én ott jártam, alig voltak kétszázan.

56. A gyűlésen résztvevő egyik atyát, midőn haldokolni kezdett, a következő módon részesítették az utolsó kenetben (feltételezem, hogy ugyanezt a rítust tartják be más esetekben is). Valamennyien összegyűltünk a házi kápolna előterében, innen meggyújtott gyertyákkal elindultunk a betegszoba felé, ahol a haldokló feküdt. A folyosó közepén helyet hagytunk annak a papnak, aki két társa kíséretével az Oltáriszentséget vitte. A folyosó teljes hosszában mindkét oldalon letérdeltünk, közben felváltva énekeltük a De profundis és a Laudate Dominum de coelis kezdetű73 zsoltárokat. Végig térdeltünk, amíg a szertartás folyt; ennek végeztével eloltott gyertyákkal visszavonultunk.

57. Nemrégiben a következőképpen temettük el utolsó kenetben részesült társunkat. Reggel 11 órakor, azaz a mi időszámításunk szerint hétkor, rögtön a meditáció után, lehozták a holttestet a templomba. Violaszínű papi ruhába öltöztették, lefedetlenül feküdt a ravatalon, kezében egy kelyhet tartott, arccal a főoltár felé volt fordítva. Elénekeltük az officiumot. A fehér gyertyácskák, amiket kiosztottak közöttünk, valamivel még a sok szövétneket is túlragyogták. Eltávoztunk a holttest mellől, ami a 13. óráig így feküdt a templomban. Ezután albába öltöztetve elhelyeztük a kriptában. Ott elő vannak készítve új üregek vagy kis, boltozatos nyílások, amelyekbe a holttesteket koporsó nélkül helyezik bele, majd befalazzák.

58. Szent Ignác napján az il Giesu-templomban celebráltak ünnepi misét, nem pedig a kollégiumban, jóllehet ott van a szentről elnevezett templom; ebben a Szent Ignác napját megelőző nyolc napon belül eső vasárnap szoktak misézni. A liturgiát rendünk tagjai közül énekelte egy atya, akit kizárólag rendtagjaink vettek körül. A templomot kárpitokkal ékesítették, amelyek a legfelső párkányzattól a padlóig lógtak alá. A főoltárt ezüst antipendium74 díszítette, és két oldalfüggöny. Ezeket a zsidók pénzéből készíttették, a következő alkalomból: a zsidókra egyszer magas pénzbírságot szabtak ki; azok arra gyanakodtak, hogy az eljárást Oliva atya, a pápai hitszónok kezdeményezte. Egyszer, amikor szembetalálkoztak vele, súlyos szavakkal támadtak rá, sértésekkel halmozták el, szörnyű átkokat szórtak a fejére, és mindenfélét összehordtak, amire a gyűlölet sarkallta őket, hogy megvetésüket kifejezésre juttassák. Néhány nappal később viszont értesültek róla, hogy az ügy a pápa fülébe jutott. Ezért attól félve, hogy még rosszabbul járnak, könyörögve az atya elé járultak, és térdre vetve magukat bocsánatáért esdekeltek. Felajánlottak neki mindent, amit csak kíván. Így az atya elrendelte, hogy fizessenek 2000 scudót; ebből készítették el az antipendiumot. A mise három óra hosszat tartott, belenyúlt a késő estébe. Ötfogásos ebéd volt. Ugyanebben az épületben történt a fogadalmak megújítása.

59. A Minden Szentek litániáját nyáron a déli pihenő után tartják a templomban; ilyenkor este a második pihenő a szokottnál egy negyedórával hosszabb. A pénteki böjti napokon étkezés után egy tállal több ételt szoktak adni. Ez a szokás Rómában. A gyűlésre összesereglett atyáknak, amíg a gyűlés tart, a csemegéhez (amire általában mindenki összejön) minden étkezés alkalmával még egy tállal adnak.

60. A római kollégiumban fennmaradt egy kápolna, amelyben Szent Alajos első látomásairól számolhatott be, valamint a szobája, ahol lakott; hasonlóképpen megvan Berckmann szobája is.

61. Az il Giesu-templomban egy körülbelül 10 éves fiú egy emelvényről olyan világosan adja elő a keresztény vallás tételeit a körülötte ülő többi gyereknek, hogy azt mondanád, hivatásos hitoktató.

62. A római domus professa75 épülete a városfalakon kívül van, Pamphilius kardinális birtokának szomszédságában. Ez igen szép, mivel közvetlenül a Tiberis fölött terül el a dombon, ahonnan be lehet látni egész Rómát; épületei is kellemesek. Rögtön mellette áll Szent Elek temploma, ahol máig fennmaradt az a lépcső, amely alatt a szent teste annyi éven keresztül rejtőzött.

63. Az általános rendi gyűlés időtartama alatt egy alkalmas napon a német küldöttség kimegy a domus professa76 villájába ebédre és uzsonnára (körülbelül ötvenen vannak). Nem a regulák szerint étkeznek, hanem egy hosszú asztalnál, nagyobb tálakból. A német fráterek főznek. Éjszakára hazatérnek.

64. Azt mondják, hogy kedves kiváltságuk van Rómában azoknak a rendtagjainknak, akik ott teszik le fogadalmukat. Ezek rendes jog szerint meghívhatják ebédre azt a két atyát, akik fogadalomtételüknél közreműködtek. Még másokat is meghívhatnak, de ezek ebédje fejében személyenként egy testót tartoznak fizetni, ami egy római scudónak a harmada.

65. Kocsit egy egész napra 12 Gyula-aranyért lehet bérelni, a kocsisnak egy aranyat kell adni. Megtörtént, hogy amikor a pálos77 atyákhoz mentem, olyan kocsist fogadtam, aki a pálosoknál az ebédnél a bortól alaposan elázott. Amikor hazafelé hozott a városon keresztül, egy utca közepén elaludt. A lovak addig álltak, amíg mi, akik a kocsiban ültünk, a kocsist fel nem ráztuk.

66. Rendtagjaink ellátása a római rendházakban körülbelül ilyen: mindenekelőtt adnak egy kis tál fügét, két szelet kolbásszal; továbbá két vagy három darabka dinnyét, ha van. Ezután juhhúslevest tálalnak fel, úgynevezett „totersuppen”-t, kenyér nélkül. Következik egy egész csirke vagy főtt galamb, majd borjúsült; ismét főtt marhahús jön, lé nélkül, végül kalács. Az utóétel három vagy négy fajta gyümölcs, amilyen van, egy darab sajttal. Némelykor előétel gyanánt aludttejet adnak vagy rizottót, vagy „gyongatát”78, vagy „bianco mangyarét”79. Az étkezéseknél frissen hűtött bort szolgálnak fel; a poharakat kétszer töltik tele, akár kiürültek, akár nem. A vizet viszont nem hűtik le. Ezzel szemben a rendes étkezéseknél a domus professában hóval hűtött vizet adnak, viszont a bort nem hűtik le.

67. A rend vezeklései a következő módon zajlanak le: mindannyian összegyűlnek a mosdóhelyiségben, palliumban, tógájukat befelé fordítva. Miután együtt vannak, egy valaki az idősebb atyák közül, albában, elindul a feszülettel. Két segítő kíséri, hasonlóképpen albában, fáklyákkal. Őket követik a vezeklők, palliumukat a cingulumig engedik le, és egyszer belülről körbejárják a refektóriumot. Miután befejezték a körüljárást, az, aki a feszületet viszi, megáll az utolsó asztalnál, és a keresztet az előtte elhaladó vezeklők felé fordítja. Ezek mindnyájan, amikor elmennek előtte, megadják a feszületnek járó tiszteletet. Ezután kimennek a refektóriumból, palliumukat ismét felveszik, és visszamennek szobáikba.

 

Bartók István fordítása




Hátra Kezdőlap Előre