Mi, Ferdinánd stb.
Főtisztelendő Atya! Átadták nekünk Főtisztelendő Atyaságod folyó december hónap 6. és 7. napjain kelt kétrendbeli levelét, a melléje zárt két cédulával, valamint azokkal a levelekkel együtt, melyeket a beglerbég Főtisztelendő Atyaságodnak és a makói bírónak írt,* ezeknek az írásoknak tartalmát teljességgel meg is értettük. És mivel e levelekben Atyaságod mindenek előtt – jeles bölcsességnek és irántunk való nemes hűségének megfelelően – azt látta jónak, hogy bennünket ismételten figyelmeztessen tovább már ne késlekedjünk, és tartsuk meg Magyarországon hűséges karainkkal, rendjeinkkel és országlakóinkkal országgyűlésünket, mi Főtisztelendő Atyaságod bölcs és hűségéből fakadó e figyelmeztetését szerfölött kegyesen fogadtuk. És ámbár mi magunk is már régen jól láttuk, hogy e porba sújtott ország állapota és ügyei országgyűlés megtartását követelik, s ki is akartuk már hirdetni összehívását, mégis: ugyanazon országunk védelmére s a beglerbég által már elfoglalt területek visszaszerzésére, s magának a beglerbégnek kiűzésére szervezett hadjáratunk megakadályozott abban, hogy az országgyűlést – kívánságunknak megfelelően – korábban kihirdethessük, és meg is tarthassuk. Éppen ezért most, a hadjárat befejezését, illetve a hadoszlást követően nyomban gondoskodtunk az országgyűlés meghirdetéséről, arra a helyre és arra a napra, amelyet Főtisztelendő Atyaságod az idecsatolt és a mi magyar kancelláriánk által kiküldött levelében megtudhat.* Ennek az országgyűlésnek megkezdésére szívesen szabtunk volna rövidebb határidőt, ha meg nem hirdettük volna a mi cseh királyságunk és bekebelezett tartományai karai és rendjei számára a most következő január hónap negyedik napjára a Prágában megtartandó országgyűlést; úgy határoztunk ugyanis, hogy Isten segítségével személyesen jelen leszünk azon (abban a reményben, hogy tőlük is kieszközölhetünk nagy és igen hathatós támogatást és segítséget a mi erdélyi részeink védelmére és a törökök elleni harcra); bízunk azonban abban, hogy ezt az országgyűlést olyan gyorsan befejezhetjük, hogy Szűz Mária tisztulásának legközelebb elkövetkező ünnepére [február 2-ra], ha Isten is úgy akarja, székvárosunkba: Bécsbe szerencsésen visszatérhetünk, és a Magyarországunkban meghirdetett országgyűlésen is kényelmesen részt vehetünk még, aminthogy – Isten jóindulatú segítségével – azon minden bizonnyal részt is fogunk venni, s a cseh országgyűlés befejezése után, sokkal kevésbé elfoglaltan, nyugodtabban és eredményesebben részt vehetünk a mi Magyarországunk s ottani hűsége alattvalóinak ügyeiben is; felkérjük tehát Főtisztelendő Atyaságodat, hogy az ide csatolt és a mi hűséges országlakóinkhoz szóló levél átadásáról és hozzájuk juttatásáról gondoskodjék.
Ami pedig Főtisztelendő Atyaságod ideutazását illeti – bár azt mi nemcsak hogy kedvesnek, hanem sok szempontból hasznosnak, és saját ügyeink, valamint az ország dolgainak eredményes vitele szempontjából szükségesnek is tartjuk –, nem látunk semmiféle utat-módot arra, hogy Főtisztelendő Atyaságod előbb jöhetne alkalmas időben hozzánk, mint a meghirdetett magyar országgyűlés időpontja, tekintettel arra, hogy időközben hosszabb időre távol leszünk, tudniillik cseh királyságunk és a kapcsolt tartományok országgyűlésével leszünk elfoglalva. Ezzel szemben azt, hogy Magyarországunkban tartandó, előbb említett országgyűlésünkre eljöjjön, nemcsak megengedjük, de erre kegyesen kérjük, sőt: buzdítjuk is.
Továbbá: kegyesen jóváhagyjuk azt is, amit szándékában van megtenni Atyaságodnak azon az országgyűlésen, melyet a mi erdélyi országrészeink karai és országlakói számára, szent Tamás apostol ünnepére* hirdetett meg, hogy tudniillik bizonyos főrangú személyeket választ majd ki, hogy onnan őket az elkövetkező [magyar] országgyűlésre magával hozhassa.
Minthogy pedig Főtisztelendő Atyaságod ismét útbaigazítást kér tőlünk arra vonatkozóan, hogy miről kellene Ali csausszal beszélnie,* s mit kellene vele megtárgyalnia, mihelyt megkapjuk a törökök uralkodójának, valamint Rusztán basának a levelét, s mihelyt tudomásunkra jut az, hogy mivel is fog az említett csausz előállni, Főtisztelendő Atyaságodnak azon nyomban jelezni fogjuk szándékunkat, és elhatározásunkat, ahogyan azt már előre megírtuk a minap Főtisztelendő Atyaságodnak.*
A pénzhamisítókkal kapcsolatban – kikről azt írja Főtisztelendő Atyaságod, hogy igen sok támadt belőlük az országban* – azt tartjuk helyénvalónak, hogy közülük azokat, akik nem tudják tettüket kimenteni, hanem szorgos vizsgálat után bűnösnek bizonyulnak, időközben megerősített őrséggel fogságban kell tartani mindaddig, míg Főtisztelendő Atyaságod személyesen meg nem érkezik hozzánk; majd akkor fogunk határozni, és Atyaságod előtt is felfedjük azt, hogy mi történjen velük.
A továbbiakban azt, amit Főtisztelendő Atyaságod írt legkedvesebb fiunkról: a fenséges János oppelni hercegről, nem szívesen vettük tudomásul,* mert hiszen Őkedvességét már korábban felvettük fiaink sorába, s őt teljes atyai szeretetünkkel és jóakaratunkkal halmozzuk el, s a jövőben is így akarunk vele bánni, ezenkívül embertelen dolognak tartanók azt, hogy az anyja Őfensége [Izabella királyné] akarata ellenére, avagy ha ő nem kéri azt tőlünk, mi saját elhatározásunkból kíséreljük meg az intézkedést Őkedvessége neveltetéséről és taníttatásáról; barátilag és jóságosan készen állunk minden időben arra, hogy mind a fenséges királyné, mind fia iránt kinyilvánítsuk és bebizonyítsuk a jóságos atyai szív érzéseit, de nem kételkedünk afelől, hogy fenséges édesanyja Őkedvességére szorgosan és serényen gondot visel.
Ami végül azokat a leveleket illeti, amelyeket a beglerbég mind Főtisztelendő Atyaságodhoz, mind pedig a makói bíróhoz intézett, látjuk ugyan, hogy ezek a levelek meglehetősen kevély hangon íródtak, de meg vagyunk arról győződve, hogy Főtisztelendő Atyaságod nem tartja azokat többre a kelleténél, hiszen már eléggé megtudtuk s meg is tapasztaltuk, hogy Atyaságodat a törökök sem fenyegetéssel, sem hízelgéssel nem tudják irántunk való hűségétől és állhatatosságától elriasztani, vagy eltántorítani, aminthogy mi sem feledkezünk meg arról, hogy teljes királyi jóakaratunkkal és kegyünkkel köszönjük meg Főtisztelendő Atyaságodnak ez olyannyira nemes, dicséretes és kegyes szándékát.
Úgy véltük, hogy az elmondottakat kell válaszolnunk Főtisztelendő Atyaságod leveleire. Kelt Bécsben, 1551. december 14-én.
Kenéz Győző fordítása latinból
Sinkovics, 1. 71–74. Nr. 11/a.