Fenség… Egyelőre elhagyva, hogy miket lehet remélni és megkísérelni Moszkvában, mely közel van ide (s miről rövidesen bírni fogja Fenséged tudósításomat), s néhány dologra Erdéllyel kapcsolatban is sort kerítek summázva, visszatérek a megkezdettekhez, ahhoz, minek e levélben napfényre kell jutnia, s miről öt könyvet írtam olaszul, hogy Fenséged és mások megnyugodhassanak és tanúságot vehessenek.*
Erdélyben tehát most egy másik [Báthori] Zsigmond fejedelem, tizenkét éves ifjú uralkodik, ki a lengyel király [Báthori István] unokaöccse. Kit atyja [Báthori Kristóf], de még inkább a már említett király, katolikusan neveltek, s mindig Atyáink mellett tartottak, csodálatosan kifejlesztve elméje élénkségét a könyörületességben, istenfélelemben éppúgy, mint az irodalmi tanulmányokban: s ha állhatatos marad (mint kérnünk és remélnünk kell áldott Istenünktől), biztos vagyok benne, hogy Ő isteni Felsége sokat segíthetne ezen a keleti területen. Nem volt még hétéves, midőn már megmutatta nagy tettekre való kiválasztottságát, s most, hogy idősebb, majdhogynem gyümölcsöt terem, mielőtt virágba borulna. Hétéves korában, mikor anyja [Bocskai Erzsébet], aki idegenkedett a szent katolikus hittől, mondta neki: Jól tudom, Zsigmond, miért mutatsz ilyen szeretetet a katolikus vallás iránt, mert tetszeni akarsz a királynak, nagybátyádnak; válaszolt rögtön: Én nem tudom ezt, nem vagyok szeretettel az igaz vallás iránt másért, mint Istenért, s ha én úgy akarnék tenni, hogy hasonlítsak a királyhoz, tudom, hogy neki több esze van, mint egy olyan asszonynak, mint ön. S akkor arra késztetett néhány nemes ifjút, kik részben őt szolgálják, s részben társai a tanulásban, esküdjenek meg, hogy ha bármelyikük visszatér szüleihez, akkor sem hagyja el halálaig a katolikus vallást. És ahogy Erdély elfajzott a lutheranizmushoz való nagy hűségben, mely azután az eretnekség egyéb formáit eredményezte, a kálvinizmus, anabaptizmus és végre a mohamedánizmus és ateizmus istentelenségeit, így ez az ifjú fejedelem, mikor kimegy Gyulafehérvárról máshová, vagy a Kolozsvárnak mondott Claudopolisba, és kénytelen átmenni ezen a földön, mely az ariánus eretnekségtől* megfertőztetett, és nem akarja semmilyen módon hallani ezeket a világiakat, kik azért jönnek, hogy néhány himnuszt énekeljenek neki, vagy mást a szentlélekről. Így szólt hozzájuk „Hogy hívjátok ti a szentlelket vagy Krisztust, kiknek tagadjátok isteni lényegét?” Számomra azután, kit a boldog emlékezetű XIII. Gergely küldött ide, hogy szemináriumot alapítsak és hogy látogassam meg az említett fejedelmet, egyebek közt ezt mondta: Mennyire fáj nekem, hogy azok ott, kiket mindenütt láttok, nem katolikusok. Egyesek, a leghíresebb erdélyiek között, mikor két évvel ezelőtt tizedik életévét betöltötte, a fejedelemmel ebédeltek.
De elhagyván egy rövid időre a fejedelmet, tudja meg Fenséged, hogy egész Erdély (néhány éve) tele volt mindenféle eretnekséggel, kivéve két részt: egyik, mely Somlyó felé van, s egyéb helyek, mik a lengyel király uralma alá tartoznak, és Váradnak Magyarországhoz tartozó része, mely most Erdélyhez tartozik; a másik Székelyföldön, mely csak része ennek a tartománynak. Azon a területen tehát, mely a király birtokához tartozik, lehet katolikus papokat találni, akik miséznek a tömegeknek, és egyebek között volt egy templom, melyet abban az évben építtetett a lengyelországi István király atyja [Báthori István] és anyja [Telegdi Katalin], melyben ő megszületett. De a Székelyföldön, jóllehet volt néhány pap, de azért, mert nem volt vezetőjük, elnyomattak hatalmasabb személyek által, kik nagyon sokan voltak, vagy az eretnekségtől megmételyeztettek, vagy valójában még meg sem keresztelkedtek, bár jóllehet elég idősek voltak, s ha közülünk egy pap ezekre a területekre ment, néhány nap alatt ezer embert keresztelt meg, felébresztve lelkükben az igaz vallást és istenfélelmet. És ahogy Lengyelország királya fivérével, Kristóffal, ki mikor még élt, Erdély fejedelme volt, késztette Társaságunkat, hogy csináljon egy székhelyet Gyulafehérvárott; így a király említett fivérének, ki végül katolikusként s az összes szentségekkel halt meg, azt akarta, hogy újból állítsanak fel egy templomot, melybe temessék őt, s hová ne temethessenek mást, olyat ki eretnek volt, elküldvén oda Kamienecz püspökét [Martinus Bialobrzeskit], tudós személyt, s olyan messziről, mint Lengyelország, Sejów apátját [Georgius Fabiust], hogy adják meg neki a végtisztességet. Ebben a templomban hallgatja most a fejedelem a ceremóniákat, s a város sok családja jön ide áttérni a katolikus hitre. Alapított még egy kollégiumot Kolozsvárott is, a fejedelmi városban, mely tele van ariánusokkal, hogy tövestül kiirtsa az eretnekséget, s együtt akart működni a pápával [XIII. Gergellyel], évenkénti ezer magyar dukát adományt utalva Őszentsége szemináriumához, aki az ő részéről ezerkétszáz tallért utalt neki át avégből, hogy olyan papokat és térítőket neveljen, kik a közeli provinciákban is elterjesztik a katolikus vallást, melyek nagy részben a törökökhöz tartoznak. Eddig tehát az említett szemináriumok és kollégiumok működnek oly módon, mint szoktak a mieink egyéb megmételyezett országokban is. A király egy másik lehetőséget is adott a kollégiumnak a katolikus vallás erőteljesebb meghonosítására, s ez az volt, hogy ő adott-öt nagy birtokot, mintegy ötszáz parasztcsaláddal, nem annyira azért, hogy jövedelmet biztosítson a kollégiumnak, hanem inkább azért hogy ily módon áldozhassanak ezek a lelkek az isteni jóságnak, miután követni kell a provincia törvényeit, azaz mindenkinek abban a vallásban kell élni, melyben urai élnek. Ezután végül kegyeskedett megírni nekem, hogy adományozott más birtokokat is Magyarországon Várad felé, hogy megtelepedjenek, akik már gyümölcsöző módon mozdították ott előre a katolikus vallás ügyét, és sok faluban elérték, hogy az eretnek papok elmentek onnan. És biztos, Fenséges asszonyom, hogy hála legyen Istennek, a katolikus hit ilyen jó testülete, mely itt Váradon található, hitben erős maradt, azzal együtt, hogy az eretnekség már sok éve feltámadt, s majdnem mindenhol elvették a templomokat, melyek most elhagyatva állnak, s a püspöknek sem maradt székhelye. És annál inkább hála legyen Istennek, mivel misét és Isten igaz igéjét hallgatni a lelkek ezrei jönnek még a török fennhatóság alá tartozó területekről is, a fő ünnepeken, melyet számukra nagyon szívesen engedélyeznek a megértő törökök, szégyenére a sok egyéb erőd kapitányának, kik kereszténynek tartják magukat, s gyakran lábvasra verik vagy elűzik azokat a katonákat, akik katolikus módon akarnak élni, mint ahogy én magam láttam, egyre nagyobb ínségében lévén azon helyeknek, hol misét lehetne celebrálni, mint ahogy a törökök közt lehet.
Ezért kérem Méltóságodat, Isteni Fenség, hogy adja eme birodalom gyarapodását, s miután azon a területen nagyon sok a pap, és a helyes isteni kultusz, segítsen meg minket szükségeinkben és hiányainkban. Mellyel be is fejezem, kérvén Krisztus urunkat, hogy főméltóságú urainkkal a herceggel és fiaival gyarapodjanak szent adományainak méltóságában.
Derpatóból, 1585. augusztus 9. napján, Livónia és Moszkva határvidékén.
Varga Ágnes fordítása olaszból
Veress, 2. 124–126. Nr. 150.