Üdvözletemet küldöm Dudith Andrásnak.
Tacitusunkat most ismét kiadattuk, az Annaleshez írt kommentárokkal és a Historiaehoz fűzött jegyzetekkel együtt.* A korábban kiadott kommentárokat (ahogy illő volt), meghagytuk azoknak a neve alatt, akiknek azelőtt is szentelve voltak, de a további jegyzeteket, amelyek rövidek, de ha nem csalódom, nem is haszontalanok, s amelyeket újraírtunk a Historiaehez és más könyvekhez, ahogy látod, a te neved emlékezetére adtuk ki. Most küldöm neked a dedikációt, mert úgy tűnik, hogy maga a munka, bár teljesen készen van, a mostani zavarok és az utak alkalmatlanságai és kitérői miatt sem elég biztosan, sem elég gyorsan nem érhetne el hozzád. Gondoskodni fogunk egyébként arról, hogy megkapd a Vásár idejéig.* Te, tekintetes és a szó valódi értelmében nemes uram, megkapod majd ezt az ajándékocskát, és nem azt, hanem engem ítélhetsz meg, aki a legszeretőbb lélekkel adtam ezt neked, mint műveltségednek és emberségednek illő tanújelét. Mert hogy ezt ajándékért vagy hízelkedés véget tettem volna, kérlek téged, ne gondold, hogy Lipsiushoz illenék, ki az ilyent lenézi, sőt gyűlöli.
Az ügyünk válságban, és hogy úgy mondjam, εν κυματων αγκαχαιρ [a szerencsétlenség karjaiban] van. Tudod, hogy Ausius herceget megölték; s hogy igencsak hánykolódik a hajónk. De hogy is ne öltek volna meg egy ilyen lelket?! aki nyugodtan és remegés nélkül nézte a sors eme játékait. Isten kiigazítja és megnyugtatja majd mindezeket a dolgokat, ahogy sokkal nagyobb viharokat is elcsendesített. Isten veled, nagy férfiú, és szeress engem, aki a tiéd vagyok!
Lugdunum Batavorum, 1584. augusztus 4.
Üdvözletemet küldöm Conlonus és J. Monavius uraknak.
Uray Piroska fordítása latinból
Burmannus, 214-215. Nr. 213.