Jézus Krisztus ismeretének öregbedéséért imádkozik, s néktek az Atyaistentől ugyanezen megváltó Jézus Krisztus által kíván helyesebben gondolkodó elmét, bölcs ítéletet, méltót és őszintét; végül a Szentlélek világosságát, hogy az ő vezetésével keresztyénül és testvérien tudjatok érezni és gondolkodni a kölcsönös egyetértésről, az egyház békéjéről és a testvéri tiszta szeretetről.
Úgy határoztunk, hogy felelünk a vépi zsinatra s követeitek útján hozzánk küldött leveleteknek* arra a három pontjára, amelyek kiváltképpen az egyházra, az istenfélők anyjára és annak törvényes püspökére; azután, melyek testvérünkre, a jóságos és tiszta életű öreg Batthyány úrra,* aki ítéletében bizony felettébb erős; végül is melyek rám magamra áradnak, aki (ahogy tudom) még csak egy szócskával sem sértettelek benneteket. De ti, kik már régen melegítitek szívetek mélyén gonosz és csalárd, a legkevésbé sem keresztyén emberhez méltó dühösködésteket az egész papságra, most végre kiokádtátok lelketek vesztére, hacsak rögvest nem imádkoztok Isten könyörületességéért. Mert nem hagytok fel azzal, hogy hamisan a becstelenség gyalázatát süssétek ránk, nem gondolva a mondásra: bármilyen mértékkel mértek, ugyanazzal mérettek ti magatok is. Bizonnyal azt akarjátok, hogy visszahárítsuk rátok minden arcátlanságotokat, vadságotokat és gonoszságotokat, amiket utálatosan és hitványan kimesterkélt leveletekben gonoszul ránk mertek fogni. Látod mindezt, bosszuló Isten? Minthogy tudom, hogy rövidesen elnyeritek a nektek kijáró fizetséget, részemről most csak röviden verem a fejetekbe ezt: a bolondnak bolondságához mérten kell felelni. Mert meggyötört engem ártatlan goromba és ördögi bűzzel teli leveletek, mely kimondhatatlan tévelygések sokféle szörnyűséges seregéből volt összevakarva, egész szekérhadnyi szidalomból, sőt sátáni hízelkedésekből és némely íródeákotok sátán árnyékszékének bűzével teljes bamba elméjéből, utálatos ítéletéből; ezek az íródeákok tanulatlan fecsegők, ostobák, meggondolatlanul karattyoló novíciusok, akik nem méltók az ember névre, akik alkalmasabbak lennének – amint azok is – a parasztságra, a szántásra, az ásásra és a trágyahordásra, mint a tollra, mint az istenfélelem gyakorlására, a szentséges teológia és filozófia tételeinek magyarázására, hirdetésére és velük bármi módon való foglalkozásra. Mert veletek együtt magyarázóitok, íródeákjaitok és kancelláriusaitok olyan távol vannak az istenfélelemtől és a Szentírás igaz megértésétől, mint a föld az égtől. Fecsegő szamarak, lusta hashizlalók, a tobzódásnak és a részegeskedésnek adózók, fajtalan kecskebakok, együgyűek és tudatlanok, nemcsak az égi tanításban és a szabad művészetekben, de az erkölcsök gyakorlásában is járatlanok. Titeket, elaggott vén idiótákat éretlen ifjoncok irányítanak és kormányoznak, s nyakatokra pórázt kötve ide-oda ráncigálnak házi barmok módjára, amelynek ha csontot vetnek, elhallgat, de mihelyt lenyelte, rákezd az ugatásra és nem szűnik meg szitkozódni. Nem kívánjuk, hogy dicsérjetek, mert tudatlanoktól dicsértetni ugyanaz, mintha káromolnának, és ellenkezőleg. Ti bizonnyal lelketek minden erejével Isten egyházának romlását készítgetitek és fontolgatjátok. Ne csodálkozzatok válaszomon, mert valamivel szabadabban felelnék, mint ti, ha nem jutna eszembe az ismert versecske: „Hoc scio pro certo, quando cum stercore certo, vinco vel vincor, semper ego maculor.” [Azt biztosan tudom, hogy valahányszor ganéjjal birkózom, akár győzök, akár vesztek, mindenképpen én mocskolódom be.] Maradjatok meg csak a saját mocskotokban: én örömest átlépek ezeken a szemérmetlen gúnyolódásokon – hacsak nem provokáltok –, és keresztyén emberhez sehogy sem illő szavaitokon, melyekkel azt hazudjátok, hogy Hegyfaluban csak a gyűlésetek második napján voltam ott, mikor pedig már az első nap hajnalban ott voltam. Ezenkívül a ti hívásotokra mentem el.* Ha vezéretek szokása szerint túlságosan belekeveredik a szószátyár hazugságokba, semmit nem gondolok véle, pedig bizony meghívott engem levélben is, Biky Mátyás által is erre a barátságos tanácskozásra, ahol én követi tisztemben jelentem meg, mert a ti egyetemes és apostoli egyházatok, melytől gonoszul elpártoltatok, küldetett oda. Nem színlelve, ahogy a ti írásaitok hazudják, hanem jámbor, tisztán és testvérien szólaltam föl, kértelek Isten nevében és intettelek benneteket, hogy az egyház békéjére, egyetértésére és hasznára ügyeljetek és törekedjetek. De holott semmit sem tudtam elérni, mindenféle bocsánatkérés nélkül, sőt bizony képmutatással, szofisztikus, bűzös hízelkedéssel, ünnepélyes protestációval zártatok ki ünnepi gyűlésetekből. Tehát mi módon fordítottátok magatok hasznára az én tiszta figyelmeztetésemet, jámbor buzgalmamat és testvéri tiszta szeretetemet? Ti, kik íródeákjaitokkal, a föld e jeles barmaival, kiknek nyelvét pénzzel kötöttétek meg, olyan dolgokat hányattok rám, melyekből bűzlik ellenem való istentelen ravaszkodástok. Mert legtöbbeteknek hízelkedés jön minden hasadékából, már annyira megtöltöttétek Magyarország minden mágnásának, előkelőjének, nemesének és más rendjeinek fülét megfontolatlan, gonoszul összeszedett hazugságaitokkal és esküszegéseitekkel, hogy úgy látsszék, mintha tisztán és egyenesen folyt volna a szó az egyházról. Amiért is, ha már kénytelenek vagyunk számunkra szokatlan viszont dühösködni és háborogni, igen könnyen le tudjuk festeni arcotokat, semmirekellő szándékaitokat, színlelt cselekedeteiteket, hazugságaitokat, csalásaitokat, pártoskodásaitokat, meghasonlásaitokat, hitehagyástokat és még ezer mást. És ezeket rólatok bizony nem érdemeletlenül szórhatjuk szerteszét: mert igen sok zaklatást elszenvedtünk hamis testvéreitektől, s ma is sok kellemetlenséget kell eltűrnünk. Ráadás együgyű testvéreink közül is sokan szenvedtek miattatok éhséget, szomjúságot és ruhátlanságot. Bizony mondom, hogy mindezeket a ti fecsegő állhatatlanságtok okozta, mely nyilvánvaló Isten előtt és minden istenfélő jámbor lélek előtt is. Bizony meggyaláztatott a ti állhatatosságotok, mert ti többet adóztok hasatoknak, mint Istennek, többet a húsnak, mint az igazságnak. Esztelen vadállatok, tudatlan húsevők vagytok, kik dicsőségnek tartjátok, ha az emberek dicsérnek. Távol legyen tőlem a kérkedés, hacsak nem az Úr keresztjében. Hát támadjátok csak az igazságot, amely mégis megrendíthetetlenül áll a pokol kapui akarata ellenére, még ha Reczesy [!] meg is pukkad. Használhat nektek hazugságotok a világ előtt, de bizony, Istent nem tudjátok megcsalni. Beárulhatjátok rólam ezeket az ispán úrnak, aki bár az egyetértésre törekszik, de a ti gonoszságtok miatt nem képes azt véghezvinni mert ti úgy megrendítettétek az egyházat, hogy az egyedülvaló Jézus Krisztus, a mi szentséges Urunk, nem képes egyházának általatok ütött számtalan sebét meggyógyítani. Vagy nem szabad nekem szabadabban szólni, mint nektek, akik az én s atyám [Beythe István] becsületét, sőt még az egyház egyetemlegességét is megsértettétek és megzavartátok? Bizony szétmarcangoltátok Isten egyházát, mint a kutyák a rongyot. Ha szívetek kíván buzgólkodni az egyház egységén, ha ezentúl az istenfélelem igaz szeretői lesztek, jöjjetek a fényre, ne rejtegessétek magatokat tovább, ahogyan eddig tettétek. Mert mindenki, aki gonoszul él, gyűlöli a fényt, s nem jön a fényre, nehogy szembeszökővé váljanak gaztettei: jöjjetek, álljatok elő. A mostani március hónap 18-án Rohoncra zsinatot hívtunk össze, ahol igazul beszélünk az egyház ügyéről; megláthatjátok, hogy vajon a saját javunkat keressük-e, vagy Istenét, kinek dicsőségét, amelyért készek vagyunk máglyát vagy száműzetést szenvedni, szemünk előtt tartjuk. De ti pillanatnyi kényelemből már elpártoltatok a hittől és meggyaláztátok lelkiismereteteket. Menjetek a szamarak közül az ökrök közé; de én nem akarom, hogy azt állítsátok: αυτοσ ειφα [maga mondta]. Feleljetek, ahogy akartok, tudom, hogy nem tudtok becsülettel szólni. De tudjátok meg, hogy rövidesen felfedetnek szívetek gondolatai, hacsak nem munkálódtok azon, hogy Isten megelőzzön, s ha meg kell változtatni benneteket, megváltoztasson, bűneiteket feledje s könyörüljön rajtatok. Ámen
Kelt Németújváron, az Úr testi születésétől számított 1597. esztendőben, március 6. napján
kői Böjthe András,
a keresztrefeszített Jézus Krisztus
szolgája, az egyetemes és apostoli
egyház esperese stb.
Uray Piroska fordítása latinból
Garády, SpFüz 1861. 433–436.