Spectabilis ac magnifice domine, patrone et compater mihi semper obseruandissime, post seruitiorum meorum addicitissimam commendationem [Tekintetes és nagyságos pártfogó uram és mindig tiszteletre méltó atyatársam, szolgálataimnak odaadó ajánlása után] kívánok az Úristentől kegyelmednek hosszú ideig való jó egészséget minden kívánta sok jókkal megadatni.
Megírtam vala azelőtt kegyelmednek az Mihály vajda bejövetelit az országba,* most újabban akarnám kegyelmednek megírnom mostani állapatját az országnak és Mihály vajdának. Mihály vajda az erdélyieket és az cardinált [Báthori András bíborost] szép szóval tartván és nagy engedelmességet neki mutatván, hirtelen az havasokon által kőtözött, az cardinal az jól lakásnak adván magát, későn viselt gondot magára és országára, kevés hadat gyűthetvén, olyan hirtelenséggel egybe ellene nem állhatott, hanem megveretett hada, főképpen az miatt, hogy idején futásra vette maga is az dolgot, kit eszében vevén az vitézlő rend* azontúl megrémült, estvéig aznap nagy harcot tartván, éjjel mind elfutottak, úgy futottak penig, hogy sohon meg nem tartoztak sem Feirvárnál [Gyulafehérvárnál] sem Kolosvárnál, hanem az ki hova ellátott menni, elment, veszett ex utraque parte [mindkét részről] kétezer ember, az mint most mondják.* Mihály vajda másnap hadát megindította, és jöttön jött Feirvárra, onnan Napradi, ki most cancellariusa Mihály vajdának, eleiben küldte az kúcsot, és nemine contradicente [ellentmondás nélkül] bement és székibe ült, ezt értvén az várasok, a volt jobb, aki elébb fejet hajthatott neki, mikor azért immár Feirvárban vóna, az szegény cardinál fejét is oda hozák neki, kit szememmel láttam. Százkettődmagával indult volt el Módva felé, hogy általmenjen Lengyelországba. Eleiben támadván azért a székelyek, egynehány helyen megharcoltak, de végtére annyiba jutott dolga, hogy mellőle mind levágták az sok főembereket, és végtére csak másodmagával szaladott valami havasokba, ott talált volt valami juhászok tüzére, nagy fáradva száll le lováról, és ott az tűznél az szolgájával együtt elaluszik, az juhászok találkoznak oda, és ott aluva verték agyon, két seb vót az fején, szekercevágás az homlokán egy, az másik in occipite [a nyakszirten], így lett szegénnek halála, mostani üdőbe ilyen casus [eset] nem történt vala, az Úristennek csuda az ő ítéleti. Az Iffjú János fia is vele vót, azt elevenen hozták meg, de elszakadt vólt tőle, az vasba fogva vagyon Feirváratt.* Kornist az fogságból elbocsátá az vajda, és az előbbi főállapatba vagyon nála, de igen fél, hogy sokáig nem lehet állandó dolga.* Én Básta uram tetszéséből sub specie legationis [követség színezete alatt] jöttem ide be, hogy meglássam, Mihály vajda az országgal quo in statu sit [milyen állapotban van]. Ki felől azt írhatom kegyelmednek, hogy Mihály vajda napról napra feljebb néz, és maga sem tudja, mit kellessék mívelni, szóval azt mondja, hogy császárnak őfölségének [II. Rudolfnak] vette meg az országot. De cselekedettel contrariumot [ellenkezőt] jelent, mert immár mára gyűlést hirdetett, minket Vgnot urammal és a pápa [VIII. Kelemen] követét is elbocsáta, hogy az gyűlésbe ne legyünk, adót az országra nagyot vet, azonkivől az urak, nemesek, ki mennyi gyalogot tartson készen elrendeli, és mint örökös fejedelem úgy bír mindennel, sőt annál keményben, mert fegyverrel vette meg az országot.* Nem nézi az ország szabadságát, sem decretumát [törvényét]. Mely dolog az erdélyieknek oly nehéznek és súlyosnak tetszik, hogy mindnyájan azt mondják, hogy bátor egy kemence fűtőjét küldené őfölsége, mégis inkább szolgálnának annak, hogynem mint ennek, kit igen tirannusnak alítnak.* Tudják jól, az oláhokat mint tartotta, és mint ölette Havasalföldében, az kinek mentől szebb szót ad és jó akaratot mutat, az annál inkább fél, most igen átkozzák, az ki oka volt az Zsigmond bevételének, attestatiokat [tanúvallomásokat] is szednek róla ez gyűlés alatt.*
Hadát huszonötezernek mondják minden[e]stől, az kivel ez országba bejött, azok most is szörnyű dúlást mívelnek, nincs oly nemesember, kinek házát fel nem dúlták és mindenét el nem szórták. A parasztemberek is feltámadnak urokra, meg is ölik őket és megfosztják, Zombori Istvánt maga házába megölték jobbágyi, Palatich Györgyöt megfosztották, s minden marhájába zsákmányt tettek, őmagát megcsigázták* és nagy kínokkal kínzották. In summa [egyszóval] az Úristennek szörnyű büntetése vagyon az hitetlenségért rajtok, jajszóval járnak alá s fel, és úgy kiáltják: Vae nobis quia peccauimus [Jaj nekünk, mert vétkeztünk].
Mihály vajda őfelségéhöz követeket akar felbocsátani, de azt várná, azmint értem, hogy őfőlsége praeueniálna [megelőzné] és megkínálná az országgal, hogy locumtenensül [helytartó] benne maradjon,* de ha azt nem kezdi, várhatni, megkínálja őfőlségét ez országgal, azt remélvén, hogy császár nála hagyja az mi kegyelmes urunk, kit ha őfőlsége megcselekszik, jó arra nézve, hogy jobb oda engedni, hogy nem mint nem engedni, és mindazáltal oda maradni, mert bizonyos dolog, hogy ki nem bocsátja könnyen kezéből Erdélyt, az mint az maga tanácsi nyilván mondják.
Az töröknek igen keresi kedvét, az temesvári passa küldött volt két követet hozzá gratulálni ilyen szerencséjének, háromezer tallért adott azoknak ajándék. Mondják azt is, Mihály vajda, hogy az török császár [III. Mohamed] akaratjából is jött ő Erdélyre, jó szót adván Mihály vajda neki, hogy ő számára veszi meg, bizony csuda ember, nem tud ember mint elfordulni beszédén, mindenfelé egyaránt jó szót és reménységet ad, adja Isten, hogy legyen hív az mi kegyelmes urunknak, kiben sokan kételkednek, most egy basa tízezer emberrel őrzi Havasföldét Mihály vajdának, az határon beljebb nem megyen, az míg az fiát be nem küldi Mihály vajda, kit most akar beküldeni,* az erdélyi hadat bocsátja be vele, nagy tanáccsal Sennyei Pongráccal, Bodoni Istvánnal, Zsibrikkel, Zékel Moisessel, Havasalföldét magyarral, Erdélyt oláhhal őrizteti nagy okossággal.
Vgnot jött volt be csak magától, minthogy az váradi hadat is bekéreté volt Mihály vajda, kik azért az győződelem után érkeztek, azok itt kinn maradván, Vgnot uram osztán ugyan Feirvárig ment volt, őkegyelme őfölségének copiose [részletesen] minden dolgokat megírt, én is meg akarám kegyelmednek brevibus [röviden] írnom, mint bizodalmas uramnak komámnak, hogy mégis szinte feledékenységbe kegyelmednél nem jussak, őkegyelmének éltig való szolgálatomat ajánlom, dutkám* elég vagyon, csak adja Isten, hogy láthassam jó egészségben őkegyelmét. Az szegény Tököli uram, úgy halljuk, gonoszul járt, kit bizony bánok.* Ezeknek utána éltesse az Úristen kegyelmedet minden jovaival sok esztedeig.
Datum in reditu ex Kolosvár 20. Nouembris, Anno 99. [Kelt visszatérve Kolozsvárról, a 99. esztendőben, november 20-án]
Dominationis vestrae spectabilis seruitor et compater deditissimus [tekintetes nagyságodnak alázatos szolgája és atyatársa],
Sigis[mundus] Forgách mp.
Az kardinál és Zsigmond kincsét ma vitték be Feirvárra Mihály vajdának, harminckét társzekeren, egyéb helyeken is ahon mit érezhet, beviteti, akárkié legyen. Az várasokon immár is nagy summát vett; gyűlés nekűl az országot először császárnak, azután magának mint locumtenensnek eskötteti, de az hasznát maga akarja venni.
Sinkovics, I. 252–256. Nr. 47.