Stephanus Bocskay de Kis-Maria, Divina miseratione Transsylvaniae etc. Generose Domine, pater et amice nobis honorande! Salutem etc. [Kis-Mariai Bocskay István, Isten kegyelméből Erdély stb. Nemzetes Uram, tiszteletreméltó atyánk és barátunk. Üdvözletünket stb.]
Felette kedvessen vöttük az kegyelmed levelét, és annál gyönyörűségesben olvastuk, mert úgy esék, mintha egy kicsinnyé ugyan szemtűl szembe beszélgettünk volna kegyelmeddel. Hogy sinemora [késedelem nélkül] akart írásával bennünket meglátogatni, könnyön elhittük, lehetetlennek tartván: megértvén ennek a motusnak [felkelésnek] ilyen progressusát [előrehaladását], hogy sokat ne gondolkodott légyen kegyelmed ez dolog felől, és valamit végre ne is fakasztott volna.* Ezért, amint akarta kegyelmed tőllönk kérdezni: mi lött légyen ennek az indulatnak főbb oka? ha religió-é [vallás-e], pénz-é, jószág-é? Egy szóval felelünk kegyelmednek. Magunk és az egész magyar nemzetségnek életének és az mellett religiójának, szabadságának és javainak megtartása; mert mi is, mint egy ember, hütünket meg tudjuk böcsülni, soha az defectióra [elpártolásra] okot sem adtunk volna: de erővel, az ő Felsége [II. Rudolf] álgyuival és éles kardjával kergettenek el az ő Felsége hűsége mellől; nem lött mit tennünk halál előtt, amint tudtuk, oltalmazni kellett magunkot, pellem pro pelli, et omnia dabit homo pro anima sua [irhát az irháért, és mindent megtesz az ember a lelkéért]. Rajtam sok okokért akarták elkezdeni, de hogy közönségesen ártsanak, főképpen hogy Kassát deleálhassák [elpusztíthassák] az okon, hogy az nagy templom dolgáért nem nyughattanak, és az magyarsággal, főrendekkel conspiratiójoktól [összeesküvésüktől] féltenek: az magunk nemzete, ugyan az hajdúság által akarták véghezvinni; kiket hogy melléje vehessen az király képe:* Váradot, Debrecent, és Kerekinek az várassát, mely most nem olyan, hanem vagyon nyolcannyi, mint mikor kegyelmed látta, az igirte volt praedául. De azok az dolgot eszekbe vevék; magok nemzetinek hóhéri nem akarván lenni, úgy megháborodtanak volt rajta, hogy ha szinte oly ember akkor közikben nem találkozott volna: magoktól is ugyanígy reá támadtanak volna az németre. Azonban, hogy értették, hogy minket is kergettenek: magok jövének érettünk Sólyomkőből, olykor, amikor immár Szent-Jobbot tőllünk elvötték, és Kerekit vitatták; praeter viam juris [törvénytelenül] még csak annyi tractálásra [tárgyalásra] való üdőt és módot sem engede az generális, hogy ő Felségét emberem és levelem által igazságomban megtalálhassam.* Azután magunk oltalmában mit cselekedtünk, s cselekedik most is az egész magyar nemzetség, nem szükség számlálnunk; de jure [jogosan] is, tudja kegyelmed, vim vi repellere licet [szabad az erőszakot erőszakkal visszaűzni]. Kiben immár annyéra progrediáltunk [előrehaladtunk] Isten segétségéből, hogy nemcsak Kővár, Szakmár, Kassa, Fülek vagyon kezünkben, hanem ott fenn Zólyomot álgyuinkkal rontatjuk, az bányavárosok szinte meghódoltak, sőt az Dunán túl is jó csoport hadunk szállott ki táborban, hamar való nap megtöbbül mind törökkel, tatárral; itt azokban sincsen semmi szűkünk, mert az tatár hám fia nem messze tőlünk.* Ami nagyobb pedeg, az elmúlt napokban kétszer avagy háromszor úgy metángálták [elverték] az Básta hadát, hogy nagy-pénteken [április 8-án] sírva ment ki Eperjesből, még az álgyuit is mind odahatta, most egész hadam mindenütt utánna vagyon késérőben, ölik, vágják mindenütt őket. Rédeinek is írtunk odafel, hogy hadának színeivel öt- vagy hatezer emberrel mindjárást rajta légyen, de az Zólyomnak vitatását ugyan continuálja [folytassa]. Eperjest pedeg a gyűlés után nem halasztjuk, hanem megszállván, meg is vétetjük kétség nélkül. Mindezeket, tudván, hogy az Isten kegyelmedet megírt ítílettel szerette, és minket is esmér: elhittük, hogy sem emberi felfuvalkodásnak, sem telhetetlenségnek nem tulajdonítja, hanem a nagy Istennek bölcs rendelésének, ki nemzetünknek, hitünknek régi szabadságára indította. Az mi nézi az ott benn* való állapatot, hogy az Isten bárányinak induciákat [fegyverszünetet] kéván kegyelmed: sokszor megírtuk ennekelőtte is, hogy mi annak az hazának annyi javát akarjuk, hogy sok módunk lött volna eddig is benne, hogy derekas* hadat bocsátottunk volna oda bé, és kételemség alatt is meghódoltattuk volna őket, – de mi azt akarnók, csak magok okot ne adnának reá, még gonosz szelet sem engedünk általmenni rajtok, és úgy óltalmaznók, mint az szemünk fényét; de perditio sua ex se est [veszedelmüknek saját maguk az okai], hogy az Istennek ingyen való kegyelmességét nem akarják venni: mert ha jól akarták volna eddig, akár csak tíz lovas katona se járna együtt, úgy leszállítottuk volna ott benn az hadat. – De hogy üdő előtt, míg fejet nem hajtnak, ellenségünket megszánván, nemzetségünknek közönséges jovának kárt tegyünk, és az mit kézzel érünk, azt lábbal rugoldozzuk: maga kegyelmed sem dicsérne érette bennünket; mert csak lássuk az hozzánk való jóakaratot: nemcsak induciákot, hanem örökös békességben igyekezünk őket tartani. Ha pedig visszálkodnak: az mostani hadainkot nemcsak megtöbbítjük ott benn, hanem bizonyos legyen kegyelmed abban édes apám-uram, hogy mi magunk is hamar való napon meglátogatjuk kegyelmeteket sok okokért, és ezt az kezinkben való szép occasiot [alkalmat] kiesni nem hagyjuk, mert abban szintén most legjobb módainkot látjuk.* Azért az mely példákat kegyelmed mielőnkben számlál, maga jól tudja azt kegyelmed, hogy jobb részeiben annak mi is benne forgottunk, mind kicsint és nagyot vagy láttunk vagy hallottunk, az embereket állapatjokkal egyetemben jól tudjuk s jól esmérjük, és szinte azok közzül egyik példa igen tanít bennünket, hogy az mi atyánkfiával, Báthori Zsigmond fejedelemmel az induciák alatt mit cselekedének az isteni bárányok, hogy farkasfogat nevelének magoknak az farkasfog ellen:* de itt most ictus piscator sapit [a halász észreveszi az ütéseket]: hazánkot nem az vérszomjúhozás, sem praedálásban való gyönyörűségünk engedi pusztíttatnunk, hanem hogy az magok javát nem akarnák érteni, akár csak kételemség alatt is értessük meg véllek. Az meglevén, meglátja kegyelmed, hogy annak utánna kitakarodnak az jámbor szászokról mindenféle dúlók, fosztók, kóborlók. Fogyatkozott állapatjokat amint veti kegyelmed, hogy maguknak sem lészen az dúlás miatt, s az tárházban sem adhatnak: immár egynehánszor protestáltunk [tiltakoztunk], hogy oka semminek nem vagyunk; nagy számadása lészen kegyelmednek, apám-uram, és mind az kegyelmed társainak az szegénség romlásáért, mert eddig mind külömben lehetett volna az dolog. Azért, amit írtunk volt ennekelőtte is: az kormánt viselje úgy kegyelmed, hogy az hajót kősziklában ne ütköztesse. Et bene valeat. [És jó egészséget kívánok.]
Datum ex arce Szerencs, die 8. mensis Aprilis, Anno Domini 1605. [Kelt Szerencs várából, az Úr 1605. esztendejében, április hónap 8. napján.]
Sinkovics, I. 275–278. Nr. 51/b.