Spectabilis et Magnifice domine, domine patrone mihi benignissime, post servitiorum meorum addictiss[imam] mei commen[datio]nem. [Tekintetes és nagyságos uram, nekem jóságos pártfogó uram, szolgálataimnak odaadó ajánlása után.]
A felséges Úristentől ez új esztendőben sok széfi áldásokkal bévelkedő szerencséket és azokban hosszú időkiglen való egészséges életet kívánok adatnia Nagyságodnak. Megérti Nagyságod egyebek írásiból az mi itt való gyász állapatunkot, kiben az Nagyságod jó tanácsa és elméje segétsége fölötte szükséges minekünk, jelesben azért, hogy az minemő dolognak jó fondamentomot [alapot] vetett és épített fáradságával Nagyságod, azt ne hagyja nagy apadásunkra s romlásunkra fél üszögében állani. Succuráljon [segítsen] annak jóakarattal Nagyságod, akit Josuénak rendel köztünk az Úristen.* Igen viszáltató és egyenetlen elmével bírnak ide az emberek, kik egyebet hasomlásnál és az hasomlásból romlásnál nem kezdnek kihozni, ha az Nagyságod authoritassa s providentiája [tekintélye s előrelátása] meg nem compescálja [akadályozza) szándékjokot.
Szeretettel megyek vala én magam fel Nagyságodhoz, de állapatunkhoz képest nem lehet módom az oda való menésbe. Bánom penig, hogy pennával nem irhatok mindazokról, amikről szükségesképpen beszélhetnék három vagy négy óráiglan Nagyságoddal, mert azokhoz képest Nagyságod is inkább tudná az közöttünk való közönséges jónak takargatásához magát szabni, mely közönséges jót, amint látom, Homonnay [István] uram csak Nyáry [Pál] urammal fóldoz. Ezeknek kell azért az Nagyságod jó tanácsa, hogy amiben akadoznak, az Nagyságod tanácsával mehessenek által azon, kik ugyan bíznak is Nagyságodhoz és élni akarnak Nagyságod hasznos tanácsával.
Urunk őfelsége [Bocskai István] eleget győzködék az halállal, de ugyan meggyőzetteték tőle. Egyníhány nappal halála előtt az doctorok megjelentették nyavalyásnak az rá követköző történetet, kérvén, hogy az közönséges jónak succuráljon és provideáljon, de ugyan nem hihette szegény, hogy ebbe meghaljon. Szent István napján [december 26-án] valék osztán derekassan az tusakodásra, amely naptól fogván az szívének palpitatioja [gyors dobogása] csak bágyasztton bágyasztotta. Nagy hévségbe feküdt, és szavába lassan lassan fogyatkozván az két karácson [december 25. és január 1.: kiskarácsony] között való pínteken múlt ki hajnalba öt órán ez világból.
Az dagadás felette kiment vala mind lábából, derekából, sőt ugyan száradni is tért vala már, annyira megemésztette vala magát, de hogy az méregnek nagy hévsége objectumot [tárgyat], semmi humort [nedvet] nem találhata magának, az erekre térvén, azokot depascalá [emészté meg] előbb, azután az szívére és májára térvén, azokot emészté meg, hogy peniglen mérget adtak neki, már bizonyos jelét látjuk.* Mert az köldökön alól és oldalul az hasán s vékonyán jobb kéz felől kolbász szabásó hólyagocskákban kiütötte magát. Az elszáradott s fonnyadott testet penig úgy eldagasztotta, hogy meg kell kételen ez étszaka is hasadni. Ilyen az emberi állapatnak sorsa, non satis cuique cautum quod quis vitet [nem lehet az ember eléggé óvatos, hogy mit kerüljön.] [Alvinci] Péter Uram az predikátor, kilencednappal halála előttl olyan álmot látott, kit minekünk az idő alatt sokszor is beszéllett, hogy hozzája menvén Urunk, kérdette azt tőle: Mit vélsz, mond, felőlem s az életem felől? Ebbe ne kételkedjél, hogy pínteken hajnalba halok meg én, úgymond. S úgy lött szintén az dolognak beteljesedése, amint az Péter Uram látása. Fekete Istók is, az őfelsége inassa ugyanaz időtájba, az beteg fejedelmet ölébe hordozta álmába. Egy vén ember mind azt mondotta nekie, hogy le ne tegye öléből, mert mindjárást meghal. Más vén ember penig azt mondotta, hogy vagy teszed le, úgymond, vagy nem teszed, de mihelt ez az hold elfogy s ujságra tér, azonnal meghal, ugymond s úgy lött, mert aznap lött meg délután az ujság. Ezekhez az látásokhoz és az maga bágyadt állapatjához képest is Péter Uram mindaddig szorgalmaztatta szegént, hogy az Ur vacsoráját elvétette vele, és gyakorta is imádkoztatta szép vallástételi között, mind addiglan, mig beszéde meg nem fogyatkozott. Az értelem sokáig volt nála halála előtt is, melyben szemeit az égre felemelvén sokat fohászkodott.
Nagyságod arányozhatta s vehette eszébe jól, az jó és haszonra való tanács mely igen nehezen vert fészket fejébe, s mely rest executora [végrehajtója] is vala az publicum commodumra szoló [közt szolgáló] dolgoknak. Mert ha serénb engedelmet visel vala maga előtt az jó tanács exequálására [végrehajtására] ottan csak azokban az dolgokban is, amikről utolszor én általam üzent vala Nagyságod nekie, nagy részétől ez mostani fennálló háborúnak és sok zűrzavarnak megmenekedhetünk vala, de az hosszú haladékkal s gondatlansággal életének mód nélkül való reménlése mellett, az gonoszságnak kedvezéséből reménségünk ellen való gondba márta és ejte bennünket.
Nagyságodat kérem mint Uramot, legyen gondviselése reám Nagyságodnak, maradhassak meg földemben s lakhassam is az én természetem szerént való csendes s Isten félelmében nevelt emberekkel együtt. Ha módom lehet abban az jószágban való megmaradásomban, mellyet őfelsége énnekem inscribált [jelölt meg], avagy ha az sommát leteszik is, melyben nekem inscribálta, megmaradok itt, honnyomban az Nagyságoddal való commerciumomért [kapcsolatomért], s eltávoztatom úgy az erdélyi lakást, kérvén Nagyságodot, hogy Nagyságod promoveálja [segítse elő] ebben az én dolgomot.* Mert Nagyságoddal bizonyíthatok, hogy én az keresztyénségnek itt laktomban nem voltam gonosz és haszontalan szolgája, operált [fáradozott] általam is nem keveset az Úristen, holott minden occasioban [alkalomban] ugyan gyűlölségem nevelésével is mindenkoron oppugnáltam [ostromoltam] én az én Uramot, hogy az keresztyén fejedelmekkel megeggyezzen. Ő maga körül is penig, amennyi nyughatatlan forgolódásom lőn éjjel-nappal, méltó, hogy ottan Nagyságod által az én jutalmam rám térjen.
Az Nagyságod reversálissát [kötelezvényét] szorgalmatos gondviselésemben tartom, s valahol mi írását és levelét kaphatom is Nagyságodnak, az levelek között egybegyűjtögetvén egy csomóban kötöm, és híven megadom Nagyságodnak ajánlván egyéb minden dolgokban is az én köteles szolgálatomot.*
Az Úristen jó egészségbe éltesse sok időkig Nagyságodot. Írtam Kassán ennek ez 1606 esztendőnek utolsó napján estve hertelen pennával, az én uram fatális terminussának [végnapjának] harmadik napján.
Nagyságod szolgája,
Rimaj János etc.
Eckhardt, 1955. 248–250. Nr. 16.