Sok üdvözlet neked, hőn szeretett Lucius uram, te nagyhírű férfiú!*
Midőn az előző esztendőben irodalmi ajándékaidnak örvendezve távoztam Ambergből, s Altdorfból útnak indultam Heidelberg felé, hogy kiadhassam zsoltáraimat, megígértem, hogy ajándékaidat viszonozni fogom, és tudósítani foglak szándékaim megvalósulásáról; és bár lelkem mélyéből fogadtam meg azt, amit máskor is már olyan gyakran véghezvittem, mégis: a sokféle elfoglaltság s a nehézkes utazások ezúttal meggátoltak benne, s elvontak tőle. Most azonban megragadom ezt az alkalmat, s levelemet, mely lelkem irántad való hajlandóságának, nagy szeretetének és szolgálatkészségének tanúja, vidám kézzel és serény elmével írom neked.
De még ezúttal sem tudlak kielégíteni fogadásom szerint, te leginkább lelkem vágyai szerinti férfiú, s nem tudok neked átnyújtani hozzád méltó viszontajándékot sem. Hiszen a te pillantásodra is alig méltó (s neked semmilyen tekintetben sem hasznos) zsoltáraimból sincs kezemnél olyan példány, amelyet kedved szerint elküldhetnék neked. 1100 példányt nyomtattak ki, nekem alig 40-et adtak belőle, s ezeket én egytől egyig szétosztogattam siegeni, heidelbergi, frankfurti, kasseli és itteni, marburgi barátaim kérésére. Kértem néhány példányt pénzért ama kiváló Corvinus úrtól, de miközben a választ vártam, hallom, milyen súlyos sorscsapás érte: felesége, két gyermeke s ugyanannyi alkalmazottja pestisben meghalt, s másokat is megfertőzött már háza népéből a járvány: ó, milyen nagyon szomorú sorsa ez ennek a jámbor férfiúnak! A Zsoltároskönyv előszavát, melyet utasításomra valamivel több példányban húztak le, üdvözletemmel együtt elküldöm neked és nagy barátainknak. Az ajánlás a fenséges palatinatusi [pfalzi] választófejedelemnél [IV. Frigyesnél] számomra 25 Ft-ot jövedelmezett, nagy jóakaróim: Marquard Freher, Löffen és Lingesheim urak a nagytanács tagjainak közbenjárására. Azt meg alig lehet szóval kifejezni, hogy Hessen nagyméltóságú tartományi grófja [Móric] – Ó, Germánia fényessége! Ó, a Birodalom nagyszerű ékessége! – mekkora nyájassággal fogadott, és engem (ekkorácska embert!) kegyesen gyakori megszólítására méltóztatott.
Éppen őfensége bőkezűségéből fejedelmi módon élek itt, a marburgi akadémián, a professzor urak irántam való jóindulatát tapasztalom, és őfensége számára a magyar nyelv nyelvtanát írom. Ez ugyanis a 17. nyelv, amelyet őfensége most legutóbb elkezdett tanulni, és amelyben máris szép előrehaladást tett. Őfenségének egyébként múlt héten született Schmalkaldenben az ötödik fiúgyermeke. A három idősebbikkel, Ottóval, Móriccal és Vilmossal a nyár közepén a Fulda folyón Rotenburgtól Hersfeldig hajóztam, ahol is a legidősebb fiú, a nemes Ottó, az egykor Nagy Károly által alapított főmonostor apátja. – De visszatérek most hozzád, kitűnő férfiú, s ideiktatom neked közös barátunk: a nagyhírű Remus szavait, aki nekem is csak nagyon futólag és nagyon hivatalosan irt a minap; ideiktatom hát azokat a szavait, amelyeket egyik barátomhoz írt; e szavak közt baráti említés esik rólad is és a nagy Grynaeusról is:
„Georg Remus a dauphinéi J. Combillonnak. Amint azt a szemtanú, a nagynevű Ludwig Lucius úr, ki Baselből visszatérőben vendégem volt, elmondotta: Johann Jakob Grynaeus baseli hittudós (akinek életét a Jehova Isten hosszabbítsa meg a legvégső határig) – szóval ez a Gryneus jó egészségben van, sőt virul, tanít, szónokol, jóllehet már hatvanhetedik évében van stb… Kelt Nürnbergben, július 18-án.”. – Ezek Remus szavai.
Kedves Lucius testvérem, a te honfitársadnak ezeket az erényeit adja meg neked a háromszorosan legjobb és leghatalmasabb Isten, és kegyesen kettőzze is meg azokat. De abbahagyom már, hogy bőbeszédűségemmel terhedre ne legyek. Nincs semmi újságom, amit erről a tájról s az akadémiáról írhatnék neked. A szomszéd giesseni ubiquitáriusok szokásuk szerint dühöngenek, s azzal dicsekszenek, hogy rövidesen nem tudom én miféle akadémiát fognak küklopszi erőfeszítéssel megteremteni.* De többet ér az Isten választottainak jámborgását gyakorolni. Egyébként kérlek téged, kedves barátom, ne terheltessél az ide mellékelt csomagocskámat átküldeni Regensburgba. Gondolom, hogy folytatódik nálatok a vasárusok hajózása, talán ezen az úton el tudod intézni. Ha valami kiadásod lenne, mihelyt jelezni fogod, azonnal megtérítem. Ha meg akarsz örvendeztetni leveleddel, a nagynevű, minden tiszteletre legméltóbb Remusunk elvállalja annak továbbítását. Kérlek, üdvözöld illendőképpen közös barátainkat: Wigand Spanhemius rektor urat Ladislaus urat, Lupichius urat, s a te zürichi házigazdádat, a Zwingli-unokát,* a Geyderek tanítómesterét.
Élj jól és boldogan, s rendelkezzél velem: a te hű és engedelmes magyarod
Molnár Albert
Kelt Marburgban, 1607. augusztus 18-án.
Kenéz Győző fordítása latinból
Sz. M. A. 575–578. Nr. 11.