Mind közös, mind magános dolgaiknak legyen minél szerencsésebb folyása ez új esztendőben.
Nagytiszteletű, becsületes, bölcs férfiak, akiknek tiszteletemet, becsülésemet, szeretetemet, teljes jóakaratomat küldöm a távolból, s a jövőben is mindig küldeni fogom. Lelkem nagy megrendülésével, felbuzdulásával és ámulatával olvastam becsületes meghívó leveleteket, olvasván és szívből megfontolván…* és meghátrálni: ki vagyok ugyanis én? mondom, ki vagyok én? akit ti ekkora… és szeretettel? Engem hívtok a ti iskolátok… pálcájának átvételére, s mivégre? nemcsak a ti Kassátok, hanem egész Pannóniánk fénylő díszének, ama Bocatius Jánosnak helyébe és örökébe. Ifjú vagyok, s úgy gondolom, munkásságomhoz nem illik e pálca, vajon képes leszek-e viselni a terhet? kételkedem a rólam alkotott véleményt illetően? habozom. Mégis, honnan ez a kegy irántam, ha nem az istenségtől? Az Istentől való ez! Az Isten hív! Hát megtagadjam? Hát ne kapcsoljam kívánságomat a tiétekhez? Felismerem az isteni gondviselést, magasztalom a ti jószándékotokat sőt jótéteményeteket, ami ajánlatotokban van, akaratunkban és szándékunkban áll azt elfogadni. Mert hiszem, hogy semmi sem szolgálhat nagyobb dicsőségemre, mint a ti városotokban lakni, semmi sem lehet hasznosabb, mint tekintélyes polgárokkal társulni, semmi sem alkalmasabb a tisztességre, mint a ti iskolátok pálcáját viselni, s nincs meghívás (bár higyjétek el, több is akad), mely annyira csábítaná lelkemet, mely annyira édesgetné fülemet, mint a tiétek. Tehát a ti óhajotoknak, Nagytiszteletű Tanács, Isten segítségével engedni szándékozom, főképp, mert leveletek tartalmából úgy értettem, hogy tekintélyes és kiváló férfiak javallólag ajánlottak engem. Bizonyára nagy a munka, nagyobb az irigység, de jóval nagyobb az igazságtalanság majdani súlya, azonban Istent fogom hívni tanácsadónak és segítségül, őt és saját munkámat állítom pajzs az igazságtalanság ellen. Igazságtalanságtól csak a lusták mentek, irigységtől csak a jelentéktelenek szabadok. Láttam kegyetlen viharban a dániai tengeren (amit Baltinak is neveznek) terhes hajókra leskelő kalózokat, kik azonban az üreseket érintetlenül engedték elhaladni.* Ami az évi fizetséget illeti, nem kételkedem annak tisztességes voltában, mégis, étkezés nélkül nem elegendő kívánságunkhoz képest: hitet adván azonban nagylelkű ígéreteteknek és fogadásotoknak, nem sürgetem annak kiegészítését. Megtudtam ugyanis (mint ahogy jószándékotok a becsületesek iránt mindenki előtt nyilván megmutatkozik), mily nagy kegyben szoktátok részesíteni a tudományok valamennyi barátját. Ki lenne, hacsak nem esztelen, aki az iskola dicséretes szokásait le akarná rombolni? mégis azonban e dologban az öregek véleménye szerint is nem a régiséget, hanem (szabad legyen ezt mondanom) a hasznosságot kell szem előtt tartani. Hogy a tisztes tudományok tanításáról, előadásáról, bemutatásáról, elmondásáról miképpen kell határozni, megmutatja majd az idő és a tanulók száma, kora, előmenetele, úgy vélem, semmit sem lehet erről bizonyossággal mondani tehetségük élességének és frissességének megvizsgálása előtt. Levelem utolsó részét olvasásra… a Nagytiszteletű Tanácsnak, továbbá a választott közösség elnökének és tagjainak legmélyebb hálámat fejezem ki, amiért engem ekkora tisztességgel illettek és maguknak a saját… vonakodtak, fogadom, hogy minden tettem és cselekedetem Istenünk segítségével a város dícsőségére, az iskola…, az egyház javára fog szolgálni. Ami még hátra van, legyen gondja a Nagytiszteletű Tanácsnak arra, hogy az iskolai eszközök elszállítására sem előbb, sem később, mint mához a tizedik napra, január 28-ra valami szekeret küldjön, én közben igyekszem dolgaim végére járni. A háromszor legjobb és legnagyobb Isten adja, hogy minden nagytiszteletű polgárt épségben és egészségben láthassak.
Éljetek jól, bölcs férfiak, s legyetek hozzám kegyesek, mint eddig.
Írtam Szepsiben, 1619. január 19.
Tisztelendőségtek mindig kész szolgája, Szepsi Csombor Márton
Kulcsár Péter fordítása latinból
Kovács-Kulcsár, 393–398 Nr. 4. S. k., eredeti.