Én, Uram elbúsultam-búdultam az rajtam forgó nyughatatlanságban, ki miatt csak felére is nem írhatok Kegyelmednek, az mennyire kellene írnom. Ez dolognak az baksisát bizony nem én vöttem volt fel, hogy ez nagy labor [munka] énreám szálljon, de nincs mit tennem, azmíg magam bírom addig s azmeddig vékony prudentiámmal [értelmemmel] felérem, csak addig el kell viselnem ezt az nagy terhet is. Csak immár valami kedves hasznos dologban való nehéz szolgálatom volna az én kegyelmes uram [Bethlen Gábor] s hazám előtt, mégis könnyebb volna; de magam látom, hogy nagy kedvetlen dologba esett most is szolgálatom az én kegyelmes uram előtt. Mindazáltal én arról nem tehetek, valamit az üdő hozott s az fatum, teljes tehetséggel igyekezem az én uramnak, fejedelmemnek fejedelmi méltóságát s az szegény megnyomorodott országnak megmaradását ótalmaznom és követnem. Nagyubbat nem mondhatok, ha az markomba vihetném az lelkemet az én uram eleibe is, úgy látná meg, hogy ilyen igyekezettel vagyok. Mi lészen az exitusa [kimenetele], azt csak az egy Isten tudja.
Azminémű rettenetes hosszú históriával kellett őnagyságának megírnom az actáinkot [dolgainkat], nem ismerem szükségesnek lenni, hogy Kegyelmednek csak kevés részét is megírjam, holott* tudom, hogy azokot Kegyelmed meglátja. Énnékem úgy tetszik, hogy felette szükséges is, hogy őnagysága communicálja [közölje] Kegyelmetekkel, nemcsak Kegyelmetekkel, hanem még az Státusokkal [rendekkel] is, mert szinte elközelgett az nyár. Interim [közben] itt nem akarnak késedelmet várni, hanem úgy akarják maturálni [siettetni], hogy ezt valamire adja az szent Isten, de véghez vigyék ez nyáron.
Sokszor jut eszembe, azmely álmot Fejérvárról [Gyulafehérvárról] elindultomba láttam; Kegyelmednek beszéllém, hogy urunkkal őnagyságával ülünk vala egy szekérben, és az kocsisok úgy kezdék hordozni az szekeret, hogy szinte eldől vala. Én kiszállván az szekeret tartom vala. Végre egy iszonyú árokba kezdének menni, s mondám őnagyságának, hogy szökjék ki nagyságod, mert bizony majd mind nyakatok szakad. Alig szökheték ki az szekérből, az kocsisok nyakra-főre úgy menének az árokba, hogy mind magoknak, mind lovoknak nyakok szakada.
Én megragadám az szekeret és az szekérnek az vasai kezembe maradának. Mintha [maros]vásárhelyi utcán volna, nagy sok ember kezde csudájára jőni, és urunk őnagysága az parton áll vala. Én mind az hátamra rakám az szekérnek az vasát s mondám urunknak: Jőjön egy házba nagyságod, ne csodáljon annyi ember. Ez semmi kár nagyságodnak, ha az rossz kocsisok így veszték magokat; ihon nálam az szekérnek az egész vasai, ezt könnyen megcsinálhatni. S úgy menénk bé egy házba.
Akármint magyarázza Kegyelmed az álmot, bizony lassan-lassan majd megkezd teljesedni. Elég rosszul kocsiskodott volt az őnagysága rudas mestere, de mindazonáltal elég remediuma [gyógyszere] vagyon őnagyságának, csak fogadja meg is őnagysága igaz hűv szekértartóinak szavát. Azt látom, hogy megépíthetjük az őnagysága szekerét, de bizony valóban kell az tracta hozzája, és az Kegyelmed consensusa [beleegyezése] is úgy accedáljon [történjen], hogy most vezetheti most is [?] állapotjára, helyére ha kell az régi békességet, alioquin [másként] nem tudom micsoda jót remélhetünk.
Mert azt Kegyelmed itt igen observálja [figyelje meg] – elfelejtettem az őnagysága levelébe megírni –, ha az ottomán nemzetnek szinte most egy-két esztendeig oly expeditiói [hadjáratai] lennének is, azkiért Jenőért vindictára [büntetésre] nem érkeznék, ugyanannál inkább rakódik őnála az injuria [sérelem], et quo tardius eo gravius [és minél később, annál rosszabb].* Csodálom, hogy hol s ki találja az olyan fabulákat, kivel oly igen extenuálják [csökkentik] ezeknek vireseket [erőit]? mivel s hol vették országokat el? Ez nagy sok üdőtől fogva, hol fottak-vesztek volna, azmivel ezeknek viresek extenuáltatott volna? Uram, csak azok beszéllik azt, qui similes querunt labra lactucas [akik szájízüknek való salátát keresnek]. Itt is azki szájának mit szeret, olyan hírt költ; ha látja ember, semmi sincs abban.
Immár nem első dolgom itt lakásom; hiszem megláthatja Kegyelmed actáimból, ha raboktól való híreket írtam eddig, azvagy korcsomán s utcán valókat? S ha látná Kegyelmed, most is megláthatná, ha korcsomán töltöm-é üdőmet s rossz emberekkel? Légyen hálá az Istennek, akármelyik vezér Kapuján megismernek. De, Uram, bizony-bizony írom én azt Kegyelmednek, hogy az császár [II. Oszmán] ulufés hadát ezek ugyan megsokallották, bátorsággal mondják azt, hogy szultán Szulimán idejéig az jancsárság nem volt több 27 ezernél, most 50 ezert is sokkal meghaladott. Az szegény tudatlan emberek szörnyítik, hogy harmadannyi-mennyi ember veszett Perzsiában. Mitől veszett, ha senki nem bántotta? Az hó lepte volt őket el, abba veszett valamennyie bennek. Azután hol veszett? Ma százezer ember elveszne, az én igaz hütömre s tisztességemre mondom s írom, hogy csak az adásra érkeznének az pasák és roznamécsiák, egy nap csak Konstantinápolyba más lenne helyekbe. Nem látta Kegyelmed csak az konstantinápolyi dívánt is, de csak arról is tudna Kegyelmed ítíletet tenni.
Kegyelmed is, igaz, hogy írta nekem, de én annál is jobban tudtam, mint jára ezen az őszön az kevély lengyel had; maga az volt Erdélybe az híre, én jól hallottam, hogy Szkender pasa talám vagyon négy vagy ötezer magával. Bizony, Uram, 50 ezer magával is volt. Bizony csak alig ótalmazta meg Isten ugyanakkor Erdélyt, hogy az havasalföldi nyereséget meg nem vették.* Erről többet nem írok, pedig légyen hálá az Istennek.
Kegyelmed egy levelében írta volt nekem az lengyel hadnak nagy voltát, azmellett hogy nem fognak leszállni, hanem várván az török hadnak leszállását, meg fogják háborgatni [Havaselvét és Moldvát]. Annál nagyubb, nyilvábban való dolgokat hallottam itt én, kit az vezérnek én meg is mondottam, félvén attól, hogy ha az úgy lenne, juthatna Erdélynek is abban: bizony az én szóm után is volt vigyázás reája.
De mi lőn? Ám megtetszik, kicsoda biztathatja magát lengyellel szegényekkel? Megütötték az tacskót Muszkaországban.* Akármely tractatusok légyen is, de azok egymást szeretik; data occasione [alkalomadtán] ártnak is egymásnak. Az tatárok korbácsa éjjel-nappal csattog Lengyelországba. Megirtóznék kegyelmed, ha látná Kegyelmed az lengyel raboknak bőségét csak Konstantinápolyban, hát az széles török birodalomban! Mégis azzal fenyegetik török császárt.
Azt is értem én jól, hallottam, tractatusban indultak volna* az keresztyénségben lévő fejedelmek ismég, adja az Isten: de mint lehet effectusa [eredménye]? Felette való ellensége Hispánia Galliának [Spanyolország Franciaországnak], Angliának, Belgiumnak, Velencének, ezek azonképpen annak. Oh, Uram, vajki sokat hallok s értek én itt magoktól azféle emberektől, nem valami vulgaris famából [pletykából]. Nem lehet az concordia [egyetértés] köztök, ha minden egyéb dolgokat complanálnak [elsimítanak] is: qui erit superior [aki feljebb kerül] mindjárt azt akarja, hogy promoveálja [uralkodóvá tegye] az ő religióját [vallását]. Messiássá akarja magát tenni s meg akarja ez világot ítílni. Hopp haja! így confundálja [téveszti meg] az Isten az embereket.
Soha mi nem érjük az keresztyénségnek az olyan concordantiáját [egyezségét]. Vajha azt érthetnűk, akkor láthatnúk meg oztán az concordiának és conscientiának constantiáját [egyetértésnek és lelkiismeretnek nyugalmát], de félek, hogy azt is nem mi kezdhetjük el. Ugyanis az volna az igaz oztán, hogy concordia parit, discordia perdit [az egyetértés teremt, a viszálykodás pusztít]. Ezeken mi csak az mi üdőnkben is általmentünk, de hát még azmit historiákba olvastunk, vagy per traditionem [szájhagyományból] hallottunk!
Ezeket talám Kegyelmed ugyan nehéz neven vevé, hogy írám, de Kegyelmed ne neheztelje. Fű ratiója [értelme] írásomnak ez lőn: és magam tudom az Kegyelmed conscientiáját, hol jár Jenő felől; azt is tudom, hogy Kegyelmed eddig ezt látja pro scopo [célként], hogy extrema tentabimus [kíséreljük meg a legvégsőt]. De én azt mondom, hogy non tentabis, sed illi soli servies [ne kísérts, csak neki egyedül szolgálj!].* Hiszem hogy egy hajóba-bordába vagyok én is Kegyelmeddel abból az mi kegyelmes urunk után, de Kegyelmed jól megemlékezzék arról, mind Molardus és mind az szegény cardinál uramék mit mondottak: scilicet si alitor fieri non poterit [ha tehát másként nem lehet], az békességet azokért az két várért fel nem kell bontani sem őfelségének, sem Erdélynek.* Erről Kegyelmed jól megemlékezzék.
Honnét vötte volna hát Homonnai [Drugeth György] uram azt az audaciát [merészséget], azki nemcsak Jenőt, hanem többet is ígír, ha nem onnat? Erről való mostan Gratianus uramtól küldött reversalisát [kötelezvényét] én magam kezébe adta az vezér őnagysága, magam szememmel láttam. Hát ugyan extrema tentamus, bizony nyakunk szakad azféléből, oly módját [látom] ezeknek szándékoknak, ha nem fordítjuk az foliumot [levelet].
Uram, az Istenre kérem Kegyelmedet, Kegyelmed megbocsásson, ne vegye harag neven, se pirongatás helyen, hanem tudom, hogy Kegyelmed discurrál ezekről s azért írom meg Kegyelmednek, hogy Kegyelmed is meglássa, mit discurrál, vagy hogy ha immár eddig elhírhedett, és minden azzal dicsekedik, hogy az mi Kegyelmed urunk szabadított meg az szörnyű tirannizmusból, amaz mondás szerént, hogy: „egy ember által jött bé az halál és egy ember által az szabadulás", ótalmazzátok azt, hogy ne essünk nagyubb rabságba.* Az én kegyelmes uramnak is sok az írásom, ím Kegyelmednek is alkalmason kelleték írnom, tudom, hogy megítil Kegyelmed is felőle, de bizony szép dolog volna, ha országot nem kellene karddal, hanem papirossal ótalmaznunk. Ex circumstantiis [a körülmények alapján] oly módon végire mentem én annak, hogy őfelsége római császár azért fel sem bontja az frigyet,* sem az mi kegyelmes urunkat meg nem háborgatja de ha Jenő meg nem lészen jó üdőnek idején, ezek csak az hadakot conscribálják [veszik számba] annak megadásáért; azt meglátja Kegyelmed, kit az Úristen távoztasson, hogy bizony késő lészen az tractatus.
Látom, hogy in contemptum venit [rosszallást eredményezett], azhol azt írtam volt Kegyelmednek, hogy megdördítik Jenőt, azvagy inkább ő magát Erdélyt Jenőért. Az Isten ótalmazzon tőle, de bizony meglészen. Talám akkor lészen, hogy non erat sapientis dicere: non putaram [nem bölcshöz illő mondani: nem gondoltam]. Sem jámbor, sem igaz szolgája nem volnék sem az én uramnak, sem az hazámnak, ha én ezeket így meg nem írnám, ha tractatusokot, intentiójokot, humorokot, vultusokot [tárgyalásukat, szándékukat, természetüket, arcukat] látom s ismerem jól, hol jár. Azért írom ilyen bőven meg Kegyelmednek is, hogy vagy elegedendő haddal aperto marte [fegyveresen] kell resistálni [ellenállni], vagy ezfelé kell gondolkodni, idején penig, hogy más ne preveniáljon [előzzön meg], mert bizony félek, hogy oztán tarde [későn] lészen csirippelete. Ezeket, Uram, hogy ilyen szókkal kell írnom. Kegyelmed mindent in bonum finem [jóvégre] értsen.
Accedál [hozzájárul] ez is: az Markó vajda uram állapotja* felől is én eleget szóltam, minthogy úgy vala az dolog Gratianus uram és Alexander között. (De bizony csak alighogy Alexander nem kapá el az moldovai vajdaságot.) Nagy assecuratióval [biztosítékkal] mondá az pasa: Megígírtem, az uradért megleszen, hadd lássam csak, mint viseli magát az urad az hatalmas császár akaratjához.
Csak az is jó haszon volna őnagyságának s Kegyelmednek is, mert vagy túlkelünk az vizen, vagy innet maradunk, de soha nem lészen abba egyéb, hogy Jenőnek meg nem kell lenni, meglátja Kegyelmed. Azkinek sok veszedelem után is meg kell lenni, miért nem lehet meg szépen? Soha nem kellene több példa ehhez, Kegyelmed jobban tudja, azkik elmúltak csak legközelben is. Én azt hallottam ide bé, hogy Kegyelmedék országul reáment volna, hogy megadják azokat az átkozott várokat. Az szegény fejedelem [Báthori Gábor] nem ment rea, de mit használt vele? ebnek adjon az nyereségébe. De magára nézve azért, nem az mostani állapotra, jól elővegye Kegyelmed az hét mesterséget, mert ezeknek csak kettő vagyon: szép szó és kard. Ezek, tudom, elegek az Kegyelmed sapientiájának [bölcsességének].
De rebus particularibus [részletkérdésekről] mit tudok írni? Irnék az alamizsna felől, de én immár nem írok. Ennyi ideig egy pénzt sem külde őnagysága. Micsoda költségben voltam, bő szóval megírtam. Csak három postámat micsoda költséggel hazabocsátottam. Ám legyen, hiszem az Úristen elhozza immár az én esztendőmet is. Kegyelmed azzal assecurált vala, hogy esztendő előtt kihozat őnagysága, de csak az esztendőt ne haladja meg, alázatosan megszolgálom őnagyságának. Valóba igen szívem szerént akarnám, ha immár arról is őnagysága gondolkodott volna, hadd jutna másnak is az rettenetes laborba.
Írtam őnagyságának is az zsidó doktor felől: az egy rossz, hazug, semmirekellő ember, az pénzt elcsaló Kamuti uramtól: annak bizony szándékában sincs, hogy Erdélybe menjen. Énnekem semmi reménségem nincs, hogy az pénzt is megvehessük rajta. Ha ugyan doktorra vagyon őnagyságának kévánsága, itt vagyon egy hispanus doktor [Abraham Sarka], azki zsidó azért; mikor azt bévihetné őnagysága, én is mondanám azt, hogy doktor, igen-igen summus philosophus, medicus [igen jó filozófus, orvos]; csak az deák [latin] szavak szájából való folyásán is gyönyörködik az ember, oly igen fő deák; az medicinába fő discursusa, experientiája [tanulmánya, tapasztalata] vagyon; kévánkozik Erdélybe menni. Most Gratianus uram melléje vötte s elviszi véle Moldovába. Itílem, hogy data occasione visitandi gratia [alkalomadtán látogatás céljából] Erdélybe bémegyen onnat. Az volna az doktor, nem az az cigán paraszt ember, kinek semmi discursusa nincs. Erdélybe hogy híre volt, lehetett, nem csodálom: Inter coecos multos etc.* Ez nem olyan.
Immár Gratianus uram az moldovai vajda. Valóba ajánlja magát az mi kegyelmes urunknak, bizony nagy tekinteti is vagyon s híre itt az Portán. Ezelőtt három vagy négy esztendővel egy szegény kereskedőlegén vala, most vajda. Vadnak itt sokan moldovai bojérok [földesurak], igen örülnek neki. 4 die Februarii [február 4. napján] csókolta meg az vezér köntösét, ugyanaznap jöve az moldovai szerájba. Másnap mindjárt az uram nevével salutálni [tisztelegni] mentem hozzája. Igen nagy udvara volt: havaselföldi, görög kevesebb, török sok főember.
Uram, mégis akarnám ezt az kicsin verset subjungálni [csatolni], minthogy minden nap újabb-újabb actáink találnak: Si vultis armis resistere, bene; sed tali modo formati et preparati resistetis, quo victores evadatis, alioquin certe actum erit de pelle nostra et vestra. [Ha fegyverrel akartok ellenállni, helyes, de oly formán és oly készülettel, hogy győztesként kerüljetek ki; másként bizonyos, hogy a mi és a ti bőrötökről is szó lesz.] Ha szinte ez lenne is, hol még az keresztyén fejedelmeknek erről való uniója és consensusa [egysége és egyetértése], kihez még hozzája sem kezdtek? Ha szinte hozzája kezdtek volna is, mint leszen meg egymás között az conclusió-unió, azt csak az egy Isten tudja. Interim itt csak három vagy négy napot tart arról való tractatus, ezek csak parancsolnak s hamar mennek, az hova kell mennie. Erről sem szükség sokat írnom.
Ennek az két embernek, Szkender és Mehmet pasa uraméknak, azt látom magam, nem mástól hallom minden conversatiójokat [beszédüket], hogy állapotjokban valóban nevekednek, ugyan bizony azt sem szépíthetem, se nem rútíthatom; de csak az leveleknek expeditiójokat [küldését] is őnagysága az vezér Mehmet pasára relegálta [bízta], magam előtt főteskerecsiét küldötte az pasa Mehmet pasa uramhoz és mintha nem értettem volna, de jól értettem, hogy minden dolgot Mehmet pasával expediáltatott, annyi tekinteti vagyon most az Portán. Kihez képest az az mi kegyelmes urunk bölcs ítíleti, ne szánja őnagysága adományát is tőle. Ki tudja, micsoda jó lészen belőle?
Privata et particularia [személyes dolgokat és részleteket] mit tudok Kegyelmednek írni? Ma die 10 Februarii [február 10. napján] jutott ide az perzsa követnek precursora [előfutára], azki szállást is készít; immár hamar elérkezik. Itt uram sok változások löttenek az tisztekben, de minden dolgok csodálatosképpen complanáltattanak [elsímíttattanak]. Halill pasa noha mazul lőn, de mindjárt második vezér. Mikor béméne az császár keze csókolni, két kaftánt adának rea, ott benn harmadikat; az császári köntösök közül igen szép nuszttal bérlett kaftánt adá[nak] neki, abba jöve ki.
Eddig ezt a levelet is küldtem el Kömöz Istvántól die 17. Febr.
Kocziány, 220–227. Egykorú másolat.