Spect[abiles] Mag[nifi]ci, Generosi, Egregii Prudentes ac Circumspecti Domini, Amici observandi. [Tekintetes, nagyságos, nemes, jeles, bölcs és körültekintő uraim, nagyra becsült barátaim.]
Salute et servitiorum commendatione praemissa. [Előrebocsátom üdvözletemet és szolgálataim ajánlását.]
Az kegyelmetek levelét Kereki uram megadá, mellyet böcsüllettel és szeretettel vettem kegyelmetektül. Hogy kegyelmetek az szegény megromlott és fogyaték darab hazánknak ily szörnyű nagy romlásán és pusztulásán szánakodik, sőt igyekezik is azon, hogy messzebb ne terjedjen, azt kegyelmetek igaz magyarokhoz illendő jóindulatbul cselekszi, kötelessége is mutatja kegyelmeteknek, hogy édes hazáját oltalmazza. Mert ha nekünk nem fáj saját nemzetünknek fogyása, romlása, nem tudom, kinek fájhat. Magam felöl kegyelmeteknek azt tekélletes igazsággal írom, hogy ha lehetne, véremmel is megoltanám ezt a szegény hátramaradt magyarországi üszögecskének újonnan fellobbant lángját,* mely ha tovább terjed, elolthatatlan leszen, és minden idegen országokban levő hadakat erre a pusztult hazára vonszunk, kit az Úristen távoztasson. Mert úgy tetszik, hogy mint a küszöb és ajtó között levő ujj, úgy vagyunk mi az hatalmas császárok között, és mind oltalomtul, s mind ellenségtül romlanunk kell, ha békességben nem maradunk.
Ez jövő kedden, úgymint 27. Octobr. [október 27-én] tizenhárom esztendeje, mikor az erdéli fejedelmet, Báthori Gábort megölék, azolta (ha emlékezésem meg nem csal) volt tizenháromszor tracta [tárgyalás] a békességrül. És mindazoknak micsoda haszna volt, kegyelmetek ítéleti rajta. Az bizonyos, hogy az egész világ előtt szegény nemzetünket sok szóban és gyűlölségben kevertük ezekkel az gyakor és ok nélkül való felindulásokkal. Ha őfelsége az erdéli fejedelem, aminthogy az kegyelmetek segítségével forgatja hadakozását, úgy az indulatokat is kegyelmetek jó tetszése nélkül nem kezdené, kétség nélkül hiszem, hogy csendesben maradna szegény hazánk. De őfelsége az igyefogyott, másunnan szaladott, nyughatatlan embereknek informátióján építi reménségét, és semmi helt nem ad jóakaróinak igaz intésinek. Az töröknek is otthon anni dolgai voltak, és vannak most is, hogy ha mintegy erőltető, sok ígéretekkel és reménségekkel reánk nem vonatnának, nagy szerencsének tartanák, hogy békével maradnának.
De mivel ami meglett, azt vissza nem vonhatni, kegyelmetek azon legyen, hogy mennél hamarébb ez a nagy tűz megoltassék, mert ha fennmarad, félek egész nemzetünknek iszonyú nagy romlásátul és utolsó veszedelmétül, ha az egész keresztyénségben levő hadakat reánk vonszuk.
Magam felől kegyelmeteknek bizonyossan írom, hogy valamit elmémmel vagy tehetségemmel felérek, azon leszek, hogy a szent békesség újonnan felállassék [!]. És szorgalmatosan törekedem most is őfelségénél, a mi kegyelmes koronás királyunknál [II. Ferdinándnál], hogy az kegyelmetek kívánsága szerént az induciákat [fegyvernyugvást] őfelsége megengedje, és ha a békesség végben vitethetik, méltó és illendő conditiókkal [feltételekkel], attul őfelsége ne legyen idegen, sőt ismertesse meg az egész világgal, hogy amiképpen őfelsége ezekre az mostani nagy indulatokra semmi okot nem adott, úgy azoknak leszállitásában is, ha tisztességes és bátorságos módokkal lehet, semmi tartózatást nem szerez.
Őfelsége azért, az Római Császár és magyarországi király, mint kegyelmes fejedelem, ez innata sua clementia [született kegyességéből], az kegyelmetek kívánsága szerént justis et aequis conditionibus az induciákra accedált [igazságos és méltányos feltételekkel hozzájárul a fegyvernyugváshoz]. Azért kívántatik kegyelmetektül is, hogy őfelségénél az erdéli fejedelemnél méltó és illendő efficaciával [ráhatással] azon törekedjék, hogy őfelsége is megkímélje ezt a szegény elromlott és pusztult hazát, és jól előre nézvén meggondolja őfelsége, mi lehet vége az háborgásnak. Szánja meg őfelsége ezt a nagy romlást és a szegénségnek iszonyú ínségét, melyért őfelségének bizony számot kell adni, az igaz ítélő Isten előtt. Tudom, hogy kegyelmetek ebben az dologban megfelel maga kötelességének. És reménlem, hogy őfelsége is az erdéli fejedelem, hosszú experientiából [tapasztalatból] megismervén a veszekedésnek ártalmas gyümölcsét és az ausztriai háznak ellenségitől hintegetett hamisságokat megtapasztalván, úgy rendeli dolgait, hogy az magyar nemzetnek megmaradásából inkább kíván dicséretet, hogysem romlásából örök átkot.
Ezzel az Úristentől kegyelmeteknek minden jókat kívánok.
Posonii 22. Octobris 1626.
Hanuy, I. 545–547 Nr. 364. S. k. fogalmazvány.