Szentséges Császári és Királyi Felség, Uram, Legkegyelmesebb Uram!
Hogy mit ír nekem Bethlen fejedelem és a vele lévő vármegyék, Felséged kegyesen tudomásul veheti az idezárt és igéről igére latinra fordított másolatokból. Szóval pedig hírül hozták, hogy a fejedelem nagyon törekszik a békére, el is akarja bocsátani a törököket és Mansfeldet, kész elhagyni Felségednek területeit és elfogadni a többi Felséged előírta feltételeket, csak az ő biztonságáról is gondoskodás történjék; mert másképpen nem látszik ésszerűnek előtte és nem is lehet joggal kívánni tőle, hogy letegye a fegyvert és a megszerzett területekről lemondjon. Biztonságát pedig abban látja, ha Felséged kétségkívül biztosítja őt, hogy az előbbi békekötés megszabta határok között megmaradhat; aminthogy ő sem kér semmi újat; azután hogy a német mezei hadak Magyarországból kivitessenek; hogy azoknak, akik hozzá csatlakoztak, biztonság ígértessék; hogy a törökökkel is béke köttessék.
Bár nem kételkedem, hogy a Nádor Úr [Eszterházy Miklós] bővebben szándékozik tudósítani Felségedet: mégis annál a hűségnél fogva, amellyel Felségednek tartozom, alázatosan jelentem csekély vélekedésemet. Felségednek tetszésén áll, mit helyesel abban, mit vet vissza.
Először is tehát, jóllehet szó szerint csak fegyverszünetről látszanak tárgyalni ezek a követek, valójában semmi más az, amit kérnek, mint a teljes békekötés. Ha ugyanis az előbbi békekötések cikkelyei mindkét részről megerősíttetnek, a béke meg lesz kötve. Azért tehát, az én csekély véleményem szerint, ezektől a követektől teljes meghatalmazást kell követelni, éspedig nemcsak hogy a Palatínus Úrral, hanem hogy a Felségedtől kijelölt megbízottakkal is tárgyalhassanak és határozhassanak. Mert a birodalom békéjéről a királyi Felséggel és nemcsak a Palatínussal kell tárgyalni; és tanácsosabb most, míg Felséged serege még táborban van, egy csapással a békéről tárgyalni, mint csak fegyverszünetről.
A Bethlentől javasolt pontokról pedig egészen másképpen beszélnék, ha Felséged serege Magyarországon a legkisebb előhaladást tett volna, vagy úgy látszanék, hogy teheti. Mert ebben az esetben, a jövendő biztonság érdekében, úgy ítélnék, hogy az előbb Bethlennek engedett megyéket vagy egészen, vagy legalább a Tiszáig vissza kell követelni. E nélkül azonban, figyelembe véve a dolgok egész jelenlegi állását, bizonyosnak tartom, hogy ilyen követelés hiábavaló és minden haszon nélkül való volna. Tehát azt gondolnám, hogy ezeket az alább következő feltételeket kell Bethlennek javasolni és ezekhez állhatatosan ragaszkodni.
Először. Hogy a mindkét részről azelőtt megkötött béke érvényben maradjon; kivéve csupán azt a pénzbeli fizetséget, amelyet Felséged Bethlen birtokainak azelőtt ígért. Igen nagy és a legjogosabb okait látom ugyanis, hogy ez a fizetség megszűnjék, mind Felséged tekintélye miatt, mind pedig hogy ne szolgáljon mindig új panaszokra és ellenségeskedésekre okul.
Másodszor. Midőn sokat gondolkoztam, milyen módon lehetne valami biztosítékot találni, hogy a jövőben ne történhessenek Bethlen részéről ilyenfajta betörések, más nem jutott eszembe, mint először is, hogy Bethlen maga szigorú eskülevelet adjon ki most rögtön, amellyel kötelezi magát, hogy sohasem fog Felséged ellen valami ellenségeskedést indítani. Azután hogy a fejedelemnek átengedett egyes vármegyék embere, hasonlóképpen a szabad városok és a hajdúk falvai, valamint maguk az erdélyiek a legközelebb tartandó országgyűlésen írásba foglalva átszolgáltatott esküvel kötelezzék magukat és utódaikat, hogy sohasem fognak a fejedelem oldalán bárminemű ellenségeskedést Felséged ellen megkísérelni, sőt inkább ha a fejedelem vagy bárki más akarna megkísérelni valamit a megkötött béke ellenében, felkelnek ellene és csatlakoznak Felséged katonáihoz.
Harmadszor. A Fejedelemmel be kell láttatni, hogy semmi más módon nem lehet a béke biztonságáról gondoskodni, mint ha a pártoskodók és a háborúk szítói elé valami intő példát állítunk. Álljon el tehát attól a kívánságtól, hogy a hozzá szítóknak kegyelmet kér.
Negyedszer. Ami a törököt illeti, Felséged már előbb tárgyalt a törökökkel, és megkapta a teljhatalmú ottomán megbízottól a cikkelyek megerősítését. Ha tehát a török békét óhajt, adja vissza Vácot és [Ipoly]Damásdot, és a megállapított cikkelyeket az ottomán erősítse meg eskülevelével. Mert nem új tárgyalásokra volna szükség, hanem azoknak ottomán részről való hűséges megtartására, amiket már megtárgyaltunk és elvégeztünk.
Ötödször. Hogy a foglyokat mindkét részről nyomban megszabadítsák, váltságdíj nélkül. Hogy ilyen módon és ezekkel a feltételekkel a békét biztosítani lehet – bár a jelen időben igen sok a nehézség –, a helyzetből bizonyosnak látszik előttem. Mert jóllehet jól tudom, mennyit kell adni Bethlen hitére és esküjére, mégis: már ő maga is veszi észre, hogy a hiú reménység és Felséged ellenségeinek hazugságai megcsalták, és megismeri, hogy vállalkozásai semmi haszonnal nem járnak, és – amint végül hírül hozták nekem – tapasztalja, hogy már a kor és betegségek ránehezednek; azért talán a jövendőben vigyázatosabban megtartja maga a békét, vagy legalább ezzel a békekötéssel fegyverszünetet enged, míg Felséged a birodalom és az örökös tartományok ügyeit elintézi és a hadi készületekről időben gondoskodik. És ez a békekötés legalább arra sokat fog tenni, hogy Felségednek és a felséges Ausztriai Háznak ellenségei, eszükbe vévén Felségednek ilyen erős lekötöttségből való megszabadultát, szerényebben viselkedjenek.
Azt is fel akartam födni Felségednek, amit tegnap értettem a fejedelem követeitől, hogy a velenceiek jó summa pénzt helyeztek el, éspedig három helyen, hogy azokat a fejedelem fölvegye, amit azonban ez ideig nem tett. A dolog többi részletét nem kutathattam ki.
Ezek voltak, legkegyelmesebb Uram, amit Felségednek meg akartam írni. Kérem az Istent, irányítsa Felséged terveit, szent Felségedet sokáig virágzó egészségben tartsa.
Pozsony, 1626. november 9.
Sik Sándor fordítása latinból
Sik, 340–343 S. k. fogalmazvány.