[…] Valamikor énnekem módom volt, még eddig az írást el nem mulattam, hanem írtam kegyelmednek asszonyom mindenről; de mivelhogy bizonytalan vagyok ilyen messze földön, mit vittek meg leveleink, s mit nem, rend szerint meg akarok kegyelmednek asszonyom mindent írni, hol jártam eddig […], mikor egy Gyetrudenburg [Geertruidenberg] nevű hollandiai végvárból (ott váltunk el Zeller Mártontól) az úrfival* megindultunk, Bredában mentünk, mely az hispaniai [spanyol] királyé [IV. Fülöpé] Belgiumban; ott nagy becsülettel fogadtak, az császár és fejedelem* tekinteti forogván az dologba. Onnan ismét Bergam Opsomba [Bergen op Zoom-ba], az hollandusok végvárába, mely igen erős. Onnat Antverpiába [Antwerpenbe], onnét ismét Meclinia [Mechelen] nevű városba és Brugellába [Bruxelles-be], az hol az infantissa [királyi hercegnő], az mostani hispaniai királynak nénje [Izabella főhercegnő] lakik, jöttünk. Onnét egynéhány városokon által az tenger mellé mentünk; esmét ki Ostendába [Ostendébe] és feljebb Dubkekára [Dunkerque-be], az hol hajóra ültünk egy estve, és igen jó csendes szelünk lévén, másnap 12 óra tájban Angliának egy Margareta [Margate] nevű városának portusára [kikötőjébe] szállottunk, és egynehány nap múlva az király [I. Károly] lakóhelyére, Londinum [London] nevű igen nagy városba mentünk, mely felette igen sok néppel rakva. Az királytul audientiánk [kihallgatásunk] volt hatodnapján ott való létünknek. Nagy emberséggel látott, igen ifjú legény. Ott mulattunk* Angliában egy holnapig. Ismét Bötmás havának 22. napján [1628. március 22-én] kijöttünk Angliából az tengeren Cales [Calais] nevű városba, mely az galliai [francia] királyé [XIII. Lajosé]. Ott is az fejedelem hírire nagy becsülettel fogadott annak az helynek Gubernatora [kormányzója], az úrfiat meg is vendéglette, jeles, nyájas ember, sok főemberek laknak ott fizetésen, mint olyan végvárban, hol ott mindennap inkább láthat harcot, az tengeren szabadon nézheti az spanyolok és hollandusok egymásra mint lövöldöznek, az nagy öreg hajókra, kin húsz, huszonöt álgyú taraszk,* kin több, kin kevesebb; lövik, fogják, süllyesztik egymást, az nagy öreg hajók sok nagy vitorlákkal, mint egy-egy kastély, úgy látszik az tengeren, hogy fejérlik. Az általjövésen, jóllehet szelünk oly csendes volt, hogy csak az partig sem jöhet[t]ünk, noha közel jöttünk az városhoz, Caleshez, hanem az féle hajósok, kik az félével szoktak kereskedni, egy lapátos sajkán, melyet haton vagy heten vontak, előnkbe jöttek az tengerre, egy annyi föld, mint Lozsárd Tötörhöz, és azok vittek be minden marhánkkal, az hajónkat az tengeren hagytuk el, mert az szél nélkül nem járhatott. Az tengeren, hogy jöttünk is, két nagy hadakozó hollandiai hajó egy spanyol donkeri hajót soká kergete, de amaz elszalada. Mi mindazáltal Istennek kegyelmességéből mindenütt bántás nélkül eljöttünk, és most immár Párisban vagyunk, az galliai király lakóhelyén, az elmúlt vasárnap volt szemben velünk az király délben tizenegy órakor, az estve, úgymint szeredán sötétben az királyné asszonnyal lettünk szemben gyertyavilágoknál, úgy köztök az szokás; az infantissánál is úgy voltunk. Az király neve Ludovicus XIII., azaz tizenharmadik, az felesége Anna Mária, az mostani spanyol királlyal egy, az angliai királynak, Carolus primusnak, az mostaninak az felesége esetét és az galliai király egyek, és az király is ifjú, mint az angliai. Ez 27 esztendős, de igen gyors legény. Immár Isten kegyelmességéből az tengertől búcsút vettünk, eleget is hajókáztunk, mindezt és minden helyeket le nem írhatok kegyelmednek asszonyom, hanem immár, ha Isten engedi, innét egy Rupella [La Rochelle] nevű erős városhoz megyünk, melyet most ez az király vitat, sok okok miatt kelletett keménykedniök, holott ugyan az galliai királyné, könyörgöttek elsőbben az királynak, de az nem fogott, az angliai király tartja segítséggel őket ugyan nyilván, sőt nagy harccal, az sógorság az királyságban nem sokat ér. Ott ezért, ha Isten engedi, mind az hadakat, mind a várost meglátjuk, és onnat Tolosa [Toulouse] felé feljebb és egyenesen Massiliára [Marseille-re], onnat aztán alább Olaszország felé és hazafelé fordulnak, éspedig, ha Isten engedi, igen hamar megleszen, mert Velencére költségért sietniük kell, mivel hogy ott vehetünk fel pénzt szükségünkre. Semmi vidámságom bizony nagyobb nincs, minthogy kegyelmedet is egészséggel láthassam, mert tudom, hogy mind kegyelmedet megvigasztalhatom fiúságom szerint, mind magamnak nagy örömöm leszem Isten engedelméből, ha kegyelmedet, asszonyom, jó egészségben látom. Egyéb dolgokról mit írjak, semmi igen csudás dolgokat nem láttam, az kit Erdélyben lévő emberek sokan ne láttak volna, hanem Angliában két strucmadarat láttam és egy kazavár [kazuár] nevű indiai szárnyatlan nagy madarat, az indiai tyúkhoz az nyaka hasonlít, fekete, igyenesen, ha felhuzalkodik, lehet annyi magas, mint én, jóllehet az strucnál sokkal kisebb. A struc az mint az képe szinte olyan. Itt ismét Párisban láttam egy vaijott[!] elefántot gyermekdeden, azt is az angliai király küldötte ide. Az föld ez is igen szép és apró hegyekkel, minden faluk inkább az erdőkön vadnak, s az mezőket szántják. Anglia is az szerint, az faluk, mint az szászok falui, kőből rakott és cserepes. Az emberek igen emberségértők. Summa az, hogy az odahaza gondolkozó embernek nagy messzének tetszik, sőt ugyan tudósoknak tartja járni ezt a földet. Az régi fejedelem emberek pedig haddal sem tartották messzének, nemhogy Erdély felé, de még Asiára és általmenni innét erről az földről, holott az mélyföldekről* nem is úgy kell gondolkodni, mint mi nálunk, mert itt szinte olyan közönséges egy nap tizennégy mélyföldet elmenni, mint Tötösből Tordára menni, ezt másszorra hagyom. Azt gondolom, hogy ez levelem az míg kegyelmedhez érkezik, megfordulunk Olaszországból, addig, sőt azután gyakortabb irhatok levelet. Ezt egy kolozsvári ifjú legénynek küldöttem, ki csak Párisban is két esztendeje hogy lakik, Broser István. Szent János napjára* talán hazamegyen. Kegyelmednek, asszonyom, immár semmi búsulása ne legyen, mert az hol félelmesebb helyek voltak, úgymint az tenger, arról immár elköltöztünk Isten engedelmével. Még pénzem vagyon annyi, hogy ha szorulnék, másodmagammal hazamehetnék vele. Az többit imide-amoda elköltöttem. Adja Isten, hogy lássam kegyelmedet mind húgommal együtt jó egészségben.
Isten sokáig éltesse kegyelmedet. Kelt Párisban, Franciaországban, 8-ik napján szent György havának, 1628. esztendőben.
Kegyelmednek asszonyom, jóakaró szolgája, fia Cseffei László m. p.
P. S. Kegyelmed arról ne gondolkodjék, hogy az perselyem nem magamé, mert hogy Calesből eljöttünk, elvesztettem.
Binder, 78–82. Nr. 2.