Az Nagyságod levelével együtt a Nagyságod énnékem küldötte, láthatnom régen kívánta Fejedelmi óra* nevezendő böcsületes könyve ajándékát minemő szívbéli örvendezéssem indulatjával vettem és fogadtam legyen Nagyságodtól, rövid írásommal be nem foglalhatom. Fundamentomából [alapjából] való okoskodása volt Nagyságodnak ennek a Fejedelmi órának megtolmácsoltatása, s kinyomtatása által való nyomós hírnevének terjegetésére, kivel a jövendő embereknél is a Nagyságod neve emlékezetinek terjedtebb kezd sokkal is ágazadni dicsőssége, hogynem ágazhatnék Táboros nagy hadi ellenségén való diadalmas szép győzödelméből, vagy valami derekas Tartománynak, vároknak, városoknak vívatással való megvételéből is. Tudjuk, hiszem, s emlékezhetünk jól reá, sokan sokféle vitézlő dolgokat mint forgattak igazgattak, minemő merészség bizonyításával való harcollásokat probáltok, s minémő gondokban munkákban fogyatták elméjeket, erejeket, ontották véreket, pazorlották értékjeket, tékozlották sok kéncseket, s emésztették életjeket halálokkal is. De ritkán hallatik csak immár is sok érdemekkel keresett hirek nevek is azoknak, és csak mintegy szempillantásbéli enésző vizi buborék, muló árnyékképpen veti magát elő emlékezetjek, s úgy is csak kevés számónyi emberek között, s néha néha csak.
Ennihány esztendőktül fogva akadozván szemeim tekénteti Deák [latin] nyelven nyomtatott pöcsögdögése [ketyegése] ennek a böcsülhetetlen Fejedelmi szép órának, akinek harangja hangját a Castellána [spanyol] nyelv után Olasz, Francuz, s Deák nyelven való harangszóknak is harangjai zengedeztették széllyel Európában. Kívántam bizony érhetnem életemben magunk Nemzete között is olly merész bátorsággal és tudós elmével ékesedett, s olly költséget nem kéméllő hasznos kereskedésre szorgalmatoskodó embereket, akik ennek az ékes Órának Magyar nyelven zengedező harangja hangjával is gyönyörködtethetnék életek ékeskedésére való igyekeztetésekkel is minden Magyari Rendeknek Magyarsággal töltekezhető fülöknek hallomásit.
Amely gyönyörűséges órának Magyarsággal szivárkozó patakja folytatásával forgó kerekeinek megindítására való munkájában, hogy ösztönzője, ébregető szorgalmaztatója volt Prágay András uramnak is, s erszénye szája kitágíttatásával kinyomtatására való költségének hogy kéméllője nem lehetett Nagyságod maga magának is, nem alitom,* hogy ebben a munkájában érdemével keresett neve dicsőségét Nagyságodnak sem az időnek ósága sem az embereknek feledkező háladatlansága elnyomhassa, s megfojthassa, fenn kelletik tündöklésének maradni, kikkel is fénylenek terjedten, a még a Magyari Nemzetnek maradéki fenn maradnak, s ágazati fiúról fiúra terjedhetnek, szármozhatnak.
Ezen Fejedelmi Órának megböcsülhetetlen méltóságát, kerekeinek mesterségessen való formálását s forgását, aki jól mértékelheti fontolhatja elméjével, meg tudhatja itélhetni minden egyéb magyar nyelven kiterjedett Politicus könyveken felől való haladásával mennyire vitte, s nyujtakoztatta légyen ez a könyv elől előttök pállyáját. Mint annakokáért az önnön maga böcsi, hogy böcsössebb a több efféle némü könyveknél, e világi életünk kerekei s minutái kellemetessen s kivánatossan való forogdogáltatására, s jó nyomba való jártatására, úgy előző böcsben tartathatnak irigység nélkül azok is, akik elméjekbéli fáradságokkal is, kezekbéli munkálkodásokkal is, költségbéli fogyatkoztatlanságokkal is érkeztették, és jutatták a mi Magyari nyelvünkön való tolmácsoltatására s kinyomtatássára.
Amelly gyönyörüséges könyv és drága kövekkel ékesedett Ora csak az én elmémnek való kedveskedésével s magát szivemmel s elmémmel való kedveltetéssével is örvendezésemmel serkenget, ébreget, mint most is ébreget környülötte való pöpöcsölésemre, s kerekded tekergetésemre. Mennyivel serkentheti s ébretheti hát inkább azokat, akik én nálamnál huzalkodottabban rázokathatják [!] kebelekben a belőle rázogatható igaz élet rengető szépszínű s jó űzű gyümölcsét.
Illette bizonyára Nagyságos uram ennek a szép hasznu s gyümölcsöző örökség elfoglalássának hátra semmiképpen nem hagyható szorgalmatossága s gondja Nagyságodat, kivánta is igen Nagyságodtul elméje éli bizonyító próbája köve is, hogy magára válalván Nagyságod e szép könyvnek kifordétatássát s kinyomtatássát is, másnak ne engedje s hagyja elragadni azt a hírnévbéli hervadhatatlansággal ékeskedő dicsősségét, aki ebből a munkájából, jó gondja viseléséből, s költségének nem kémélléséből terjedett s ágazott csak immár is Nagyságodra, koronázván és tetézvén ebbéli költségével azt az uri értékéhez illendő dicséretes és felette magasztalandó költséget is, amellyel a Krisztus böcsűleti s méltósága gyarapétó Anyaszentegyházabéli tudománnyal ékeskedő Keresztyén Tanitóknak száma seregét is toldozgatja s foldozgatja, szaprétja mostan is szüksége szerint Nagyságod Országunkban.
Igy immár érthetvén Nagyságod, minémű kedvvel is, s mely örvendező hálaadásra gyuladott elmével szívvel is fogadtam légyen Nagyságodtól ezt a Nagyságod énnekem küldötte mocsok nélkül való tisztaságabeli aranyas táblák közé érdeme szerint köttetett és foglaltatott uri könyve ajándékát. Értheti Nagyságod emellett azt is, hogy kivántam érhetnem életemben nyelvünkre fordétását s kinyomtatását is (azt a szinyezett, himezett részét magam mértékében hagyván, amely szinezésnek ragadó gyantájára e világi vélekedeteknek löleményeiből szivárkoztatja csak iszaposkodó mételyes folyását) kivántam peniglen módos állapatját, rendét és formáját, s mikoraságát is úgy láthatnom, hogy quantitássa, qualitássa [terjedelme, minősége] mivolta, mineműsége is ne ütköztesse, se ne idegenítse magától elmémet, kiváltképpen hogy a Marginális Sententiák [lapszéli bölcs megjegyzések] is mint annyi arany boglárokkal teljesek, az irásnak derekas Textusához [főszövegéhez] lévén ragasztattak, elegendő spátiumába [betűközti távolságába] tágasságába hagyhassák az írásnak derekát is, s a külső margókat se obruálják [fedjék be], borétsák s fojtsák el, semmi fejéren maradó szélei nem mutatásokkal, kit minden részében úgy vitt véghez illendő és kívánandó circumspectioval [körültekintéssel] Prágay András uram, amint kivántam, és kivánhattam követvén ő Kegyelme Vanceliusnak [Wanckelnek] utolsó editioját [kiadását], aki szintén illyen egész árkosó quantitásban prodeált [ívrét nagyságban jelent meg] Drezdában. Betegeskedő ügyében, lankadt erejében, szegetett kedvében, siető lévén munkája is, ő Kegyelmének sokat procedált, effectuált [járt el, intézkedett], s az közönséges ebbeli haszonnak dicséretesen szolgált bizony ő Kegyelme Magyarsága felől való vékonyabb szerbéli vélekedésemet s intéssemet is, annyira vévén ő Kegyelme ez munkájabéli szép érdemét, hogy amens temerariusque judicetur merito is, qui detrahere ausit tantam tamque decentem capiti suo haerentem cum laude coronam:* Esztelennek, szemtelennek itilhessék méltán, aki az ő Kegyelme neve dicséretivel kereste érdemes munkájából fejéhez ragadott illyen nagy áru, s illyen ékes Koronáját le merészlené fejéről fejérűl [!] rántani és ragadni. Mindazonáltal ha ő Kegyelméhez közellétemmel némely némely részeiben két vagy három igebéli suggerálásommal foveálhattam [hozzájárulásommal segíthettem] volna elméjét tulajdon maga itéletivel is, nem lehetett volna megvethető abbéli jelenlételem ő Kegyelme előtt. Szabadságot adván tolmácsolásunkban Cicero, maga is több szóval s igével azt megmagyaráznunk, akit egy szóval elegendőképpen ki nem mondhatunk és magyarázhatunk, kit maga cselekedetivel is bizonyít, így írván felőle: Equidem soleo etiam, quod uno verbo Graeci, si aliter non possum, idem pluribus verbis exponere. Én, úgymond, a tolmácsolásba vagy magyarázatba, akit a Görögök egy igível, szóval írnak vagy mondanak, nem lehetvén egyéb mód benne, s nem mondhatván is én egy Deák szóval azt, több igével szoktam ugyanazont kimondanom és tolmácsolnom. Amely tolmácsolásában való Cicero Szabadságot adott példájábul követhetjük mi is az irásmagyarázó rendi folyássának felette kivánandó ékességével is, s az hézagos szófogyatkoztató csorba irás csonkaságának teljesedésével suppleálássával [kiegészítésével] is, ki nélkül a méltóságos diszes böcsös irás természeti disztelenséget szokott magára tekeréteni, azoknak elméjek sértésével, fülöknek csalatkoztatásával, akik ennek nagy szükségét, módját sőt mesterségét is méltán kivánhatják írásunkban tekinthetni, noha nem sokan lehetnek afféle irás Tudományban elől haladott emberek közöttünk, akik csak gondolkodni tudhassanak is efféle mesterséges irásoknak keletiről és természetiről, s ugyan nagy szükségéről is, nemhogy követhetni tudnák, akiknek elég bővelkedő szók és igék folyása szivárkozik is szóllásokban a nyelvekre, elégségesnek alitván a szerint irhatniok, a mint a mindennapi közönséges szókkal való beszélgetéseknek a szokássa vezérli elméjeket, nem gondolkodván Cicerónak amaz mondásairól, hogy aliud est esse artificem cuiusdam generis et artis, aliud in communi vita, et vulgari hominum consuetudine non hebetem et rudem. Más dolog, úgymond, néminemű nembéli fődolognak, avagy mesterségnek mesterének lenni, s más közönséges hivatalban, s közönséges emberek beszélgetéssének szokásában nem tompának, tudatlannak. Azt tartom penig én (mint tartja és állétja Cicero is), hogy ha valamit e világi egy fődolog kiván bizonyai [bizonnyal] mesterséget bizonyítani magában, bizony az írásbéli munka kivánja. Akitől a mesterséget valaki el akarja vonni s távoztatni, nem itélvén, hogy mesterség kivántassék hozzá, vékonyon bizonyíthatja elméjebéli okosságát, s különb külömbféle dolgok értelmének tudományát abban az itéletiben, holott az okos elmének, s próbára vethető sok dolgok értelmével ékesűlt főmódon irható mesterembernek soha semmiből sem tetszhetik meg úgy valósága, mint a mesterséges írásnak, szóllásnak előhaladott voltábul, úgy hogy legfőbb cégére is a mesterséges irás csak az igen jeles, okos és éles elmének bizonyítja Isocrates imez mondásában: Orationis praeclarae et artificiosae factas stupidis negata prudentis animi peciare signum est atque munus. A böcsületre kihaladott ékes és mesterséges szóllásnak, irásnak tompa, bahó, goromba elméjű emberekkel nem közöltetett értéke kiváltképpen való tulajdon tiszti s hivatalja s okossága bizonyitó főjele ajándékja is az okos elmének. Igy hát bizonnyal mestersége vagyon az irás; épületének falai, ablakai, és szegeletei, oldalai, ajtai, grádicsai, héjazati felállatásának és minden egyéb részeinek, s abban való ékességi megadássának is, s nem nyulnak jól az íráshoz azok, akik a mesterséget idegenétik, hidegétik, lopogatják, s fosztogatják is tőle, azt vélvén s itélvén felőle, hogy ne kivántassék semmi mesterséges dolog hozzá. De hallák mit mond, s mit beszélget Cicero is nékik: Nullam dicere maximarum rerum artem esse, cum minimarum sine arte nihil sit, hominum est inconsiderate loquentium atque in maximis rebus errantium. A nagy fődolognak semmi mesterségét mondani, s vallani, holott a kicsiny dolgoknak sincsen egyike is magához illendő, s kívánandó mesterség nélkül, jó gondolattal szóllóké, s az nagy gondos dolgokban tévölygőké. Állapotjának s természetinek mivoltával, s illendőségével is érteti s érezteti penig az irásnak főfolyássa velünk, hogy sok dolgok értelméből buzogdogálló Mesterség kivántatik természeti állapatjának bizonyittásához, s vérével s levével bővelkedő ép egésségének mutogatásához. Amely egéssége és épsége tapasztaltatására s ösmertetésére illyen jeleket adogat s mutogat az ékesirásnak Főmestere, s valóságos Apja Cicero előkbe: Probanda ea oratio, in qua nihil inane, nihil inconditum, nihil curtum, nihil claudicans, nihil redundans insit. Az a javallandó és magasztalandó, ép és egész irásfolyás, akiben semmi hiálló, hézagos üresség, semmi izetlen disztelenség, semmi farka vágott kurtaság, semmi sugorodott lábu sántaság, semmi szükségtelen partjai kivől folyamodott csacsogó csalcsapság sincsen, úgymond. Tanit e mellett arra is, hogy irásunkat igen száraz ösztövérségétől és nedvességétől levétől s vérétől fogyatkozott betegeskedő lankadozássától is oltalmazzuk intvén, hogy: Etsi non plurimi sanguinis sit, habeat tamen succum aliquen oportet, ut etiamsi maximis illis viribus careat, sit, ut ita dicam, integra valetudine. Ha szinte igen bővelkedő nem lehet is irásunknak tagja s állapatja, de szükséges, hogy néműnemű nedvességgel, s leve legyen, úgy hogy ha ama derekas vastag erőbeli nem lehet is, hogy így szóljak, épséges egésségő legyen.
Érthetvén annakokáért jó részént, csak szintén ezekből is alétom, Nagyságod minémő állapattal való készülettel kellessék az irássoknak forgattásában s gyarapitásában való munkának mesterségét viseldegelni s bizonyitani azoknak, akik az irásoknak veteményi földeit irtogatják s egyengetik, szántogatják, ugarolják, kevergetik s vetegetik, hintegetik is gyümölcsöző magjaival. Jól cselekedte Nagyságod, hogy oly irtogató, szántogató, ugaroló, kevergető értelmes szemes személyt keresett s választott ennek a szép könyvnek tolmácsolássához s kifordétásához is Nagyságod, aki dicséretessen vihette s vitte ebbéli hivatalában való terhes fáradságát véghez.
Akarom, hogy illyen munkássa és Orásmestere találkozott kerekei megindítására ennek a Fejedelmi Orának, kivántam is igen, hogy találkozhassék, noha kételkedem, találkozik-e, kinek táplálkozásából tapasztalom helyesnek s valóságosnak lenni, Justus Lipsiusnak im ez ékes darab iráskáját Nulla tam felix regio, quae felicissima omnia ingenia includat, sua cuique terrae grema, quae illustret. Nincsen olly boldog szerencsés ország, aki minden szerencsés tudós elméket magába rekesszen, vagy rekkentsen, vagyon minden Országnak és Tartománynak olly tündökő drágakövecskéje, aki villagó fénlésével tündököltesse s ragyakoztassa is honjabéli Tudományát, s Országát magával. Igy az ő részérűl ebbéli hivataljának eleget téve Prágay András uram, kivántatnék, hogy azok is felelhetnének hivataljoknak meg e szép Ora harangja hangjához való életek egyengetésével, akik szemek tekéntetit s fülöknek hallomásit éregeti, s ébregetheti csengése és pöcsögése. Fölötte vak, igen siket, nyelve megköttetett néma is lehet az, aki nem láthatja s hallhatja és vallhatja, hogy minden részében rubinos gyemántos élet ékesgető tanuságokat s tanácsokat nyujtogat, mutogat az elméknek. Olvassák is, dicsérik is sokan, de kevesen formálják s igazgatják ennek a Fejedelmi Orának serkengetésséhez életjeket; nem is öltözködnek azokban a Lélek szépétő ruházatokban, kiket ez a könyv szabogat reájok; avagy annak a szép illatu Balsamumnak kenetével sem kenyegethetik testeket, akit ezen köny[v]nek szivárkoztatássából kenyegethetnének illatoztatásokkal magokra. Ugyanis hoc opus hic labor inter aromata versantem amariticum evadere vires et odores aromatum redolere. Ez könyvbeli olvasáshoz oly haszonhozó munkálkodás kívántatnék, hogy ez innen gyüjtegethető ambra pézsma balsamum kenetnek gyönyörűséges illatját s mindennémő fűszerszámoknak velős gyomorerősétő használatját szagát a közöttök sétikáló s járdogáló személy, maga is szagolhatná s másokkal is szagoltathatná mindenkor magában. De héjában, aki szerecsen, ugyan szerecsen az, annyi szappant nem vesztegethetnek mosogathatnak reája, hogy feketesége fejérségé változzék bőrinek, s csak úgy is ragadnak s akadnak ez könyv intési, tanitási, oktatási szivébe, elméjébe, mint a tövis, a bojtorján és a csipke ragadhat, akadhat az igen megaszott száraz tökben. Ahol a csacsogó szajkó, terecselő szarka, szökdöcsölő cinege, ugrácoló buja veréb természetű vicgapurdi [könnyelmű] Asszonnyok szájába zabolát vetegető s életek dorgáló feddő iráshelyek fordulhatnak ez könyvnek rendiben elő, leginkább mindenek csak azokot tudják az helyeket, s Asszonyok természetiben való fakadékokot, szemölcsöket, nyelvek esporja [kardja?] hegyével feszegetni, mintha a feszegetőknek is nem volna elégséges sóbálványok eleikbe ott görditve, akik nyelveknek megveszett ízi helyére hozássával nyalogathatnának s hintegethetnének is természet viszketegét, s rihedt erkölcsöknek terjedező fenéjét a porával mind Császárok, Királyok, Zászlós urak, Papi Rendek, Hadakozó állapatbéli Vezérek, Hadnagyok, Kereskedő Emberek, Nagy Asszonyok, Nemes és Közrendbéli Asszonyállatok, Özvegyek, Attyák, Anyák, Fiak, Leányok, Szolgák és Szolgálók, Dajkák, Orvosok, Tanító Mesterek, Vének, Ifjak, Serdülő Inasok és egyebek érthetik s vehetik eszekben, hogy ez a szép Fejedelmi Ora kocogdogál nékik minden illetlenségeknek távoztatásával hivataljokban igazán és kelletiképpen való eljárásokra. Csakhogy akadályt nagyot látok ennek a drága Orának sok szép hasznai gátolására a fojtogatására, a sok trágár, borbolond, csapza, nyalka, rusnyabeszédű ocsmán dolgok cselekedő fajtalanoknak, bordélyoskodóknak eláradássából, szaporodássából, Országunkban torlódnia, kikkel mind Fejedelmi s mind Uri Paloták, Udvarok igen megrakodtak. Kivántatnék bizony, hogy Marcus Aurelius császár feltámadna, s mint Rómát, hogy Császárságának idejében repurgálta [megtisztította], megsöprötte, s kitisztitotta volt éltébe, efféle szemet Embereknek elsokasodott gazzábul, s szaporodásábul tisztitaná, söprené ez mi romlott hazánk darab részecskéjét is, melyből relegáltatná [kitiltatná], számkivettetné, oszlatná a Tengeri Szigetekre onnan való soha meg nem térésekkel efféle csintalan, keresztyénség undokétó, emberi emberséget zavaritó, tisztesség s böcsület ocsmányító, Isten parancsolatjait rontó s ő Sz. Felségének türő szenvedő szent természetit bosszontó, minden virtusokat, s jámbor erkölcsöket talpokkal tapodó, disznolkodásban merült heveredett embereket, akik Országunknak visszafordult állapatjával olly böcsben tartatnak, olly előző állapottal vadnak, mind Urak Asztalához való telepedésekkel tanácskozásokban, mulatkozásokban, társolkodásokban, nyájaskodásokban való részessedésekkel, hogy ha fontolásra a jámborságnak s az latorságnak s az illendőségnek az illetlenségnek vetődni akárki is megarányozhatná, hogy a latorság, csapzaság, s az illetlenség is nyomja mindenütt el a jámborságot, s az illendőséget, úgy hogy a jámborság egy fontnyi sem lehetett, ahol sok mázsányinak lölletik a latorság. Ahol igy vagyon penig a dolog, ott bizony ennek a Fejedelmi Orának avval a haszonnal való tekénteti s böcsületi igen hibáltatik, fojtogattatik, amely böcsületinek és tekéntetinek jó szavu harangja csörögdögeléséből szármozható sok hasznokért, minden Rendek között áradazni s nevekedni kívántatnék. De kit tegyünk itt vétkessé, ki ád a férges erkölcsű moslék emberek szeretetiből, s böcsületiből okot ennek az órának böcstelenség[é]re s mindnyájunk kárával való haszontalanságára is? Nemde nem azok-é, akik Udvarokat, palotájokat, ebédelő vacsoráló házakat, tanácskozó kamarájokat is nyitogatják nékik, akik nevelik, hizlalják, csókolgatják, nyallák, kenik, fenik, skárlátozzák, gránátozzák, ajándékozzák, minden kedves javokkal őket, sőt formálják, igazgatják, mérik, szabják, egyengetik bordélyoskodó rosz magokviseléséhez, semmire köllő avass erkölcsökhöz is magok viselések s természetjek görcsösségét. Gondolhatjuk-é efféléknek viselését, házokot asztalokat érdemes böcsületivel ékesítheti-é ez a Fejedelmi drágakövekkel, gyöngyökkel ékesített Ora? Nem gyöngy hanem árpaszem köll a Kakasnak. Bikk és töllymak (hogy valami dögösbet ne mondjak) a disznónak. Most irogatok, raggatok Nagyságos Uram egy Satyrás dorgáló feddő irást a nem udvari udvariság ellen,* amely nem udvari udvariság a Virtusnak háta megé vettetett gyaláztatássából, tövéből, gyökeréből való kifordétásából gyarapodik Országunkban, intvén abban az irásomban az elöljáróinkat, hogy a dögösült erkölcsű, csapza, gözönguz, cselefendi természetű, nadályforma [piócaforma] és termető, keskeny hajokat orrok tövére nyujtakoztató, deli, hegyke, dicsegető, rusnya beszédő, trágár, szemtelen, nyelves embereket gyomlálhassák, irtogassák udvarokból hátok megé, házokat üresitsék tülök, a jámborságot, keresztyénséget, Virtusokat, jó erkölcsöket plántálgatván, nevelvén, gyarapitván, magok böcsületivel helyettek. Abban az írásomban magyarázom im ez Verseket, akik méltók, hogy minden házakban felszegeztessenek, minden emberek előtt is tartassanak úgy, hogy kinek kinek szivében elméjében is plántáltassanak: Morum malorum pestilens spiritus, sive afflat, affert, sive stringit, inficit, ne forte te tis afficiat contagiis pruritus aliquis, namque si mores malos non oderimus, non ambimus bonos. A rossz gonosz erkölcsöknek pestises lehelete, ha széllyel futathatja is magát, dögöt hoz magával beléd, ha ölelve szorít is magához, mirigyesít. Viselj gondot azért ellenek, hogy valami módon magokhoz való édesgetésekkel kecsegdegeltető viszketést, tőlök való sértegetésedet ne hozzanak beléd. Amely tőlök való fertelmezésedet ugy távoztathatod magadtól el, ha távol kerülöd nem kedveléseddel őket. Ugyanis peniglen ha a gonosz erkölcsöket nem gyűlöljük, nem szeretjük, sem szerethetjük a jókat.
Rhitmusos Versecskékkel is így magyaráztam meg ezeket:
|
Emlékeztet levelének utóljában ellenem való panaszolkodásával régi énnékem parancsolt szolgálatom hivatala elmulatásomról Nagyságod. Nem magamon mult, bizonyos legyen Nagyságod benne, de mult hozzája akadott szerencsétlenségen el. Nem vala immár ollyan ürességgel a Nagyságod könyve mint nekem adta vala Nagyságod, de azon veszedelembe keveredék, kiben keveredtenek vele együtt a több könyveim is házamnak felprédálásában. 609 könyveim számábul 131 könyvemnél nem marada több meg, azok is sok fogyatkozással, szakadozott, mocskolt, és marcangolt állapattal elpredáltatván a Nagyságod könyve is közöttök. Minthogy eleitől fogva természetemnek született ösztöne is szorgalmaztatott a könyveknek forgatássára, és olvassássára, akinél honjában benn ülő ember örvendetessebb mulatságot nem vehet elő, szerettem igen a könyveket, nem is adtam semmiért örömösben pénzemet, mint a jó könyvekért, hiheti Nagyságod. Vallottam csak könyveim elveszésében is ezer forintnyi kárt, akik igen válogatott s igen szépen kötött könyvek is voltanak. Marháimban való sok kárvallásim után penig osztán az Úr Isten nagy betegségekkel, szivbeli keserűségekkel is látogatta életemet, az ardens febris [forró láz] vetvén bennem fundamentomot a phrenesisnek [tífusznak], hagymáz betegségnek, kiben ött egész holnapiglan nyavalygottam. Abbul Catharus perfocans [gyulladásos nátha] következék fojtogatásommal reám, aki interclusis naturae omnibus meatibus [amely – ti. tisztulásának – minden utja elzáródván], hallomásomtul, látásomtul is orbála [megfosztott], félesztendőnél több ideig tarta rajtam a vakság, a siketség penig tovább másfél esztendőtül fogva immár nem szintén tisztulhatott tisztátalanságátul meg; ugyan meg is halok, fulladok vala, ha az Úr Isten a természettel nem szolgáltat vala. A baloldalamon nyilatkozék fontanellám [nyílásom], akin 19 holnapoknál tovább szivárkozott nyavalyámnak matériája, iszapja. Karácson előtt Szécsénbe a Törökökkel való tractálásunkkor [tárgyalásunkkor] gyógyula be, de veszem eszemben, hogy nem lett volna ártalmas több ideig tartó nyilatkozása is, mivel érezteti bégyógyulásából való terhelődésemet velem, kihez képest utak járását is tilalmazkodtatom, honjaimban nyugotván magamat életemnek szabott rendi, de professioja [hivatása] is kívánván continuáltatni [folytattatni] a benn ülést velem, igaz tartván azt a mondást, hogy: Quicquid nimium leve est, mobile est [bármi ami nagyon könnyű, ingatag]; osztán: Qui frequenter a se excurrit, rarenter ad se currit [aki gyakran tör ki magából, ritkán tér magához]. Ha lehetne tőlem, örömöst követném Bruxillus élete példáját, aki felől Horologium első könyvének ötödik Részében dicséretivel való emlékezet vagyon; ugyanis a bene sedentibus bona consilia manant [az okosan pihenőktől jó tanácsok származnak]. Plato is azt mondja, hogy sedendo et quiescendo animus prudens fit [ülvén és pihenvén a lélek bölcs lesz]. Kit bizonyít s tapasztaltat a mindennapi dolgok experientiája [tapasztalata] is velünk. Mindazáltal az én benn ülésem elmebéli munkákkal tömődik, distineáltatik [van lefoglalva], akik miatt házi szükségembéli gondjaimban is fogyatkoztatván s nyomattatván, terheltetvén igen a sok levelekre való választételimmel úgy, hogy sine ducta aliqua linea [anélkül, hogy egy sort sem írnék] egy napom sem mulik. De hogy mindezekben is a Nagyságod parancsolatja szerint munkáim gyümölcseinek valami részei kiszolgáltatását continuálhassam, alkalmatosságot választok hozzája, úgy hogy Kis-Asszony napig [szeptember 8-ig] kezéhez is jutathassam Kegyelmednek, ajánlván holtomig való alázatos szolgálatot Nagyságodnak, kire köteleztetem e szép könyve uj ajándékozássával is Nagyságodhoz, kit szeretettel s böcsülettel meg is tartok a Nagyságod emlékezeteért, arra való tekéntetemből is, hogy azok számábul valónak profiteálja symbolumjában [tartja jelmondatában] magát is Nagyságod, akik hiszik és vallják, hogy non est currentis, neque volentis, sed miserentis Dei. Misereatur autem illorum ille, que illius misericordia indigentes se sentiunt et agnoscunt et pro illa impetranda supplices ad illum recurrunt. [Nem a versengő, nem is az akaratos ember dolga, hanem az irgalmas istené, hogy megkönyörüljön azokon, akik magukat az ő könyörületére méltatlanoknak érzik és tudják, és kieszközlendő dolgaikban esdeklőkként térnek vissza hozzá.] Kit közöljön Isten ő sz. felsége Nagyságoddal is, éltetvén egésséges életbe sokaiglan Nagyságodat. Irtam 25. Maii 1629.
P. S. Nagyságod megbocsásson irásom hosszú huzonságának; ha a közönséges pad alá vethető módot kellene követnem, forralhatnék hirtelen valamit fel, s csak abárlatlanul [puhítatlanul] s levetlenül is feladhatnám főzésemet, hiszen megérhetném evvel ez irásommal is, könnyen menekedhetném tőle, hogy: Amely könyvet küldött ajándékon nekem Reothi urtól Nagyságod, Őkegyelme énnekem megküldötte, kit jó néven is vettem Nagyságodtul. A könyv igen szép, és jól is nyomtatták, és hogy jó tanuságok, szép Históriák is vannak benne. De tudom, hogy a Nagyságod elméje nem elégedhetnék csak ezen meg, kivánhatván Nagyságod bővebb csorgássával való folyássát is az én irásomnak látni és szemlélni. Én hozzám sem illenék penig, hogy semmi szivére ható s elméje tartozható irásommal csalatkoztatnám reménysége fogyatkoztatásával Nagyságodat, szeretvén az irásbeli móddal az Ur Isten az én elmémet is annyira való részéből, hogy igaznak itélheti Isocratesnek ama mondását, hogy praestat in magnis paum excellere, quam in parvis esse praestantissimum. Jobb és dicséretesebb a fő dolgokban valamennyire előhaladni s lépni, hogy nem a kicsiny köz dolgokban főnek és jelesnek lenni.
Eckhardt, 1955. 434–441. Nr. 14. Kb. XVIII. sz. eleji másolat.