Serenissime Princeps ac Domine Domine colendissime. [Fenséges fejedelem és uram, igen tisztelt uram.]
Szolgálatom ajánlásának utánna kívánok Istentől felségednek minden jókat. Mivel ide különböző veszedelmes híreket hoznak, császár urunk [II. Ferdinánd] őfelsége, nem akarván azokat eltitkolni felségedtől, hanem a szent békességnek rendi szerént felségednek akarta elébb tudtára adni, és az dolognak állapotját érteni. Ezt pedig nemcsak a jó confidenciának [bizalomnak] nevelésére és az őfelsége békességszerető igyekezetinek ismerésére nézve cselekedte őfelsége, hanem a felséged kívánságára tekintve is, mivel felséged sokszor kívánta, hogyha mi hírek futamodnak, magátul felségedtül értsük voltát a dolognak. Úgy vagyon, hogy az felséged mostani állapotját nézvén, majd azt gondolhatnók, hogy békességet kívánna inkább, hogysem veszekedést; mindazáltal vannak nyughatatlan elméjű emberek, kik nem kívánják a csendes állapotot, hanem mint a delfin halak, akkor örvendeznek, mikor háborút éreznek. Bizony dolog, hogy most igen könnyű (ha szükség leszen) százezer hadakozó népet is az Imperiumból* ide szegény romlott hazánkban vonni: de abból mi jő ki, csak Isten tudja. És igazán mondom, hogy látni nem akarnám utolsó romlását szegény hazámnak, hanem előbb halálomot kévánnám.
Az mi kegyelmes urunk részérül bizonyos, hogy semmi háborúság nem támad, noha arra vigyázás leszen, hogy készületlen ne találjon semmi veszedelem. Kérem felségedet, rántsa meg ott is a zabolát azok szájában, kik a békességet nem kedvellik.
Az felséged levelét, melyet válasz írt az én levelemre, álmélkodva olvastam. Mert mindjárt megismertem, hogy a prédikátorok tegzéből költ dolog. De (bocsánatot kérek felségedtül) oly távol jár a derék dologtól, mint az ég a földtül. És valami abban vagyon, úgy tetszik, napfénynél világosban meg vagyon fejtve, mind az én kis könyvemben, melyet Bihar vármegyének írtam, mind a Kalauzban. És akárhova mit mondjunk, de ha Luther és Calvinus előtt üdvözült valaki a pápista [katolikus] hitben, mi is üdvözülhetünk abban. Mert fonák esnék, ha Isten valakit azért a hitért elkárhoztatna, melyben egyebek üdvezültek. Annak felette az is bizonyos, hogy ha valaki üdvözült a pápista hitben, senki a Luther és kálvinista hitben nem üdvözül, mert azt mondja szent Pál, hogy miképpen egy az Isten, aki üdvözít, egy a keresztség, mely által újonnan születünk, úgy a hit is csak egy, melyben üdvözülünk. Ha azért a prédikátorok sem tagadják, hogy Luther és Calvinus előtt sokan üdvözültek, noha pápához hallgattak, minden okosság szerént bátorságosb azt a hitet követni, melyben mi is üdvözülhetünk, hogysem azt, amelyben újonnan keresik az igazságot.
De ezekről többet nem írok. Mert a hit Isten ajándéka és csak azoknak adatik, akik teljes szűből kívánják.
Hanem az Úristent tiszta szűből kérem, hogy felségedet testi, lelki jókkal megáldja és minden üdvösséges jókra vezérelje.
Posonban, 14. September 1629.
Felségednek böcsülettel szolgál
Pázmány Péter esztergomi érsek m. p.
Hanuy, 2. 67–69. Nr. 557. S. k., eredeti.