Szentséges Császárom, jóakaró Uram!
Minthogy jól tudom, hogy e megnyomorodott Magyarország jelen állapotáról beszámolnak Felségednek azok, akiket az állam igazgatásával bíztak meg, ritkán zavarom Felséged meglehetősen igénybe vett figyelmét. Most azonban úgy állnak a dolgok, hogy nem tudom eltitkolni véleményemet.
Az erdélyiek által minap fejedelemmé választott Bethlen István* követsége a fejedelem nekem is szóló leveleivel megjöttek. Nádor uram, Eszterházy Miklós a szomszédos tanácsurakkal tegnap érkezett hozzám. Sokat vitatkoztak; ezekről, azt hiszem, nádor uram fog Felségednek írni. Hogy mi volt és hogy mi jelenleg az én álláspontom, alázatosan jelentem Felségednek.
Sohasem volt szokás Magyarországon, hogy nádor hívja fegyverbe a népet, kivéve, ha a király sürgős parancsa közbe nem jött, de ezt is törvénnyel tiltották. Ilyen fölkelés bizony még nem volt, csak ha a királyi Felség kiérlelt és komoly terv alapján védekező vagy támadó hadviselés mellett nem döntött és előzőleg fel nem fejlesztette haderejét és mintegy ennek erősítésére meg nem parancsolta a köznépnek, hogy könnyű fegyveresként vonjon be. Egyébiránt négy év óta újra meg újra anélkül szólítja a nádor a népet fegyverbe, hogy előzőleg meghallgatná Felséged tanácsosainak véleményét. Nádor uram ugyan összehívja a tanácsot, de még mielőtt a tanácsosok összegyűlnének, kihirdetteti a fölkelést. A tanácsban ez volt a véleményem: több ok van, amely miatt Felségtek az őt megillető jogon magát megvédeni köteles: az erdélyiek Felségtek birtokaira való betörése, a hajdúk kiverése, Felségtek még nem mozgósított hadseregének kérelme. Egyébként pedig az egész ügyet előbb fel kell tárni Felségteknek, és ne legyen nemesi felkelés, csak Felségtek parancsával és csak akkor, ha Felségtek erős hadserege már a mezőn áll. Nádor uram a legjobb szándékkal van. Hasonló dolgokban azonban az egyik nádor eljárását példaként fogja követni a többi. Ha netán valamelyikük rossz nádor lenne, könnyen visszaélhet a hatalommal. Ugyanezt mondhatom a törökhöz menesztett követségekkel és más hasonlókkal kapcsolatban.
S valóban, a tapasztalat bizonyítja, hogy ilyesféle felkelésekkel, ha Felségtek hadereje nincs jelen, semmi más nem érhető el, csak a nyomorult nép pusztulása, mivel ezek nincsenek oly nagy számmal, hogy önmagukban nagy jelentőségük lenne, és ellátásukra, fizetésükre sincs lehetőség, ha nem kezeskedik érte a királyi csapat. Ám hiába is szaporítom a szót arról, ami egyszer már megtörtént; hozzáteszem még, hogy mi a véleményem a dolgok ilyetén való állapotában.
Úgy látom, hogy komoly veszélyek fenyegetnek, ha Rákóczi [György] elnyeri a fejedelemséget. Hír szerint ugyanis nyíltan azzal foglalkozik, hogy terveit a svéd király [II. Gusztáv Adolf] támogatásával érje el. Nem is lehet kétely efelől, minthogy jószágai a régebben Bethlennek adományozott hét vármegye közepén terülnek el, az említett vármegyékkel támadást fog intézni, ha megszerezte a fejedelemséget. Többé-kevésbé nyíltan tanakodik a katolikusok kiírtásáról.
Ha tehát módot lehetne találni arra, hogy Rákóczi és a hajdúk valamitől félve elálljanak Erdély megtámadásától, ez azzal a haszonnal járna, hogy Rákóczi nem válthatná tervét valóra. Erőszakkal, nyílt csatában ugyanis nem hiszem, hogy bármit is elérhetnénk vele szemben. A fejedelemség elnyerése után pedig még nehezebb lesz a dolog.
Egyébiránt félek, nehogy túl későn érkezzenek ezek a tanácsok, mivel a Rákóczi és Bethlen közötti fegyvernyugvás december 5-ig tart, eközben bevégzik a gyűléseket, melyeken Rákóczi beengedéséről vagy elűzéséről határoznak.
Végezetül alázatosan kérdem Felségtektől, hogy vajon fenn akarja-e tartani a törökkel való békét? Ahhoz szabja a falvak átadásának ügyét. E híján ugyanis mindenféle nehézségek magvai kelnek életre. Úgy látom, hogy ezt más módon nem lehet véghezvinni, csak ha Felségtek a már korábban bevett módon biztosai útján tárgyaltatja meg.
Kérem Istent, hogy Felségteket minél tovább őrizze meg virágjában.
Sellye, 1640. november 21.
Legszentebb Felségtek legalázatosabb és legelkötelezettebb szolgája:
Pázmány bíboros
[Ui.:] Nádor uram leplezi előttünk, hogy mit üzent neki a török, de biztosan tudom, hogy jelezték neki, hogy ha Kassa felé nyomul elő a katonasággal, saját maga fogja egész Nyitra megyét elpusztítani. Ha azonban a Tiszán kel át a sereg, nyíltan ellenségbe ütközik. Félek, kegyelmes Uram, hogy török háború születik e hadmozdulatokból. Valójában oly kevés és oly hitványul van ellátva a nép a megyékben, hogy alig hinné az ember. Aztán mindenütt úgy kifosztják e nyomorult népet, hogy sokan éhen pusztulnak. E télvíz idején meg egyenesen semmi haszna sincs ennek a hadmozdulatnak. Felségtek Istennek is kedves, a lelkiismeretnek pedig üdvös dolgot cselekedne, ha megírná a megyéknek, hogy télvíz idején mindenki menjen haza, haderejét és egyéb lehetőségeit őrizze alkalmas időkre. A Tisza körüli végeken az előre nem látható eseményekre körülbelül ezer lovast lehetne elhelyezni azok közül, akik Alagi uram emberei.
Ám Felségteknek kegyes tetszésében áll megtenni, amit akar. Én csupán lelkiismeretemnek szándékoztam eleget tenni, mert hitemre, rettenetesen vétkeznék, ha akár hallgatással, akár egyetértéssel részesévé lennék a nép elnyomásának, amelyről úgy látom, hogy semmit sem gyümölcsözik, mivel ebben a télies időben a szerencsétlen parasztok üres hajlékukat elhagyva kóborolnak. A legtöbb falut ugyanis elhagyták a katonaság kicsapongását már tűrni nem tudó parasztok.
Téglásy Imre fordítása latinból
Hanuy, 2. 151–153. Nr. 631. S. k.: aláírás, utóirat.