Tiszteletre méltó agg, nekem igen nagyra becsült Atyám, köszöntelek és üdvözöllek szeretteiddel együtt a kegyesek üdvének szerzőjében, Krisztusban!
Azóta, hogy te, Krisztus dunántúli tartományának lelki taván úszó hajójában Krisztus főhajós utáni első ember (akit ő azért állított hajóskapitány, hogy mind magadra, mind társaidra vigyázz, s buzdítsd őket, hogy az evezőket derekasan húzzák, és azután az evezésben elernyedteket serkentsd és lelkesítsd) valamiféle szokatlan veszedelem ellened való támadását előre megorrolva bennünket testvéreidet és mit sem sejtő társaidat meg sem kérdve, búcsú nélkül, és magát a vihar kellős közepén álló hajót és állásodat nem a legmegfelelőbben elhagyván, közösségünkből teljesen és végleg eltávoztál, kivándoroltál:* két levelet kaptam tőled, Tisztelendő Atyám, méghozzá az elsőt az elmúlt év május 28. napján, az utóbbit pedig folyó év június 19. napján tisztelendő Újhelyi György úr által. Ami az elsőt illeti, őszintén bevallom, bizony még novemberben sem válaszoltam, de lelkiismeretem nyugodt biztatásától bátorítva ünnepélyesen tagadom, hogy feledékenység vagy hálátlanság vétke miatt nem válaszoltam. Többek között a következő két nehéz és súlyos ok állt utamban, mikor válaszolni akartam: Először, a köztetek és a mi vidékünk emberei között őrült módon dúló háborús zavargások, amelyek folyása közben bűnnek és gaztettnek tulajdonították volna, ha innét neked bármit is írok. Másodszor az a hír, hogy elköltöztél az élők sorából. Mert mifelénk bizonyosan és kétség nélkül azt híresztelték és úgy tartották, hogy te már felkötötted az égi sereg övét és beírattál az üdvözültek országába. Hogy ez a hír hiábavaló volt, arról későbbi leveled és a levélhozó világosan meggyőztek. Felette igen örvendek, Tisztelendő Atyám, mind a te és a tieidnek élete és sértetlensége, mind ügyeidnek kedvező kimenetele felett, és nemcsak bámulom de csodálom is Istennek azt az irántad való atyai és különös gondviselését és szeretetét, amely életednek ezen a késői alkonyán kiragadott téged ennek a vidéknek a háborgásaiból, és kegyesen arra a helyre és állapotra segített, úgyhogy méltán elmondhatjuk rólad azt: nem haltál ugyan meg, mégis elvesztél. Magam ezt több oknál fogva is fájlalom. Ugyanis miért hallgatnék arról, hogy tőlünk való eltávozásod vagy elmenésed senkinek sem okozott több gondot, nehézséget, bosszúságot testvéreid közül, mint nekem, szerencsétlennek (ha te nem szántottad volna fel, nem nőtt volna annyi szomorú ősz szál a fejemen), ahogy mondtam, miért hallgatnék arról, hányszor voltam az időtől kezdve ellenségeim fegyvereinek kitéve, előszámlálni sem volnék elég; s annyi könnyet öntöttem, hogy aligha tudna befogadni bármilyen urna!
Azóta megsirattam, s még ma is siratom kedves és hűséges feleségem korai halálát, aki 1629. december 10-én a halál végzetes dárdája által törékeny életének állomáshelyéről kitaszíttatva itt hagyta bennem az utána való igen nagy szomorú kívánkozást. Megsirattam, hogy új és az előző édességével fel nem érő házasságra léptem. Ugyanis a te nyomodat követve (vajon hogy eléggé kedvező előjellel-e, ezután világosodik meg nyilvánvalóbban) a komáromi eklézsia özvegyei közül Thaly Gergely szolgabíró leányát vettem magam mellé életem társául. Megsirattam ifjú patronusom hitehagyását, aki egy évvel ezelőtt sokak példájától indítva a pápista vallásra állt.* Megsirattam a pápai főkapitányságban esett változást, e miatt láttatom naponként mind jobban kétségbeesni ebbe az eklézsiába való visszatérésem felől. Ugyanis arról, akié most ott a hatalom, azt mondják, hogy amennyire rajta áll, máris zsarnoki módon elvágta valamikori visszatérésem reményét. A szentmihályi eklézsia ügyében; nem a péterfaiéban, hanem a Rába mellett fekvőében, amelyet az ubiquitariusok* pártoskodó csapata igazságtalan. bírák segítségével tőlünk jogtalan elragadott; annyiszor kellett a nádori ítélőszékhez folyamodnom, ahányszor Vas vármegye velünk szemben nem túl jóindulatú főispánjával egész a könnyezésig és sóhajtozásig kellett veszekednem és perlekednem. Ugyanis annak a vidéknek az eklézsiái forrongóbb időket élnek, mint a te püspökséged alatt. A méltóságos nádor [Eszterházy Miklós] a hallgatást, amelyről írod, hogy hallottál, nem más formában parancsolta meg, mint ahogy akkor parancsolta, mikor a vépi eklézsia ügyében őméltóságát Kismartonban együtt megkerestük, akkor ugyanis, ha jól vissza tudod idézni, neked, a püspöknek szigorúan meghagyta, hogy a felügyeleted alá tartozó lelkipásztoroknak szolgalmatosan parancsold meg, hogy a nép előtt tartott prédikációikban a káromlástól (így hívják ők az igazhitűeknek magából a szentírásból vett nyílt szókimondását a pápa primátusa és a miseáldozat ellen) tartóztassák meg a nyelvüket, nehogy azt a vallást csipdezve, amelynek a császári fenség is híve és pártfogója, magát is megsértsék. Ugyanezt a parancsot ugyanezekkel a szavakkal ismételte és újította meg, mikor az előző nyáron Tarcsatürdőn a szentmihályi eklézsia ügyében én és az evangélikus superintendens, Bartholomaeus személyesen előtte állván vetekedtünk egymással. A németújvári eklézsiában igen bizonytalan az állásom, s tisztem megfelelő ellátására is alig alkalmas, marasztásom pedig bizonytalan itt. Félek ugyanis, hogy a patrónus hiánya vallásváltoztatást hozzon magával és vezessen be.
Nagyságos Széchy Mihály úrtól udvari prédikátorává való megtisztelő meghívást kaptam a körmendi generális zsinaton, amelyet az Úr mennybemenetelének elmúlt ünnepén tartottam lelkipásztoraimmal, de azt (a németújvári eklézsiát ilyen válságos időben való eltávozásommal veszélynek kitéve) elfogadni és követni nem tartozom, sem nem tudom. Végül is a szerencse kockájának bármilyen fordulatára felkészülve, kivárom, mit hoz magával, mivel jön el a késő este. Ám te, akinek kész a szerencséje, és akinek lábai kívül vannak a bilincsen és a sáron, élj boldogan. A muraközi szigeten, amiként az ubiquitariusoknak a légrádi, úgy nekünk is volt egy eklézsiánk, vedd eszedbe Turniscensit, de mivel lelkipásztora, tisztelendő Hidegkuti András meghalt, ubiquitarius lelkipásztor foglalta el, mivel patróna asszonyunk [Batthyány Ferencné Lobkovitz Poppel Éva] neki kedvezett és őt segítette oda, így az egész sziget a pápistákra és ubiquitáriusokra szállt. Mégis akadnak a hívek között olyanok, akik annak a hitnek a bilincsét, amelyben azelőtt velünk összeforrtak, még nem törték szét, és a zsarnok igája alatt gyakorta sóhajtoznak.
A páratlan hős és vallásunk buzgó követője, nemzetes Nádasdy Imre úr (aki házassága által nemes Muraszombati Deli János úr minden vagyonát megnyerte, s igen zsíros állapotra emelkedett) a múlt év február havában romlandó emberi testét letette, és szomorú sírjába szállt.
Tisztelendő öreg és szeretett keresztapám, Szentgyörgyi János feleségével, e kedves asszonnyal még most is elég jó erőben él a körmendi eklézsiában, s veled való régi kedves barátságát sohasem fogja elfelejteni. Tisztelendő Domjáni Ferenc urat, akit a pápai eklézsia a te, majd az én vezetésem idején Sáry István úrral együtt a németországi akadémiákra segített, mikor ide visszatért, a tisztelendő presbiterium először a körmendi iskolába állította rektornak, majd a szentlőrinci eklézsiába lelkipásztornak, de alig töltötte el szolgálatban a szentévet, az elmúlt év Márton napján [november 11-én] utolsó napját is bevégezte.
Tisztelendő Szilágyi István, végi senior még most is eklézsiájában van, igaz, nem a régi parókián (azt ugyanis, amint tudod, az ottani pápista patrónus zsarnoki módon elvette), hanem egy a maga és az egyházi hivatal költségére újonnan épített házban lakik. S az a szándék tölti el, azon igyekszik, hogy Isten segítségével ezen a nyáron bizonyos kényszerítő ügyeinek elintézésére alsó Magyarországra a Perényiekhez megy. Ott saját terve vásznának megszövését elkezdi majd, s azután meglátogatásodnak oly nagy vágyától ég, hogy remélem nem tudja érzéseit mérsékelni, sőt egyenesen hozzád tart, és szeretett ősz fejedet gyermeki engedelmességgel és tisztelettel üdvözli.
Tisztelendő Petrus Briccius esperes, néha bizony a szükség és az erőtelenség sérelmeinek is kitett, özvegyi életet él egy Szombathellyel szomszédos kis faluban, amelyet Nárainak hívnak. A fiaid közül kegyességben kiváló Pathay Jeremiásról szomorú halálán kívül semmi biztosat sem tudok, amit megírhatnék. Egészségesen utazott a múlt télen ura parancsától kényszerítve otthonról Bécsbe, s még ott tartózkodott, hirtelen halál szakította el szerencsétlen életét, de hogy milyen betegség ártó ereje fojtotta meg, senki sincs, aki biztosan meg tudná mondani. Egyesek úgy vélik és azt gyanítják, hogy Bécsben valamiféle pápistákkal vitába keveredett a vallásról, és azért a sisakvirág poshadt halálos mérgével megétették, és így halt meg. S az a szomorú csodadolog esett meg vele, amely az emberi nyomorúság siratnivaló példája, hogy amint hírlik, Bécsből a holttestét egy igen hitvány parasztszekéren száraz szénával letakarva vitték haza az övéihez, olyan kemény és kegyetlen téli fagyban, hogy egészen jéggé dermedt és megmerevedett. Szerencsétlen családja, aki fejét néhány nappal korábban egészségben bocsátotta el, s hogy váratlan ily nyomorult állapotban hozták haza, a szomorú látványtól lesújtva elalélt, s hogy hogyan viselkedett, bárki könnyebben elgondolhatja, mint a nyelv, vagy a toll – bármilyen könnyen fut is – kifejezhetné. Így kever Isten örömödbe szomorúságot. A gyermeked miatt, aki téged egészen öreg korodig félt. Bizony elég kegyetlen és szörnyű nyilak ezek, mégis az Atyaisten édes keze lőtte és bocsátotta rád, ki megfenyíti a fiát, akit szeret, s megfeddi az övéit annak okáért, nehogy e világgal együtt hitványnak ítéltessenek és elpusztuljanak. Tisztelendő Kötél Miklós, akinél több évig tartó pályát az egyházi szolgálatban közülünk senki sem futott be; a csöglyei eklézsiában szerencsésen elvégezte futását a jó Isten segedelmével, s e világi élet száműzetéséből visszatért az égi hazába, és ott befogadtatott.
A híres pápai eklézsia, dicsértessék az Isten, mint a súly alatt zöldellő pálma, csaknem tavaszi virágzásban van. Magát a várost a római katolikus vallású nagyságos Csáki László úr igazgatja kettős jogon, tudniillik mint főkapitány, másrészt mint földesúr. A maga részéről a várban egy Kecskeméti nevű jezsuitát táplál és melenget, aki ennek ellenére a maga ravaszkodásával, úgy tudom, senkit sem tudott elszakítani az eklézsia tagjai közül attól az egyszerű tudománytól, amely Krisztusban van, és senkit sem tudott tévedéseinek útvesztőjébe vezetni. Az eklézsia első lelkészi tisztét, és a környező gyülekezetek esperességét eddig tisztelendő Czeglédi Pál úr viszi, aki a kollégád volt, míg ugyanott éltél. Czeglédi úr tiszteletes Sáry István úr kollégai segítségével él. Az iskolát pedig a neves Mosoni István úr igazgatja dícséretesen. Mindkettőjüket személyesen is jól ismerted. A hívek gyülekezetéből meghaltak nemzetes Thury György úr, és nemes Szecsei György úr, császári élésmester. A jeles Nagyvajda János, az előrelátó Kolozsvári Péter borbélymester s a gondos Gyöke Pál úr; a többiek, akiket eltávozásodkor itthagytál, még az életben levők közt munkálkodnak. Él még nemzetes Tothy Lengyel Boldizsár úr is, csak hogy a kapitányságtól és a várostól igencsak nagyon akarata ellenére vált meg és távozott el. Nagyságos patróna-asszonyom gyakrabban van itt Pápán, mint Újvárott vagy másutt. Ami a veszprémi eklézsiát illeti, békében él és élvezi a vihar utáni szélcsendet, mivel két évvel ezelőtt a templom építése miatt feldühült ellenségei miatt sötétségben volt, most Phoebus* világítja és vidámítja ragyogó sugaraival. Az ottani lelkipásztor, a Krisztus dicsősége iránti vágytól égő Gál Imre, helyettes esperes az eklézsia minden tagjának nagy tetszésére és nem kisebb hasznával kormányozza a gyülekezetet.
Azt kéred, hogy kétféle pénzt küldjek neked ennek a [levélhozó] Gergelynek hű kezei által: tudniillik a szalónaki házad árát és a pápai seregtől fizetendő kétévi béredet. Ami a szalónaki ház árát illeti, gyakori kérésem után jeles Farkas János úr, a németújvári vár gondnoka 1629. június 30-án elküldte azt hozzám Újvárra, de nem 80 tallért, hanem kettővel kevesebbet, azaz 78 florenust, garasokban. Miért nem tudom neked elküldeni ezt a pénzt, kérlek hallgasd meg az okait nyugodt lélekkel, és méltóztass azokat az igazságosság mérőjére függeszteni. Emlékezz rá, Atyám, hogy a Mosoni István úr (aki távozásodkor Odera-Frankfurtban időzött) költségére és megsegítésére összegyűjtött 35 florenus alamizsnapénzt magaddal vitted, amit presbiteriumunk előtt tulajdon kézírásoddal megbizonyított tisztelendő Czeglédi úr. Emlékezz arra is, hogy magadhoz vetted a gyülekezet közös pecsétjét, amelyet, amint hivatalosan beszámoltak róla azok, akik jelen voltak akkor, amikor püspökké szenteltek, közadakozásból vásároltak Bécsben, legkevesebb 12 florenusért. Emlékezz továbbá, hogy csak magától a Kiskomáromban élő Váradi Jánostól 32 florenust kaptál kölcsön, s ezzel tartozva távoztál innét. Emlékezz rá, hogy a jeles és nemes Sándor György úr pápai deáknak 6 florénussal adósa voltál. Végül emlékezz arra is, hogy te atya a fiaidat, pásztor a nyájadat, evezős és hajóskapitány a hajódat, püspök a testvéreidet, szeszélyes hullámok között hányva-vetve, személyedhez mennyire méltatlan és illetlenül hagytad el, s ahányszor csak meggondolod ezt, nem hisszük, hogy lelkiismereted annyira megkeményedett volna, hogy ne okozna ez keserves szívfájdalmat neked. Ennyiben áll a dolog, Atyám (bocsáss meg, kérlek, nekem, aki ugyan kemény, de nem igazságtalan indulatú vagyok, mikor testvéreim nevében és értelme szerint járok el veled szemben), hogy mivel bennünket és állásodat, amelyet tizenhat évig az istenek és emberek tetszésére megtartottál és megoltalmaztál, olyan messzire, más fejedelem hatalma alá eltávozván alattomban (így éreznek felőled itt az emberek), ilyen dicstelenül elhagytad, semmit abból, amit itt hagytál, soha egyetlen, akár egyházi, akár külső világi törvény itélete szerint tovább nem birtokolhatsz és meg nem tarthatsz. Sőt, ha a tisztelendő presbiterium nem tekintené saját keresztyéni szeretetét és a te érdemes aggságodat, bevádolhatna levélben – annál a gyülekezetnél, ahol megvontad magad – hivatalod kicsinyhitű elhagyása miatt. Mégis szán téged mint keresztyént, megbocsátott, sőt ma is megbocsát, és emlékezeted tisztelettel megőrzi, nevedet nagy becsben tartja, és e, különben ritkán hallott tettedet a szeretet köpenyével elfedi, s felette igen örvendez Istentől kijelölt szerencsés menedékhelyednek. Miután tehát mindezeket haragos indulat nélkül alaposan fontolóra vettük, presbiteriumunknak a pénzedről való számadásába – hogy tudniillik abból az általad elvittek helyett 35 florenust Mosoni István úr költségére és megsegítésére kivett, hogy a köz-pecsétért 12 florenust felhasznált, hogy Deák György úrnak 6 florenus adósságot kifizetett, s hogy 25 florenust a megnyomorított eklézsiák különböző szükségeire kiadott; mint mondom presbiteriumunknak a pénzedről való ilyen számadásába atyailag méltóztass beleegyezni és ezzel egyetérteni, s irántad való szeretetünket és tiszteletünket atyai szeretettel és keresztyéni megbocsátással tápláld és melengesd, s e miatt a veszendő, elfolyt és elenyésző pénz miatt, amelyet tiszteletre méltó atyai indulatodhoz való gyermeki bizalommal az eklézsiák szükségére és tisztességes javára felhasználtunk és elvontunk, óvakodj lecsendesíthetetlen haraggal búsni, és óvakodj bennünket akár együtt, akár egyenként, akár nyílt, akár titkos gyűlölettel üldözni, óvakodj. Valóban óvakodj, Tisztelendő Atyám! Óvakodj! Amint jól tudod, amely dolgokban kedves és kellemes az egybeköttetés és kölcsönös megszokás, annál keserűbb és bajosabb a szakítás és az elválás. Ó bárcsak úgy váltál volna el tőlünk, mint Pál apostol az efezusi gyülekezettől, amint azt a Csel. 20: 37 – 38. leírja. Bárcsak megadatott volna, hogy fájdalmasan megcsókoljunk, sírva és sóhajtozva kikísérjünk, kölcsönös búcsúval és siralommal szakíttassunk el tőled! Ó, halhatatlan Isten! Kisejthette és jósolhatta volna meg ezt előre! De nem ismeri az emberi ész a sorsot s a jövendő végzetet, ahogy a pogány költő-fejedelem egykor bölcsen megénekelte.* Végül is legyen elég ennyi a házad áráról.
Hogy végre valamit a pápai seregtől esedékes kétévi fizetésedről hozzáfűzzek, miután megkaptam előző leveledet, elmentem az érdekedben Pápára, s hogy milyen szorgalmatossággal és hűséggel jártam el az ügyedben a sereg elöljárói előtt, tanúm az Isten, tanúim ők maguk, s tanúm tulajdon lelkiismeretem. Mégis valamennyien közös akarattal ezt az ügyet zsoldjuk megérkezésének idejére halasztották. Azt a főkapitányt, aki ebben az ügyben sokat segített volna, leváltották már hivatalából, és másikat állítottak a helyébe, akit velünk szemben egyszerűen egyáltalán semmi jóindulat sem vezérel. Hozzájárult ezekhez az emberek érzéseinek irántad csudaképpen való megváltozása úgy, hogy fizetésednek csak említését is alig szenvedik, és ezért senki sincs, aki legalább emlékeztetni mert volna rá. Megintetvén visszafeleseltek, hogy az úr a szökött szolgának jog szerint nyilvánvalóan nem tartozik semmivel. Jöjjön el hozzánk – így mondták –, és számadást tartván győzzön meg minket arról, hogy adósai vagyunk, s meggyőzetve nem vonakodunk fizetni, különben bizony soha egy fillért sem kap tőlünk stb. stb.
Mivel ilyen komoly és szükséges ügyedben sem tudtam neked kedveskedni, Atyám, nem látom, mi módon tartozom fölajánlani jövendő szolgálataimat más ügyben való segítésedre. Olyan messze el vagyunk ugyanis választva egymástól, hogy máskülönben, mint kölcsönös imáinkkal, nem lehetünk egymás javára. Azt a fiúi szeretetet, amelyet Isten irántad már kezdettől fogva szívembe ültetett, hűségesen megtartom a sírig, hűségesen tisztellek és boldog emlékezetedet örökké szentnek tartom, könyörgéseimben megemlékezem rólad, és mikor biztonságban meglehet, hogy levelemet megbízható postás viheti, nem fogom elmulasztani, hogy írásommal felkeresselek, köszöntselek és vigasztaljalak. Méltán örökre tisztelt családodat szent csókkal köszöntöm, és mindkét életünk boldogságában való részesüléséért könyörgöm. Velük együtt az Úr Jézus, a legfőbb főpap tartson meg szerencsésen és sokáig egyháza hasznára, virágzó és egészséges öregségben. Amen.
Kelt Németújvárott, 1631-ben.
Szolgálótársad és testvéred az Úrban, a fiúi szeretettel tisztelő
Kanizsai Pálfi János
Heltai János fordítása latinból
Thury, M. Prot. Egyht. Adattár 1904. 70 – 76. Nr. 26.