Felséges Császár, Legkegyelmesebb Uram! Igyekszem, hogy minél előbb útnak indulhassak,* de az egyházi és világi ügyek elintézésére szükséges idő még idáig visszatartott. Mégis ott tartok, hogy Isten segítségével, a szent Szűz pártfogása alatt, jövő szombaton innét elindulok, és vasárnap a Nádor Úrhoz [Eszterházy Miklóshoz] érek; ahol is, ha valaki által valamit parancsol Felséged, készséggel engedelmeskedem. Addig is kérem, hogy küldjék hozzám a szükséges írásokat.
Eszembe jutnak egyes dolgok, amelyekről szükségesnek ítélem, hogy tudjam Felséged akaratát. Először is, ha a pápa Őszentségétől küldendő segítségről lesz szó. Vajon mit sürgessek: hogy sereget küldjön vagy pénzt? Nagy meggondolások szólnak ugyanis mindkettő mellett. Mindent megfontolva azonban, tanácsosabbnak ítélném, katonákat küldene, akiket Őszentsége fizet. Mégis e dologban világosan kell előttem állnia Felséged gondolatának, hogy ahhoz igazodjam. Másodszor. Az utasításban csak azokról van említés, amiknek a jelenben meg kell történniök, hogy a francia királyt [XIII. Lajost], a bajor herceget [Miksát] és másokat a főpapi tekintély az eretnekeknek való ellent állásra indítsa. De hát, ha valami nagyobb dolog javasoltatnék? Hogy csak néhány szóval előadjam tervemet: Úgy tetszik nekem, hogy minden bizalmatlankodás és széthúzás, minden háború a katolikus hatalmak között egyedül abból a forrásból származik, hogy mindenekelőtt a spanyol és következőleg az Ausztriai Ház hatalmát félik mindnyájan. Arra igyekeznek tehát, hogy háborúkkal kössék le őket és megőrizzék az egyensúlyt, hogy az Ausztriai Ház, ha akarna, ne árthasson. Mi lenne; ha ez a bizalmatlanság kigyomláltathatnék, és mindenki biztos lehetne, hogy amit Istentől nyert, senki nem ragadja el tőle? Ez pedig így történhetnék: Ha a pápa a kardinálisok kollégiumával, Felséged az Ausztriai Ház összes Németországban uralkodó fejedelmeivel, a spanyol és francia királyok, a velenceiek, a szavojai, a flórenci, a bajor, a lotharingiaiak és a többi fejedelmek szövetséget kötnének az eretnekség kiirtására és a törököknek Európából kiűzésére; és mindnyájan esküvel erősítenék, hogy senki egyik szövetséges társának javait és tartományait sem támadja meg. És ha valaki erőszakkal kísérelne meg valamit, az összes szövetségesek kötelesek lennének a támadó megfenyítésére. Ha pedig valami nehézség támadna, azt a szövetségesek előre pontosan meghatározott módokon távoztatnák el. Aki az ő ítéletükbe bele nyugodni nem akarna, azt erőhatalommal bírnák jobb belátásra.
Közben pedig mindenik szövetséges megtarthatna valamennyit a rebellisektől megszerzendő fejedelemségekből a véréből való fejedelmek számára; hasonlóképpen a török uralom alól Európában, Ázsiában vagy Afrikában visszaszerzendő területekből. Azt hiszem, hogy a katolikusok ennél dicsőségesebb szövetséget nem hozhatnak létre. És ha mindenki megtenné a magáét, bizony csodálatos sikereket remélnék. Ha tehát ilyen vagy hasonló beszéd esnék, szabad-e legalább általánosságban mondanom, hogy Felséged nem lenne idegen a tisztességes és illő szövetségtől? (Kérem Felségedet, bízza meg a velencei [császári követ] Rossi urat, levélváltással egyezzék meg abban, hogy Velencén át mind Rómába, mind Bécsbe biztosan és késedelem nélkül küldjék a leveleket.)* Kérem Felségedet, hogy minden héten tudósítsanak írásban a birodalom ügyeinek folyásáról, hogy gyakrabban legyen alkalmam Őszentségéhez menni. Hogy beszámolhassak, mit ad Felséged, mit a Katolikus Király,* mit az örökös tartományok ebben a közügyben, ismernem kell a részleteket. Tudom ugyanis, Rómában valaha az volt a vélemény, hogy itt* semmit sem tesznek, csak idegen segítséggel akarnak háborút viselni.
Ezek voltak, legkegyelmesebb Császár, amikről Felségednek határozatát várom. Kérve Istent, hogy Felségedet szerencsésen oltalmazza.
Pozsonyban, 1632. febr. 10.
Szentséges Felségednek
legalázatosabb és legkészebb szolgája
Kardinális Pázmány s. k.
Sik Sándor fordítása latinból
Sik, 343 – 345 S. k.: aláírás. Eredeti.