154 Pázmány Péter I. Rákóczi Györgynek

1636. október 5. Nagyszombat

Illustrissime Princeps, Domine Amice observandissime. [Nagyságos fejedelem, uram, nagyra becsült barátom.]

Isten kegyelmednek kívánsága szerént való jókat adjon. Böcsüllettel vettem az kegyelmed levelét, melyet 22. Septembris Fejérvárról [szeptember 22-én Gyulafehérvárról] ír. Az kegyelmed szolgája, Maurer uram, ezelőtt negyednappal mene vissza. Ugyanakkor indula Bogárdi uram őfelsége után.*

Bizonyos, hogy aminemű esküvéssel a kajmekám és a temesvári pasa írogatott kegyelmednek, és kegyelmed is aminemű bizodalomba volt, ahhoz képest nem ítílte senki, hogy ez idén immár félni kellene.*

De ebből megtetszik, mit kell a töröknek hinnyi. Őfelsége vigyázni akar mindazáltal maga tartományira, és rövid nap megírom kegyelmednek, micsoda rendelések lesznek. Most még nem tudom mindenestül. Amit tudtam, Maurertul megizentem.

Ha a Portán való követek, és az erdéliek nagyobb része kegyelmedet el nem hatták (minthogy errül nem is tudok semmit), bizonyos, hogy ez a török nem árthat kegyelmednek. Sőt Erdélynek egy igen állandó jó állapotot szerez, ha a hajdú vitézekkel egyetértvén, visszaveri. Vajha az én vékony tetszésemet követi vala kegyelmed, és lengyeleket hozat vala. De ez késő. Őfelsége is az minemű mandátomot [rendelkezést] küldött a münsterbergi hercegnek Silesiában, hogy dragonokat adjon kegyelmed mellé, megküldtem a mandátomát Réz Andrást, nem tudom, ha megvitték.

Kegyelmed eszén legyen, és meg ne ijedjen, mert Isten az, aki a pogány ellen megsegíti a keresztyéneket. Asszonyomat és az úrfiakat assecurálja Váradba,* noha én soha nem javallottam, hogy mind együtt legyenek, de kegyelmednek más tetszése len.* Ha bír a törökkel kegyelmed, írja meg a Portára, hogy kegyelmed hív a Portának, de ezek a kajmekám assecuratioja ellen, proprii commodi causa [saját hasznuk miatt] és nem őhatalmasságára [IV. Murád szultán ellen], hanem a fösvény és pínzért a császár athnaméját felbontóra megyen.

Ha látja kegyelmed, hogy nem bír vellek, és (kit Isten ne adjon) valakik az erdélyiek közzül elállanának, Váradba assecurálja kegyelmed magát, Jenőbe Cornis uramat* Székelyhidat, Kővárát, Szamosújvárát, Fogarast, Dévát, Lugast erősítse meg. Majd eljő a tél, és üdő adatik mindenre. Nem Básta ennihányszor kijött Erdélyből, és meg bement.* Nem kell, uram, a keresztyénségnek ilyen szép bástyáját, mint Erdélyt, pogánynak hagyni. Nem kell arra szoktatni senkit, hogy csak beszaladjon a törökhöz, és mindjárt vajda legyen.

Bizonnyal higyje kegyelmed, hogy soha én senkinek sem titkon, sem nilván nem faveálok [kedvezek], valaki pogánnyal megyen keresztyén fejedelemre: mert az ilyen ember személy válogatás nélkül, átokba és excommunicatioba [kiközösítésben] vagyon a római anyaszentegyháznak Bulla Caenae domini-ba.*

És ezt, amit kegyelmednek írok, és amit Cornis uramnak is írtam, az egész világ előtt meg merem mondani. Ha értelem [!] volna, bizony azzal is megpecsétleném.

Az Úristen kegyelmedet segítse és szégyenítse minden ellenségét.

Tirnaviae 5. Octobris 1636.

Kegyelmednek szeretettel szolgál

Card[ina]lis Pazmany m. p.

Hanuy, 2. 708 – 710. Nr. 1066. S. k., eredeti.




Hátra Kezdőlap Előre