Illustrissime Domine Comes, Amice et Vicine mihi observande. [Fényességes gróf uram, tisztelt barátom és szomszédom.]
Die 4-a Aprilis [április 4., napján] Posonyból írt kegyelmed levelét nekünk a havasalyi vajda őkegyelme szolgája 18-a ejusdem mensis [ugyanazon hónap 18-án] adta vala meg, s értvén ugyanazon embertől, hogy rövid napon innet fel kellene menni, várakoztunk arra, ki csak tegnapelőtt juta hozzánk. Írhatjuk azért kegyelmednek, hogy mi eddig is itt a szomszédságban úgy ügyekeztük magunkat a havasalyi vajdához viselni, méltán semmi panasza ellenünk ne lehessen, és azután is azt akarjuk követni. Magunk dolgai pedig a Portán is még eddig oly karban forgottanak, hogy naponként inkább csendesedett, mintsem ellenünk gerjedett volna, s tovább is hisszük az Úristent, reánk való kegyelmes gondviselésében úgy vigyen elő, az emberek elméje szemlátomást tapasztalhassa, nem a vak szerencsétől adatott volt reánk a munkás hivatalunk; mi mindazáltal esmérvén őket, sem gondviseletlenek, sem vigyázatlanok magunkra s a szegény hazára nem akarunk lenni, amennyire az Úristen erőt s segítséget ád. – A tatár hámat úgy értjük, visszament volna, két öccsét hagyta volna itt kin[n] feles számú hadaival. – Kívánja kegyelmed azt is tőlünk, hogy szegény cardinál uram immár meghalván,* viselnénk kegyelmeddel is olyan jó confidentiát [bizalmat], mint ővele szegénnyel, kinek halála bizony nekünk igen keservesen esék, mert sok ízben megtapasztalván szegénynek hazájához s nemzetéhez s kereszténységéhez igen-igen nagy affectióját [jóindulatát], kit csak a tavalyi állapot* is annyira megvilágosított vala, hogy ha egyebek is azt követték volna, sem mi e szegény hazával annyi romlásba, költésbe nem esünk, s jövendőre is a szegény haza háborgatására veszedelmes utak nem nyittatnak vala, sem pedig annyi keresztény vér nem omol vala, és boldog jó emlékezetű megholt császár őfelsége* kegyelmes parancsolatjai is a mi javunkra gyümölcsösebben mennek vala végbe; oly securitásságunk [biztonságunk] volt minekünk szegény cardinál uramtól, nem volt tartanunk, hogy soha nekünk kárunkra fordulnának azok akármikor is, melyeket mi ővele szegénnyel communicaltunk, sem pedig gonoszakaróinkat szegény sem titkon, nyilván nem ügyekezte akármi utakon is oltalmazni s nékiek kedvezni. Mi a kegyelmeddel való jó confidentia viseltetéstől ezelőtt sem voltunk volna idegenek, melyet kegyelmed sok ízben mind jámbor szolgáink által tött declaratióinkból [kijelentéseinkből], s mind írásunkból általérthetett, ezután is attól idegenek volnánk, csak mutasson kegyelmed olyan securitást maga is nekünk, és tapasztaltassa azt is meg velünk, amit leginkább az igaz jó confidentia szokott követni, többet akarván nemsokára erről kegyelmednek jámbor szolgánk által izenni. Tartsa Isten kedves jó egészségben kegyelmedet.
Datum in Salis Curia nostra Désiensi die 22-a Maij Anno Domini 1637. [Kelt dési sósfürdőnkben, az Úr 1637. esztendejében, május 22. napján.]
Illustr[issimae] Dominationi[s] Vestrae amicus et vicinus benevolus. [Fényességes uraságodnak barátja és jóakaró szomszédja.]
Mikó-Szabó, 4. 355–356. Nr. 2. Egykorú másolat.