Az én kegyelmes uram, Zriny Miklós* Nagyságod alázatos szolgája, küldött engemet Nagyságodhoz, hogy az Nagyságod fejedelmi kezét őnagysága képiben megcsókoljam, és az őnagysága kötelességét, az melyet míg él, Nagyságodhoz meg akar tartani, én bővebben megbizonyítsam. És noha őnagysága isméri és maga is vallja, hogy az őnagysága Nagyságodhoz való kötelességel oly nagy, hogy nem levéllel, nem követséggel, hanem maga személyével tartoznék azt megbizonyítani, de mivelhogy Nagyságos Uram, az mint maga Nagyságod az maga fejedelmi ítíletivel kegyelmesen megítílheti, az mostani idők olyanok, az melyben az jó kívánságok ártalmasok és a jó szándékok halálos vétkeknek ítíltetnek lenni, azért nem veszi Nagyságod gonosz néven az én uramnak s az Nagyságod alázatos szolgájának, ha az maga devotióját [odaadását] és kötelességét publicumra [nyilvánosságra] mostan nem teszi, és csak az maga lelkiismeretiben magának tartja, és együtt kívánja, hogy Isten adjon módot, miképpen ezt az őnagysága és minden jó magyar kívánságát effectussal [eredménnyel], sőt az Nagyságod szolgálatjával megmutathassa. Nem volna abban, Kegyelmes Uram, haszon, ha az én uram üdétlenül az maga kötelességét cégéressé tenné, sőt az mint előbb mondám, veszedelme történhetnék abbul őnagyságának és semmi szolgálat Nagyságodnak.*
Második oka pedig, Kegyelmes Uram, az őnagysága engem ideküldésének az, hogy mivelhogy Nagyságod annyira megalázta magát, maga fejedelmi méltósága sem tartóztatta meg Nagyságodat, hogy az én uramat atyjafiának és öccsének ne fogadná Nagyságod, tartozásának tartotta uram őnagysága, hogy őnagysága is Nagyságodhoz azzal a sinceritással [őszinteséggel] legyen, és mind publicumát, mind privatumát [véleményét a köz- és magánügyekben] igaz lelkiismérettel, tökéletes magyari szabadsággal közölje, mert kivel tudná inkább és jobban közleni és kinek dedicálhatná [ajánlhatná] jobban az maga devotióját, mint egy magyar fejedelemnek, az kit az Isten sok kegyelmességgel, úgymint hazájához való buzgó szeretettel, vitéz fejedelmi szívvel és ehhez ennyi triumphussal [diadallal) és dicsőséges győzelmekkel megáldott.* Az kit az Isten magyar nemzetnek megvidámítására meg kezdett kegyelmesen mutatni, mint szélvésztül hányattatott hajósnak, aki semmit szélvésznél és sötétségnél, kétségnél többet nem látott, égen való derülést és csendes verőfényt. Azért, Kegyelmes Uram, akarta énáltalam Nagyságoddal minden szívén való titkait és magyar dolgokrul való gondolatait közleni. És jóllehet, hogy Ispán Ferenc uram által Nagyságodnak jobbára mindezeket alázatosan megizente, mindazonáltal azonban voltak valami kis változások, amelyeket énáltalam Nagyságodnak alázatosan exponál [föltár], ilyenképpen, kegyelmesen emlékezhetik Nagyságod, hogy Magyarország dolgainak mind jó, mind gonosz szerencséje az palatinusság administratiójábul [a nádorság működéséből] legkiváltképpen vagyon.
Annak viselője mind jót, mind gonoszt országunkra hozhat. Adta volna Isten, hogy az mostani jó palatinusunk [Pálffy Pál] az mely buzgósággal és teljes jó gondolatú szívvel volt nemzetihez, viszont annyi jó szerencsével lett volna jó igyekezeti bőves, de mivelhogy az nem mindenkor jár együtt, és sokszor látjuk az gonosz szándékokat szerencséseknek lenni, viszont az jó és szent igyekezeteket szerencsétleneknek, így az mostani palatinusunk is nem vólt szerencsés dícsíretes gondolatiban, holott az írígység s a gyűlölség ráfegyverkeztette az rossz magyarokat úgyannyira, hogy minden cselekedetinek, jónak, rossznak egyarányuképpen fekete festéket adtak az világ előtt és legfőképpen az mi felséges királyunk [III. Ferdinánd] előtt, kívántatott volna ugyan palatinusban is, őnagyságában az dolgoknak véghezvitelében egy kevés patientiái [türelmei], mert az igazság, noha kívánja tőlünk, hogy hirdessük és fogjunk mellette kiállással is, mindazonáltal nem mindenik idő alkalmatos arra is, s az mikor dissimatióval [színleléssel] vihetünk többet végben, az igazság szereteti kénszerit minket, hogy dissimáljunk. De mivelhogy Nagyságos Uram, ember nincsen perfectióban [nem tökéletes], őnagyságában ezt a vétket (ha véteknek kell mondani) excusálja a jó intentio [menti a jó szándék], az melyrül kell ítílni az embereket. Ebbül az vehementiábul [hevességből] esett őnagyságára a sok szó, rágalmazás, sok más calumniák [rágalmak], végtére az egész császár udvarának és magának is őfelségének neheztelése, innen származott osztán, hogy ellenségei hatalmat vevén, nem hagyták oly szerencsésen véghezvinni dolgait, mint dícsíretesen vége és igyekezete vólt feltéve.
Innen következett országunkban idegen nemzetnek béhozása, nagy praeiudiciumára [kárára] szabadságunknak és semmi hasznára, az melyet palatinus uram az felül megírt okokért el nem tudott távoztatni, és mikor ez ellen nagy buzgósággal szólott, inkább siettette a gonoszt, hogysem eltávoztatta vólna.* Ezeket például hozom elő, hogy az palatinusság administratiójábul mind jó s mind gonosz következhetik. Így lévén, Kegyelmes Uram, ez az dolog, és mivelhogy ennek a jó palatinusunknak halála immár az ajtaját kolompozza s reméntelen élete, hogyha az Isten csudákot nem akarna csinálni, minden jó magyarnak tartozása az, hogy arrul gondolkodjék, hogy ennek halála után oly successor [utód] legyen, aki hazájának jót és egészséget, ellenségeinek veszedelmet hozzon.
Illeti bizony ez a jó gondolat minden jó magyart, de annál inkább Nagyságodat, mennyivel Nagyságod jobb és nagyobb a többinél, és mennyivel inkább Nagyságoddal való jó correspondentiábul [viszonyból] áll az palatinusságnak jó viselése, mert ha az gonoszság valahogy elhatalmazik az jó és szent szándékokon, ha ennyihány haszontalan here a jó méheket kirekesztik az ország administratiójábul [kormányzásából], mit kellessék egyebet várni országunkra, hanem veszedelmet és Nagyságodnak is örök veszekedést és annál is nagyobbat, ha valaha az gonosz, istentelen szándék szerencsés lehetne. Ez az generális [általános] gondolkodás viszen minket particularis [részletes] elmélkedésre, és szükség néznünk az subiectumokat [személyeket], kik hazánkban erre valók vannak, az hol bizony szégyenünkkel meg kell vallanunk, hogy egy sincs érdemes országunkban erre az tisztre, és ebbül látjuk Istennek nagy rajtunk való haragját, hogy mentül nagyobb szükségünk, annál kevesebb subjectum vagyon, aki azt helyrehozhatná.
Vannak ugyan némelyek, akik értelemmel minden dolgokat felérnek, de viszont ha azt az ő bölcsességeket operatióra [működésre] vagy cselekedetre kellene tenni, nem tudnak semmit véghezvinni, és ilyen Csáky László, ilyen Csáky István. Nem kell az ilyen nagy magistratusokra [tisztségekre] oly embereket elővinni, akik nem adtak magokrul valami cselekedettel való bizonyságot, de mit cselekedtek ezek, az kirül bizonyos argumentumot [bizonyítékot] vehetnénk elegendőségrül. Vannak ismég mások, akik sem cselekedni, sem elmélkedni magoktul, de sőt mások által sem tudnak, hanem éppen csak másokra támasztják magokat, és ha azok tőlük elesnének, szintén úgy járnának, mint az oktalan papok, akik könyveket elvesztvén, semmit sem tudnak, és ilyen közönséges ítélet szerint Wesselényi [Ferenc], amelynek ha Puchaim [János Kristóf] tudományt nem ad és instructiót [utasítást], nem röpülhet. Vannak ismég olyanok, akik tudnának szolgálni, ha az privatum commodum [magánérdek] be nem kötné nekik az szemeket, és az ilyenek az ország minden dolgait magok hasznokra forgatnák, és ilyen Nádasdy [Ferenc].
De Nagyságos Uram, ezek mind bálványozók és az aranyborjút imádják, és ezeknek istenek nem hazájok java, nem szabadsága, hanem mindezek felett érsek,* nem kell ezért errül sokat írnom és explicalnom [magyaráznom] Nagyságodnak, mert minden kicsiny rend is isméri, valaki az kígyót fullánkjárul, az csigát nyálárul megismerheti, és így, Nagyságos Uram, bölcsen elmélkedhetik Nagyságod, hogy ha az forrás zavaros, lehetetlen, hogy patakja tiszta legyen, érsek bizony mindezeknek forrása és bizony mindnyájan tüle infectusok [fertőzöttek]. De mi leszen, Nagyságos Uram, országunkbul, ha mindnyájunk reménysége kívül német praetendálni [igényelni] fogja, és ez, Nagyságos Uram, sem álom, sem nevetség; mert bizony tudva vagyon uramnál őnagyságánál bizonyosan, hogy utána jár Puchaim. És abban is bizonyos uram őnagysága, hogy mind az felülvalók, ha látják, magokat oda nem tehetik, bizony eztet teszik inkább, hogysem az ki az ő bordájokban nem szőtt volna. Jupiter, quos perdere vult, dementat [akit Jupiter el akar veszíteni, annak elveszi az eszét]* De talám az Isten nem akar még bennünket elveszteni és nem bocsát ilyen scandalumot [botrányt] Izraelben.
Vagyon ezeknél mind jobb, ha ugyan leoldjuk passiónkat [elfogultságunkat] szemünkrül, aki többet tud, többet kíván mindazoknál cselekedni, és noha az sincsen perfectióban, az minthogy senki sincsen, az többire nézve ugyan jó és az 445,* hitemre, más gonosz nincsen benne, hanem az, akit arra a csomó kígyóra, avagy ligára [szövetségre] kiontani kíván, úgy mint hazánk veszedelmére. De Nagyságos Uram, ennek nevét nevezni sacrilegium és mortale peccatum [szentségtörés és halálos bűn], azért igen kételkedem benne, sőt csaknem bizonyos vagyok, hogy ez a kívánság füsttel elegyednék és eloszlanék annak kezében, aki hordozná.
Azért utolsóra kell gondolkodnunk. Itten az én uramnak, Zriny Miklósnak őnagyságának azt az modestiát [szerénységet], akit a maga személye emlékezetiben szokott viselni, le kelletik tenni, és egy ilyen fejedelem előtt, mint Nagyságod, oly sincere [őszintén] kell beszélni, mint Isten előtt, és mind erőtlenségét meg kell vallani, mind elegendőségét nem tagadni. Igaz, Nagyságos Uram, hogy az őnagysága kívánsága ettül a gondolattul oly távúl vagyon, mint ég a földtül, hogy annyira contentus [megelégedett] az maga állapotjával, hogy nem lehet jobban. Holott ott, az hol vagyon, Muraközben, minden satisfactiója [elégtétele] vagyon, félnek az ellenségi tőle, szeretik barátjai, alattvaló mind muraközi, mind horvátországi vitézlő rend csaknem imádják, azonkívül az őnagysága állapotja mostan csendes, az udvartul semmi derék háborgatása nincsen, úgy mint azoknak, akik nagyobb állapotban forognak, jövedelmével őnagysága megéri, és noha semmit benne el nem tehet, de nem is kívánja. Viszont pedig ha őnagysága akarna helyt változtatni, szántalan akadékjai volnának; holott Muraköz őnagysága nélkül oly volna, mint kormányos nélkül hajó, és bizony fél esztendeig meg nem lábolná.
Ehhez, mint minden okos embernek szükség, őnagysága is gondolkodik, talám az magasan való állapot szédelgést hozna fejének, és az mely tisztre mostan elegendős, akkor mind az udvar impetitiója [követelése] miatt, mind más rossz magyarok irigysége miatt talám unalmas volna. De mivelhogy az hazájaszerető úrnak, legfőképpen magyarnak nem azt kell tekinteni, hogy mi kedves, mi alkalmatos, hanem micsoda hazájának jobb és hasznosabb, ezek az gondolatok kénszerítették az én uramot a maga személyére a reflexiót tenni [fölhívni a figyelmet], és jóllehet, hogy bizony őnagysága magát egyáltalán fogva elégedetlennek ismeri, de ha a többi habilitására [alkalmasságára] tekint, egyiknél sem tartja magát alábbvalónak, ha nemzetit, ha esztendeit, ha készségét, ha cselekedettel tett bizonyságit, ha hazájához való szeretetit, akivel bizony mindeneket meggyőz, tekinti.
Haszontalan vólna Nagyságodnak az én uram éjjel-nappal való azon törődését, miként szolgálhasson hazájának, haszontalan vólna buzgó szivébül való gyakor mondásit és beszédit is számlálnom, holott az szók kevés bizonyságok. Elég azt mondanom, ha többet nem mondhatok, hogy urának, hazájának, Nagyságodnak és minden jó magyarnak senki bizony nem tud többet, sem kíván többet szolgálni, mint az én uram, senki bizony a magyar nemességnek szabadságát nem készebb oltalmazni, senki úgy magát nem kész fogyatni, mint őnagysága.
Ihon, Kegyelmes Uram, az Nagyságodhoz való uramnak kötelessége kivette szájábul azt, kit soha senki ki nem vehetett, és az kit az mértékletesség tilt, tudniillik a kérkedést. De nem kérkedés az, mikor az jó lelkiismeret ilyen fejedelem előtt, mint Nagyságod, megvallatja magával minden qualitását [képességét] és nem titkolja semmiét. De Nagyságos Uram, minden ember csalatkozhatik, és talám az én uramnak is passio, aki a maga szeretetivel szokott embernek hízelkedni, csinál elegendőségérül valami magahittségét, lehet bizony, mert magát maga dolgairul senki nem ítílheti, de bizony abban viszont csalhatatlan uram ítíleti, hogy készsége, hogy hazájához, urához, Nagyságodhoz és nemzetihez való szereteti senkitül nem győzettetik és mindeneket felülhalad, az többi elegendőségérül mások ítíletit várja. És azért, Kegyelmes Uram, küldött engem Nagyságodhoz, úgy, mint ennyi jóakarattal és kegyelmességgel megismert urához és atyjafiához, hogy mindezekrül vegye az Nagyságod tetszését és ítíletit; Nagyságod, aki olyan bölcs fejedelem, aki az magyar javát úgy szereti, mértékben vegye mind egyiknek, mind másiknak qualitását, és aki mindnyájok között jobb, azt válassza ki, osztán az Nagyságod választását őnagyságával is közölje.
Kéri az én uram alázatosan Nagyságodat és kénszeríti Istenre, hogy ne úgy vélekedjék róla, mint az, ki a maga személyének elegendőségével felettébb való szeretetben vagyon; mert ő azt az vélekedést magárul és az magahittséget mindjárt leteszi, mihánt avagy Nagyságodtul, avagy valakitül meg lesz néki mutatva másnak nagyobb érdeme. Esküszöm én az őnagysága képiben Istenünkre és idvösségünkre, hogy abbul semmi szomorúságot magához nem veszen, sőt az én uramnak ez legnagyobb célja, hogy megtudhassa, kit fog Nagyságod arra jónak ítílni, hogy osztán őnagysága is az Nagyságod tetszésével megegyezzék, és abbul is Nagyságodnak szolgáljon, az melyet hogy igazán híven fog megcselekedni, hitire, körösztségére esküszik énáltalam Nagyságodnak mint kegyelmes urának. Holott pedig Nagyságod az én uram személyét ítílné elegendőnek lenni és kívánná is ebben előmenetelét, Nagyságodnak könyörög, hogy lenne segítséggel néki ahhoz, mert az maga szárnyai oly lassúk ahhoz, hogy csak fel sem kelhetne az földrül, ha egy ilyen fejedelemnek segítsége nem accedálna [járna hozzá]. Tudja is, van is Nagyságodnak abban módja, miképpen az lehessen, egy fejedelemnek sok keze, sok értelme. De mindazonáltal ítílné az én uram, hogy ha egyszer immár arra Nagyságod kegyelmességgel resolválja [elhatározza] magát, tehát az maga akaratját ne publicálná [nyilvánítaná ki], sőt elhálolná [eltitkolná] addig, meddig ideje leszen az kimondásnak.
Mert Nagyságos Uram, hogy avval sinceritással szóljak, kivel az én uram megparancsolta és akivel immár elkezdtem, alázatosan bocsánatot kérvén Nagyságodtul, azt mondom, hogy az rossz magyarok s ehhez az magyarra örök gyűlölség-hordozó németek olyan vaddá, olyan gyánossá* tették az Nagyságod fejedelmi méltóságos nevét, hogy immár aki nyilván jót csak mondana is Nagyságodrul, sacrilegusnak [szentségtörőnek] mondanák. Nincsen azoknak az istenteleneknek eszek, nincsen lelkek, nincsen Istenek, mert ha vólna és az ördög nem ülne szívén és szemén, kívánná hallani a magyar dicsőséget, holott ha Nagyságodat excludáljuk [kizárjuk] magunktul, hol van osztán a magyar név, hún vagy csak egy is magyar, akit idegenek említhessenek, hanem ha porban akarjuk keresni a magyar nevet, és olyanokat akarunk a mi bolondságunkkal támogatni, aki osztán gyalázatot és romlást hoz nyakunkban. Az is, Nagyságos Uram, jóllehet, hogy uramnál az Nagyságod grátiája [kegyelmessége] és segétsége kívánatos vólna, mindazonáltal látván Nagyságod az felül irt okokat, kéri alázatosan Nagyságodat, hogy más móddal Nagyságod előmenetelét keresse.
Sokan vannak, Kegyelmes Uram, akik az palatinusság pályát [!] futják; adná Isten, hogy mindeniket hazája szereteti vinné reá, és mindenik oly szándékkal hogy szolgálna hazájának, de bizony igen félő, hogy különben vagyon, és némelyik az poeta mondása szerint: tantum ut noceat, cupit esse potens [csak azért kíván hatalmas lenni, hogy árthasson], holott még az atyja is némelyiknek nem dícséretre méltó. Az nagy tiszteknek osztása, Nagyságos Uram, valahol fávorral [jóakarattal], grátiával [kegyelem útján] és practicával [fondorlattal] osztatik, veszett respublica [állam] az, hanem az dícsíretes, az hol semmi más, csak az érdem egyedül viszi embert elő, de nem ez szerint akarnak ők menni elő, sem Csáky László, az mely leányát németnek s csaknem lelkét ördögnek adja. Sem Wesselényi, az ki az érseket istenének tartja, és érte az magyar szabadságot lábával tiporná, ha lehetne. Mit mondjak errül a Puchaimról, aki hazánkban arra a végre a németeket behozta, aki mindent ez világon összekever, csak megnyerhetné.
Könyveket írhatna az én uram ezeknek álnok practikáirul, akit kezével tapasztalt, de mire számláljam én Nagyságod előtt azokat, Nagyságod tudja jobban, és az Nagyságod fejedelmi szeme általlátott eddig is mindeneket. Bánja uram őnagysága, hogy ilyen penicillussal [ecsettel] azokat az praetensorokat [igénylőket] kell Nagyságod méltósága előtt describálni [leírni], mert szokatlan dolga őnagyságának embereket rágalmazni, de Nagyságos Uram, az Nagyságodhoz és hazájához való affectio [szeretet] kisajtolja szájábul az igazat és nem engedi eltitkolni az gonoszságot. Ihon, Nagyságos Uram, az én uramnak discursusa [véleménye] az magyarországi dolgok felől, ihon minden értelme, aki hazája javát illeti, Nagyságod előtt mint legjobb magyar előtt, az ki él ég alatt, leteszi szívén való titkait; szintén oly tisztán, igazán, mint Isten előtt szükség letenni az áldozatot.
Nem szükséges kívánni, hogy ezekbül Nagyságod magának lument [világosságot] vegyen, mert eléggé illuminátus [világos] az Nagyságod fejedelmi értelme, hanem ez vólt tartozása, ez kötelessége, akit ha elmúlatott vólna, nem vólna magyar névre méltó.
Külső dolgokrul is penig az mit tudott őnagysága, akarta Nagyságoddal közleni, mivelhogy az magunk administratiójában szükséges az szomszédunkét tudni és az a bölcs statuárus minister [államférfi], aki a messzi való dolgokat tudja a maga hasznához kapcsolni. Az mi kegyelmes urunk császár egészséggel nemigen kérkedhetik, és félő, hogy őfelségének élete nemigen leszen hosszú, akit Isten ő szent felsége távoztasson. Spanyor király őfelségének semmi férfi maradéka nincsen, az mely ha anélkül (kitül Isten oltalmazza) kezd meghalni, akkor az egész európai státus [helyzet] felfordul, szintén mint az comédián való scéna [színpadi jelenet], immár is kezd az successio [trónutódlás] végett nagy zenebona támadni, mert nagy része spanyoroknak Leopold herceget kívánják, úgy mint aki ennyi esztendeig az ő szolgálatjokban forgott és vitéz nevet szerzett magának, az mi kegyelmes urunk penig, az öreg császár, a maga fiát, az új római királyt* kíván odaültetni, az mely dolog vagy lehetetlen, vagy hogy igen nehéz.
Vannak olyanok is, akik az infantát [spanyol királyi hercegnőt], spanyor király leányát, hogy portugallus fia fogja venni, jövendölik,* ez pedig sem lehetetlen, sem nehéz, mert noha most ellenséges az castiliai [spanyol] nép az lusitánussal [portugállal], de minden megváltozhatik az király halálával, holott egy clima [égöv] alatt vannak, egy nyelven szóllanak, egy köntöst viselnek, virtutes etiam et vitia communia habent [erényeik és hibáik is közösek]. Ki azt mondja, hogy az francuz király fiának adnák az infantát, de én nem hiszem, mert non bene dissimiles inter se foedera iungunt [különbözőek nem jól szövetkeznek], vannak magok közt is a spanyorok közt familiák, akik jure successionis praetendálják [utódlás jogán követelik] és mindenkor fenntartották az contradictiót [tiltakozást] is, az mely noha eddig nevetséges vólt, azután lehetne valami effectusa [eredménye], és az is lehetne, hogy azok az castiliai hercegek respublicát csinálnának [közösen lépnének fel].
Anglusok hollandusokkal az mint vannak, nyilván vagyon mindeneknél,* az vége mint, hogy leszen, csak az jó Isten tudja. Angliai királynak az imperiumi statusok [birodalmi rendek], úgy van híre, hogy valami segítséget fognak rendelni, úgy mint ennyihány százezer forintokat, de kevés segítség ez nagy szükségre. Ha svécus [svéd] király, ha dánus király, ha hollandus nyilván pártját nem fogja, odavagyon reménysége szegény királynak. Az velencei hadakozást, azt Nagyságod mindeneknél jobban tudhatja, holott* untalan portárul lehet híre, a mi németink igen félnek, hogy Candiát [Kréta szigetét] is odaengedik a töröknek a velencések, és hogy magyarra fordul az hadakozás, holott magok a velencések nógatják őket reánk.
Bizony ha vólna erős, körmös kéz, most vólna a törököt lehetséges megtántorítani, holott szemlátomást látni az monarchiájoknak kisebbülését, az melyet adjon Isten a mi időnkben érnünk meg jobban. Az impériumi státusoknak mind nehézségek, mint idegenségek, mind az elector-fejedelmektül [választófejedelmektől], mind magát a császártúl, holott a választásbul őket olyan contemptussal excludálták [megvetéssel kizárták], végezetek ellen, gyanakodnak az okosok, hogy nemcsak ebben fog megmaradni ez az dolog, hanem ugyan in apertum bellum erumpet [nyílt háborúban tör ki], az melynek minden apparentiái [előjelei] nagyok, és némelyek fegyverkeznek is nyilván, úgy mint wittenbergi herceg,* kinek 8 ezer népe vagyon, félő bizony, hogy azt a nagy ligát akinek Európa mását nem látta Henricus quartus* francia király idejében, az impériumi státusok ne renoválják [fel ne újítsák], az minthogy akkor is nagy változás lett vólna Európában, ha azt az vitéz királyt egy áruló kéz meg nem ölte vólna.
Az mi udvarunk, Nagyságos Uram, ezeket mind contemptussal hallja, és azt tudja, hogy az szerencsének meg van nyírva az szárnya, nem röpülhet. És ez az nagy magahittség avagy kevélység causáltatik [okoztatik] ettül; auspergi herceg [Auersperg János Weikard] meg nem mondhatni ennek felfútt bizakodását; egyet mondok Nagyságodnak felőle, és vegyen többi dolgára is argumentumat. Az mi kegyelmes urunk, az öreg császár, titkos tanácsai találtak magokban és eliben is adták őfelségének, hogy mivelhogy száz esztendőtül fogva és még előbb is az austriai császárok nem házasodtak német nemzetbül, azért el is idegenedtek tőlök impériumi. Mostan azért, hogy helyrehozhassák, jó volna, ha az római király haidelbergai herceg húgát* házasodnék némettel, s mivelhogy más senki nincsen arra való, jó volna ennek, és ezzel concilálná [megnyerné] magának mind atyafiúságot és barátságot. Hajlott őfelsége erre a tanácsra; és noha volt akadály az religióban [vallásban], mindazáltal az is superálva vólt [el volt hárítva] az megtérülésnek* reménségével, és így kevés héa vólt, hogy nem ment effictusra [nem teljesült be].
Ha nem lett vólna auspergi herceg, az mely annyira mesterkedett, annyit szólott, hogy elvette róla. Az auspergi herceg azután, hogy ezt az dolgot elfordította, practicálni kezdett, hogy magának szerezhesse és elhigyje Nagyságod, hogy ebben annyit operált [működött] és mesterkedett, hogy nem lehetetlenné tette a dolgot. Mikor ezt császár meghallotta, igen megharagudott reá, de mitis responsio frangit iram [a szelíd felelet megtöri a haragot], azt nem tudhatni még, mi vólt vége az haragnak, de az mesterség nagy és hihető, hogy meglágyítja.
Franciák jobban viselik magokat most, mintsem tavaly,* és ez az vitéz nemzetség, ha belső nyavalyája nem volna, nagy dolgokat cselekedett volna Európában. Az magyarok mint vannak, maga látja Nagyságod, lankadtan, betegen, török rabolja egyfelől, másfelől contemnálja [megveti] minden, és sírniok sem hadnak, és aki tartoznék segíteni is, az örül és triumphál [diadalmaskodik] nyavalyáján. Félve izente, Nagyságos Uram, az én uram ezeket, gondolván, hogy Nagyságod méltóságos audientiáját* ilyen hosszú históriával megsérti, de reménli azt, hogy az Nagyságod kegyelmessége ezt egy igaz devotióra és atyafiúi szeretetre magyarázni fogja, ez szerint kéri is alázatosan Nagyságodat.
Még egy kis dolgot parancsolt nékem őnagysága, hogy alázatosan informáljam felőle Nagyságodat, ez szerint, noha Nagyságos Uram, az fejedelmek az magok cselekedeteirül senkinek nem másnak, hanem az egy Istennek adnak számot, mindazonáltal az jó és dicsőséges fejedelmek találták meg azt magokban, hogy az ő cselekedetek és vitézi győzedelmek nagyobb tündökléssel marad meg ez világon és jobban elszaporodik, ha az ő hadakozásinak okait és módjait, úgy mint a győzedelmeket is, jó historikusoknak [történetíróknak] adják kezében, akik osztán jövendő saeculumoknak [századoknak] is adják értésekre, azért az én uram minduntalan gondolatjában forgatja, hogy miként ezek az Nagyságod dicsőséges győzedelmei olyan fényesen fennmaradjanak, az mely tündöklőül véghezvitettenek, és hogy sem moly, sem rozsda, sem irígység kárt ne tegyen benne, az minthogy kétség nékül igyekszik, jutott eszébe egy európás historicus úr, az mely jóllehet olaszul ír, de res gestas [a megtörtént dolgokat] a mi országunkban deákul [latinul] teszi bé könyvébe, legfőképpen ha mi levélbeli instrumentum [írásos bizonyíték] jő kezében, úgymint causae belli [a háború okai], pacis conditiones [békefeltételek], litterae principum [fejedelmek levelei], manifesta [nyilatkozatok] és más olyanokat.
Ennek az historicusnak nevét, historiájának titulusát [történelmi munkájának címét] ím leírtam Nagyságodnak, hogy abbul is lássa Nagyságod ennek az embernek derék voltát: Mercurio overo historia de corrente tempi, de Vittoria Seri, consigliere de stato et historiographo della maesta Christianissima. Tomo primo stampato in Casale, Anno MDCXXXXII. Tomo 2. Anno XXXXVII. Tomo 3. Lyon MDCLII.* Assecurálom [biztosítom] Nagyságodat, hogy kereszténységben senki olyan igazán, sine passione [elfogultság nélkül] nem ír, és aki a fejedelmeknek minden állapotjának úgy végére menne, holott spanyor, francuz királyoknak legbelsőbb dolgait, akit illik megírnia, megír az két császárnak és az egész európai státusoknak, monarcháknak [uralkodóknak] és respublicáknak.
Bűn volna, Nagyságos Uram, ezeket a Nagyságod szép győzelmeit, kiket három ellenség ellen, úgymint moldva, kozák, tatár ellen íly kevés idő alatt, minden embernek reménysége kívül, irígység bosszúságára vitt véghez Nagyságod, valami rossz penna megmocskolná. Avagy ha Nagyságod irígyli ugyanennek a fő historicusnak másformán és nem igazán adnák leírnia, az minthogy kétségkívül extenuálni [kicsinyíteni] igyekezni fognak.
Azért, Kegyelmes Uram, ha Nagyságod kegyes jóakaratja, hogy ez oly tisztességgel tudódjék, az mint tisztességesen esett, jó volna, ha Nagyságod ez szép cselekedetet valami jó deák pennával leíratná, és minden állapotját, circumstantiáját [körülményét], az kit Nagyságod akar, hogy tudjanak, describáltatná [leíratná], és bárcsak az én uramnak küldené Nagyságod egy meghitt szolgája által; őnagysága osztán Olaszországban maga szolgája által beküldené ahhoz az historicus úrhoz, akivel immár is őnagyságának vagyon valami ismeretsége, és őnagyságának vagyon obligatiója [kötelezettsége] hozzá, holott az elmúlt időbeli históriájában dícsérettel emlékezett az őnagysága személyérül,* avval az úttal, mikor uram őnagysága beküld a florentiai [firenzei] fejedelemhez [II. Ferdinánd nagyherceghez], oda is osztán ezeket az aktákat beküldené, aki Nagyságodnak és a magyar névnek becsületire vólna. Istent hí az én uram bizonyságúl, hogy semmi egyebet nem kíván, hanem miképpen bizonyítsa Nagyságodhoz való devotióját, azért ezt is nem akarta elmúlatni. Immár az Nagyságod fejedelmi ítéleti rajta, amit cselekszik, csak azon kéri Nagyságodat az én uram alázatosan, ezeket úgy vegye, mint az mi tiszta szívbül jő és jó szándékbul. Az Isten áldja meg Nagyságodat minden boldogságával.
Az Nagyságod parancsolatja szerint ím uram őnagysága az titkos írás formát Nagyságodnak megküldte, de alázatosan kéri Nagyságodat, evvel mentül ritkábban éljen, mert csak az is őnagyságának veszedelmes volna, ha megtudódnék, hogy titkos dolgokat tractál [tárgyal] Nagyságoddal, hanem mikor ugyan szükség volna ezekkel élni, olyankor is bizonyos* ember által.
Csapodi – Klaniczay, 176–192. Nr. 185. Egykorú fogalmazvány vagy másolat.