Szerelmes atyámfia s régi kedves és igaz barátom, Geleji uram! A kegyelmed szerelmes gyermeke halálából, sok kárvallásából és mostani szonyorúságából származott szomorú állapotján igaz barátságos szívvel szánakozom. De mit mondjak, édes atyámfiai! Nemde nem azért szokta-e a hatalmas Úr látogatni? Ha gondolkodik kegyelmed sok szegény atyánkfiai felől, kiknek gyermekek a földhöz verettetett, keresményekkel szemek láttára az idegenek osztoztak éppenséggel, s magok penig e mai napon is nem pincében, a magok szabadságában, hanem nehéz vasban és takaródzó nélkül, a hó hátán, keserves rabságban szigorognak [nyomorognak] etc., vagyon úgy tetszik, mivel vigasztalni magát.* Annál inkább, hogy amit az apostol szükségesnek ítél az híveknek az halandó életre, I. Tim. 6.,* anélkül a jó Isten ugyan nem hagyta teljességgel kegyelmedet, noha tudom, mily nehezen esik, mikor eszébe jut kegyelmednek az Isten sok szép áldásának ennek előtte kegyelmeden ugyan megtornyosodása. De ilyenképpen juthatunk mi a külső jóknak és azok által a minden jó adójának bővebb ismeretére etc. – Sokan szenvednek, édes atyámfia, most mások is kegyelmeddel, és így a szomorúság megosztódik. Én sem vagyok teljességgel szenvedés nélkül, mert ebben az esztendőben a fejedelem részéről való fizetésemben csak egy batkánit* sem láttam. Bántódásom is nagy vagyon, a miá' a kevély Bátai miá'. Teljességgel azon vagyon, mint kevés becsületecskémben megkárosíthasson. Vasárnap a titulusért erősen kipraedicála.* A deákok fogják fel ügyemet. Valóban ők is feladták néki a vizes inget,* és még hátra is van valami. Ezekről másszor…
Kívánnám, édes atyámfia, hogy a kegyelmed mostani terhét én is, mint kegyelmed régen a miénket, segíthetném. De igen messze vagyunk egymástól. Azonban költség sincs, mert ide a váras közé húsz tallért adtam az öcséimnek,* kik még kegyelmednél sokkal nyomorultabban maradtak, mert azoknak se házok, se semminemű marhájok, se búzájok, se semmiek e világon a testeknél s rajtok valónál egyéb nem maradt, s azonban az egyik talán négy gyermekkel vagyon: adtam tíz tallért. – Mindazáltal, ha közelebb volnánk egymáshoz, ugyan lehetnék kegyelmednek valami könnyebbséggel, s így is, édes atyámfia, ha miben tudhatja kegyelmed, hogy az én kegyelmedhez való barátságomnak hasznát veheti, tudósítson felőle, s nem leszek háládatlan és feledékeny a kegyelmed régi atyafiságos barátságáról. – Az Eutropiust ajándékon megküldöm kegyelmednek ezen embertől, noha amennyit én érette adtam, csakhogy a kegyelmedé volt, el nem adhatnók annál feljebb. A Socratest Csernátoni uram vette meg, ítélem* egy forinton. Az Althusius egy deáknál vagyon, többet nem tudok. Köszöntöm mind én s mind feleségem asszonyomat. Valóban kívánnók kegyelmeteket látni egyszer. Legyen jó egészségben kegyelmetek; kegyelmednek igaz barátja és az úrban atyjafia
Claud[iopolis] Decem. 27. 1658.
Apáczai János, mp.
Orosz, 210–211. Eredeti.