Rabi állapotomhoz képest az szolgálattól elrekesztetve lévén, Kegyelmedért való Istent imádásomat ajánlom Kegyelmednek.
Hogy az nagyirgalmú Isten még ez egy úttal netalán halasztotta légyen szegény hazánknak azt az utolsó veszedelmét, melyben idegen s még pogány* nemzettel való megültetéssel rettegtet vala, és elromlott s minden régi jó állapotiban lecsöpültetett országunknak nyomorult fejedelemségének avagy csak nevezetit* is még fennhadta légyen, hogy tovább is az abban kesergő ecclesiákban az ő neve tiszteltetnék, annak pedig kormányazására Kegyelmedet fogta légyen választani s eddig állatni is, rabi sanyarúságimat sokkal feljülhaladott gyötrődésimnek nagy megvigasztalódásával értettem. Az Úristen szent Fiáért nevelje kegyelmét s könnyebbítse terhét szegény hazánknak, Kegyelmedet pedig segélje annak sebeinek gyógyítgatására, szűből kévánom.
Több boldogtalanságim között igen nagy lőn rajtam az is, hogy Kegyelmednek írott néhány rendbéli leveleim, az mint esmérem, kezéhez nem juthattak, az mint hogy némelyek mind az postákkal együtt ma is tartóztatásban vadnak; Kegyelmed leveleiben is kevesek jühettek kezemhez. Én Kegyelmednek jórészént megírtam vala, mert eléggé is általláttam ez következett veszedelmet,* s maga Kegyelmed írta kévánsága szerént az meglött változások és az nagy romlásnak megelőzésének módjai felől való csekély ítíletemet közlöttem, s Kegyelmeddel való correspondentia [érintkezés], confidentia [bizalom] és egymáshoz való sinceritas [őszinteség] felől szíves declaratiót [nyilatkozatot] töttem vala, mely által én is rabi állapotom szerént, de Kegyelmed szabadságban lévén, hasznosban szolgálhattunk volna szegény hazánknak, az én részemről pedig semmit szolgált uramhoz s [ti. engem] nevelt hazámhoz tartozó kötelességemnek nem praejudicálván [kárt okozván]; de az levelek dolgából maga-é Stephan vajda* vagy emberi felette sok károkat tőnek, eltarták avagy lopák Kegyelmedtől küldetett kevés költséget is, és az miatt vagy egyébért az leveleket is elrejték.
Noha nem mind, de jórészént urunknak [II. Rákóczi Györgynek] írott leveleim kezéhez mentek, kikből eleget is érthetett őnagysága, s ha nem közlötte Kegyelmeddel, igen vétkesen cseleküdte, sőt több hazafiaival is; sokakra válaszim is jüttek őnagyságától, de írogatásomnak idegen értelemmel vételével, többet hívén az pogányság hírt folytatásinak és az vulgus [tömeg] beszédinek, mintsem hittel is erősített assecuratióimnak [biztosító nyilatkozataimnak] őnagysága is, azután aligha Kegyelmed és többek is.
Keresztény igaz magyarságomat mind hazám szabadságira s mind fejedelmem méltóságára nézendő dolgokban mint tartottam légyen meg,* Isten legfőbb tudója, de vadnak még életben lévő böcsületes tanúk, kik bizonságot tehetnek, de nem szükség, mert az eventus [következmény] megvilágosította, s ezután jobban is; ha életben van mindazáltal Séllyey uram, conscientiosa recognitiót [lelkiismeretes beszámolót] tehet, minden casusokat [okokat] miképpen terjesztettem eleiben urunknak és mindazokban senki személyét nem különböztetvén; az én magam alkalmaztatása felől mint declaráltam [köteleztem] légyen magamat, kévánván csak sancomon,* hazám s uram injuriája [sérelme] nélkül, sőt segítések által való szabadulásomat, és arról s jüvendő állapotomról securitasomat [biztonságomat].
Júniusnak mindjárt elein az chám* kiindulván s engemet is elkészítvén, de kévánságokra nem léphetvén, nehezteléssel és vasazással maradék el. Azután interveniálván [közbenjárván] urunk s Kegyelmed törekedésére Mihnye vajda érettem való kezességének ígíreti, annak alkalmatosságával ugyan az én részemről, de az övéknek más állapotra promoveálásnak [előléptetésnek] cégérével hirtelen és véletlenül indítának ki,* melyben tudtam ugyan én azt, hogy engemet eddig nem úgy az sancomért, mint hazám s ennek fejedelmének ijesztgetésére tartottak; de azonban reménségeknél előbb való könnyűséggel jutván az passushoz [átjáróhoz], siettek bémenni szegény hazánkra szorgoztatván az török is, noha hogy már engem várásért az vajdát és Batir agát hátra is hagyták vala, de az chám nem mulathatván,* azokat is elhívatta, nékem pedig eddig itt várakoztatást parancsola; tovább mit akarjon, Isten s magok tudják. Ezeket Kegyelmed is mind érthette, de ha másunnan különben is, bizony igazabban minap béküldött szolgám által, s annál is hitelesben ez írásomból.
Ezt azért ebben hagyván és az egyéb publicumokról [közügyekről] való írást is, minthogy azokra való gondviselést Isten szabadságban hagyott, s arra rendelt emberekre bízott, én térek magam dolgára, holott* az rabnak lelke idvességén kívül legnagyubb szorgalmatoskodása szabadulása felől vagyon.
Nem titkoltam el ezelőtt is Kegyelmedtől, sőt ha elvötte, levelemben megírtam vala, nékem, uram, az pogányság rabságánál keservesebben adatott vala értésemre oly dolog, bizony sem gyermekimtől, atyámfiaitól vagy magam emberimtől, de nem is közhelyről, sőt az pogányság közt is nagy rendektől, hogy Kegyelmed lött volna akadályoztatója eddig is az én szabadulásomnak, nemcsak hazámban, hanem az hatalmas nemzetek* előtt is, és hogy mondott volna is olyat, ha Kegyelmednek succedál [sikerül] az fejedelemség, legkiváltképpen való gondja az lenne, hogy én soha meg ne szabadulnék. Oh boldog Isten! miben vétettem azt érdemlő cselekedetemmel Kegyelmed ellen? s ha vétettem volna is, micsoda lélekkel való vindicta [bosszú] lehetne az? Nem cselekedének olyat Székely Mojsessel, nem Lupullal* ezelőtti keresztény fejedelmek; nem hihettem soha azt az lélekesméret ellen való kegyetlenséget; nem dictálta sem az Isten törvényének és szentírásbéli példáknak regulája, sem az politica ratiók [politikai okok] Kegyelmednek cseleküdni, nékem is elhinnem, mert ha ellenségének tartana is, nem ittlételemet, hanem birodalma vagy más kereszténység közt lételemet kellene kévánni. Nagy zálagim* vadnak nékem Erdélyben, ha Istennek úgy tetszett, Kegyelmednek birodalmában; nagyubb Istennek, mellyel tartozom lelkem ismérete szerént. Ha nem szolgálhatnék is, de károsb hazámnak s annak fejedelmének az én itt nyomorgásom, mintsem honnyomban csak heverésem is; senkinek nem inkább, mint az pogányságnak töltötte volna azzal kedvét Kegyelmed. Rabságomban és már élemedett állapotomban nem is szállott úgy száramban* eszem még, nem tudnám, hogy magamat alkalmaztatnom kell az időhöz, emberekhez, hazám törvényéhez; meg voltam pedig taníttatva az szentírásból is, mint kelljen revereálnom [félnem] az én Istenemnek rendelését, kitől vadnak minden hivatalok. Az Kegyelmed és felesége s énköztem* való kettős atyafiúi kötelesség is, religióban [vallásban) való egyesség mind dissvadeálta [nem tanácsolta] afféléknek hitelét, de ellenkezőt mutattak Kegyelmed szép ajánló, vélem ez állapotokban is nagy dolgokat közlő írási, egyszersmind segétése is, melyet senki vélem nem cselekedett, és gyermekim s emberim informatiójok szerént minden dolgaimban megtalálásokra cselekedett hasznos forgolódási és törekedési; mindezek nem engedték ugyan hinnem, mindazáltal mint olyan rettenetes dologban, nem lehettem scrupulus [aggály] nélkül, voltam csak az reménség és kétség között.
Nagy bizodalommal kérem azért Kegyelmedet és kénszerítem Istennek tartó lelki idvességére, hogy minél hamarább ez kesergető scrupulust szívemből kivenni ne késlelje, és azonban több keresztény rabság közt én személyem szabadulása forogván legnagyubb nehézségben, mind maga, vajdák kezességek, törekedések, és ha úgy kévántatik, ország neve alatt is kiszabadításomban igyekezzék, az hol és mint legjobb módját esméri, kiben mindazáltal igen cautissime [óvatosan] kell cseleküdni, mert ha az pogányság olyat vészen eszében, hogy Kegyelmednek én tőlem valami tartása volna, avagy hozzám való idegensége, reménlvén valami haszon kereshetést enyettem,* úgy is; ha felettébb kapni rajtam látják, úgy is akadályosbak lésznek; adott Isten Kegyelmednek ítíletet és experientiát az ő humorokba [tapasztalatot az ő természetük felől]; azt nyilvánsággal elhittem, ha szabadulok is, Isten után Kegyelmed lehet főbb eszköz, ha nem is. Ha mi scrupulusa ellenben Kegyelmednek lehetne az én személyemben, kivel ezelőtt is offeráltam [felajánlottam] magamat, úgy contentálni [kielégíteni] Kegyelmed szívét, elméjét kész vagyok, valamint egy igaz keresztény magyarhoz és hazafiához illik, elhivén azt, képtelent tőlem nem is kéván semmit.
Reménségem olyan van ez állapotokban, Kegyelmed mindeneket urunkkal őnagyságával [II. Rákóczi Györggyel] való correspondentiából [megegyezésből] cseleküdett, s talán őnagysága is nem felejtette el Kegyelmeddel arról is valamit végezni, hogy Isten elrekesztvén őnagyságától az mi szabadításunkra való mediumokat [eszközöket], Kegyelmed igyekezné suppleálni [pótolni], nem értvén ide úgy az valami újabb summa ígíretinek auctióját [növelését], mint az egyéb mediumokat, mert az rettenetes romlás és taxa [adó], tudom jól, Kegyelmedet és az hazát mennyire bocsátják.
András öcsémet* eddig úgy lappangtattam, nem tudták, örömest kiiktatom vala, de eddig nem lehete impetrálnom [hozzájuttatnom], az szökés nem bátorságos, és ezután is azminémű sinceritassal igyekezem dolgában, Kegyelmedtől sem kévánok többet hozzám; tudósítson, nem jelentett-é valamit vagy török vagy tatár…*
V. Windisch, 384–387. Nr. 24.