Tekéntetes és Méltóságos Úr.
Szívem szomorúságával múlik el, Uram, tőlem Kegyelmeddel szemben nem lehetésem, contentál [kielégít] mindazáltal Kegyelmed jóakaratjában megnyugodott teljes bizodalmom, melyhez képest szívem nyitásával is írok Kegyelmednek; úgy áldja Isten Kegyelmedet és szerelmesit, hogy magába is tartja és ártalmomra nem is fordítja. Az dolog azért ilyen:
Nyilván van Kegyelmednél, miképpen igyekezik engemet Barcsai fejedelem egész familiástól elrontani gyalázatos, káros injuriákkal [jogtalanságokkal] illetvén,* s hát még tovább mi lészen, ha megállapodhatik, in privato [ami magánügyeimet illeti] ez előttem; quoad publicum [ami a közügyeket illeti], hanem ha titokban, de én semmi securitast [biztonságot] nem látok lenni az haza megmaradásában is, és arra inkább hanyotlani, hogy egy cseppig kiüresíttessék Erdély minden értékéből; azalatt az némettel dolgát elvégezvén,* azután csak könnyen pogányság ülje meg Erdélyt. Ím, megfojtá az embereket abban is, hogy gyámolt keressenek kereszténység között arra, ha ugyan securitast nem ád az török, sem nem könnyebbíti terhét az hazának, legyen kihez bízniok. Az első: magam privatumiban, böcsületem oltalma mellett az halált kész vagyok subeálnom [vállalni], gyermekim, nemzetem nyomorgatását is hivalkodva néznem keservesb az halálnál. Az publicum, ki nagyubb ezeknél is: ha római császár [I. Lipót] törökkel öszvevész, Erdélyt hátra nem hagyja, ott oly dipositiókat [rendelkezéseket] fog tenni, mint Csehországban, Morvában,* ha nem per pacta [szerződés útján] mégyen az dolog véghez. Ha német felhágy Erdéllyel, török üli meg, és így vagy patyolat* vagy német iga, és etc. etc. Kegyelmed általérti.
Megvallom, szorgoztatom* Erdélyből régen. Eddig mind csak vártam s hallgattam, már nem tudok mit mívelni, mert ha nem szerzek securitast magam dolgában, opprimáltatom [elnyomattatom], ha az publicumnak nem szolgálok is, nagy számadás Isten s világ előtt. Ím az minapi írásomra is (kit elhiszem, Kegyelmed béküldött) nem jüve semmi válaszom, subordinált [alárendelt] másokat is, és írogatnak, de csak csalárdság minden dolog. Úgy hitettem magammal, hogy római császár nem contemnálná [vetné meg] az erdélyiekkel való tractát [tárgyalást], ha volna kivel, de privatus ember azt nem kezdheti, országnak nem engedtetik. Mit cseleküdjem azért, Istenért, lelkéért kérem, tanácsoljon Kegyelmed. Pénteken estvére jűjön válaszom, mert akkorra várom néhány felől emberimet, az késedelemben is félelem van sok okokból, de azért is, mert Szilágyságon, Érmelyéken, Kővár vidékén mindenütt hadakat fogadtat az fejedelem, azt tudom, nem török ellen, hanem keresztény ellen. Az úrfi [Rhédei László] kijüvetelit óhajtom. Kegyelmed választ tételét elvárom, és ezek után én minden alkalmatosságokban Kegyelmednek bizony igaz szolgája maradván, ajánlom az szent Istennek Kegyelmedet. 1660. 14. Octobris, Medgyesen.
Kegyelmed szolgája
Kemény János
V. Windisch, 410–411. Nr. 37. S. k., eredeti.