Illustrissime Domine Comes.
Affinis mihi observandissime.
[Fényességes gróf úr. Nagyrabecsült rokonom.]
Minémű boldogtalan sorsra juttatta Isten titkos ítéletibül nyomorult nemzetünket, Kegyelmeteknél nyilván vagyon. Legközelebb lévén ahhoz az kereszténységet megemésztő tűzhöz Erdély országa, inkább is érezheti, noha annak veszedelme nemcsak Magyarországgal, hanem több szomszéd keresztény országokkal is oly igen öszveköttetett, csak csekély elme is általláthatja: ha Erdélynek végső veszedelme következik, kit Isten tartóztasson, arról az többire is kihat annak ereje. Tudván azért sok jelekből Kegyelmedet édes hazáját és nemzetét tökéletesen szerető igaz magyarnak lenni, akarám mégis édes hazájához és nemzetihez való buzgóságát ez írásommal is serkengetni.
Úgy tetszvén az jó Istennek, az én édes hazámnak, Barcsai uram őkegyelme elbúcsúzván az fejedelemségtől, annak bajos igazgatása reám adaték az ország statusitól [rendjeitől]. Megvallom, hogyha csak magam privatumát [magánügyemet] kellett volna néznem, az másoktól felzavartatott, és csaknem teljességgel végképpen elbonttatott dolgoknak orvoslásához nem nyúltam volna, de tudtam Istentől lenni minden hivatalt, azt is kívánván tőlem, mint igaz haza fiától, nemzetemhez való kötelességem, hogy életem kockáztatásával, sőt ha úgy fog tetszeni Istennek, elfogyatásával is szolgáljak annak, az ki mind eleimet, mind magamat szült és nevelt: ez okoktól viseltetvén, magamat nem vonogathattam, bizván Istenre őfelségére az dolgoknak kimenetelit.
Azonban nem akarván elmulatni* az külső alkalmatosságokot is, nékem is (úgy hiszem, kegyelmeteknek is) sokfelől sűrűven hozták az török nemzetnek derekas* készületinek hírét; hogy nagy feltett célja légyen az kereszténység ellen, magok az dolgok bizonyítják, csak az váradi pasa cselekedeti is naponként jobban-jobban kimutatván annak zsengéit, az ki elsőbben gyengébben, annakutána már mostan felette keményen parancsolván Magyarországnak Erdélyhez incorporáltatott [csatoltatott] részeinek, azokot teljességgel el akarja foglalni. Ím néhány leveleit hozák az napokban az váradi pasának* melyekben öt vármegyéknek parancsol az szerint, azoknak pedig némelyike, úgymint Belső-Szolnok vármegye, Nagybányát is keresztül meghaladván, Máramaros felé nyúl, abban lévén Kővár is, Szamosújvár is, majd közel Besztercéig, úgyhogy soha annak elfoglalása Szatmár vármegyének elvesztése nélkül nem lehetne.*
Hallatik ugyan, hogy az török nemzet császárral őfelségével [I. Lipóttal] békességet akarna tractálni [tárgyalni], csak az erdélyi állapotokban őfelsége magát ne elegyítse; mint ravasz nemzet, magának okoson horgász, nem egész Erdélyt, hanem annak egy szép erősségét (melyet soha eléggé meg nem sirathat az magyar nemzet), Váradot vevé meg tavalyi esztendőben, Magyarországnak és Erdélynek immár szájában annak keserves ízi; hátha egész Erdélyt maga lakóhelyévé teszi, mint remélhet kegyelmetek Magyarországban megmaradást? Eddig, mikor az kereszténység ellen hadat akart indítani, Ásiának távul való részeiből gyűlvén öszve, idő adatott az kereszténységnek, hogy maga ótalmára gondot viseljen; ha mikor derék erő kijött is, két, legfeljebb harmadfél holnapja alig volt,* nem prosequálhatta [használhatta ki] az győzedelmet; de elkelvén Erdély, százezer embert, többet is eltarthat benne; midőn az szomszéd keresztény országok csak készületit sem hallanák, kapujok előtt látják. Tudom, császár őfelsége tanácsa, mint okos, bölcs tanács, mindkét végit megfontolja. Kérem csak azon Kegyelmedet, igyekezze úgy az dolgokot kormányozni és őfelségének, az mik szükségesek, megjelenteni, ne légyen Erdély is elfelejtve, jobb az őfelsége és kereszténység szolgálatjára megmaradjon, mintsem elveszésével arra is veszedelmet hozzon.
Bővebben minden dolgokot meg fog jelenteni Kegyelmednek becsületes hívünk, tekintetes nemzetes Losonczi Bánffi Dienes uram, Doboka vármegyének főispánja, kinek mind az nemes országtól s mind tőlünk instructiója [utasítása] vagyon. Kérem Kegyelmedet, adjon hitelt szavának, és az hol kívántatik, promoveálja [segítse] is követségét. Kegyelmed is megnyugodjék, Isten alkalmatosságot engedvén reá, sinceritasnál [őszinteségnél] egyebet bennem nem tapasztal. Ezeknek utána Istennek gondviselése alá ajánlom Kegyelmedet. Datum in oppido nostro Szász Régen, die 12. Januarii anno 1661. [Kelt Szászrégen városunkban, 1661. esztendőben január 12. napján.]
Illustrissimae Dominationis vestrae affinis sincere affectus [Fényességes Uraságodat őszintén szerető rokona]
Joannes Kemény
V. Windisch, 425–427. Nr. 44. S. k.: aláírás. Eredeti.