Édes Asszonyom Anyám!
Mitűl fogva Kegyelmed elment, semmi oly bizonyost Kegyelmed felől nem érthetvén, nem kevéssé búsultam, kiváltképpen bizonyos jóakaróimtúl értvén Kegyelmednek nem oly kelletes és becsületes állapotját lenni, mint Kegyelmed inkább, de én is enyihány [!] rendbeli hívó leveleit látván az fejedelemasszonynak [I. Apafi Mihályné Bornemisza Annának] Kegyelmednek ide kiküldteket, reménlem vala, noha úgy tudom, Kegyelmednek én azt megjövendöltem vala; úgy hiszem, Kegyelmed átallotta nekem azt megírni, de nekem bizony könnyebb lett volna, ha Kegyelmedtűl értettem volna, semmint mástúl.* Egy Kegyelmednek ideki írott levelében az fejedelemasszony őnagysága engem mintegy átkoz vala Kegyelmedrűl való gondviseletlenségemért. Bizony méltán is szenvedtem volna, ha úgy lett volna, az mint őnagysága akkortájban informáltatott volt másoktúl, mert én Kegyelmednek fia lévén, tartozásképpen tartoztam, még élek is tartozom Kegyelmedre gondot viselnem, melyet az mint eddig teljes tehetségemmel mindenkor igen jó szívvel megcselekedtem, ezután is, míg Isten éltet, véres veretékemmel [!] is, és csak egy szablyára, avagy kuldulásra jutok is, (melyre, hiszem Istent, nem szorít), Kegyelmedre gondot viselni igyekezem, melyre köteles is vagyok. De bizony az fejedelemasszony őnagysága is talám többel tartoznék Kegyelmednek, mivel ha Isten őnagyságát nagy méltóságra vitte is és ha Kegyelmedet ily bujdosói szegénységgel látogatta is, de ugyan atyjafia. Azonban noha ezen őnagyságoknak méltóságos állapotjukban másokhoz levő kötelességem ellen nem úgy szolgálhattam, az mint kívánták volna, melyet is bizony nem idegenkedésbűl cselekedtem, úgy is tudom, így is őnagyságoknak nem sokat vétettem. De azelőtt, bizonyságom sok becsületes ember, maga is őnagysága az fejedelemasszony, árvaságukban őnagyságoknak, az mint egy ilyen szegény legéntűl lehetett, úgy tudom, szolgáltam, kit megbizonyítnak csak az akkorbeli nekem írt őnagysága levelei; és az mikor nagyobb szükségek volt a szolgálatra, akkor szolgáltam. Úgy tetszik, csak azért is többet várhatott volna Kegyelmed, mert bizony volt oly idő, aki most őnagyságoknak hízelkedik, ha lehetett volna, mindenéből kipusztította volna. De ezt ebben hagyom. Nehéz csak az, Kegyelmedet meg nem tarthatám, bemene. Már az Kegyelmed alkalmatlanságit látván, az én gonoszakaróim örülnek. Ugy áldjon Isten, ideki való bujdosásomon [!] nem esik oly nehezen, mint hogy értettem, Kegyelmednek Medgyesen lételében megizente az fejedelemasszony, udvarhoz fel ne menjen. Nem is leszen addig csendes szívem, míg errűl Kegyelmed nem tudósít, mert noha én is elég bajjal élek, de hiszem, Isten több szolgái között énreám is gondot visel. Lelkére is kérem Kegyelmedet, mintsem ott kisebb alkalmatlanságot is szenvedjen, inkább jőjön ki, hiszem ha szegényül élünk is ideki, mégsem nevetnek annyin rajtunk. Mert mintsem bestelenségre [!] én bemenjek akármikor, inkább ideki igen szegényül is készebb vagyok élnem. Hiszem pedig, Istenem reám is gondot visel; magam is erőlködöm, az mint lehet. Azonban hiszem tudja Kegyelmed, nekem odabe igen kevesem volt. Hiszem én annál csak Békésnek is több hasznát veszem, hát az többinek? Azonban szolgálok, úgy is keresek, ha nem sokat, keveset. Egyébaránt ha nemigen gazdagúl is, de ugyan eléljünk.
Én, Istennek hála, igen jó egészségben vagyok mind szegény feleségemmel és kisleányommal [Veér Judittal és Teleki Annával] együtt. Kérem Kegyelmedet, ha mód leszen benne, tudósítson maga egészsége és szegény özvegy húgom [Teleki Kata] állapotjárúl. Bizony szánom őtet, hogy ily boldogtalan állapotjában nem szolgálhatok, de engednünk kell mindnyájan Isten rendelésének. Az én esztendőm is már itt Kővárban nemigen sokára eltelik, úgy is hiszem, addig az két császár [I. Lipót és IV. Mohamed] között való dolog elválik, melyhez képest alkalmaztatni fogom én is magamat. De vagy válik, vagy nem, én innet eltávozom, mivel oda alá való jószágomtúl is itt igen messze vagyok; azonban jövendőrül is, az mint lehet, gondot kell viselnem. Bár csak egyszer beszélhetnék Kegyelmeddel, édes Asszonyom Anyám. Ha lehet, tudósítson Kegyelmed. Én, Isten úgy áldjon meg, nem kívánom, Kegyelmed nekem semmit is írjon, csak egészsége felől, mert azon kívül is elég hírt hallok. Szegény húgomat nagy szeretettel követem (köszöntvén elsőben), hogy külön nem írhattam. Isten sok esztendeig éltesse Kegyelmedet.
Kővár, die 12. Decembris, 1662. [Kővár, 1662. december 12. napján]
Kegyelmed engedelmes fia, szolgája
Teleki Mihály mp.
Gergely, 2. 390–392. Nr. 290. Egykorú kézirat.