223 Gyöngyösi István Wesselényi Ferencné Széchy Máriának

1669. május 4. Nagybalog

Nekem holtig való Kegyelmes Asszonyom!

Az Nagyságod méltóságos levelét, Dósáné asszonyom includált [csatolt] levelével alázatosan vettem. – Csudálatos az világi dolgoknak eventusa [kimenetele]: gyakorta az mellyek vigasztalásra céloznak, azok szomoritást hoznak, – az kik szomoritani igyekeznek, azokkal vigasztaltatik az megkeseredett lélek. Vádolás volt célja Dósáné asszonyomnak,* s azzal kedvetlenséget okozhatott volna inkább, mint örömet; de nékem oly kedves dolgot vitt végben, az mellyet más eszközök által sok fáradsággal sem tudtam volna végben vitetni. Az lÿmbusbéli szent atyák az ótestamentomban, az purgatoriumbéli* lelkek az újban: nem óhajtják jobban szabadulásokot, mint én azt, hogy az Nagyságod néhai kegyelmességébül szomorú számkivetett voltomban, bár csak egy lineábul [sorból] álló parancsolatjával vigasztaltatnám valaha; de miolta azon Nagyságod kegyelmességének nem reméllett metamorphosisával [átváltozásával] neheztellésében jutottam Nagyságodnak: azolta sem magamnak töredelmes megalázása, sem másoknak mellettem való törekedése nem engesztelhetett annyit ellenem megkeményedett szívén, az mennyit Dósáné asszonyom panasza – nem reméllett szerencsémre – cselekedtetett Nagyságoddal; ő adván arra okot, hogy nékem is, elfelejtett szegény remete szolgájának, méltóztatott levele által itt való szolgálatomban parancsolni – az mellyel mennyire újultam annak előtte kétségben fetrengő reménségemben –, meg nem írhatom. Noha, ennek is más talám az mysteriuma [titka], hogysem mint az én együgyüségem érti; mindazonáltal, ha úgy nincsen is, de elhitettem én magammal, ezen Nagyságod parancsolatjábul, hogy ellenem megkeményedett szívén lágyítani kezdett, vagy az üdő, vagy sokakban méltatlan vádoltatásomnak kinyilatkozása. Kérem alázatossan Nagyságodat, ha úgy nem volna is, az mint elgondolom, ne bánja – hadd hízelkedjem magamnak véle!

Kegyelmes Asszonyom, bízvást ünnepet írhatna az lőcsei kalendárium holtom után az én nevemre, és az szüzeknek serege litánia gyalánt áhétatosan énekelhetné a processiókban [körmenetekben] Sancte Gyöngyösi, ora pro nobis!…[szent Gyöngyösi, könyörögj érettünk!], ha olly teredelmes lehetnék Istenem ellen cselekedett bűneimrül, az melly megkeseredett vagyok azon, hogy illy nagy kedvetlenségében jutottam Nagyságodnak. Vajha néhai kegyelmességének bár csak némely részecskéjében juthatnék még valaha: kész volnék akármelly poenitentiás [bűnbánati] szenvedésre – noha nem vétettem soha annyit, az melynek érdeménél máris többet nem szenvedtem!

Keservessen jutnak eszemben azok, az mellyekkel engemet elejtül fogvást az Udvar érdemetlenül rongált. Bokros szerencsétlenségim nem elégedének meg azzal, hogy az elmúlt esztendőkbéli sok rövidséges szenvedésim* után (az mikor kakas nélkül is kotlonak vala az jércék) végre bizony merő gyermeki te-mondákbul származott s ok nélkül okozott gyanós gondolatokra, s azokbul valamelly subtilizáló [agyafúrt] elmének helytelenül inferált consequentiáira [levont következtetéseire] nézve, az én Kegyelmes Asszonyom Őnagysága kegyelmességébül proscribáltattam [száműzetésbe kerültem]; hanem az mikor már az Udvarnak habjaibul kikelvén, azoknak hányatási után valami keves megpihenést (noha csak inter spem et metum [remény és félelem között]) mostani remeteségemben reméllenék: akkor sem enged az udvari tündérség* nyugovást – hanem, minthogy kifogyott volt immár talám más mesterségébül, az szolgálómrúl vészen okot ok nélkül, s azt nem tudom, micsoda deli Dianának, szép Helenának s kacér Venusnak* hirdetvén, olajt tölt az tűzre, s újabb neheztellést támaszt ellenem. Átkozott hírharangok! vagyon-é még valami hátra, az mellyel az én Kegyelmes Asszonyom Őnagysága elméjét ellenem zavarjátok?… Az ki a szolgálómon erre okot talált: talál az a napnak macula [folt] nélkül való tiszta fényében is homált!

Illyen igazságbul állottak mindazok is, az kikkel eleitül fogvást vádoltatott az én ártatlanságom. Ha ollyan volna azon szolgáló, az mineműnek Nagyságod előtt hirdetik – minthogy már éppen szerzetes zabola alá fogtam életemet: keresztvetés nélkül csak reá sem mernék nézni, félvén az tentatiótul [kísértéstől]; de minthogy szintén olly együgyű, mint magam: botránkozás nélkül reméllettem szolgálatját. Vagyon ugyan – megvallom – egy kis specialitás [különösség] rajta, mert szintén ollyan félsoldarú,* mint Hanna uram néhai diligója [kedvese], – de azzal nem csinál az én állhatatos szívemben botránkozást. Az jószág conscriptióján [összeírásán] itten lévő Nagyságod szolgái oculálhatták [láthatták], s valóságos relatiót [jelentést] tehetnek Nagyságodnak felőle. Elszökése felől ne gondolkodjék Dósáné asszonyom; az Nagyságod parancsolatja szerént leszen olly vigyázás reá, hogy nem távozik messze az vártul – noha másképpen sem szökevény.

Sok az én keresztem, Kegyelmes Asszonyom; de az melly Isten ezeket titkos ítéleti szerént reám ereszti: bízom, azon Isten üdővel elveszi vállaimrul, s ha fényes napot nem is – nekem is virraszt valami homályos hajnalt valamikor!

Azonban engesztelje az szentlélek az Nagyságod ellenem megkeményedett szívét, mostani neheztellését fordítsa kegyelemre, s ösmertesse meg azt Nagyságoddal, hogy az ő szegénylegénysége szerént bizony tekélletes szolgája Nagyságodnak

In Arce Balog [Balogvárban], 4. Maÿ. 1669.

az szegény

Gyöngyössi István m. k.

Thaly, 302–306. Nr. 3. S. k., eredeti.




Hátra Kezdőlap Előre