Hosszas nyomorúságos szomorúságunk után egymásnak látásával, ha Istennek kedves, örvendeztessen meg bennünket, édes igaz hitvestársam és édes árváimnak gondviselője!
Immár régen kívánt s várt kedves édes, velem sokat szenvedett rabtársaimnak hozzám való elérkezésekkel örvendeztetvén szomoríta meg a jó Isten. Mert pünkösd szombatján [május 23-án] elérkezének a bukkari égő lángból holt elevenen nagyságos Szalontai uram serény forgolódása által kiragadtatott öt atyámfiai, akik minémű kínban vannak és voltának a Jézus nevéért, tudom, írnak róla.* A többi között idvezült Kallai István komámuram olyan kínban volt, hogy a gazdámmal hajót fogadván hozzájok mentünk. Bemenvén a hajóba megölelt ugyan szegény komám, de a szájának rothadása miatt, fogainak kihullások miatt, nekem egy szót is értelmesen nem szólhatott. Így azért akkor magát otthagyván, a négyet vitettem a derék városba, éjszaka aztán késő[n] mentünk idv. [üdvözült] Kállai uramért, ki nem bírván semmi tagjait, istenfélő gazdám az ölében tette más hajóba, és így bevivén a derék városba, ott is ölében vitte fel a palotára, és így pünköst első napján reggel 8 óra tájban boldog az ő uráért az úrban meghalt, kit második nap egy tenger szigetben a szokás szerint eltemettenek, nekem oda elmennem nem lévén sem szabad, sem bátorságos. A négye, s annak is a ketteje, úgymint Tatai Sámuel úr és Rimaszombati János úr, jobbacskán bírván magokat, de szegény Ladmaczy és Szentpétery István uramék lassabban vannak, kiknek vévén észre hamar időn való szabadulásokat, a bukkari sátán kínzójánál is kínzóbb kapitány mérget fogott adni nekiek, hogy mind meghaljanak. Ez innét megtetszik, mert mind egy napon és egy órán romlottanak meg a büdös és setét tömlöcben, nyolcvan egész napokig nem látván napfényt. Melyről tudom, bővebben akinek annyira való ereje lesz, fog írni. A szájok rakva fekéllyel, dagadással, és elsőben az romlott meg. Elérkezvén Isten kegyelméből nagyságos Szalontai István uram hozzájok és nehezen meg őfelsége parancsolatjára kiszabadítván a tömlöcből, pokrócokban kihordatta a városba és így mindjárt orvosdoktort és borbélyt hívatván, ezen istenfélő úr gyógyíttatta nem kicsiny költséggel, a d[ie] 3. May [május 3. napjától] még mostan is a doktorok kúrálják. Így azért ha erőt vehetnek szegények, én is velök, Isten velünk lévén, útra indulok már valaha. A neapolisiakat [nápolyiakat] Isten kegyelméből mind már elbocsátották.* De oh mennybeli úr Isten! mely igen megkeserítél minket amaz örök emlékezetben a magyar nemzetnél felmaradó boldog emlékezetű győzedelmeskedő hatalmas fejedelemnek siciliai harcon való elesésében! Mert Adrianus Rujter, Isten kegyelméből minket megszabadító áldott urunk is életét letette igaz vallása mellett, a franciák ágyúival ellőtték, kiért is szomorúak a mi lelkeink, de így tetszett Istennek. Igaz hitves társam! Mi heten voltunk a kapuvári tömlöcben, de csak hárman maradtunk, Sárvárban is heten voltak vallásunkon valók, azokból is három maradt. Tizenhat már ez idegen országokban, kik a Jézusért martyromságot szenvedtek. Köszöntöm az úrban az egész hanvai szent gyülekezetet, az oda tartozó megyékkel együtt. Én most mindjárt megindultam volna Velencéből, de míg szegények jobban nem lesznek, nem lehet, azonban szántszándékkal nem illik nagyobb veszedelemben ejteni magamat, míg őfelségétől nem adódik a hazamenetelre való szabadság. Bátyám- és öcsémuramékat, hasonlóképp édes szüleidet és édes atyádfiait igen becsülettel köszöntöm és minden igaz jóakaróimat. Idvezült Kállay uram megmaradott özvegyével közöljed ezen levelemet, édes atyámfia! és valamennyi levelemet vetted, eleitől fogva híven megtartsad, jövendőben is ne láttassam vádoltatni, hogy énnékem csak magamra és nem másra is volt gondom és gondviselésem. Isten legyen veletek, tőlem régen elvált házam népe. Adja a jó Isten, hogy még ez életben láthassalak testi szemeimmel. Amen.
Írtam Velencében a[nno] d[omini] 1676. 30. May [az úr 1676. esztendejében, május 30.]. Az úr Jézus neveért sokat szenvedett igaz hitves férjed:
Beregszászi István mpr.
P. S. édes atyámfia! ezen inclusát [csatolt írást] bizonyos* ember által mulasztás nélkül Vályba küldjed! Isten veled!
Maklári Pap, SpFüz 1863. 61–62. S. k.