11-dik írt Kegyelmed levelét becsülettel vettem. Elhittem, eddig értette Kegyelmed Cseherin megvételét, az németnek is nem Erdélyre, hanem másfelé való menetelit. Vajha az lesz vala, hogy egynehányszáz lovast az szélben szállít vala Kegyelmetek! De elhiszem, az Leszli levelei páriáit [másolatait] is megvitték Kegyelmednek. Látom, Máramarusra sóhajt leginkább,* az hová bizony én híremmel csak kétszáz marhát is be nem vittek, erősen megparancsoltam volt mind Frater István, mind viceispán uraméknak, hogy hírem nélkül csak egy marhát is ne engedjenek béhajtani. Szép politia [udvariasság] az Leszlié, urunktúl [I. Apafi Mihálytól] s az országtúl satisfactiót [elégtételt] kíván, azonban magának ahol lehetett, satisfaciáltatott, noha mindenestűl nem telhetett kedve benne. Innét vasárnap menvén által az vizen, azontúl való dolgairúl az németnek tudom Kegyelmedet Somlyórúl tudósítják. Hogy Kegyelmed Kende, Szepesi, Csernel, Bánczi uramékkal való beszéde után is az én elmémet ki nem tanulhatta, csudálom. Mikor az régi forma országok igazgatása módjai formára akarnák az emberek folytatni a dolgokat, úgy tetszik, az volna az rendi, meg kellene elsőben tudni, mint folytanak az dolgok az egynehány napok alatt, micsoda okokbúl s kik miatt származtak s lehettek az fogyatkozások: azokat már miképpen kellene reparálni [helyrehozni], most is ki-ki mire inclinatus [hajlandó] s mit csinál, nem kellene csak Teleki Mihályt sententiázni [megítélni]; azért sem vinne el az ördög senkit is, ha küldötte-é őtet valaki, vagy csak magátúl ment, magának halászott-é, vagy másnak, azt jó lélekkel írhatom, ha az dolog jól végződhetett volna, noha még el nem múlt, el sem metsződött az arra való alkalmatosság, ezután is Isten jó végét adván, kiben nekem nagy reménségem, kivált ha urunk is nem csüggedezne, urunké lett volna az dicsősség, haszon s nyereség, enyim csak az fáradság, sok becstelen szenyvedés, látom most is, hogy hertelen nem lehetett, hát ebül vagyon dolgom. Lelkem Uram, Bocskai István, Betlen Gábor s Rákóczi Gzörgy [!] magok voltak jelen s mégpedig sok haddal, mégsem lehetett meg négy holnap alatt az dolog, maga magoknak magok árulói nem lehettek; egy becsületes tanácsos ember velem nem volt, az kivel beszélgethettem volna, tíz katonája, gyalogja nem volt velem őnagyságának, kinek hátamat vethettem volna, egy pénze nem volt, az kit költhettem volna, bizony csak az levélküldésre is pedig egynehányszáz forintom elment. Az megemlített fejedelmeknek Cassájok, Munkácsok, Váradjok, Szatmárjok, Tokajjok, az Tiszán passusok [átjárójuk], hajdujok megvolt, az török mellettek volt, nemcsak conniveált [elnézett] nekik, többire Magyarországnak mind nagyja kicsinyje mellettek felült; de most [a helyzet] quantum mutatus ab illo [mennyire különbözik attól]. Akkor az egri pasa nem tiltotta az vármegyéket az felüléstűl* mint most, mégsem szégyenlette azon emlitett fejedelmeknek némelyike Posontúl fogva az Tiszán által Debreczenig elszállani;* de Teleki Mihályt szidják, sententiázzák. Legalább annyi becsületet, mint Csegezi uram, megérdemlenék; lám ő is azzal dicsiri magát, hogy megtartotta a hadát. Az akkori fejdelmek hórúl hóra fizettek a hadaknak, de mi négy esztendő alatt adtunk kettőt s azt sem egészben, Gallus uram is esztendő alatt egyet. És így szólhatnék, írhatnék én többet is, de ez is talán sok, bizom csak ahhoz, talám Kegyelmed nem fogja mutatni olyanoknak, kik kötelet vásárolnak nekem és úgy kellene ítiletet tenni s ha úgy látnák hasznosabbnak, hogy abba kell az dolgot hagyni, hagynák abban és úgy írnák meg francia segítség uramnak, menne vissza oda, az honnét jött, magyar uramnak is, hogy viselne gondot magára s Teleki uramnak, hogy üljön veszteg, és így vége lenne az dolognak s Teleki uram eddig való dolgairúl adna számot s ha az Porta ellen cselekedett őkegyelme, menjen oda s adjon számot ott, kire is én kész vagyok. Az megírt fejedelmek egynehány esztendők alatt lett hadakozások után is békességet csináltak; az arra való alkalmatosság az egynehány holnapi nebelygés [idétlenkedés] után is előtte van Kegyelmeteknek, csak Csehirinder meg ne sokallja. Ha pediglen (az kihez nem soknak látom Kegyelmeteknek kedvét) tovább akarnák az dolgokat folytatni, sok pro s contra való disputatiók, discursusok [mellette s ellene való vitatkozások, szóváltások] után kellene arrúl concludálni [végezni], az meglett és mostan is az igynek veszedelmére fennlevő diffictasokat [nehézségeket] megorvosolván. De oh én szegény bolond, mit fárasztom effélékkel magamat, qui fecit quod potuit, legem adimplevit, ezután is faciam quod potero és igy dabit Deus his quoque finem, si non finem, funem [megtettem, amit megtehettem, törvény szerint; ezután is teszem, amit tudok, és így Isten véget vet ezeknek a dolgoknak, ha nem véget, gyászba fojtja azokat]. A hegyek alatt a jövő holnapban is kiki maga kádgyárúl dézmál. Lelkem Bátyám, ne sententiázzatok engemet annyiszor, ne is ijesszetek örökké az Portával, igazán írhatnám Kegyelmednek, az tréfárúl Kegyelmedet követem: ördög vagy sem török csak az gyermeket ijeszted, ha mit vétettem én az Porta ellen, vagy vétek ezután is, (noha hidgye Kegyelmed, ha lehet, szabad akaratombúl soha oda nem megyek, annál inkább bizony oda nem kívánkozom, az mikor mennem kellenék is, nem írnám azt; Sógor megyünk most) csak tessék urunknak s Kegyelmeteknek is, bémegyek én a számadásra, megéri róka bűrivel, de ne tartson Kegyelmetek engemet szint oly bolondnak, tudván azt, hogy az magyar nemzet dolgának orvoslása az Portátúl függ s mégis én az ellen vétenék. Hallotta-e Kegyelmed azt, hogy desperatio facit monachum [a reményvesztettség szüli a szerzetest]? addig ijeszt Kegyelmetek, csak azt hallja Kegyelmetek, egyszer Bátya, hogy Leszlivel iszom. Látom én, nincs kelleti Paczinak Kegyelmetek között, de elveti egyszer az orrárúl az húst. Bizony Bátyám uram csak sóhajtással, egymást szólással, okvetéssel nem lesz vége az dolgoknak, az mennyien volnánk, biz elférnénk, ne követnők az gólyák termiszetit. Én azt bátran s jó lelkiismerettel írom, az Isten testemben, lelkemben megverjen, ha Istenemnek, hazámnak, uramnak, vallásomnak igazán nem kívántam szolgálni; mind Kegyelmeddel s mind más becsületes emberekkel örömest lennék én szemben, de Kegyelmed is ide nem jöhet s én is oda nem mehetek, kirűl az mint hallom, Kegyelmed meg is intetett. Az jó szófogadó szolga etc. Legalább ha egészségem lett, az uramat, asszonyomat eddig megudvarlottam volna.
Levelem conclusióját is úgy írhatom, az német nem ment Erdélyre, nem is megyen, noha ha azt írnám is, hogy hivatalos volt, talán nem hazudnék benne.
Gergely, 8. 263–265. Nr. 237. Egykorú másolat.