Örömnek könnyei folyják el szememet, |
Midőn virágozni látom nemzetemet. |
|
| Láttam tegnap Fébust tűnő világával, |
Láttam haldoklani kezdő sugarával, |
Estvéli felhőkről láttam bágyodtságát, |
Melyekre festette végső pirosságát. |
S midőn így szemlélném, elaludt szememből, |
Óh hány sóhajtások követték szivemből! |
Te, boldog csillagzat, mondám: homályodból, |
Hogy fogsz felvirradni szerencsés álmodból! |
Mely napra költöd fel szkíták unokáit, |
Mely fénnyel vonod be Mátyás palotáit! |
Felveszed Minervát Athénás hamvából, |
S a kegyes Múzsákat Hémus lugosából, |
Elhozod Budának újult piacira, |
Hogy magyar füstöljön reményt oltárira, |
Az a magyar, aki Kínának falától, |
Hozván isteneit Tánáis partjától, |
Leverte sátorit Pannon határában, |
Hol egy igaz Isten lépett templomában. |
Itt letelepedvén szerencse karjára, |
S esküdvén Bellóna véres paizsára, |
Nem mehetett Pallas szentelt templomába, |
Nem a szelíd Múzsák tudós udvarába! |
Örökös háborúk birták századait, |
Nemes vére festé Dunája habjait, |
S hogyha tudományra vethette szemeit, |
Csak véres kardjával írta eseteit. |
|
| De már a szép hajnal piros szekerével |
Fellépett egünkre óhajtott fényével. |
Új életre hozza világ gyermekeit, |
Gyengén aranyozván erdőknek tetejit. |
Olvasom nemzetem könnyező szeméből, |
Hány áldást küld néki dobogó szivéből! |
Barátim! Párosi fehér márványokból |
Emeljünk oszlopot, borostyán-ágokból; |
Irjuk fel e napot fényes tetejére, |
Hogy hasson sugára onokák szivére. |
|
| Megnyílik az innep! Látom méltóságát, |
Látom magyarimnak régi buzgóságát. |
Ó mennyi áldozat esik Tresiának, |
Mennyi sohajtását hallja országának! |
Boldog fejedelem, ki népe szivében |
Így csinál országot, s így jut hívségében. |
Ezer kegyessége béfejezésére, |
Pallast helyhezteti Buda tetejére; |
S hogy örökösítse hazánkban szállását, |
Ma szenteli néki királyi lakását. |
Már ez sok! – Ó magyar! mély tiszteletedhez, |
Ezért is szerelmet kapcsolj hívségedhez. |
Így hordott rég Róma Athén határából, |
Szép tudományokat Sokrates honából; |
S borostyánt ültetvén tanács-udvarában, |
Cézárt s Cicerókat termett árnyékában. |
Így jöttek azután Tiberis széléről, |
Kegyesebb Múzsáknak mulató helyéről, |
A szép tudományok egész Európában, |
Hol most dicsőségnek hevernek karjában. |
|
| Boldog haza, ahol Minerva székéből, |
Polgárok nőnek fel Múzsák kebeléből; |
Hol tudományoknak szelíd virágjából, |
Bokréták fonatnak borostyán ágából! |
Mely szép lesz majd látni nemes ifjainkat, |
Hogy fogják tanulni régi százainkat, |
Hogy beszélik Első Lajos történetit, |
Dicsőség templomán írt fényes esetit. |
Örömmel szólanak Hunyadi szivéről, |
Ki Budára térvén Erdély védelméről, |
Vaskapunál emelt oszlopot magának, |
Hol népe nevezte hazája atyjának. |
Ha pedig Várnának véres térségéről, |
Verset énekelnek Mohács mezejéről, |
A magyar buzgóság megnyitja szíveket, |
Ó mintha már látnám hullani könyveket! |
Ily hazafiaknak nemes példájában, |
Mint igaz erkölcsök szent oskolájában, |
Fel fogják találni jövendő céljokat, |
Miként kell szeretni édes hazájokat. |
|
| Hát kik felesküsznek Newton oszlopára, |
Kit ő érdemivel London piacára |
Épített, hogy fogják nézni egeinket, |
Kik gyengén áztatják gazdag mezeinket? |
Majd tudományoknak ledőlvén szárnyára, |
Felfelé repdesnek égboltozatjára; |
Hajnali csillagnak fényes világától, |
S mosolygó Auróra piros hajlékától, |
Által hatnak éjszak setét tengerére, |
Mely álmot küld világ elfáradt szemére. |
Kitanulják minden csillag indulatját, |
Saturnus, Jupiter, Mars s Venusnak útját, |
S alább ereszkedvén felhők országára, |
Bátran tekéngetnek dörgő homályára |
Itt a természetnek örökös rendeit, |
Csudálkozva nézik rettent törvényeit. |
Szóval: tudományok mindegyik neméből, |
Részesül nemzetünk dicsőség fényéből. |
S így még hiszem Buda tudós tetteiről, |
Swittenek s Kolbertek nőnek bérceiről. |
|
| Pihenj már, nemzetem, szerencséd karjain, |
S mint Sándor megállván Hipásis partjain, |
Töménnyel áldozott képzelt isteninek, |
Kik védelmezői voltak sereginek, |
Úgy te emelj oltárt, emelj márványokat, |
Írd a jövendőre e boldog napokat, |
Rajzold le trónusát Nagy Teresiának, |
Nevezd tudományok s kegyesség anyjának, |
Tedd hozzá, hogy negyven nyár hevességében |
Véle a boldogság országlott székében. |
Sőt kisdedidet is, kik anyjok öléről |
Csüggvén életeket szíják emlőjéről, |
Tanítsd meg ily kegyes királynéd nevére, |
S esküdtesd sziveket örök hívségére. |
Te pedig, Minerva, Múzsák seregével, |
Kik, elhagyván Pindust Trákia völgyével, |
Ide lakni jöttek Dunának partjait, |
Pallérozván népek szilaj szokásait, |
Kedveljétek, kérlek, e szelíd helyeket, |
Ne ijesszék elmúlt százok sziveteket. |
|
|