| Már a tél költözik reszkető fagyával, |
Nem fárosztja elhalt földünket súlyával; |
S a gyönyörű hajnal piros ajakával |
Vidámabb időket igér Titánjával*. |
|
| A természet mintha hosszas nyögéseit, |
Kifujná magából felakadt könnyeit, |
Meleg párájával tölti fellegeit, |
Melyek ráhullatják kölcsönvett cseppeit. |
|
| Bérces hegyeinkről harsogó zajával |
Dől az olvadó hó zavaros habjával, |
Mely az élő fákat pusztító árjával |
Kidönti tövéből, s elviszi magával. |
|
| Látnád itt úszkálni madárkák fészkeit, |
Gerlicék s rigóknak menedékhelyeit; |
Kik szemlélvén Thetis kegyetlenségeit, |
Egy aszú ágacskán átkozzák vizeit. |
|
| Szőlőskertjeinknek gazdag határában |
Már gyöngyök fénylenek tőkék bimbójában. |
Ezek a jövendő nyár hanyatlásában, |
Bőséget igérnek míves sajtójában. |
|
| Tiszta patakoknak pázsitos szélében |
Az apró viola feléled tövében, |
Örül, hogy majd kies tavasz közepében |
Bokrétává válhat Kloris szép kezében. |
|
| Az erdők készülnek zöld öltözetekkel |
Szemeknek tetszeni vidámult szinekkel |
Melyeknek leveli játszván Zefirekkel |
Sóhajtást képzelnek lassú zergésekkel. |
|
| Milyen gyönyörűség fáknak árnyékában |
Akkor mulatozni Napéák karjában, |
S az ifjú természet kegyes illatjában |
Virágokat fonni Fillisnek hajában! |
|
| Nem küszködik itten a szív fájdalmával, |
Sem a szerencsének mostohaságával, |
Csak néha véletlen fohászkodásával, |
Elmúlt bús óráit számlálja magával. |
|
| Ez az idő szakasz inti sziveinket, |
Mely boldogság birta arany ideinket, |
Hol még nem szaggatták ekék mezeinket, |
S nem fogták járomba szabad ökreinket. |
|
| Naponként a gazdag természet kezéből |
Vettük élelmünket kegyes kebeléből, |
Nem adózott polgár nyomorult csűréből, |
S nem nőttek kalászok bús verejtékéből. |
|
| A szüntelen tavasz mosolygott egünkön, |
A tiszta boldogság lebegett szivünkön; |
Nem aratott boglyák állottak szérünkön, |
S ingyen készült étkek főttek tűzhelyünkön. |
|
| Megszünt a nagy tavasz, megszünt boldogságunk; |
Ezer terhek alatt nyög halandóságunk; |
Mívelő kézt kíván széles pusztaságunk, |
Sóhajtással épül szegény uraságunk. |
|
| Nem foly már most a méz fáknak leveléből, |
Vagy tej a Dunának sziklás kútfejéből, |
Sem lángok magoktól tűzkő rejtekéből, |
Munkával verünk ki szikrákat eréből. |
|
|