| Már könnyű pacsirta tollas magzatjával, |
Fiaival nőstény pintyőke s kanjával, |
Kirepült fészkéből! – lebeg a szellőkön, |
Élődik szérűkön, cseveg a mezőkön: |
S még jóbarát távol nyög jó barátjától, |
Távol örömitől, távol hazájától! |
Ó kegyes szerencse! hozd el már nyaramat, |
Hogy én is elhagyván magánosságomat, |
Repülhessek Buda kedves sziklájára, |
Ifjú nyájosságim hív kalibájára. |
Ott előbbször versek kegyes istenének |
Gyujtom tömjénemet, s Múzsák seregének, |
Azután barátom dobogó szivére, |
Dőlök boldogságom menedékhelyére. |
|