"Production Peak Oil" - elmélet vagy valóság?

Túl az amerikai elnökválasztáson sok a megválaszolatlan kérdés. Számos amerikai még mindig nem érti, hogy valójában egy birodalomban él, amelynek már csak kulisszája a sokat emlegetett demokrácia. Ha a folyamatok a jelenlegi irányban haladnak, akkor az a demokratikus köztársaság, amely valamikor az Egyesült Államok volt, alig lesz többé felismerhető. Sokan a változásokat gazdasági, pénzügyi okokra vezetik vissza. Mások viszont úgy látják, hogy 2001. szeptember 11-ével a hidegháború utáni szabályok radikálisan megváltoztak. Azok, akik nem hisznek a hivatalos magyarázatokban, valahol máshol keresik az igazi motívumokat, a történések miértjét és hogyanját. Az egyik egyre divatosabb magyarázat a "Peak Oil", amely szinte mindent érthetővé tesz elfogadói számára.

Mi ez a "Peak Oil"?

Azt jelenti, hogy az az energiahordozó, amely ma a világgazdaság alapja, vagyis a kőolaj, olyan szerves maradványokból származó fosszilis anyag, amely egyrészt csak korlátozott mennyiségben áll az emberiség rendelkezésére, másrészt ennek a kitermelési szintje elérte lehetőségeinek a csúcsát. Ennek a kritikus szintnek "Olaj Csúcs". azaz "Peak Oil" a neve. Az amerikai elnökválasztásnak nevezett színjátékot sok amerikai egy szuperkorporáció igazgatójámak a kijelöléséhez hasonlította. Ezért e szuperkorporáció vezérigazgatói tisztségére pályázó mindkét kijelölt személy megfelelően tájékozott volt arról, hogy előállott a Peak Oil szituáció. Erről azonban gondosan hallgattak, hogy elkerüljék a társadalmi-méretű káoszt, de legfőképpen az olajkitermelő és forgalmazó vállalatok részvényárainak a csökkenését. E szerint a gondolkodásmód szerint a Peak Oil olyan globális energiaválság, amelyhez hasonlót eddig nem ismert az emberiség. Ha ez a válság teljes mértékben kibontakozik, akkor az élelmiszerárak elviselhetetlenül magasak lesznek, s az amerikai életmód, ahogy ma ismert, el fog tűnni. A Peak Oil ugyanis azt jelenti, hogy véget ért a fenntartható növekedés folyamata végesméretű bolygónkon. Egy ilyen nagy horderejű kérdésről, érthető módon, a "szuperkorporáció" egyik "vezérigazgatóságra" pályázója sem kívánt párbeszédet folytatni a lakossággal.

Akik hisznek a Peak Oil elméletben, szinte sajnálkoznak azokon, akik tájékozatlanságból, tudatlanságból ezt az elméletet valamiféle tudatos félrevezetésnek tartják, amely valójában a kőolajban érdekelt világcégek érdekeit szolgálja. Eszerint nem kell védelmezni ezt az elméletet, mert a közeljövő tényei kellően alá fogják támasztani. Az elmélet követői között tudományos fokozattal rendelkező egyetemi tanárok is szép számmal találhatóak. Közéjük tartozik Carolyn Baker, az Új-Mexikói Egyetem tanára. Szerinte először azt kell az amerikaiaknak tudomásul venniük, hogy birodalomban élnek s, hogy ez a birodalom egy fasisztoid állammá alakult át. Véget kell vetni annak a fantáziálgatásnak, hogy még mindig demokráciában élnek és, hogy módjuk van a megfelelő pályázókból megválasztani politikai vezetőjüket.

Másodszor azt is tudomásul kell venniük, hogy el kell utasítaniuk a szeptember 11-éről nekik feltálalt meseszerű legendákat. Carolyn Baker személy szerint azt hiszi, hogy 9/11 tragédiájának a felderítése vízválasztó lehet az amerikai társadalom számára, ugyanis a 9/11 igazságkeresők olyan tömegmozgalommá nőhetnek, amely mozgalom valóban megváltoztathatja az egész Egyesült Államok fejlődési irányát.

A professzor harmadik ajánlása az, ami ennek az írásnak a fő témája lesz, amely arról szól, hogy eljött az idő az alapos takarékosságra és fel kell készülni arra, hogy ki-ki maga állítsa elő az életfenntartásához legszükségesebb termékeket. Carolyn Baker gondolataiból annak a szemléltetésére idéztünk: milyen illúziókat fűznek még magasan képzett amerikai értelmiségiek is ahhoz, hogy rendkívüli helyzet állott elő az egész világcivilizáció vonatkozásában az alapját képező energiahordozónak, a fosszilis eredetű kőolajnak, a fokozatos elfogyása, majd eltűnése miatt.

A kőolaj és a földgáz eredete

Ahhoz, hogy megértsük a Peak Oil dilemmáját, néhány gondolat erejéig foglalkozni kell a kőolaj és a földgáz eredetével. A kőolajról tudjuk, hogy földkéregben előforduló, vízzel nem elegyedő éghető folyadék, amely főleg szénhidrogénekből áll. A földgáz szintén a földkéregben található, a kőolajjal együtt vagy attól különállóan. A kőolajtól eltérően főként illékony, telített szénhidrogéneket tartalmaz.

A ma általánosan elfogadott felfogás szerint a kőolaj és a földgáz legnagyobb részt tengeri élőlények maradványaiból keletkezett. Az elpusztult élőlények az üledékes kőzetekben halmozódtak fel, ahol testük szerves alkotórészei az oxigéntől elzárva bomlásnak indultak. Ez a geológiai feltételek között végbemenő bomlás vezetett a kőolaj és a földgáz képződéséhez. Ezt az elképzelést az támasztja alá, hogy a kőolajból elkülönítettek olyan bonyolult - köztük optikailag aktív szerves vegyületeket is - amelyek nagy valószínűséggel csak élő szervezetekből származhattak.

Ha a növényi és állati eredetű szerves vegyületek oxigén jelenlétében bomlanak el, azok széntartalma széndioxiddá alakul át és a levegőbe kerül. A levegőben lévő szén-dioxidot viszont a növények az asszimiláció során megkötik és abból a klorofill segítségével, a fényenergia felhasználásával szerves vegyületeket építenek fel.

(A klorofill vörös és kék fényt nyel el a napfényből. Nem oldódik a növényi sejteket megtöltő vizes oldatban, hanem a sejtekben található korongszerű kloroplasztok membránjaihoz kapcsolódik. A fotoszintézis ezekben a kloroplasztokban zajlik és itt alakul át a fényenergia kémiai energiává. A klorofillban elnyelt fény szolgáltatja az energiát és a növény a szén-dioxidot és a vizet oxigénné, valamint szénhidráttá alakítja át.)

Mivel ezekből a vegyületekből többfokozatú lebomlás során ismét szén-dioxid képződik, megvalósul a szén természetes körforgása. A kőolaj, a földgáz és a kőszén képződése arra vezethető vissza, hogy a szén egy része folyamatosan kilép ebből a körforgásból, mivel oxigénmentes környezetbe kerül.

Időről-időre már eddig is felbukkantak elméletek, amelyek szerint a kőolaj és a földgáz elsődlegesen szervetlen eredetű anyag. Az utóbbi időben azonban pontosan a "Production Peak Oil" jóslatok nyomán ezt a nézetet egyre több nyugati tudós és olajkutató is vallja, így Thomas Gold és Dr. J.F. Kenney. Thomas Gold (1920-2004) neves asztronómus volt, a Cornell Egyetemen kutatott és tanított, tagja volt az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiájának. Thomas Gold a szovjet, elsősorban ukrán és orosz kutatók nyomán úttörő munkát végzett a planetáris szénhidrogének eredetével kapcsolatosan. 1992-ben nyújtotta be megvitatásra az Amerikai Tudományos Akadémiának a "The Deep Hot Biosphere" - "Mély forró bioszféra" című tanulmányát. Ebben terjesztette elő az az óta is vitatott elméletét a kőolaj és a földgáz előfordulási helyeire vonatkozóan.

Thomas Gold elmélete szerint a nyersolaj lelőhelyek a természetes földgázképződés folyamatához kapcsolódnak. Ez a földgáz táplálja azokat a baktériumokat, amelyek igen mélyen élnek a Föld felszíne alatt. Gold publikált egy hasonló című könyvet 1999-ben, amely lényegében 1992-es tanulmányának az érvelésére támaszkodott, és az élet eredetére vonatkozó újabb nézeteit is magába foglalta. Gold és követői szerint a kőolajban található baktériumoknak tudható be a biológiai eredetű maradvány-anyagok jelenléte a fosszilis energiahordozókban, szükségtelenné téve a kőolaj és földgáz keletkezésére vonatkozó biogenetikus (szerves anyagokra támaszkodó) elméletet. A baktériumok tevékenysége magyarázatot adhat más furcsaságokra is az ásványi anyagok koncentrációiban.

Mint már utaltunk rá, a nyugati geológusok és kőolaj kutató szakemberek a petróleum szervetlen eredetére vonatkozó elméleteket nem fogadják el és a hivatalos álláspont szerint a szerves eredetre vonatkozó elmélet kellő magyarázatot ad a fosszilis energiahordozók kialakulására és lelőhelyeinek kutatására. A legtöbb geológus elismeri, hogy a geológiai karbonciklus felöleli a földkéreg szerkezeti mozgásaival kapcsolatos, és a földfelszínhez visszatérő szénvegyület-mozgásokat. Bebizonyított tény, hogy a szénvegyületek különböző módon haladnak a felszín felé. Thomas Gold és több más geológus rámutatott, hogy a biológiai eredethez kapcsolódó elméletek azonban nem adnak magyarázatot olyan jelenségekre, mint például a hélium jelenléte a kőolajmezőkön, valamint azt sem magyarázzák meg, hogy mi játszódik le azokon az olajmezőkön, amelyek nagy mélységben lezajlódó geológiai folyamatokkal függnek össze. A közelmúltban tett felfedezések kimutatták, hogy baktériumok sokkal mélyebben is előfordulnak, mint ahogy azt korábban hitték. De ez önmagában nem elég tudományos bizonyíték Gold elméletének az alátámasztására, ugyanakkor mégis súlyt ad érveinek.

Az a vegyi-folyamat, amelynek során az állati hulladék átalakul szénhidrogén energiahordozóvá, tartalmaz olyanokat is, amelyek baktériumok nélkül is végbemehetnek. Mindez azonban nem ad magyarázatot arra, hogy miként kerülnek a kőolajba olyan maradványok, mint például a mágnesvasérc.

Mielőtt tovább folytatjuk a szemben álló érvek felsorakoztatását amellett, hogy a kőolaj és a földgáz fosszilis eredetű és ezért véges mennyiség áll rendelkezésre, másrészt azokat az érveket, amelyek azt támasztják alá, hogy a földgáz inorganikus, abiotikus eredetű, amelynek a forrása a Föld magmájában van és ezért mindaddig, amíg bolygónk létezik kőolaj és létezni fog - tegyünk egy kitérőt!

Prouty véletlen találkozása a kőolaj eredetével

(L. Fletcher Prouty az Egyesült Államok Légierejének nyugalmazott ezredese. Utolsó szolgálati beosztásában összekötő tisztként működött a Légierő, majd pedig a Védelmi Minisztérium, azaz a Pentagon és a CIA között. Ily módon a titkosszolgálat katonai vonatkozású ügyeiről első forrásból tájékozódhatott. Minthogy nem a CIA alkalmazottja volt, nem kellett letennie olyan titoktartási esküt, mint a hírszerző szolgálat alkalmazottainak.)

1996. június 20-án Prouty ezredes hozzászólt ahhoz az Interneten folyó vitához, hogy megújuló energiahordozó-e a kőolaj vagy sem? Prouty a következőket állította:

"A kőolajat gyakran "fosszilis" energiahordozónak is nevezik; ennek az az oka, hogy korábban létező, élő organizmusokból származtatják. Ez elfogadhatónak tekinthető, amikor az olajkutakat a földkéreg fosszilis rétegeibe fúrták; manapság azonban nagy mennyiségű kőolajat találtak olyan mélyebbre fúrt olajkutaknál, amelyek minden fosszilis szint alá hatoltak. Miként jöhet a kőolaj a fosszilis rétegekből, vagy korábban élő anyag maradványaiból, ha az mélyen a fosszilis rétegek alatt található kőzetekben létezik? Nem jöhet korábban élő organizmusokból, szerves anyagból."

Daniel E. Reynolds ezzel kapcsolatban kérdést tett fel az Interneten keresztül Prouty-nak, aki a következő választ küldte neki:

"Daniel megfelelően használod az abiotikus kifejezést. Mint nem fosszilis energiahordozónak, a petróleumnak nincs élő eredete. Vegyi elemeket tartalmaz, amelyek élő anyagokban is előfordulnak; de nem volt 'korábban élő anyag.' Nem volt elég 'korábbi élő anyag' a Teremtés óta, hogy annyi kőolaj legyen belőle, amennyit már a mai napig felhasználtak.

Ezzel kapcsolatos ismereteim 1943-ig nyúlnak vissza. Ekkoriban pilóta voltam és az Egyesült Államok Geológiai Földmérő Csoportját szállítottam Casablanca-ból Dhahranba, Szaúd Arábiába. Ott találkoztunk a Standard Oil kutatóival. Ez után visszatértünk Kairóba, hogy fogadjuk Roosevelt elnököt, aki 1943. novemberében ott találkozott Churchillel és Csang Kaj-sekkel. Roosevelt elrendelte egy olajfinomító felépítését a II. Világháború céljaira. Ez vezetett az ARAMCO megalakulásához.

Az 1970-es 'Energiaválság' idején a 'Szövetségi Alkalmazottak Energia Szemináriuma' programjának a résztvevőjeként képviseltem az Egyesült Államok vasutakkal kapcsolatos iparvállalatait a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjában (Center for Strategic and International Studies), amelyet a Georgetown Egyetem szponzorált. Ez 1974. januárjában kezdődött, és négy éven át tartott. Az volt a célja, hogy megvitassa az Egyesült Államok energiarendszerének a működését és új távlatokat nyisson az energiakutatás számára. A programokon rendszeresen részt vett Henry Kissinger és James Shlesinger is.

Az egyik találkozó szünetében az ebédlőben Arthur Kantrowitz, az AVCO cég bostoni 'Kantrowitz Laboratóriumának" a vezetője mellett ültem. Az asztalnál velünk együtt négy fiatal geológus a petróleumról cserélt eszmét. A beszélgetés során egyikük megjegyezte, hogy a petróleum szerves anyag és fosszilis energiahordozó. Szó szerint idézte a 'Rockefeller Bibliát'. Kantrowitz a mögötte ülő geológushoz fordulva megkérdezte: 'Valóban azt hiszi, hogy a petróleum fosszilis energiahordozó?' Az illető rávágta, hogy feltétlenül, és mind a négyen csatlakoztak hozzá. Kantrowitz figyelmesen hallgatott és megjegyezte: 'A legmélyebb fosszilis anyag, amelyet valaha is találtak, 4877 méterre feküdt a tengerszint alatt. Ennek ellenére mi már olyan kutakból is nyerünk kőolajat, amelyek 9144 méter mélyen vagy az alatt vannak. Hogyan kerülhet ilyen mélyre fosszilis energiahordozó? Ha az valamikor élő anyag volt, akkor a felszínen kell előfordulnia. Ha nem alakult át petróleummá a felszínen vagy annak a közelében, akkor miképpen tud ilyen mélyre kerülni? Mi a nehezebb fajsúlyú: a kőolaj vagy a víz? A víz. Így annak kellene mélyre hatolnia és nem a kőolajnak. Az olajnak a víz tetején kellene maradnia, ha az 'organikus' és 'könnyű' lenne.'

Valamennyien egyetértettek, hogy a víz a nehezebb fajsúlyú, és ha lenne valamilyen rés vagy más nyílás, amelyen ez az 'organikus anyag' lehúzódhatna a föld magmájához, akkor először a víznek kellene leszivárognia és a kőolaj a földfelszínhez közelebb helyezkedne el. Ez ésszerűnek tűnik. Még ha egyet is értünk, hogy a 'magma ásványi anyagok és organikus anyagok durva keveréke nem sűrű halmazállapotban', ez még nem jelent petróleumot, és ha az lenne, akkor a Föld felszínéhez közelebb kellene előfordulnia, mint a nálánál nehezebb víznek.

A D. Van Nonstrand Tudományos Enciklopédia meghatározása szerint a 'magma' olvadt anyag. Természetes, komplex, folyékony, magas hőmérsékletű szilikát oldat, valamennyi izzó kőzet ősanyaga, mind a beáramlásos, mind a vulkanikus kőzeteknél. A magma eredete ismeretlen.

Néhány évvel ezelőtt írtam két-három oldalt, amely megjelent a McGraw Hill Tudományos és Technológiai Évkönyvben 'Vasúttervezés- és építés' (Railroad Engineering) címszó alatt. Ez is kissé bizonytalan a petróleum eredetét illetően: annak a szerves anyagnak, amely a tengeri környezetben keletkezik, vagy onnan származik, kevesebb, mint 1%-a szerves anyag és ez megtalálható az óceán üledékében. A legtöbb petróleum a katagenezis folyamatában jön létre. (A mineralizáció, azaz ásványoknak, fémeknek, valamely kőzetbe való behatolása - vagyis az ásványképződés, kapcsolatban áll különböző fejlődéstörténeti folyamatokkal. Az ércek kialakulása négy fejlődési fázisának az egyike a katagenetikus fázis. - DJ)

Ha elégséges szerves anyag van jelen az óceán üledékében, amelyek átmennek ezen a folyamaton, akkor ezek lehetséges petróleum lelőhelyek. Mélyen fekvő tengeri organikus anyagok, főleg kőolajat, míg a szárazföldi növények maradványai főleg földgázt nyújtanak.

Mindez nem vezet minket sehová. Én még mindig visszatérek Kantrowitz-hoz. Minthogy az olaj könnyebb, mint a víz - mindenütt a Földön, ezért nem lehetséges, hogy a kőolaj organikus eredetű, fosszilis energiahordozó legyen, amely a Föld felszínén, vagy annak a közelében keletkezett és a vizet megelőzve hatolt át a Föld kérgén, s jutott le a mélybe. A kőolajnak sokkal mélyebbről kell erednie, és fokozatosan utat találnia felfelé a mélyen fekvő lelőhelyekhez, amelyek már elérhetőek a felszíni kőolajfúró-tornyok számára. A kőolaj tehát mélyről jön. Éppen ezért a petróleum nem fosszilis üzemanyag-hordozó, amely a Föld felszínén vagy annak a közeléből származik.

A XIX. század olajkitermelői képviselték azt az álláspontot, hogy fosszilis energiahordozó azért, hogy létrehozzák és elterjesszék azt a koncepciót, miszerint csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre, és ezért a kőolaj rendkívül értékes. Mindez jól beleillik a "kimerülés alapján járó felár" igényléséhez.

A C.S.I.S. - Center for Strategic and International Studies (Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja) - 1978-as rendezvényein a Közös Piac energiafőnöke a francia M. Montibrial mondotta nekünk, hogy miközben a petróleumot hordónkénti 20 dollárért vagy többért árulják a világpiacon, nem kerül többe az olajkutaknál, mint 25 cent hordónként. Ez a mi igazi petróleumproblémánk. Több mint 1 dollár 50, 1 dollár 60 centet fizetünk egy gallon kőolajért, ami csak egy hordónak a 42-ed része. Akik érdeklődnek, azoknak többet kell tanulniuk a brit Közlekedési Intézettől, s ne vesztegessék idejüket az OPEC-re (Organization of Petroleum Exporting Countries - a Kőolaj Exportáló Országok Szervezete) és a "Fedő" történetre.

Azok, akik a pennsylvania-i olajkutakat "szárazra" szivattyúzták a XIX. század végén valójában megőrizték mindazt jobb napokra, amit még tartalmaztak."

Fletcher Prouty ismertetett levele nyomán szerteágazó vita bontakozott ki a kőolaj eredetéről. Ez a vita az Internet és a szaklapok hasábjain a mai napig tart. A XIX. században kezdődött tudományos eszmecsere tehát nemhogy alábbhagyott volna, hanem egyre nagyobb intenzitással folyik. Kezdettől fogva voltak olyanok, akik azt állították, hogy a kőolaj primordiális (ősi, elsődleges, alapvető) eredetű anyag, és bolygónk kialakulásával egyidejű. Ebből következően szervetlen folyamatok során keletkezik. Mások azzal érveltek, hogy a kőolaj az élő organizmusok bomlástermékeiből jött létre, elsősorban az óceánban található planktonokból. Planktonoknak nevezik a vízben lebegő, saját mozgást alig végző parányi élő szervezetek összességét. Ezek a planktonok több millió évvel ezelőtt óriási mennyiségben elszaporodtak egy viszonylag rövid ideig tartó globális felmelegedés időszakában. Ezt követően maradványaik megmaradtak az óceán üledékében - egyelőre nem kellően felderített körülmények között.

A XX. század második felében a geofizika és a geokémia tudományának az előrehaladásával a tudósoknak a többsége a kőolaj biológiai eredetét hirdető elmélet mögött sorakozott fel. Orosz és ukrán tudósok egy kis csoportja néhány nyugati nyugati kollégájával egyetemben - ezek közé tartozik a már korábban említett Thomas Gold, a Cornell Egyetem fizikusa - kitartottak a kőolaj abiotikus, azaz nem biológiai, szervetlen eredetét valló elmélet mellett. Mivel ezt az elméletet elsősorban orosz és ukrán tudósok dolgozták ki, ezért egyesek közülük Thomas Goldra úgy tekintenek, mint aki az ő kutatási eredményeiket átvette. Ezért az amerikai tudós 1998-ban megjelent "The Deep Hot Biosphere" (A mély izzó bioszféra) című könyvét plágiumnak tekintik. A könyv azonban felkeltette a közvélemény figyelmét és széles körű vita bontakozott ki arról, hogy végül is honnan származik a kőolaj és mennyi áll rendelkezésre belőle? Thomas Gold azzal érvelt, hogy a szénhidrogén különböző változatai már a Naprendszer kialakulásakor léteztek, és jelenlegi ismereteink szerint nagy mennyiségben előfordulnak a Jupiteren, a Szaturnuszon, az Uránuszon és ezeknek a bolygóknak a holdjain. Minthogy a Naprendszernek ezeken a planétáin élet soha nem létezett, ezért a kőolaj kezdetektől fogva létező, primordiális anyagnak tekintendő. Ez az abiotikus elmélet lényege.

Ebből az elméletből az következik, hogy korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre folyékony halmazállapotú primordiális szénhidrogén a földkéreg mélyebb rétegeiben. Ezek a hatalmas méretű, mélyen fekvő készletek lassú folyamat keretében, időröl-időre pótolják azokat a földfelszíni kőolajtartalékokat, amelyeket a hagyományos kőolaj-kutak a kitermelés folyamán megcsapolnak. A kőolaj kitermelő és finomító vállalatok a biológiai eredetet valló elmélet alapján tárták fel sikeresen a kitermelhető kőolajmezőket. Ha valóban léteznek érintetlen, mélyen fekvő szénhidrogén készletek, amelyek lassanként újratöltik a kőolajkutak által kimerített mezőket, úgy tűnik: a tényleges termelés szempontjából nem játszanak meghatározó szerepet. Ezt az az egyszerű tény támasztja alá, hogy világszerte kőolaj- és gázmezők tízezrei merültek ki, és ez a bizonyos újra feltöltődés csak nagyon ritkán volt megfigyelhető. Emiatt a ritkaság miatt kereskedelmi szempontból nincs jelentősége az elméleti vitának. Ez ténylegesen nem befolyásolta sem a kőolaj-kitermelés mennyiségét, sem a kereslet és a kínálat alakulását.

A nem biológiai eredet mellett kitartók hangsúlyozzák, hogy a hagyományos kőolaj kitermelést végzők tevékenységét egy helytelen elmélet valójában csak korlátozza. Ez az elmélet megakadályozza, hogy feltárják a mélyebben fekvő primordiális eredetű kőolajkészleteket. Ha megfelelő helyen végeznének fúrásokat, sokkal több kőolajat találnának, mint jelenleg. Amikor ezt az állítást tudományos próbának vetették alá, a legjobban dokumentált abiotikus kísérleti fúrás is - kereskedelmi szempontból - kudarcnak volt minősíthető. Így tehát, ha az abiotikus elmélet mégis részben vagy egészben tudományosan érvényesnek bizonyulna, akkor sem lenne érezhető gyakorlati következménye sem az olajkutak kimerülése, sem a jelentkező globális kőolajkitermelési csúcs, azaz a "Produciton Peak Oil" szempontjából.

Mindez azonban nem elégséges ahhoz, hogy a kőolaj-probléma számos kérdését eldöntsük. Ugyanis ha a kőolaj-termelés elérte a lehetséges intenzitás maximumát, akkor súlyos világgazdasági és világpolitikai következményekkel kell számolni. A kőolaj-kitermelés csúcsa: a "Production Peak Oil" abban az időszakban következett be, amikor a motorizáció soha nem látott mértékben gyorsult fel a világ két legnépesebb országában - Kínában és Indiában. Ezzel olyan energiahordozó többletszükséglet jelent meg, amely a jelenlegi termelési kapacitás mellett nem kielégíthető. Ez pedig azt jelenti, hogy kiéleződik a küzdelem a világ energiahordozó tartalékainak az ellenőrzésért. E fenti meggondolások miatt mégis csak vissza kell térni ahhoz, hogy honnan is ered a kőolaj.

Valóban ősanyag a kőolaj?

Thomas Goldnak igaza van abban, hogy a szénhidrogének más bolygókon is megtalálhatóak, még a világűr távoli részein is. Ha ez így van, akkor miért ne találhatnánk primordiális ősanyag szénhidrogént Földünkön. Földünk főleg metán formájában, amely a legegyszerűbb szénhidrogén, valóban rendelkezik primordiális szénhidrogénnel. Kevés bizonyíték van arra, hogy ilyen szénhidrogének megtalálhatóak lennének az olyan kőzetes belsejű bolygókon, mint a Merkúr, a Vénusz, és a Mars. Az idők folyamán lehetséges, hogy a szénhidrogének vagy elpárologtak, vagy más módon távoztak a világűrbe a Naprendszer fejlődése során. Az is lehetséges, hogy ezek a szénhidrogének az adott bolygók mélyébe húzódtak le. A Mars atmoszférájában nemrég találtak metánt, és ezt a biológiai aktivitás valamikori jelenlétének tekintik. Az is bizonyított, hogy a Föld mélyebb szintjein szintén található metán. Az eljuthatott oda az óceánok mélyén fellelhető gerinceken, barázdákon - noha az így átszivárgó mennyiség viszonylag kicsinek tekinthető.

Az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma és a Lawrence Livermore Laboratórium újabb tanulmánya szerint nagy mennyiségű metánkészletek fordulhatnak elő a földkéregben 97 kilométertől 194 kilométer mélységig. Az olajkitermelő vállalatok azonban ma még csak 9,6 kilométer mélységre tudnak lefúrni, de csak kőzetlerakódásokban. Az izzó, változó-alakuló kőzetben eddig mindössze 3,6 kilométer mélyre tudtak a fúrók behatolni. Bármely kísérlet arra, hogy behatoljanak olyan mélységre, amely már közelít a földköpenyhez, a fúró-eszközök burkolata megolvadt a nagy nyomás és hőmérséklet hatására.

Az említett tanulmány a metán készletek eredetével kapcsolatban más magyarázatot ad. Thomas Gold azt is állította, hogy a folyékony szénhidrogén, a kőolaj, megtalálható a Föld mélyében. Ezzel a nézettel az a probléma, hogy 4572 méter mélyen a hőmérséklet már eléri a 135 Celsius fokot, ami elég ahhoz, hogy széttörje a szénhidrogén-kötéseket. Ami ezekből a molekulákból a bomlás után megmarad, az a metán, amelynek a molekulája csak egyetlen szénatomot tartalmaz. A petróleum geológusok számára ez nem csupán elmélet, hanem sokszor megtapasztalt és időnként drágán megfizetett tény. Ezek a gyakorlati munkát végző geológusok, úgynevezett kőolaj "ablakról" beszélnek, amely nagyjából 2250 és 4550 méter mélyben található, ahol a hőmérséklet kedvező a kőolaj molekulák létrejöttéhez. Ha valaki ettől az ablaktól távol végez próbafúrásokat kőolajért, rendszerint üres lukra talál, amelyben legfeljebb csak földgáz fordulhat elő. Vannak olyan rétegek, amelyek geológiai fogalmak szerint viszonylag gyorsan mozognak vagy lefelé vagy fölfelé.

A ma főáramlatúnak tekinthető elmélet szerint a kőolaj kialakulása kapcsolatban áll az üledékes lerakódásokban zajló folyamatokkal. Tény az, hogy elmúlt másfél évszázadban feltárt kőolajmezők kapcsolatban álltak az üledékes kőzetekkel. Másrészt nem nehéz olyan kőzeteket találni, amelyek egykor a Föld belsejében léteztek, olyan mélységekben, ahol kedvezőek voltak a feltételek az abiotikus kőolaj kialakulására vagy a primordiális petróleum készletek létrejöttére. Az ilyen kőzetek viszont tipikusan nem tartalmaznak szénhidrogén maradványokat. Abban a néhány ritka esetben, amikor kismennyiségű szénhidrogén maradványok fordultak elő izzó és alakulóban lévő kőzetekben, akkor ezek szinte kivétel nélkül szénhidrogént tartalmazó üledékes kőzetek közelében voltak. Mindkét típusú kőzetben található szénhidrogének azonos biomárkereket tartalmaztak. (A biomárkerek specifikus biokémiai anyagok, amelyeknek olyan sajátos molekuláris jellegzetességeik vannak, amelyek alkalmassá teszik őket, hogy méréseket végezzenek velük.)

Thomas Gold úgy gondolta: legjobban úgy lehetne kísérletileg igazolni az abiotikus elméletet, ha mélyen fekvő kristályos kőzetekben végeznének próbafúrásokat. Meggyőzte a svéd kormányt, hogy eszközöljön 1988-ban egy 7,2 kilométer mélyre hatoló fúrást, olyan gránitkőzetben, amely korábban egy meteorit becsapódás már széttöredezett állapotban volt. Ez a széttöredezettség tette lehetővé a rendkívül mélyre hatoló fúrást. A több millió dolláros költséggel végzett fúrás eredményeként sikerült is 80 hordó kőolajat találni. Ezt a programot 1991-ben újraindították, de kereskedelmileg kudarcnak bizonyult. Gold azonban ragaszkodott ahhoz a véleményéhez, hogy a kísérleti fúrások igazolták elméletét. A legtöbb geológus azonban továbbra is szkeptikus, úgy gondolja, hogy a feltárt kőolaj nem más, mint a fúrás során keletkezett olajiszap.

Az egykori Szovjetunió geológusainak is csupán egy kisebbsége állítja határozottan, hogy az Ukrajnában lévő Dnyeper-Donyec-medencében végzett mélyfúrások az ott található kőzetekben eredményesek voltak, és kitermelésre alkalmas kőolajmezőkhöz juttatták a kutatókat. Vlagyilen A. Krajuskin professzor, az Ukrán Tudományos Akadémia Geológiai Tudományok Intézete Kőolaj Kutató Részlegének az elnöke Kijevben a következőket írta erről:

"11 nagy és 1 óriás olaj- és gázmezőt fedeztünk fel ebben a térségben, amelyről 40 évvel ezelőtt megállapították, hogy nem alkalmasak petróleum termelésre. Ezeknek a mezőknek a feltárását teljes mértékben a modern orosz-ukrán - a nagy mélységben található abiotikus kőolajra vonatkozó - elmélet szerint hajtottuk végre. Azokat a fúrásokat, amelyek ezekhez a feltárásokhoz vezettek, szándékosan mélyen, a kristályos kőzetekben végeztük és ez a mélyen fekvő réteg az, ahol a kőolaj-készletek legnagyobb része található. A tartalékok mennyisége eléri a 8200 millió metrikus tonnát, (1 metrikus tonna 1000 kilogramm; 1 millió metrikus tonna pedig 1 milliárd kilogramm D. J.), ami megfelel 65 milliárd hordó kitermelhető kőolajnak, amelyhez még hozzá kell számolni százmilliárd köbméter kitermelhető földgázt. Ezért ez a feltárási hely összehasonlítható Alaszka északi lejtős területével."

Független szakértői felmérések nem támasztják alá ezeket az állításokat. Először is, az Egyesült Államok Geológiai Földmérő Intézete nem ért egyet azzal, hogy a Dnyeper-Donyec-medence tartalékai ekkorák lennének (az Intézet 2,7 milliárd hordó olajtartalékról tesz említést). Másodszor, ha lehetséges is, mégis szokatlan a mélyen fekvő kőzetekben való olaj-előfordulás, továbbá sokféle okból fordulhat elő kőolaj a nagy mélységben található kőzetekben. A fúrási folyamatnak keresztül kell hatolnia e kőzetréteg felett fekvő ülepített kőzeteken, és ily módon maga a fúrás is elősegítheti a kőolaj mélyebbre szivárgását. Így aztán úgy tűnik, mintha alulról jönne a kőolaj. Vannak olyan helyzetek is, amikor a vulkáni eredetű vagy alakulóban lévő metamorfikus kőzetek felfelé mozognak, illetve az üledékes kőzetek lefelé. Íly módon a mélyen fekvő kőzet (basement rock) befedi az üledékes kőzetet. Bizonyos esetekben ez a rárakódás elérheti a több száz négyzetkilométernyi nagyságot is. A Texaco Angola cég szakértője, Tako Koning "Oil Production from Basement Reservoirs" (Kőolaj-kitermelés a mélyen fekvő készletekből) című tanulmányában, amely elsősorban az Egyesült Államok és Venezuela szempontjából foglalkozik a témával, olyan példákra hivatkozik, amikor megkövült agyagpalából jöttek létre kőzetek. Számos tanulmány hivatkozik arra is, hogy a Dnyeper-Donyec térségben is megtalálhatóak az üledékes eredetű kőzetek.

Lehetséges-e a kőolaj lelőhelyek újra feltöltődése?

Az abiotikus elméletnek a követői gyakran hivatkoznak olyan példákra, amikor korábban kimerült olajlelőhelyek újrafeltöltődtek. Az egyik legtöbbet hivatkozott példa: Eugene Island. Így nevezik azt a víz alá került fennsíkot, amely mintegy 130 kilométerre délre Lousiana partjaitól található a Mexikói-öbölben. Chris Bennett a WorldNetDaily.com Internetes honlapon így tájékoztat erről "Sustainable Oil?" (Fenntartható kőolaj-kitermelés?) című írásában:

"Az 1960-as és az 1970-es években jelentős mennyiségű kőolajat fedeztek fel egy víz alatti fennsíkon, amelyet Eugene 330-nak neveztek, és amely naponta 15 000 hordó kiváló minőségű nyersolajat termelt. A nyolcvanas évek végére a fennsík kitermelése napi 4000 hordóra esett vissza, és úgy tekintették, hogy kimerült. 1990-ben azonban váratlanul ismét napi 15 000 hordóra növekedett a kitermelés. Az ott található kőolajkészlet mennyiségét, amelyet a 70-es években 60 millió hordóra becsültek, 400 millió hordóra módosították. További érdekesség, hogy az új kőolaj geológiai kora lényegesen eltért az 1970-es években kiszivattyúzott kőolajétól. A szeizmikus adatok elemzése feltárta: létezik egy "mély törés" (vetődés) a Eugene Island-i kőolaj-készlet alatt. Ezen a törésen keresztül áramlott fel a kőolaj-folyam mélyebben fekvő és korábban nem ismert forrásból."

Ez így ígéretesnek tűnt. A közelebbi vizsgálódás azonban más magyarázatokhoz vezetett. David S. Holland és munkatársai a Eugene Island-i kőolajtartalmazó kőzetekről megállapították, hogy jellemző volt rájuk a törések által okozott alakváltoztatás, valamint a sókupolák és a sóval kapcsolatos vetődések jelenléte. A homok és olajpala-eredetű pala lerakódások vastag réteget képeztek. A kevesebb mint 2,5 millió évesnek tekinthető fiatalabb kőolajkészletek olyan szénhidrogénekből származtak, amelyek szerves anyagokban gazdag, mélyebben fekvő kőolaj-palából keletkeztek. A rétegeződés különböző lerakódások, és a nyomukban járó hatások következtében gyorsan változott.

Az Eugene Island kőolajtartalékai valóban növekedtek, de a növekedés nagyságrendje nem tekinthető rendkívülinek. Így például 1978-tól 1988-ig a jobb kutatási és kitermelési módszerek is hozzájárultak egyrészt a becsült tartalék, másrészt a kitermelés növekedéséhez. Más észak-amerikai kőolaj-lelőhelyeken is növekedtek a nyilvántartott tartalékok. Ez részben annak a következménye, hogy a "Securities and Exchange Commission" (Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet - SEC) jelentési kötelezettségre vonatkozó előírásai megkövetelik, hogy évente pontosan közöljék az illetékes vállalatok, mekkorák a kitermelés alatt álló kőolajmezők becsült tartalékai, és a meglévő felszerelésekkel ténylegesen mennyi nyersolajat lehet belőlük kitermelni. Ahogyan növekszik az adott lelőhelyen működésbe helyezett kutak száma, úgy "nő" a becsült tartalékok nagysága is. Amikor azonban az elérhető kőolaj-mennyiséget kiszivattyúzzák, akkor a készletek apadnak, és a kitermelési kvóták is csökkennek.

1989-re a Eugene Island-en a kitermelt kőolaj-mennyiség elérte a napi 20 000 hordót. 1992-re ez napi 15 000 hordóra esett vissza, de hamarosan a termelés ismét növekedésnek indult és 1996-ban elérte a napi 30 000 hordót. Ettől kezdve azonban a termelés mennyisége folyamatosan csökken. A Eugene Island-del kapcsolatos tapasztalatok arra utalnak, hogy valóban léteznek olyan mélyebben fekvő kőolaj tartalmú kőzetek, amelyekből a kőolaj-mezők lassan újratöltődnek. Ezt a nézetet valló geológusok azonban nem készítenek elméleteket a kőolaj primordiális (ősi, bolygónk kialakulásával kapcsolatos) eredetéről.

A Pacific Northwest National Laboratory munkatársa, Kathy Blanchard megállapította az "Oil and Gas - 'Renewable Resources'?" című tanulmányában, hogy a legújabb geokémiai kutatások bizonyították, miszerint a sokféle összetételű kőolajlelőhelyek Eugene Island különböző kőolaj mezőin kapcsolatban állnak egymással, valamint a mélyebben fekvő - a jura-kréta földtörténeti időszakból származó - kőzetekkel.

Blanchard úgy véli, hogy a kőolajnak ez a vándorlása a közeli kőzetekből nem tekinthető rendkívülinek és ezt a jelenséget a hagyományos biológiai eredetet valló elmélet alapján elemzi. Az AAPG (American Association of Petroleoum Geologists - Kőolajgeológusok Amerikai Társasága) közreadta David S. Holland és munkatársai tanulmányát a Eugene Island-i Block 330 jelölést viselő kőolajkitermelő-helyről, amelyben bőséges bizonyíték található a nagy távolságú vertikális kőolajkészlet mozgásról. Különböző biomárkerek és a benzintartományba sorolható jelzőanyagok alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az itt található kőolajféleségek 4572-től 4877 méterig terjedő mélységekben keletkezhettek. Itt a hőmérséklet 150-től 170 Celsius fokig terjed. Jelenlétük a sekély, és hőmérsékleti szempontból éretlen készletekben jelentős vertikális mozgásokat tesz szükségessé. A készlet érettsége és a benne lévő kőolaj érettsége közti különbségtétel szembeötlő, és arra utal, hogy a kőolaj több mint 3650 méter mélyről érkezhetett. A földkéreg törésvonalai mentén történő petróleumvándorlás érzékelhető a megfigyelt hőmérsékletből, a szénhidrogén anomáliáiban a felszínen, valamint eloszlásuk alapján az olajat tartalmazó felszín alatti rétegekben.

A biomárkerek szerepe

Korábban már említettük, hogy a biomárkerek olyan specifikus biokémiai anyagok, amelyeknek sajátos molekuláris jellegzetességeik vannak, s ezek alkalmassá teszik őket mérések elvégzésére.

Visszatérve az úgynevezett abiotikus elméletre, azt más vonatkozásban is túlértékelik. Az ugyancsak már hivatkozott J.F. Kenney, a houstoni Gas Resources Corporation egyik vezetője, ahhoz a kevés nyugati geológushoz tartozik, aki az abiotikus eredet meggyőződéses híve. Kenney írja a következőket:

"Hozzáértő fizikusok, kémikusok, vegyészmérnökök és a termodinamikában járatos szakemberek már a XIX. század utolsó negyedétől kezdve tudják, hogy a természetes petróleum nem biológiai anyagokból keletkezik."

Ez a megállapítás arra utal, hogy manapság már csak néhány, a fejlődés menetét felfogni képtelen ember az, aki még mindig kitart az idejétmúlt és lejáratott téveszme mellett, amely szerint a kőolaj biológiai eredetű anyagokból származik. Noha az egyetemek és az olajvállalatok hozzáértő szakemberek ezreit alkalmazzák, ezek nemcsak kitartanak a biológiai eredet mellett, de mindennapi munkájukban erre támaszkodnak, és sikeresen tárják fel az olajlelőhelyeket. A laboratóriumi kísérletek is ismételten alátámasztották, hogy a petróleum ténylegesen előállítható szerves anyagból olyan feltételek mellett, amelyek utánozni próbálják a geológiai korszakokban fennállónak tekinthető körülményeket.

A tényleges helyzet pontosan a fordítottja annak, mint amit Kenney sugalmaz. A legtöbb geológus feltételezése szerint a kőolaj abiotikus eredetére vonatkozó orosz-ukrán hipotézis azért tekinthető idejétmúlt anakronizmusnak, mert olyan időszakban keletkezett, amikor még nem vált ismertté a modern lemeztektonikus elmélet. (A tektonika a geológiában a földkéreg-szerkezettant jelöli. A földtan földkéreg szerkezetével és mozgásával foglalkozó ágának a neve. A tektonizmus kifejezés pedig a földkéregben a hegységképző erők hatására végbemenő alakváltozásokat jelöli. A Földnek az a mintegy 700 méter vastag felső öve, amely részt vesz a Földnek a hegység és szárazulatképző mozgásaiban viseli a tektonosz-szféra nevet.)

A tektonikusmozgások arról ismertek, hogy radikálisan átrendezik a kőzetrétegeket és földtanilag fiatalabb, üledékes kőolaj és gáztartalmú kőzeteket lent hagynak az alsó kőzetrétegekben. Így bizonyos esetekben azt a látszatot keltik, hogy a kőolaj a prekambrium korszakbeli kristály kőzetből ered. Ténylegesen pedig nem ez a helyzet. (A geológiában prekambriumnak nevezik a földtörténeti őskort. A tudomány jelenlegi állása szerint a Föld kialakulásának és történetének 4,5 milliárd éve kezdődött és 590 millió évvel ezelőtt véget ért legrégebbi korszakáról van szó.)

A geológusok a szénhidrogénekben az izotópikus egyensúly elemzése útján mutatják ki a szén eredetét. A természetes szén csaknem teljesen 12-es izotópú, mindössze alig több mint egy százaléka 13-as izotóp. (Az izotóp szakkifejezés jelzi ugyanazon elemnek azonos rendszámú, de különböző tömegszámú és ezért eltérő fizikai tulajdonságú változatát. Az izotópok a tömegszámtól függően eltérnek fizikai és kémiai tulajdonságaikban.)

A szerves anyag azonban rendszerint kevesebb C-13-at, azaz 13-as izotópot tartalmaz, mert a növények fotoszintézisében elsősorban a C-12 izotópok választódnak ki, nem pedig a C-13-asok. A kőolaj és a földgáz tipikusan olyan arányban tartalmazza a C-12 és C-13 izotópokat, ahogyan azt a biológiai eredetű anyagok tartalmazzák, amely anyagokból a feltételezések szerint a kőolaj származik. A C-12, C-13 arány olyan általánosan érvényesülő tulajdonsága a petróleumnak, ahogyan azt a biológiai eredetre vonatkozó elmélet állítja. Éppen ezért ezt az arányt nem lehet merő véletlenségnek tekinteni.

Ezen túlmenően a kőolaj tipikusan tartalmaz olyan biomárkereket is, amelyek kapcsolatban állnak a növényekben előforduló klorofillal, valamint a hemoglobinnal, azaz a vörös vérsejtek oxigént tartalmazó fehérjéjével. Más kémiai nyomot hagy az a kőolaj, amely például algákból keletkezett, és mást az, amelyik planktonokból. Ezért a geokémikusok rutinszerűen használják a biomárkereket arra, hogy kikeressék a kőolaj mintákat a specifikus kőzetekből.

A szervetlen, abiotikus eredetet valló tudósok és kutatók feltételezése szerint a kőolajban szennyeződés formájában kerülnek bele a különböző kémiai biomárkerek, olyan baktériumokból, amelyek mélyen a földkéreg alatt élnek vagy oda kerültek más biológiai maradványokkal. Nem lehet azonban önkényesnek tekinteni a kapcsolatot a biomárkerek, és a kőolajt tartalmazó anyagok között. Ellenkezőleg! Ezek rendszerezhetőek és előre láthatóak a biológiai eredetet valló elmélet alapján. Így például egy kőolajt tartalmazó kőzet biomárkerei kapcsolatba hozhatóak a kőzet környezetével. Szárazföldi eredetű növényzet biomárkerei a kőolajkőzetekben, szárazföldi kőolajmezőknél vagy sekélyes tengeri üledéknél fordulnak elő. Olyan petróleum biomárkerek, amelyek viszont tengeri eredetű szerves organizmusokkal hozhatók kapcsolatba, csak a tengeri üledékben találhatóak.

Richard Heinberg e témáról az Interneten rövid összefoglaló tanulmányt tett közzé, amelyre számos észrevétel érkezett. Ezek mintegy felét kifejezetten szakemberek írták. Egyik részük védte az abiotikus elméletet, másik részük bírálta azt. J.F. Kenney tömören és meggyőzően érvelt az abiotikus teória mellett, és eddig nem készült olyan tanulmány, amely rendszeresen és megalapozva cáfolta volna állításait. Olyanok azonban akadtak, akik többé-kevésbé elfogadhatóan bírálták Kenney-nek néhány állítását. Ha a kőolaj valóban a földköpenyben keletkezik, az abiotikus elmélet hívei nem adtak elfogadható magyarázatot arra: miként tud úgy mélyre hatolni a kőolaj - áthaladva közvetítő térségeken, ahol a hőmérséklet túlságosan magas, a nyomás pedig túlságosan alacsony -, hogy a szénhidrogén mindezek ellenére megmaradhasson.

E talán túlságosan is technikai részletek után térjünk vissza a nagyobb - a gazdasági, valamint politikai összefüggéseket is tartalmazó - elemzéshez. Egyelőre nem lehet kizárni, hogy abiotikus eredetű petróleum nem létezik. A tudományos megismerés végtelen folyamat, hipotézisek és elméletek segítségével, valamint ezek kísérleti ellenőrzésével halad előre. De azt sem lehet azonban állítani, hogy tudományosan igazolt tény lenne a kőolaj abiotikus eredete. Ehhez sok olyan bizonyítékot kellene megcáfolni, amelyek a biológiai eredet mellett szólnak. Itt olyan jól ismert folyamatok újraértékelésére - esetleg cáfolatára - is ki kellene térni, amelyeket laboratóriumi feltételek mellett már bizonyítottak.

A szellemileg maga útját járó ember már csak azért is, mert igyekszik a gyengébb pártját fogni, vonzódik a "Production Peak Oil" elmélethez, mint előre mutató elgondoláshoz. Amikor azonban egy új elgondolás oldalára állunk, nem adhatunk elsőbbséget neki csupán azért mert új. Ha pedig új, akkor egy magát progresszív személynek tekintő embernek illik elfogadnia és támogatnia. Gondoljunk csak arra, hogy mennyire unalmas, elkoptatott, sőt őskonzervatív, hogy az ember a lábán jár. És mennyire modern, sőt posztmodern elgondolás lenne, ha mától kezdve, pl. a kezén járna. A tudományban is egészen addig ragaszkodni kell a hagyományokhoz, amíg azokat nyomós érvek és tények támasztják alá. A jelen helyzetben tehát nem dönthető el, hogy a "Production Peak Oil" csak az emberiség ijesztgetésére szolgáló propaganda, és nagyobb profit kipréselésére szolgáló üzleti fogás, vagy pedig nagyon is számításba veendő fontos körülmény. A tudományos közvéleményben egy napon létrejöhet a megegyezés, hogy a kőolaj, vagy annak egy része ténylegesen nem biológiai eredetű. Számításba kell venni, hogy valóban létezhetnek 32 kilométer mélyen a földfelszín alatt metán-rétegek. De nyomban fel kell tenni a kérdést, hogy egy ilyen tudományos megegyezésnek vannak-e gyakorlati következményei, és hozzájárulnak-e annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy kimerülőben vannak-e Földünk kőolajtartalékai vagy sem?

A rendelkezésre álló jelentésekből, amelyek már számításba veszik a szaúd-arábiai és a texasi olajkitermelés adatait is, azt lehet kiolvasni, hogy a kitermelhető olajmezők feltárása csökken és ez a folyamat már 1960 óta tart. A nélkülözhető termelési kapacitások gyakorlatilag eltűntek. A régi óriás-olajmezők, amelyek biztosították a világtermelés többségét, vagy közelítenek kitermelési lehetőségük csúcsához vagy már azon túl is haladtak. Ettől nem mentesek azok az oroszországi olajmezők sem, amelyekre az abiotikus elmélet hívei bizonyítékként hivatkoznak.

2004. júniusában az Orosz Föderáció Energia Hivatalának a vezetője bejelentette, hogy a 2005. évi termelés vagy az előző évi szintjén marad, vagy annál kisebb lesz. Más orosz hivatalos személyek azt is közölték, hogy az orosz kőolaj-kitermelés szintjét nem lehet néhány évnél tovább fenntartani.

Peak Oil: Tudományos vagy politikai kérdés?

A már kifejtett érvek nyomán megállapíthatjuk, hogy a kőolaj eredete sokáig szakmai kérdés volt, amely elsősorban az illetékes szaktudományok művelőit, geológusokat, vegyészeket, fizikusokat érintett. Ez megváltozott, mert az energia-ellátásban mutatkozó nehézségek következtében a kőolaj eredete elsőrendű világpolitikai kérdéssé vált. Fontos lenne tudni: mennyi kőolaj tartalékkal rendelkezik Földünk, és mennyire lehet támaszkodni a kőolaj eredetével kapcsolatban az abiotikus elméletekre? A tudományos és a politikai érveknek az összecsapása eredményezte a "Production Peak Oil" vitát. Ez a vita nagymértékben átpolitizálódott, és a geológiai szakfolyóiratokból benyomult a főáramlatú elektronikus és nyomtatott tömegtájékoztatásba. Az "Oil Peak" szorosan kapcsolódik ahhoz a nézethez, hogy a szénhidrogén energiahordozók véges mennyiségben állnak rendelkezésre. Sok közgazdász ezt a nézetet soha nem fogadta el, mert az ő szempontjuk szerint egy energiahordozó-forrás elérhetősége, kitermelhetősége és gazdaságossága elsősorban az ártól függ, nem pedig fizikai-geológiai tényezőktől.

Tovább élénkítette és bonyolította a vitát az, amikor központjába az az állítás került, hogy a kőolaj nem korlátozott, hanem korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre. Az abiotikus elmélet, ahogy azt már kifejtettük, azt állítja, hogy a Föld köpenyében folyamatosan újra képződnek a szén-hidrogének. Ebből viszont az következik, hogy Peak Oil-ra nem is fog soha sor kerülni. Az abiotikus elmélet egyes képviselői meglehetősen erőszakosak. Olyanok is akadnak közöttük, akik szerint a Peak Oil mögött valójában titkos politikai stratégia húzódik meg. Ez a stratégia többek között arra is alkalmas volt, hogy George W. Bush elnöknek kényelmes magyarázatot nyújtson arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok miért foglalta el Irakot és miért erősíti folyamatosan a jelenlétét a Közel-Kelet térségében.

Az abiotikus elmélet híveinek érvei a tudományosan is megalapozott érvektől a misztikus és titkos összefüggéseken át a politikailag kellemetlen, sőt veszélyes nézetekig terjednek. Ha az objektivitás érdekében a vitából eltávolítjuk a politikailag szalonképtelennek tekinthető nézeteket, akkor is figyelemmel kell lennünk arra, hogy egy átlag műveltségű ember, aki nem tekinthető specialistának, nem képes arra, hogy átrágja magát azokon a tudományos ismereteken, amelyek nélkül az abiotikus teória nem érthető meg. Ezért az eddig kifejtetteket egyszerű és közérthető formában összefoglaljuk:

Abból indulunk ki, hogy az abiotikus - vagyis a kőolaj szervetlen eredetére vonatkozó - elmélet helyes. Nos ebből milyen következmények származnak ránk, emberekre, és milyenek Földünk bioszférájára? Ha úgy találjuk, hogy a következmények nem egyeznek meg azzal, amit látunk és tapasztalunk, akkor biztonsággal elvethetjük az abiotikus elméletet. Úgy utasíthatjuk el, hogy nem kellett átrágni magunkat a geológia legújabb egyetemi tankönyvein. Ha elvégezzük ezt a műveletet, akkor úgy találhatjuk, hogy vagy csekélyek ezek az érzékelhető következmények, vagy pedig irrelevánsak - azaz olyanok, amelyeket nem kell számításba venni, mert lényegtelenek.

Ugo Bardi egyetemi tanár, a Firenzei Egyetem Kémiai Intézetének igazgatója szerint az abiotikus elméletnek valójában két változata létezik: egy gyenge és egy erős. A gyenge abiotikus elmélet szerint a kőolaj nem biológiailag alakul ki, de mennyisége nem több mint azé a petróleumé, amelyről a geológusok feltételezik, hogy a hagyományos elmélet szerint létrejöhetett. Ennek a változatnak tehát csekély a politikai jelentősége.

Az erős abiotikus elmélet szerint, a kőolaj olyan gyorsasággal képződik, hogy elégséges a kitermelt a cseppfolyós és gáz halmazállapotú szénhidrogének pótlására. Ez azt jelenti, hogy tízezerszer gyorsabban képződik, mint ami eddig ismert volt a petróleum geológiában. Ennek az állításnak azonban már nagyon súlyos politikai vonatkozásai vannak. Mindkét változat szerint a petróleum úgy képződik, hogy a szénsav valamely sója kémiai reakcióba lép a vasoxiddal és vízzel bolygónknak azon térségében, amit földköpenynek neveznek, és amely mélyen Földünkön belül helyezkedik el. Thomas Gold professzor 1993-ban publikált tanulmánya azt is feltételezi, hogy a földköpeny hatalmas kiterjedésű tározó, és az említett kémiai reakcióban részt vevő alkotóelemek csak néhány milliárd év során merülhetnek ki. Ugo Bardi szerint ez nem ésszerűtlen feltételezés, mert a földköpeny valóban hatalmas méretű.

E mechanizmus következtében óriási mennyiségű szénhidrogén áramlik felfelé a földköpenyből bolygónk felszínére. Ezt a hatalmas mennyiségű szénhidrogént a baktériumok anyagcserével átalakítják, és ily módon szén-dioxid keletkezik. A széndioxid mennyisége pedig már nagy hatással van atmoszféránk hőmérsékletére. A szén-dioxid koncentrációt két biológiai ciklus szabályozza. Az egyik a fotoszintetikus ciklus, a másik a szilikát (kovasavas só) szétmálásával, eróziójával kapcsolatos ciklus. Mindkettőnek van ebben a körforgásban negatív visszacsatolása. Ez a visszacsatolás hosszú távon olyan keretek között tartja a szén-dioxid koncentrációt, hogy biztosítva van a megfelelő hőmérséklet az élőlények számára.

Ha az abiotikus kőolaj valóban hatalmas mennyiségben létezne, nagy zavart okozna a szénhidrogének és a szén-dioxid eme két ciklusában. A gyenge abiotikus elmélet esetében feltételezhető, hogy a földköpenyből eredő szén elég kevés ahhoz, hogy megküzdjön a biológiai ciklusokkal, és fennmaradhasson a szén-dioxid koncentráció feletti kontrollja. Az erős abiotikus elmélet szerint azonban ez már nem képzelhető el. A kőolaj kiszivárgás mennyisége több milliónyi év alatt olyan mértékű lenne, hogy valósággal úsznánk és megfulladnánk a kőolaj-mennyiségben.

Ezért nem lehet azon csodálkozni, hogy az abiotikus elméletnek a hívei - szinte kivétel nélkül - az elmélet gyenge változatát részesítik előnyben. Thomas Gold professzor a már hivatkozott 1993-ban publikált tanulmányában egyszer sem említi, hogy az olajkutak újra töltődnek. A gyenge változatú elmélet sem ad azonban magyarázatot számos jelenségre. Így például nem magyarázza meg: miért van az, hogy a kőolaj-lelőhelyek csaknem mindig kapcsolatban állnak a nagyarányú biológiai lerakódások oxidálástól mentes időszakaival. Az abiotikus elméletet azonban nem lehet támadhatósága ellenére sem - mint helytelent - figyelmen kívül hagyni.

Így jutunk el ahhoz a kérdéshez, hogy egyáltalán mi a jelentősége a gyakorlatban az abiotikus elméletnek? Az erős változatot hamisnak tekinthetjük, és ezért nem elfogadható. A gyenge változatot pedig azért tekinthetjük irrelevánsnak, mert még ha igaz is, gyakorlati hatása csekély. Egyik következményeként át kell majd írni a geológiai tankönyveket, de ez aligha fog változtatni azon, hogy az emberiségnek szembe kell néznie a rendelkezésére álló kőolaj mennyiség fokozatos csökkenésével.

Thomas Gold és néhány hasonló gondolkodású elméleti és gyakorlati szakember úgy vélte, hogy az abiotikus elméletnek a gyenge változata is hatással lehet a kőolaj kitermelés jövőjére. Így például elősegítheti, hogy olyan helyeken is végezzenek mélyfúrásokat, ahol eddig nem került rájuk sor. E szakemberek szerint van esély arra, hogy ily módon is újabb kőolaj- és gázlelőhelyeket tárjanak fel. Figyelembe kell azonban venni, hogy minél mélyebbre fúrunk a kőolajért, annál gazdaságtalanabb a kitermelése. Ma még gazdaságtalan a tíz kilométernél mélyebbről történő kitermelés.

Arra is figyelemmel kell lenni, hogy a kőolaj-geológia olyan gyakorlati terület, amely a kőolaj utáni kutatás gyakorlatából fejlődött ki, ahol nagy szerepe volt a próbálgatás, vagyis a "trial and error" módszerének. A geológusok sok fáradtság árán tanulták meg, hogy hol szabad fúrniuk, és hol nem. E gyakorlati munkájuk során alakítottak ki elméleti modelljüket, amit egyszerűen azért használnak, mert segíti a munkájukat. Éppen ezért nehéz kételkedni a felkészült petróleum-geológusok egymást követő nemzedékeinek a felhalmozódott tapasztalataiban.

Mindezek alapján azt is állíthatnánk, hogy a kőolaj eredetére vonatkozó abiotikus elmélet nyugodtan mellőzhető a közéleti vitákból. Ezt azért nem tehetjük, mert a Peak Oil problematikájának fontos politikai tartalma van. Aki e téma után kutat, pl. az Interneten, sok olyan írással találkozik, amely a Production Peak Oil koncepciót már szervesen beépítette abba a világot irányító "összeesküvésbe", amely szerint a globális főhatalom a Peak Oil problematikát is csak azért találta ki, hogy ijesztgesse vele az emberiséget, és még magasabbra srófolhassa a kőolaj árát.

E sorok írójának már többször is kifejtett véleménye szerint létezik egy olyan globális főhatalom, amely a pénzrendszer magánmonopóliumára támaszkodva sikeresen centralizálja a saját ellenőrzése alatt a világ vagyonát már hosszabb idő óta. Erre vonatkozóan kidolgozott stratégiával és a végrehajtáshoz szükséges intézményi rendszerrel is rendelkezik. Elképzeléseinek jelentős részét - az eredményesség érdekében - titokban tartja. A globális főhatalom irányítóinak és hálózatainak ezt a koordinált cselekvését, amely egy titkos stratégiát hajt végre, lehet összeesküvésnek is minősíteni. Ez csak szóhasználat kérdése. Az tény, hogy a kőolaj ára soha nem látott magasságokba szökött, és az is tény, hogy a világot irányító főhatalom óriási hasznot húz ebből.

Felmerül az a kérdés is, hogy ténylegesen milyen haszonnal járna az emberiség számára, ha a kőolaj kimeríthetetlen energiaforrás lenne? Több olyan tudós is van, aki szerint a kőolaj felfedezése hosszútávú hatásaiban valójában hátrányos volt az emberiség számára. Ha korlátlan mennyiségben állna rendelkezésre kőolaj, az valószínűleg elejét venné a nyerészkedést célzó áremelkedéseknek és a kőolaj-hiány következtében előálló katasztrofális helyzet kialakulásának. Ezzel az előnnyel szemben viszont növekedne a világgazdaság függősége a kőolajtól, és a növekvő kőolajfogyasztás óriási mennyiségű széndioxidot juttatna az atmoszférába. Ennek következtében tovább súlyosbodnának a környezetszennyezéssel kapcsolatos problémák, így például az élővilág pusztulása, a biológiai sokszínűség fokozódó eltűnése. A kőolaj erőforrások kimerülése valóban rossz hír, de legalább olyan rossz lenne az is, ha korlátlan mennyiségben állna rendelkezésre kőolaj, mert akkor az emberiség számára létfontosságú bioszférát, a Földünket körülvevő levegőréteget szennyezné be jóvátehetetlenül.

Ehhez a témához kapcsolódik az, hogy a Deutsche Bank kutatási részlegének elemzői szerint kőolajból 43, földgázból pedig 64 év tartalékkal rendelkezik az emberiség. A jelentés készítői szerint azzal kell számolni, hogy lezárul az emberiség gazdaságtörténetének az a korszaka, amely a kőolajhoz és a földgázhoz, mint meghatározó energiahordozóhoz kötődött. Ha időközben újabb kőolaj- és földgáz mezőket fedeznének fel, illetve eddig ismeretlen kitermelési technológiát fejlesztenének ki, akkor ez a 43, illetve 64 éves időhatár kitolódhat. A rendelkezésre álló idő alatt - a készlet fogyása miatt - fokozatos drágulással kell számolni.

A Deutsche Bank jelentését összeállító Josef Auer szerint tíz év múlva akár 60 dolláros hordónkénti olajár is elképzelhető. Az OECD (Organization for Economic Cooperation and Development - a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) országok termelése 25 év múlva a jelenlegi napi 21,1 millió hordóról 12,7 millióra csökken. Az OPEC (Organization Petroleum Exporting Countries - Kőolajexportőr Országok Szervezete) országok termelése meghatározó lesz és a jelenlegi napi 28,2 millió hordóról napi 64,8 millió hordóra növekszik. Ez azt jelenti, hogy az OPEC kezében lesz a világ termelésének 53%-a, a jelenlegi 37%-kal szemben. A Perzsa-öböl menti országok részesedése 51,8 millió hordó, ami azt jelenti, hogy a világgazdaság még inkább függ majd ettől a térségtől.

Az olajfüggőséget csökkentheti az, hogy a kőolajjal szemben a széntartalékok kétszáz évre elegendőek. Figyelemre méltó az a körülmény is, hogy fokozatosan megváltozik a nukleáris erőművekkel szemben tanúsított beállítódás. Sajátos német helyzet az, hogy a zöldek nyomására a jelenlegi koalíció olyan jogszabályokat fogadtatott el, amelyek szerint 2020-ig fokozatosan le kellene állítani az atomerőműveket Németországban. Reális az az elképzelés, hogy ha a következő választásokon az Unió-pártok kerülnek kormányra, akkor ezt a leállítási programot visszavonják. Az úgynevezett harmadik generációs atomerőművek, amelyek az eddigieknél kevesebb urániumot használnak fel és egyben jóval biztonságosabbak, valószínűleg újból fontos energiaforrások lesznek. Őket kiegészíthetik azok a legújabb technológiával működő szénerőművek, amelyek már környezetbarátok és csak igen kevés károsító anyagot bocsátanak ki.

Mi úgy gondoljuk, hogy a legnagyobb jövő előtt a megújuló energiaforrások állnak, s ezeknek a részaránya ugrásszerűen fog növekedni. Még a vízenergiának is vannak tartalékai, de terjed a szélenergia és a napenergia fokozott kihasználása is. A bioenergia előtt szintén óriási lehetőségek állnak. Itt most csak utalnék a "miscanthus"-ra, vagyis a kínai nádra, amelyből különböző célokra felhasználható biomassza állítható elő. Ez áttörést hozhat a növényi anyagból előállított gazdaságos energiatermelés területén. Előrejelzések szerint az Európai Unióban az évtized végéig az elektromos-energia termelésében a megújuló energiaforrások részaránya elérheti a 21%-ot, ahogy erről a HVG 2005. január 8-i számának 62. oldalán, Weyer Béla cikkében is olvashatunk.

Nem lehet számításon kívül hagyni, hogy a tudomány előrehaladtával megoldódhat a szabályozott magfúzió bonyolult problémája is. A futurológus szakemberek szerint azonban várhatóan csak a következő évszázadban lesz ez elérhető energiaforrás az emberiség számára.

Az amerikai John Perkins "Confession of An Economic Hitman" (Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai) című könyvében a kőolaj világgazdasági és világpolitikai szerepével is foglalkozik. Könyvében utal rá, hogy az Egyesült Államokban már nem érvényesül a lincolni elv "Government of the people, for the people, by the people", azaz a nép kormányzata, a nép által, a népért. Felváltotta a "Government of the corporations, for the corporations, by the corporations", azaz a magáncégek kormányzata, a magáncégek által, a magáncégek érdekében. Ö maga az Egyesült Államokat kormányzó uralkodó csoport szolgálatában, amelyet ő "corporatocracy"-nak nevez, évekig dolgozott azért, hogy ez az érdekcsoport az ellenőrzése alá vehesse a világ erőforrásait, többek között a legfontosabb kőolajtermelő országait. Könyvében, amely 2004-ben jelent meg, beszámol arról, hogy egy consulting firm (üzleti tanácsadó vállalat) vezetőjeként valójában azért kereste fel a különböző országokat, hogy azokat minél nagyobb mértékben eladósítsa. Ennek a fő módszere az volt, hogy ő és társai milliárdos nagyságrendű kölcsönöket kényszerítettek ezekre az országokra, hatalmas és felesleges projektek finanszírozása érdekében. Szorgalmazták óriás erőművek, nagy befogadású tengeri kikötők, országutak, ipari parkok és más ehhez hasonlók megépítését. Ezekből a projektekből az eladósításra kiszemelt országok lakóinak nem sok előnyük volt. Az a vékony komprádor réteg tett szert csupán nagy profitra, amelyik együttműködött az amerikaiakkal. Amikor aztán eljött a kölcsönök és kamataik a visszafizetése, ezek az országok természetesen nem tudtak eleget tenni adósságszolgálati kötelezettségeiknek. Ekkor a hitelezők arra kényszeritették az adós országokat, hogy adják át természeti erőforrásaikat, mindenek előtt a kőolajukat, rendkívül olcsó áron.

Ezzel kapcsolatban John Perkins egyenesen azt mondja, hogy a kőolaj valóságos átok az emberiségen, mert felhasználásával óriási károkat okozott a természeti környezetben, és tönkretette a világgazdaság jelentős részét - különösen a Harmadik Világ országainak a gazdaságát, de számos népnek még a kultúráját is felszámolta. Ma már az a bizonyos "global empire" rendelkezik a világ erőforrásainak a túlnyomó többségével, amelynek ő is a frontembere volt.

Könyvében beszámol arról, hogy ez a "global empire" legmagasabb szintű képviselőit küldte a Szaúdi-uralkodóházhoz, amelynek a képviselőiről tudták, hogy korruptak és megvesztegethetők. Felajánlották nekik, hogy rendkívül ingatag helyzetüket az amerikai hatalom megvédelmezi, de cserébe olcsón át kell adniuk a kőolaj feletti rendelkezést a "global empire" részére.

A Szaúdi-ház hatalmának a megszilárdításához szükség volt az arab világ többi fontos országának is az ellenőrzés alá vételére. Ezek közül is kiemelkedett Irak - egyrészt stratégiai helyzeténél fogva, másrészt azért, mert a Közel-Kelet egyik édesvízben leggazdagabb országa és harmadrészt kőolaj-tartalékai is Szaúd-Arábiáéval vetekszenek. Irak veszélyeztethette a Szaúdi-uralkodóház hatalmát és ezért ezt az országot is a "global empire" ellenőrzése alá kellett vonni. A szokásos módszerekkel közelítettek Szaddam Husszeinhez is. Elmentek hozzá az "economic hitman"-ek és megpróbálták megvásárolni. Kiderült, hogy Szaddam Husszein nem megvásárolható. Ekkor ugyancsak a szokásos módon az úgynevezett "jackals"-ek ("sakálok") mentek Irakba. John Perkins szerint a "jackals"-ek valójában a CIA számára dolgozó személyek, akik az úgynevezett "nedves feladatokat" (amelyek emberélet kioltását is jelenthetik) hajtják végre. Irak esetében azonban a "jackals"-ek sem jártak sikerrel, mert egyrészt a testőri feladatokat ellátó Köztársasági Gárda megbízható emberekből állt, másrészt Szaddam Husszeinnek számos hasonmása volt és nem lehetett tudni, hogy melyik az igazi.

Irak és az ugyancsak riválisnak számító Irán meggyöngítését szolgálta a köztük külső közreműködéssel is létrehozott ellenségeskedés és a mindkét ország erőforrásait lekötő, sőt kimerítő nyolcéves háború. Végül nem maradt más hátra, mint az amerikai hadsereget igénybe venni az ország és erőforrásai ellenőrzés alá vételéhez. Ezt a célt szolgálta az első Öbölháború 1991-ben, amikor a Desert Storm (Sivatagi Vihar) hadművelet keretében sikerült megtörni Irak katonai és gazdasági erejét. Az ország teljes és végleges ellenőrzés alá vételéhez azonban újabb háborúra volt szükség és erre került sor 2003. március 19-én az Operation Iraqui Freedom nevű hadművelet keretében, amely valójában még e sorok írásakor sem ért véget.

Napjainkban tehát tanúi vagyunk nemcsak a kőolaj birtoklásáért folyó harc kiéleződésének, hanem a kőolaj ára soha nem látott emelkedésének. Igen valószínű, hogy a kőolaj birtoklásáért folyó harc tovább folytatódik, valamint az is, hogy a kőolaj-kitermelés világszinten már túljutott a csúcson. Egyre több kőolaj-exportáló ország alakul át kőolaj-importőrré. Nagy-Britannia például 2004-ben már kőolaj-behozatalra szorult. Ebből következik, hogy a globális méretű energiaválság közeledése reális veszély, és e veszély elhárításáról elsősorban nem elméleti vitákat kellene folytatni, mert ezek csak elvonják a figyelmet az új energiahordozók feltárásától. Olyan új környezetbarát energiaforrások bekapcsolására van szükség, amelyek egyrészt kielégítik az energiaszükségletet, másrészt megóvják a pótolhatatlan természeti erőforrásokat. Csak egy ilyen új megközelítés biztosíthatja a bioszféra, az élővilág, benne az emberiség hosszú távú fennmaradását Földünkön, ezen a csodálatos, de ugyanakkor nagyon is törékeny bolygón.

---