Kilenczedik fejezet: A báni denárok.^[1] 1255–1325.

Dalmáczia, Horvátország és Szlavónia pénzforgalma a XI–XII. században. András herczeg szlavón veretű pénzei. A szlavóniai báni kamara felállítása. A báni denárok leírása, chronologiája és metrologiai adatai. Pénzláb. Az ötpensás báni számítási márka. A báni pénz elterjedése Magyarországon. A baranyai hatpensás márka. A báni pénzverés hatása a magyar királyi pénzverésre. Királyi banalisok. Erdélyi számítási márkák.

A XII. századi Németország nagy történetírója, Babenberg Ottó herczeg, freisingeni püspök – Magyarországról és a magyar király nagy hatalmáról irván – kiemeli, hogy az ország területén rajta kívül senki sem verethet pénzt.^[2] A nyugati államok és Magyarország XI–XII. századi pénzverésének legjellemzőbb különbsége, hogy míg amott – a hűbérrendszer természetes következményeképen – más felségjogokkal egyetemben a pénzverés joga is átháramlott a világi és egyházi tartományurakra, addig nálunk az uralkodón kívül senki sem veretett pénzt. A XI. században Béla és Géza herczegek sem mint pénzverési joggal felruházott tartományurak, hanem mint országrészüknek az összes felségjogokat gyakorló uralkodói, a királyhoz hasonlóan éltek pénzverési jogukkal.

A magyar királyi pénz érvénye az egész ország, tehát Szlavónia (a mai kapelláninneni Horvátország) területére is kiterjedt. Horvátország (a kapellántúli és tengermelléki megyék) és Dalmáczia azonban pénzverés és pénzforgalom tekintetében az Anjouk koráig teljesen függetlenek voltak az anyaországtól. Dalmáczia kereskedelmi forgalma a magyar uralom idején is inkább délkelet és nyugat, mint északkelet felé irányult. Horvát- és Dalmátországban a XI–XIII. században a régi horvát uralkodók és a velenczei uralom idején meghonosodott byzánczi arany^[3] és velenczei ezüstpénz – denár és garas^[4] – voltak az állandó fizetési eszközök.^[5]

Horvátország és Dalmáczia – Szent László és Kálmán magyar királyok által történt meghódításuk óta – szoros kormányzati kapcsolatba kerültek az 1087–1090 közt megszállott^[6] Szlavóniával és a Dráva-Száva közének két magyar megyéjével. A bán – Horvát-, Tót- és Dalmátországok bánja – kormányozta Dalmát- és Horvátországot, (a mai Horvátország törzsét alkotó) Szlavóniát és a drávántúli magyar megyék közül Valkót és Pozsegát. A pénzverés és pénzforgalom tekintetében azonban – a Horvátországtól geographiailag és történetileg is különálló – Szlavónia semmi kapcsolatban sem volt Horvát- és Dalmátországokkal.

Szlavóniában csakúgy, mint Magyarország egyéb részein, a XII. század végéig a magyar királyi pénz volt a törvényes fizetési eszköz. Forrásaink – oklevelek és leletek – bizonyítják, hogy Szlavónia e tekintetben semmi autonómiával sem rendelkezett.

A XIII. század első felében találkozunk azokkal a jelenségekkel, a melyek a particularis szlavóniai pénzverés első nyomaiul tekinthetők. A század első évtizedeiben – a mikor a magyar oklevelek a pénzösszegeket rendszerint veretlen ezüstben (marca, marca argenti) fejezik ki és a pensa csak elvétve kerül elő^[7] a forrásokban – a szlavóniai oklevelekben általános a pensa használata.^[8] Világos bizonyítéka ez annak, hogy míg a szorosan vett Magyarország területén az ezüstrúdvaluta kiszorította az ezüstpénzvalutát, addig Szlavóniában a vert pénz forgalma fennmaradt.

A XIII. század első felében Szlavóniában a friesachi denárok forgalma általános volt,^[9] sőt annak is nyoma van, hogy a friesachiak magyarországi forgalma és a friesachi typusú magyar pénzek verése is innét indult ki.

Említettük, hogy a friesachiak elterjedését nem kis részben segítette elő Andrásnak meráni Gertruddal kötött házassága. András pedig Imre király korában – a friesachi pénz hazájával, Karinthiával, szomszédos – Szlavónia és Horvátország herczege volt (1196–1205-ig). A legújabb kutatások kiderítették, hogy ő első friesachi typusú denárait – a C. N. H. 197., 198. és 203. sz. alatt is valószínűleg más érmeket is – még e minőségében verette. Ezek az Andreas D[ux], Andreas D[ux] Cr[oatie] feliratú érmek voltak az első szlavóniai veretű magyar pénzek.^[10]

C. N. H. 197.

C. N. H. 203.
115–116. András herczeg szlavón veretei.

A friesachiak forgalmával és a herczegi denárokkal függ össze a zágrábi püspökségnek II. Andrástól adományozott kiváltsága. E szerint a püspökség területére a király pénzváltóinak pénzváltás gyakorlása végett belépniök – szigorú büntetés terhe mellett – nem szabad. Még akkor sem, ha – a mi eddig sohasem történt – a király utódai a herczegség vagy bánság területén királyi pénzt veretnének. Ezt a pénzt a püspök népei nem kötelesek elfogadni.^[11]

Ez a kiváltság a zárgábi püspök népeit a királyi pénz beváltásának és használatának kényszere alól menti fel, tehát engedélyt ad más pénzek – nyilván friesachiak és szlavón herczegi pénzek – használatára. Teljesen azonos értelmű kiváltságot kapott Pozsony városa 1323-ban I. Károlytól, a ki felmentette a pozsonyiakat a királyi pénz kényszerbeváltásának terhe alól és megengedte, hogy bárminő pénzt (persze a bécsi denárokat értik alatta) szabadon használhassanak.^[12] Mindkét kiváltság czélja egy nagy – s a XII–XIII. századi magyar pénzviszonyok mellett gyakran igazságtalanul súlyos – adóteher alól való mentesség adása volt. Szlavónia államjogi különállására következtetni ez oklevélből éppúgy nem szabad, a mint senkinek sem jutna eszébe Károly oklevele alapján Pozsony városának államjogi különállásáról elmélkedni.^[13]

Vajjon II. András herczegi pénzverésének volt-e folytatása az ő király korában, ma még teljes bizonyossággal megállapítani nem tudjuk. A zágrábi püspökség fenti 1217. évi oklevele arra látszik mutatni, hogy volt és egyes András korabeli pénzeken a szlavón pénzeket jellemző éremképek, csillag és félhold stb. jelentkezése (C. N. H. 190., 201–202., 203., 309. sz. érmek) szintén ezt látszanak bizonyítani. Szlavónia fő forgalmi pénze azonban IV. Béla koráig a friesachi denár volt.

C. N. H. 190.

C. N. H. 303.
117–118. Szlavón eredetre valló II. András korabeli denárok.

A magyar királyi pénzverésnek a XIII. század második tizedében megindult decentralisatiója több pénzverőkamara felállítását eredményezte. 1255 előtti időkből való oklevelekből értesülünk egy csanádegyházmegyei, a szerémi és a budai pénzverőkamarák működéséről a régi esztergomi kamara mellett.^[14] E decentralizálás következménye volt a szlavóniai báni kamara felállítása is.

IV. Béla királynak 1256. évi oklevele említi először az István bán fenhatósága alá tartozó pekreczi kamarát, azzal kapcsolatban, hogy az ottani pénzverés jövedelmének tizedjogát az esztergomi érsek részére biztosítja.^[15] A szlavóniai kamara alapítója Gútkeled-nembeli István bán volt, a kinek pénzeit még hetven évvel később is, mint a régi jó báni denárok mintaképét emlegetik.^[16] István bán, aki 1248–1259-ig volt bán s 1254–1258-ig egyúttal Styria kapitánya, ez utóbbi minőségében Styria részére is veretett a magyar czímerrel és saját czímerével ellátott ezüstdenárokat.^[17]

Pénzverésének kezdetét 1255-re tehetjük. Ez évben említik okleveleink először a drávántúli „lucrum camerae”-t. E mellett István pénzverése – mint látni fogjuk – stájer hatásra mutat,^[18] már pedig ő csak 1254-ben lett Styria kapitánya.

(C. N. H. 356.)
119. Gútkeled István bán styriai denárja.

István utóda a szlavón kamara székhelyét Zágrábba helyezte át.^[19] 1260-ban említik először okleveleink a zágrábi denárokat.^[20] A kamarát ezóta zágrábi kamara és drávántúli kamara néven említik.^[21] A szlavón pénzt 1272 óta – a zágrábi denár elnevezés mellett, majd később azt teljesen kiszorítva – báni denároknak (denarii banales) nevezték.^[22]

A báni kamara eredetében királyi kamara volt s a bán mint a király megbizottja gyakorolta a pénzverés jogát. A pénzverési jövedelem is a királyt illette meg s csak később szállt adomány útján a bánra.^[23]

A báni denárok éremrajza – közel egy évszázadig (1255–1349) tartó verésük idején – állandó volt. Az előlapon: a belső körben jobbra, később balra futó nyest két csillag, majd korona és csillag közt. A két gyöngy- vagy vonalkör közt: Moneta regis p[ro] Sclavonia felirat. Nehány éremfajból Moneta ducis p[ro] Sclavonia feliratú példányok is verettek. A hátlap rajza kettős kereszt, alsó szára alatt két egymással szembenéző koronás fej (a király és herczeg feje?). A kereszt felső szárának két végében csillag, illetve félhold, alsó szárának két végén változó jegyek, betűk vannak.^[24] Az éremrajz nyestje, csillaga és félholdja Szlavónia czímerképéből került a pénzekre.^[25] A kettős kereszt a magyar államczímer része.

120–122. Báni denárok.

(C. N. H. 179.)

(C. N. H. 309.)
123–124. A báni denárrajz őstypusa II. András pénzein.

Az állandó éremrajz mellett a kettős kereszt alsó szárának két végében látható jegyek és betűk változása szerint különböző vereteket különböztethetünk meg.

E veretek chronologiai sorrendjét illetőleg Nuber és Truhelka – egymástól függetlenül végzett kutatásainak eredménye az, hogy – a későbbieket mellőzve –

      a körös, liliomos, madaras és h–R jegyűek IV. Béla;
      az S–R, R–S jegyűek V. István (Nuber szerint S–L is);
      az L–R, R–L jegyűek IV. László;
      az R–A, A–R jegyűek III. András;
      az O–T jegyűek Ottó;
      a K–S, S–K jegyűek I. Károly és Babonics István bán (1310–8);
      a K–I, I–K jegyűek I. Károly és Babonics Iván bán (1313–23)

korabeli veretek.^[26]

A IV. Béla kori veretek időrendje Nuber szerint:

= zágrábi veret
= ? veret
= ? veret
h–R = h(ungariae) R(ex).

Nuber eredményeit – két pont kivételével – teljes egészükben magamévá teszem. Leletbizonyítékai és a rajzból levont következtetései teljesen meggyőznek azok helyességéről. Az S–L jegyű pénzen – Nuber feltevése szerint – az S(tephanus) Istvánt, az L(adislaus) Lászlót jelent s utóbbi IV. Lászlót, mint Szlavónia herczegét jelöli. Azonban László sohasem volt Szlavónia herczege s a pénzfajt súlya is IV. László korába utalja. Ezért azt IV. László és Vodicsai István bán pénzének kell tartanunk.^[27] A IV. Béla kori pénzek közül pedig – úgy a leletbizonyítékok, mint a pakráczi és zágrábi kamaráról megállapított tények alapján – a liliomos veretet kell az első és a körös zágrábi veretet a második kibocsátásnak tartanom. A zágrábi veret nem lehet az első, mert 1255 és 1259 közt még Pakráczon verték a báni denárokat. A leletekben a két éremfaj számaránya a következő:

Minden bizonynyal a liliomos jegyű korábbi veretet kell István bán pakráczi denárjának tartanunk.^[32]

A báni denárok metrologiai és finomsági adatait Truhelka mérései alapján^[33] következő táblázatban állíthatjuk össze:

Uralkodó	Jegy	Finomság	Max.	Min.	Átlag-
			súly grammban
IV. Béla 1255–1259		0.928	1.04	0.82	0.957
1260-tól		0.918	0.95	0.80	0.930
		0.884	0.94	0.882	0.900
	h–R	0.908	1.15	0.87	0.932
V. István	S–R	0.908	1.07	0.71	0.920
IV. László	R–L, L–R	0.815	1.04	0.77	0.820
	L–S	–	0.74	0.65	0.700
III. András	R–A, A–R	–	[0.75]	0.71	0.750
I. Károly	K–S	0.848	[0.783]	0.762	0.783
	K–I	0.826	0.96	0.744	0.790

IV. Béla és V. István korában a báni denárok átlagsúlya 0.900 és 0.957 g közt ingadozik, az öt éremfaj átlagának középszáma 0.9278 g, a mi a szokásos 5%-os hozzáadással kiverési átlagsúlyul 0.975 g-ot ad. Finomságuk – 0.900-on felül lévén – az egykorú technikai készség mellett 15 latos, vagyis tizenhatodrészig égetett (sedecima combustiós) ezüstnek felel meg.^[34] A pénzláb tehát a következő volt:

Egy márka tizenhatodrészig égetett ezüstből tehát 6 pensát, vagyis 240 darab báni denárt vertek. Pontosan fedi ez eredményt egy okleveles adatunk, mely szerint a berényi hospesek az addig fizetett 3 pondus ezüst helyett 15 báni denár fizetésére köteleztettek. 3 pondus = 15 denár, tehát 1 márka = 48 pondus = 240 denár.^[35]

IV. László, III. András és Károly Róbert korában a báni denárok átlagsúlya 0.70–0.892 g közt ingadozik. Az átlagsúlyok középszámát – IV. László L–S jegyű denárainak mindössze egy-két darabból kiszámított átlagát mellőzve – 0.785 g-ban állapíthatjuk meg, a minek az 5%-os hozzáadással 0.824 g-os kiverési súly felel meg. A finomság is csökkent e korban s már csak az octava combustio (0.875 finomság) határain mozog.^[36]

A pénzláb e korban így alakult:

Az új, könnyebb pénzláb alapján tehát egy márka nyolczadrészig égetett ezüstből 7 pensát, vagyis 280 darab báni denárt vertek.

Az első báni denárok a friesachiak súlyában és finomságában verettek. A sedecima combustiós vagy 15 latos ezüst hazánkban az Árpádkorban nem volt használatos. A báni denár finomsága felülmúlta a legjobb XI. századi és IV. Béla kori pénzek finomsági fokát. Ha ennek czélját keressük, csakis a friesachi denárokkal való versenyképesség emelésében találhatjuk meg. A friesachiak forgalma Szlavóniában majdnem kizárólagos volt s azok kiküszöbölését csak megfelelő finomságú és értékű pénz verésével érhették el.

Az 5 milligrammnyi eltérés az eltérő alapsúlyból származik s a forgalomban észre sem vehető értékkülönbséget okozott. Nyilvánvaló, hogy a báni denárok a friesachi denárokkal azonos értékben forogtak.^[37]

A báni denárok későbbi értékcsökkenése is a friesachiakkal való kapcsolatra vezethető vissza. Friesachban ugyanis már 1257 óta a régi pénzláb helyébe új, könnyebb pénzláb lépett. 1 friesachi márka ezüstből 272 denárt vagy – 1286 óta a pénzverési alapsúly megváltozván – 1 bécsi márka ezüstből 340 denárt vertek.^[38] IV. László kora óta:

A két pénznem tehát az új, könnyű pénzlábak alkalmazása után is nagyon közel állt értékben egymáshoz.

*       *       *

A báni denárokkal, mint jóminőségű és értékes pénzzel, a forgalomban mindig számlálva és nem mérlegelve fizettek. A források a báni denárok összegét pensában^[39] vagy márkában^[40] adják. Egy márkára a forgalomban mindig 5 pensát vagy 200 báni denárt számítottak.^[41]

Az 5 pensás számítási márkát először 1261-ben említik forrásink, de nyoma van annak, hogy már a báni denárok első verésének ideje előtt, 1242-ben is divatban volt ez a számítási mód,^[42] nyilván a friesachi denárokra vonatkoztatva. Eredete az, hogy

      200 friesachi denár színezüsttartalma 183.24 g
      1 magyar márka közönséges ezüst színezüsttartalma 186.683 g

volt, tehát azonos értéket képviseltek. – Ezt a számítási módot alkalmazták azután a báni denárokra is, melyekből:

      200 báni denár színezüsttartalma 182.3065 g

volt.

Az 5 pensás báni számítási márka alatt tehát IV. Béla és V. István idején 1 márka közönséges ezüsttel azonos értékű 200 báni denár értendő.

Az 5 pensás számítási márka Szlavóniában állandósult és 200 bánit akkor is 1 márkának számítottak, a mikor értékük már jóval kevesebb volt 182.3 g-nál, tehát már nem felelt meg egy magyar márka közönséges ezüstnek. IV. László kora óta

      1 ötpensás báni márka színezüsttartalma 145.84 g

volt.

A nehéz súlyban vert, értékes báni denárok Szlavónia területéről igen rövid idő alatt kiszorították a friesachi pénzt. Horvátországban, Boszniában és Herczegovinában is általánosan elfogadott fizetési eszközzé lettek,^[43] sőt csakhamar a szoros értelemben vett Magyarország területén is meghonosodtak. Az éremleletek hosszú sora bizonyítja e denárok magyarországi forgalmát.^[44] Utat találtak azok – legalább XIV. századi forrásainkból ez tünik ki – a távoli Erdélybe is.^[45] A báni denárok elterjedésének okát értékességük, az egykorú királyi denárokhoz való értékviszonyuk magyarázza meg.

A kiráyi denárokból körülbelül kettő ért egy báni denárt.

Különösen nagy forgalomnak örvendettek a báni denárok a Szlavóniával közvetlenül szomszédos megyékben, főkép Baranya vármegyében. Itt a báni denárokat – a szlavóniai számítástól eltérő módon – nem 5 pensás márkával, hanem 6 pensás, vagyis 240 báni denáros márkával számították.^[46]

A baranyai 6 pensás számítási márka eredetét illetőleg fontos azt tudnunk, hogy az első erről szóló források IV. László idejéből (1277. és 1285.) valók. Láttuk pedig, hogy e korban már a könnyebb pénzláb alapján verték a báni denárokat.

Kitünik ebből, hogy a 240 denáros márka eredete a súlykönnyebbedésre vezethető vissza, mert 233 1/3 új denár nyomott és 250 új denár ért 200 régit. A kerekszám és könnyebb számítás végett 240 denárt, vagyis 6 pensát vettek 200 régivel azonosnak. Az így keletkezett

      6 pensás baranyai márka színezüsttartalma 175.008

volt.

*       *       *

A báni denárok térfoglalásával a magyar királyi pénzverés sem kerülhette el azok hatását. Már az első báni denárokkal egyidőben vert C. N. H. 253. sz. éremnek „Moneta regis p[ro] Hungaria” körirata is valószinűleg a báni denárok szokásos feliratának mintájára készült.

(C. N. H. 253.)
125. IV. Béla „Moneta regis pro Hungaria” köriratú pénze.

Később a királyi pénzeken gyakran találkozunk a báni denárok ismert hátlaprajzával.^[47] Az előlapon leginkább királyi fő vagy ülőkép látható. E báni mintára vert magyar királyi pénzek súlyadatai a következők:

[1] Irodalom: Nuber, C. F: Beitrag zur Chronologie Slavonischer Münzen. (Wissenschaftl. Mittheilungen aus Bosnien und der Herzegovina. VI. Wien, 1899. 467–477. l.) – Truhelka, Ćiro: Die slavonischen Banaldenare. (U. ott VI. 328–466 l.) – Brunšmid József: A legrégibb horvát pénzek. (N. K. 1905. 1–5. l. ) Mindhárom dolgozat eredetileg horvát nyelven jelent meg. – ifj. Frey Imre: Zombori régipénz lelet. (Bács-Bodrog vármegyei Történeti Társulat évkönyve. XXV. 1909. 62–75. l.)

[2] „Nullusque in tam spacioso ambitu, rege excepto monetam vel theoloneum habere audeat.” (Gesta Friderici. I. cap. 32.)

[3] Truhelka id. m. 328. l. „Solidus romanatus.” 1119: Smič. II. 31. l. – „Romanatus auri.” 1209: U. o. III. 96., 1212: U. o. III. 112. l. – „Romanatus.” 1206: U. o. III. 59., 1224: U. o. III. 237., 1229: W. XI. 213., 1250: W. VII. 317., 1251: Smič. IV. 461., 1271. U. o. V. 586., 1276: U. o. VI. 159. l. – „Bizancius.” 1215: Smič. III. 131. l. – „Perperi (yperperi) aurei.” 1207: Smič. III. 68., 1209: U. o. III. 83., 1216: U. o. III. 143., 1232: W. XI. 255. l. – „Perperi (yperperi).” 1208 és 1296 közt: Smič. III. 80., 133., 144., 236., 308., 413., IV. 8., 39., 99., 290., 417., 555., V. 136., 194., 457., VI. 465., 700., VII. 54., 145., 244. l. stb.

[4] „Libra denariorum [Venetorum] parvorum.” 1229–1300 közt: W. XI. 213., Smič. III. 356., 404., IV. 31., 159., 273., 340., 450., 509., V. 90., 140., 339., 502., VI. 48., 172., 337., 464., 629., VII. 132., 259., 387. l. stb. – „Libra (solidus) denariorum grossorum.” 1246–1299: Smič. IV. 301., V. 3., 238., 524., VI. 33., 297., 443., 521., 700., VII. 137., 228., 328. l. stb.

[5] Luschin (Der Fund von Žažvič. N. Zschr. XXXIII. 1902. 165–188. l.) – a Rupp. V. tábla: 128–130. sz. érmekkel (a melyeket egyébként Réthy már nem vett fel a magyar érmek sorába) és nehány, „Spalatino” feliratú pénzzel foglalkozva – felteszi, hogy azok őstypusát Imre király korában Spalatóban verték volna. Brunšmid (id. m. 2. l.) ezzel szemben – igen helyesen – arra az álláspontra helyezkedik, hogy ezeket a XIII. sz. második felében verték Spalatóban. Ez idő előtt Horvát- és Dalmátországban pénzverésről nem tudunk. A velenczei pénz nemcsak ott, hanem az egész Balkán-félszigeten általánosan használt pénz volt. Az első bolgár és szerb pénzek is – II. Asên Mihály (1246–1257), illetve II. Uros István (1282–1321) idején – a velenczei matapánok mintájára verettek. (V. ö. Kállay Béni: A szerbek története. I. Budapest,, 1877. 156–159. l. – Brunšmid id. m. 1. l. és Jireček, Constantin: Staat u. Gesellschaft im mittelalterlichen Serbien. Denkschriften d. Kais. Akad. d. Wissensch. LVI. Wien, 1912. 63–64. l.) A magyar királyok közül I. Károly Róbert és Nagy Lajos verettek Dalmáczia és Szerbia részére külön pénzeket (C. N. H. II. 61., 102. A–D., 103., 104., 105. sz. érmek).

[6] V. ö. Hóman Bálint: A zágrábi püspökség alapítási éve. Budapest, 1910. 28–48. l.

[7] 1211: Ph. X. 506. l.

[8] 1211: Tk. Ep. I. 26., 1213: Tk. Ep. I. 28., 1220 k: H. o. VIII. 17., 1221: Smič. III. 206., 1232: Smič. III. 368., 1242: W. XI. 324., 1249: Blagay. 12., 1252: Smič. IV. 516., 1253: Smič. IV. 543., 1255: F. IV/2. 344. l. stb.

[9] 1211: Smič. III. 104., 1213: Smič. III. 116., Tk. Ep. I. 28., 1224: Zmič. III. 241. 1239 (Zala m.): Smič. IV. 97. l. stb. A 3500 darabból álló ostrovói lelet túlnyomó részben friesachiakból állt (N. K. 1906. 154. l.), Verőcze megyében 600 friesachiból álló lelet került elő. (Arch. Ért. V. 1871. 45–46. l.)

[10] Brunšmid id. m. 3–5. l. – Korábban a h–R-jegyű báni denárokat – a siglát h[emericus] R[ex]-re magyarázva – Imre pénzeinek s az első szlavón vereteknek tartották. Nuber (id. m.) és Truhelka (id. m.) kutatásai azonban kiderítették, hogy a báni denárok verésének kezdete IV. Béla korára esik és a h–R-jegyű pénzek is e korból valók.

[11] 1217: „Istud specialius adiciendo statuimus, quod licet nunquam moneta regalis in regno banatus sive ducatus facta fuerit ab aliquo rege, tamen a successoribus nostris si fieri contingeret, quod non credimus, populus ecclesie tam episcopi, quam capituli, mercimonia sua vendendo vel emendo, dare non compellantur pro eadem, nec eciam monetarii ad aliquod forum episcopi, causa exercende monete, accedere aliquomodo presumant. Et si inventi fuerint, per quadraginta dies capti ab officialibus episcopi in carcere detineantur, omnes res, quas tunc erga se habent, amittentes.” Smič. III. 148. l.

[12] „Licet in prescriptis Posoniensibus libertatibus expresse continebatur, ut monetarios nostros, simul et monetam nostram, quoties in regno nostro fuisset renovata, in medio ipsorum acceptare debuissent, tamen nos de largiflua pietate nostra concessimus eisdem, ut monetam nostram in medium ipsorum suscipere et acceptare contra eorum voluntatem non teneantur, sed quolibet denariorum genere, quocunque voluerint, liberam habeant perfruendi fucultatem.” F. VIII/2. 9. l.

[13] Brunšmid (N. K. 1905. 2–3. l.) – egyes horvát tudósokat annyira jellemző chauvinizmussal – messzemenő következtetéseket fűz ez oklevélhez. Még azt is kétségbevonja, hogy a magyar királynak joga lett volna (!!) Szlavóniában (mint ő mondja: Horvátországban) pénzt veretni. Eltekintve attól, hogy Brunšmid a zágrábi püspökség népeire vonatkozó kiváltságokat egész Szlavónia lakosságára, a zágrábi püspök birtokainak immunitását a pénzváltók megjelenése alól egész Szlavóniára ki akarja terjeszteni, következtetései alapjukban tévesek. A herczegek és később a bánok Szlavóniában nem mint önálló fejedelmek, hanem a magyar király nevében, annak megbízásából gyakorolták a pénzverés jogát, mint ezt a horvát Truhelka (id. m. 330–332. l.) is helyesen megállapítja. Az ő tárgyilagos és az igazságnak megfelelő előadása kellő értékére szállítja Brunšmid tendentiózusan naiv érvelését.

[14] V. ö. erről a 12. és 13. fejezetben mondottakat. A szerémi kamara – mint Truhelka is helyesen megállapította (id. m. 355. l.) – nem tartozott a bán fenhatósága alá, hanem mint a szorosan vett Magyarország területén levő kamara, mindig királyi, később eladományozás folytán királynői kamara volt. Az Anjoukorban a király a pécsi kamarával együtt adta bérbe. V. ö. Szekfű: T. T. 1911. 24. l.

[15] Kn. M. 438. l.: „in camera de Pucruch”. – A Kn. M. I. 439. l.-on közölt hasonló tartalmú, de bővített szövegű oklevél, a mely „camera de Ultra Drawa”-t említ, 1272-ben egy pör alkalmával készített hamisítvány. V. ö. Hóman Bálint: Egy 1256. évi esztergomi oklevélpár (Turul, 1916.).

[16] 1323: „ad pondus denariorum banalium antiquorum, quos Stephanus quondam banus, tempore domini Bele regis…cudi fecerat.” Anjou. II. 60. l.

[17] V. ö. Luschin: Beiträge zur Münzgeschichte der Steiermark im Mittelalter. (N. Zeitschr. XI. 1879. 256. l. és VIII. tábla 5. rajz.) Réthy: C. N. H. 356. sz. érem leirása.

[18] Erről a 12. fejezet végén bővebben szólunk.

[19] A szlavón kamara első székhelye a pozsegamegyei Pakrácz, vagy mint régebben nevezték Pekrecz (Pökröcz), a középkorban Kőrös megyéhez tartozott (Csánki Dezső: Kőrösmegye a XV. században. Budapest, 1893. 36–42., 59., 77., 104. l.). Ez magyarázza meg, miért tette épp ezt a várost pénzverője székhelyévé Gútkeled István, a ki úgylátszik szívesen tartózkodott Kőrös megyében. Kőrösmegyei birtoka – a Garich várhoz tartozó – Berstyanovc nem esett messze Pakrácztól (Csánki id. m. 28. l. és Karácsonyi János: Magyar nemzetségek. III. 66–67. l.) s magát Kőrös városát is ő alapította. (F. IV/2. 164–166. l.)

[20] 1260: „15 pensis denariorum Zagrabiensium.” Smič. V. 183. l. – 1261: „denariorum Zagrabiensium” Smič. V. 193. l. stb.

[21] 1270: „Prencholo comiti camere Zagrabiensis.” W. VII. 327. l. – 1294: „cameram nostram de Zagrab.” Truhelka id. m. 460. l. – 1272: „camere ultra Drawam.” Kn. M. I. 595. és 596–597. l. V. ö. Truhelka: id. m. 334. l.

[22] Először: 1272: Tk. Civ. I. 46. l. – 1273: Blagay. 23., Smič. VI. 30. l. stb. – A W. XI. 156. l. közölt (? 1219. évi) oklevél – mint Karácsonyi (Hamis okl. Pótl. 46. l.) a benne említett személyekről megállapította – 1300 tájáról való.

[23] A pénzverési jövedelem 1272-ben történt eladományozásáról Kn. M. I. 595. l. (v. ö. a 12. fejezetet). III. András 1294-ben is „cameram nostram de Zagrabia”-ról szól. Truhelka. 460. l. V. ö. még Truhelka helyes megjegyzéseit erről (ld. m. 330–332. l.) Legeclatánsabb bizonyítéka azonban ennek a báni denárok „moneta regis pro Slavonia” felirata.

[24] Truhelka id. m. 405–46. l. Frey Imré-nek (id. m. 64. l.) az a feltevése, mintha a két fős és kettős keresztes oldal lett volna az előlap, téves és indokolatlan az a feltevése is, hogy a báni denárok előképe a C. N. H. 248. sz. érem lett volna. Ellenkezőleg ez az érem készült azok mintájára. A báni denárok hátlaprajzának őstypusa a C. N. H. 179., 190. és 309. sz. érmek reversén, illetve aversén látható. A két éremrajz összeolvasztásából jött létre a báni denárok ismert rajza.

[25] Truhelka. 370–371. l. Brunšmid id. m. 4. l.

[26] Truhelka id. m. 383–384. l. Nuber id. m. 476. l.

[27] Truhelka (id. m. 415. l.) is László korbelinek tartja.

[28] Nuber id. m. 470–471. l.

[29] Nuber id. m. 470–471. l.

[30] Nuber id. m. 470–471. l.

[31] Arch. Ért. XIV. 1894. 62. l.

[32] A liliomos veret elsősége mellett szólhat az is, hogy Gútkeled István styriai (C. N. H. 356. sz.) pénzén egy liliom választja el a két czímert egymástól.

[33] Id. m. 385–389. l. és 405–423. l.

[34] Truhelka 0.900-ra teszi a finomságot, nem véve figyelembe a középkori finomítás lehetőségeit.

[35] 1269. Béla szlavón hg.: „pro tribus ponderibus, que prius cum statera persolvebant, 15 denarios banales solvere tenentur.” Smič. V. 519. l. V. ö. F. IV/3. 201. l. 15 banálisnak a sulya 3 pondus volt, de – 15 latos ezüstből készülvén – értéke több volt 3 pondus finom ezüstnél.

[36] A valóságban 0.831–0.840 finomság a középkorban 0.875-nek tekintetett.

[37] Bizonyára báni denár értendő Moys nádor 1270-iki oklevelében a „denarius currens pro frisatico” alatt is. F. V/1. 80. l.

[38] V. ö. Mon. Carinth. IV. 509., Zahn. Steier. Ub. III. 319., 323. l. – Schwind–Dopsch. 141. l. és az I. rész 3. fejezetében a friesachi márkáról mondottakat. Az új pénzláb szerint:

*1 bécsi m. pénzezüst = 280.614625 g = 263.0662 g színezüst
1 friesachi denár = 0.8253 g = 0.7737 g.

[39] „Pensa denariorum Zagrabiensium.” 1260: Smič. V. 183., 1270: Smič. V. 526., 1272: W. VIII. 399. l. – „Pensa denariorum banalium.” 1276: Smič. VI. 176. 1298: U. o. VII. 308. l.

[40] „Marca denariorum Zagrabiensium (v. in denariis Zagrab.)” 1269: Tk. Ep. I. 149., 1270: Smič. V. 571., 1271: Tk. Ep. I. 157., 1276: Smič. VI. 174., 1277: Smič. VI. 184., 1279: Smič. VI. 304., 1284: Blagay. 48., 1285: Smič. VI. 534., 1286: Smič. VI. 545., 1287: W. IX. 457., 1299: Tk. Ep. I. 242., 1300: Smič. VII. 407., (1295–1303 k.): Smič. VII. 218., 1323: Blagay. 94. l., 1339: Tk. Civ. I. 155. l. – „Marca denariorum banalium (v. in denariis banalibus).” – 1273: Smič. VI. 50., 1279: Smič. VI. 50., 1279: Smič. VI. 324., 1299: W. XII. 647., 1300 k.: W. XI. 156 (tévesen 1219. dátummal), 1318: Blagay. 87. 1322: Tk. Civ. l. 101., 1326: Tk. Civ. I. 117. l.

[41] „Marcas, quamlibet 5 pensa den. Zagrabiensium persolvendo” (v. singulas cum 5 pensis d. Z. v. quorum singule 5 pense marcam faciebant, vagy más kifejezéssel). – 1261: Smič. V. 193., 1263: H. o. VIII. 95., 1265: W. XI. 544., 1266: Smič. V. 409., 1268: W. VIII. 222., Tk. Ep. I. 137., 1269: Smič. V. 500., W. XI. 593., 1271: W. VIII. 369., 1272: Smič. V. 619., 1275: W. IX. 129., 1278: Tk. Ep. I. 198., Smič. VI. 280., Tk. Ep. I. 195., 1279: W. XII. 265., 1283: Blagay. 45., 1286: Blagay. 51., 1292: Blagay. 62., H. o. VI. 389., 1294: Tk. Ep. I. 233. l. – „Marcas denar. banalium, singulas cum singulis quinque pensis computatas” (v. más kifejezéssel). I. Zágrábi oklevelek: 1277: W. IX. 184., 1278: Tk. Ep. I. 192., 1279: Blagay. 38., 1282: Tk. Ep. I. 210., 1284: Smič. VI. 480., 1316: Blagay. 81. l. – II. Budai káptalan. 1286: W. XII. 366. l. (téves 1282. évszámmal. Karácsonyi: Hamis okl. 64. l.), ez oklevélben a szlavóniai Peker földről van szó. – „Marcas, singulas cum singulis 5 pensis computando.” I. Zágrábi oklevelek: 1287: Ik. Ep. l. 225., 1289: Smič. VI. 653., 1292: Blagay. 59. l. – II. Csázmai okl.: 1303: Zalai okl. I. 121. l. – Zágráb város kiváltságlevelében: 1266: „40 marcas solummodo in usuali moneta, cuiusquidem monete ducente pense predictarum 40 marcarum valorem contingunt.” Tk. Civ. I. 41. és Smič. V. 402. l. – „Pense, quorum singule 5 pense marcam tunc temporis faciebant.” 1265. Zágráb: Smič. V. 331. l. – „Pense denariorum banalium, quorum singule 4 pense marcam t. t. fac.” 1272: Tk. Civ. I. 46., 1273: Blagay. 23. l.

[42] Zágráb város 1242. évi kiváltságlevelében (Tk. Civ. I. 15.) a vérdíjak és büntetésdíjak összege 5:1 arányban, a sérültek, illetve rokonaik és a város közt osztatott meg („viginti quinque pensas leso, quinque vero ad usus civitatis”, „100 pensas cognatis interfecti, 20 vero, pensas ad communes usus”). Egy helyütt azonban: „leso 10 marcas et ad usus civitatis 10 pensas” állapíttatott meg, a mi 5:1 arany mellett 10 márka = 5 × 10 pensa; 1 márka = 5 pensa eredményt ad.

[43] Ezért hívják ma is „banovac”-nak a hatost Herczegovinában. V. ö. Truhelka id. m. 328. l.

[44] A balatonfüredi lelet több, a margitszigeti 37, a zombori 200, a bogudinczi 378, a németcsanádi 76, a szerbcsanádi 251 db szlavóniai báni denárt tartalmazott (Arch. Ért. V. 1885. 125–128. l., XIV. 1894. 62. l., N. K. 1909. 58. l.; Berkeszi: Délmagyarországi éremleletei. Tört. és Rég. Értesítő. XXIII. Temesvár, 1907. 11–13. l.). V. ö. még: Rómer Flóris: Igen érdekes éremlelet. (Arch. Ért. V. 1871. 62–57. l.), Frey Imre: Zombori régipénzlelet. (Bács-Bodrog vm. Tört. Társ. Évkönyve. XXV. Zombor, 1909. 62–75. l.)

[45] Mon. Vat. I/1. 17., 19., 27., 91–107. l.

[46] „Marcas denariorum banalium, pro qualibet marca sex pensas denarior. banal. computando” (v. más kifejezéssel). I. Baranyai oklevelek: 1285: W. IX. 436.; 1288: H. o. VI. 338.; 1291: W. XII. 521.; 1313: Zichy. I. 145.; II. Tolnamegyei Alkulcsár községről szóló oklevelekben: 1277: W. IX. 191. és 192. l.

[47] V. ö. ezekről is Truhelka id. m. táblázatos felsorolását.